
Üdv kalandozók!
A tegnapi napon (2016.04.09.) sikeresen lezajlott a VII. Hősök napja MAGUS szerepjátékos találkozó és verseny.
A Hősök napja csapata idén áprilisban már sorban a hetedik MAGUS találkozóját tartotta meg sikerrel. Az esemény helyszíne a második találkozó óta megszokott, a klubnak is állandó helyet adó Babits Mihály kulturális központ, Szekszárdon - ami ritka, minőségi helyszínt adott a játékra. Külön újdonság volt, hogy a klub címerével ékes vadonatúj zászló is díszítette a termet. A találkozó az eddigi legnagyobb létszámú Hősök napja volt, majd negyven szerepjátékos érkezett hogy kalandmestereik vezetésével, hét csapatban vágjon neki a kalandoknak. A helyiek mellett ott voltak Siófokról, Gyöngyösről és több ismerős játékos Pestről, a Krónikás és Kalandozós körökből is. A Kalandozókat ez alkalommal kölönböző csapatokban több játékos is (Bűvdudás, Daru, Frosty, Lozartan és Lozartan-né Kriszta, valamint Kriszti és Magyar Gergely) képviselte.
A játékra előre leadott karakterekkel lehetett nevezni, a Hősök napja karakteralkotása szerint a MAGUS eredeti rendszerében. A találkozó kalandmodulját - ami egy több részes modulsorozat első része - Shalafi Del Necro, Lucius és Tanti közösen írták. A modul címe: Olajos rongyok, és a 2-5 tapasztalati szintű kalandozókat a Psz. 3716-os Kahre városába kalauzolta.
Az esemény 9-től vette kezdetét (az egyik pesti csapat miatt egy kis késéssel... ) és a játék egészen - a már már kötelező csúszásokkal - majdnem 18 óráig tartott. A KM-ek megbeszélését gyors eredményhirdetés követte.
A találkozón a következő eredmények születek:
Legjobb csapat:
Maradék (kalandmesterük Shalafi Del Necro volt)
Legjobb szerepjátékos:
Frosty (kalandmestere Gem volt)
Az eredményekhez gratulálunk!
A legjobb csapat a Hősök napja vándorkupáját vehette magához, és a nyertesek mellett minden résztvevő oklevelet kapott, és a "Krónikás" szokásoknak megfelelően a közösből választott antikvár könyvvel térhetett haza.
A helyszín gyors elhagyását egy, szintén szokásossá vált beszélgetés követte egy közeli sörkertben, ahol a résztvevők átbeszélhették még friss élményeiket. Biztosak lehetünk benne, hogy a jó hangulatú versenyek sorozata folytatódik majd, hiszen most egy több részes modulsorozatba kezdtek bele a Hősök napja fáradhatatlan szervezői, és így legközelebb is felcsendül majd a klub jelmondata: "Örökké akartok élni?".
Szerkesztve ekkor: , MagyarGergely által
Recommended Comments
A hozzászóláshoz be kell lépned, vagy regisztrálnod Kalandozó!
Kizárólag a városőrség által átvizsgált kalandozók hagyhatnak válaszokat.
Kalandozónév regisztrálása
Regisztált kalandozóként felhőtlenebb az élet!
Csatlakozás a KalandozókhozBejelentkezés
Már velünk kalandozol? Lépj be!
Belépés