
A Kalandozok.hu XVI. Nyári Tábora 2018. július 4-8. között került megrendezésre felhőtlen hangulatban, a Vértesben található Gánton. A táboraink szervezésénél mindig elkötelezett hívei voltunk a színvonal emelésének, a különböző szintű szálláshelyek iránti igény kielégítésének, így idén a Kalandozók Nyári Táborát a gánti Mary néni vendéglőjében és a vendéglőhöz tartozó szálláshelyeken rendeztük meg. A helyszín eddig is közel állt a szívünkhöz, hiszen itt kezdtük el 2003-ban a Téli Táborok szervezését is, és ugyanide tértünk vissza a 2017-es Téli Táborral is.
A táborban 72 táborlakó vett részt, amely létszám a résztáborozóinkkal a tábor folyamán majdnem 80 főre bővült.
A tábor során a táborlakók számtalan különböző táblás- és szerepjátékkal megismerkedhettek meg úgy, mint többek közt: Cosmic Encounter (Albruk), Eclipse Phase (Sir Thomas), Eldrich Horror (Dekker), FATE (Vassi), Gyilkosos Játék (Pancsa), Légy résen! (Gábor), Marvel Super Heroes (Daelon), MAGUS Patch (Hulla), Shadowrun (Crowstone), X-Files (Antail), Zombicide Black Plague (Shordanus)
A rendezvényünk szerepjáték versenyén, 12 csapat indult, melyből 11 db 5 fős, és 1db 4 fős küzdötte végig magát az idei küldetésen. A XVI. Nyári Tábor versenymodulját Hulla készítette, amely Az Érem Másik Oldala címet kapta és a délvidéki Haddarennim városába vezette a kalandozócsapatokat.
A szerepjáték verseny értékeléséhez a Kalandozok.hu értékelési rendszerét alkalmaztuk, amelyet egyedülálló módón elektronikus formában használtak mind a kalandmesterek, mind a csapatok. A technológia, amellett, hogy egy kifinomultabb értékelést tett lehetővé, értékes táboridőt spórolt mind a játékosoknak, mind a kalandmestereknek.
Felonnak köszönjük, hogy idén is remek ajándékokat és okleveleket kaphattak a táborlakók! Köszönet illeti Dardit, aki egy intarziás technológiával készült MAGUS logót készített a legjobb csapat számára!
Eredmények
Legjobb szerepjátékos
- Daelon
- Artu
- Andoron
Legjobb csapat
- Mérsékelten Optimista Brigád
- ψchopaták
- Chutzpah
Ynev kvíz
- Tűz Táplálója
Legjobb KM
- Bitchak
- Gábor, Silver
A Kalandozok.hu Nyári Táborral párhuzamosan megrendezésre került az első Külső Síkok Vándorai kihelyezett Kalandozók tábor Xanner szervezésében. A résztvevők a NYT programjához igazodva az táborban játszott versenymodulon küzdhették végig magukat. Ilyen rendezvényre most először volt példa a táboraink életében. Gratulálunk a csapatnak és köszönjük a helyzetjelentéseket!
Gratulálunk minden résztvevőnek és köszönjük a Kalandmester Csapat sikeres munkáját is!
Üdv. Antail, Con Salamander, Felon
Élménybeszámolók
Versenymodul
Szerkesztve ekkor: , Antail által
Recommended Comments
Nincsenek megjeleníthető megjegyzések.
A hozzászóláshoz be kell lépned, vagy regisztrálnod Kalandozó!
Kizárólag a városőrség által átvizsgált kalandozók hagyhatnak válaszokat.
Kalandozónév regisztrálása
Regisztált kalandozóként felhőtlenebb az élet!
Csatlakozás a KalandozókhozBejelentkezés
Már velünk kalandozol? Lépj be!
Belépés