Jump to content
Kalandozok.hu - M.A.G.U.S.

Beszámoló az I. Regélő Főnix MAGUS találkozóról


MagyarGergely

A hétvégén  sikeresen megrendezték Debrecenben az I. Regélő Főnix MAGUS találkozót.

A sok szempontból különleges és örömteli eseményre 2017.12.02.-n került sor Debrecenben, a Simonffy utcai Ifjúsági Házban. (Simonffy u. 21.) A régóta szerveződő és – mondhatom így – várva várt esemény szervezője és házigazdája a Nagy Andor (Ishidu) vezette néhai Dobran Team, most már Regélő Főnix klub volt, akik a keleti végeken szerveződő MAGUS életet évtizedes munkával vezető, ám lassan elkopó Mentálcsavar hagyta űrt igyekeztek kitölteni, és így újra MAGUS esemény lehetett Debrecenben. Nem véletlen, hogy feltételezhetően több szempont alapján is a Regélő Főnix nevet kapta az esemény, az 1-es sorszámmal ellátva, ami újabb örömre ad okot, hiszen minden bizonnyal a jövőben folytatódó találkozó-sorozatra utal. Andor(ék) az elmúlt időszakban számos MAGUS eseményt látogattak, szinte mindenkivel beszéltek és egyeztettek, segítséget, ötleteket kértek és kaptak, és előrebocsájtom, hogy a joggal várt lendülettel és minőségben vágtak neki első rendezvényüknek.

A rendezvényre előre leadott karakterekkel és előtörténetekkel nevezhettek a csapatokba szerveződött játékosok, a Krónikák és a vele összefonódó Hősök Napja karakteralkotása szerint, ám nem csak ez, de a közös reklám, munka, és a rendezvény és a modul számos azonos jellege is erősíti a gyanút, hogy a mostanában sajnos budapesti rendezvények nélkül maradt Krónikák keletre kiterjesztett szárnyaként valósult meg az esemény. A találkozó kalandmodulját Ishidu jegyezte, a címe Dédelgetett álmok, és a – szintén Krónikás örökséggel – Psz. 3717-es esztendőbe, Abaszisz Rak Narval tartományába, Sel Duriemtől (érdekes szál, hogy ez a város volt több Mentálcsavar helyszíne is) északra, egy rejtélyes múltbéli esemény helyszínére kalauzolja a karaktereket.

A találkozóra mindegy 40 szerepjátékos érkezett, akik nyolc csapatban, kalandmestereik vezetésével vágtak neki a klasszikus jelleget öltő kalandnak. A résztvevők között viccelődve terjedt az esemény nemzetközi jellege, mivel volt, aki Angliából vagy Németországból jött haza, hogy részt vehessen a főnix első regéjén. Emellett nem tudok elmenni amellett az örömteli és lelkesítő jelenség mellett, hogy mennyien érezték fontosnak, hogy részt vegyenek ezen, a debreceni MAGUS-t újraélesztő eseményen, hiszen Budapestről, Gyöngyösről, Szekszárdról, sőt Siófokról is eljöttek, jelenlétükkel is támogatva a szárnyait – nagyon ügyesen – bontogató főnixet. Jó érzés volt látni ezt az összetartást, és részese lenni a közös hobbink időhiányon, távolságon, divaton, passzivitáson aratott újabb győzelmének. A rendezvényen minden jelenleg is működő és MAGUS eseményeket szervező közösség képviselte magát – mi is ott voltunk két kalandmesterrel.

A helyszínhez még hozzá tartozik, hogy jó minőségű, normális körülményeket biztosító helyszín volt, ahol a csapatok a klasszikus, egymást szinte elérő asztalok mellett játszhattak. A szervezők mindent megtettek a játékosok kényelméért, külön ki kell emelnem az esemény háziasszonyának, Dorottyának lelkes tevékenységét is, aki gyönyörű mosolya mellett folyamatos utánpótlást biztosított a csapatok számára a hidegben ugyancsak jóleső meleg teából, nassolni valóból, szervezte a közös pizzarendelést, elkészítette az okleveleket, és szívet melengető volt látni, ahogyan párját támogatta első rangos rendezvényének egyengetésében.  Az ételrendelésben ugyan voltak egyesek, akik megpróbáltak külön utakat járni, mindaddig, amíg ki nem derült, hogy egykori kedvenc debreceni pizzázójuk időközben bezárt, erről azonban a legkevésbé sem a klub tehet. Ügyes szervezésre utal, hogy a szervező nem mesélt, hanem körbejárt, egyfajta bíróként mindenhol belehallgatott az eseményekbe, és persze megoldott minden felmerülő problémát.

Az esemény – figyelembe véve a távolról érkezőket, ennek minden előnyével és hátrányával – 10,00-kor vette kezdetét, a rövid megnyitót a játék követte, ami egészen 18,30-ig tartott. Ezt rövid KM-i egyeztetéssel, majd a terem elhagyásának ideje közeledtével egy másik helyiségben az eredményhirdetéssel folytattuk. Noha külön kiemelték az esemény nem verseny, hanem találkozó jellegét – ezt a szóhasználatot igyekeztem én is alkalmazni – azért végigrágtunk egy pontozólapot, amit azután nem mindenki akart igazán figyelembe venni, és ennek ellenére azért a győztes kihirdetése sem maradt el. Ugyanakkor a Krónikáktól és Hősök Napjától megszokottak szerint minden résztvevőt valamilyen fantasy jellegű könyvajándék várt – sajnos csak egyetlen MAGUS-regény akadt közöttük, emellett pedig – sajnos még mindig nem minden rendezvényen természetes módon – oklevelet kaptak a résztvevők. Noha nem volt verseny, azért voltak elsők, akik először választhattak, és különleges ajándékot is kaptak, ezért megemlítem őket.

A legjobb csapat a Krumpligolyók lett, a siófoki, már számos díjat begyűjtött csapat ezúttai s remekül szerepelt. Az oklevél és könyv mellett egy, a közeli, a rendezvényt támogató Sheldon's bár által adományozott társasjátékot vihetett haza.

A legjobb szerepjátékos Szabó Andris lett, aki a könyv és oklevél mellett egy rajongói kiadványt, egy Amundok könyvét is hazavihetett.

A helyezésekhez ezúttal is gratulálunk!

Ezután mindenkit – már nem sorrendben – az asztalhoz szólítottak, hogy átvegye az oklevelét és könyvét, a kalandmesterek is külön köszönetet kaptak főnixes okleveleik mellé.

Az eseményt zárás, majd közös italozás, beszélgetés követte, bár a távolról jött csapatok elindultak haza, így én is csak abból következtetek az eredményességére, hogy a másnapi beszámolók és vélemények csak nehezen indultak be.

Összefoglalva egy remek, és első, összefogásos jellegét tekintve mérföldkőnek számító rendezvényen vagyunk túl, amit remélem, a szervező jogosan kapott elismerő véleményei és szándéka is a jövőben való folytatás felé terel majd. Úgy gondolom a MAGUS közössége és én személy szerint is örömmel venném, ha újra helyet kellene szorítani a programban a debreceni MAGUS eseményeknek.

Dédelgetett álmok

Szerkesztve ekkor: , MagyarGergely által

Antail és Lozartan kedveli ezt

Kalandozók véleménye

Recommended Comments



A hozzászóláshoz be kell lépned, vagy regisztrálnod Kalandozó!

Kizárólag a városőrség által átvizsgált kalandozók hagyhatnak válaszokat.

Kalandozónév regisztrálása

Regisztált kalandozóként felhőtlenebb az élet!

Csatlakozás a Kalandozókhoz

Bejelentkezés

Már velünk kalandozol? Lépj be!

Belépés

×
×
  • Új...