
Üdv kalandozók!
Örömmel jelentem be, a szerencsére már nem előszöri hírt - de mindig szívesen írom meg - miszerint újra frissült Ynev interaktív nagytérképe.
A térképre most több, mint 160 új helyszín került rá, főleg kalandmodulok és kiegészítők kerültek feldolgozásra. Immár minden hivatalos MAGUS könyv - legyen az szabálykönyv vagy regény - kalandmodul - legyen az hivatalosan kiadott vagy házi - és minden kiegészítő helyszínét megtalálhatjátok a térképen. Ezennel fel is hívom a figyelmet, hogy aki olyat talál, amit máig nem sikerült szerepeltetni rajta, keressen meg, hogy a következő pontosításban már az is benne lehessen.
A térkép keresője - Antail jóvoltából - továbbra is működik, tehát név alapján is megtaláljátok bármelyik, a térképen megjelenített helyet, ráadásul nem kell fejből tudni minden kacifántos ynevi nyelven elnevezett hely nevét kívülről helyesen leírni, mert az első begépelt betűkre a kereső automatikusan felajánlja a lehetőségeket, amiből csak választanotok kell. Természetesen az eddig hasznos funkciók - politikai nézetek, váltás a Psz. 3692 és Psz. 3715 évek nézete között, illetve a szűrhető jelzőzászlók rendszere továbbra is a megszokottak szerint áll rendelkezésre - ez utóbbihoz hamarosan felvételre kerül az összes kalandmodul is - hiszen a helyük már a térképen szerepel.
Ennek a változatnak a kialakítása sem sikerülhetett volna azok nélkül, akik biztatásukkal, hozzászólásaikkal, ötleteikkel, a megtalált hibák jelzésével segítették a munkát, ahogy a kiegészítők, modulok megírói nélkül sem, akik közös MAGUS világunkat építve megálmodták ezeket a helyeket. Külön köszönettel tartozom Boomen úrnak, aki személyes tanácsadással segítette a regényéből ismert város elhelyezését, és Amudnak is, aki révén létrejöhetett az a beszélgetés. És kiemelem még Antailt, aki az árnyak között tevékenykedő mágusként biztosítja a rendszer működtetéséhez szükséges mágiát - rövid meditációs idővel.
Jó böngészést kívánunk mindenkinek, és remélem, hogy a nagytérkép nemcsak szép, de hasznos kiegészítőnek bizonyul sok játékos és kalandmester, valamint író és alkotó számára is. Aki pedig rejtett, eddig sikeresen megbúvó, itt nem jelölt helyszínre akad a MAGUS irodalmában, jelezze, hogy a következő változat még teljesebb lehessen.
Recommended Comments
A hozzászóláshoz be kell lépned, vagy regisztrálnod Kalandozó!
Kizárólag a városőrség által átvizsgált kalandozók hagyhatnak válaszokat.
Kalandozónév regisztrálása
Regisztált kalandozóként felhőtlenebb az élet!
Csatlakozás a KalandozókhozBejelentkezés
Már velünk kalandozol? Lépj be!
Belépés