Jump to content
Kalandozok.hu - M.A.G.U.S. Szerepjáték

Frissült Ynev nagytérképe


MagyarGergely

Üdv kalandozók!

Örömmel jelentem be, a szerencsére már nem előszöri hírt - de mindig szívesen írom meg - miszerint újra frissült Ynev interaktív nagytérképe. 

A térképre most több, mint 160 új helyszín került rá, főleg kalandmodulok és kiegészítők kerültek feldolgozásra. Immár minden hivatalos MAGUS könyv - legyen az szabálykönyv vagy regény - kalandmodul - legyen az hivatalosan kiadott vagy házi - és minden kiegészítő helyszínét megtalálhatjátok a térképen. Ezennel fel is hívom a figyelmet, hogy aki olyat talál, amit máig nem sikerült szerepeltetni rajta, keressen meg, hogy a következő pontosításban már az is benne lehessen. 

A térkép keresője - Antail jóvoltából - továbbra is működik, tehát név alapján is megtaláljátok bármelyik, a térképen megjelenített helyet, ráadásul nem kell fejből tudni minden kacifántos ynevi nyelven elnevezett hely nevét kívülről helyesen leírni, mert az első begépelt betűkre a kereső automatikusan felajánlja a lehetőségeket, amiből csak választanotok kell. Természetesen az eddig hasznos funkciók - politikai nézetek, váltás a Psz. 3692 és Psz. 3715 évek nézete között, illetve a szűrhető jelzőzászlók rendszere továbbra is a megszokottak szerint áll rendelkezésre - ez utóbbihoz hamarosan felvételre kerül az összes kalandmodul is - hiszen a helyük már a térképen szerepel. 

Ennek a változatnak a kialakítása sem sikerülhetett volna azok nélkül, akik biztatásukkal, hozzászólásaikkal, ötleteikkel, a megtalált hibák jelzésével segítették a munkát, ahogy a kiegészítők, modulok megírói nélkül sem, akik közös MAGUS világunkat építve megálmodták ezeket a helyeket. Külön köszönettel tartozom Boomen úrnak, aki személyes tanácsadással segítette a regényéből ismert város elhelyezését, és Amudnak is, aki révén létrejöhetett az a beszélgetés. És kiemelem még Antailt, aki az árnyak között tevékenykedő mágusként biztosítja a rendszer működtetéséhez szükséges mágiát - rövid meditációs idővel. 

Jó böngészést kívánunk mindenkinek, és remélem, hogy a nagytérkép nemcsak szép, de hasznos kiegészítőnek bizonyul sok játékos és kalandmester, valamint író és alkotó számára is. Aki pedig rejtett, eddig sikeresen megbúvó, itt nem jelölt helyszínre akad a MAGUS irodalmában, jelezze, hogy a következő változat még teljesebb lehessen. 

Ynev nagytérképe



Kalandozók véleménye

Recommended Comments



Ülj oda az asztaltársasághoz...

Hozzájuk szólhatsz anélkül is, hogy bemutatkoznál. Ha ismert kalandozó vagy, Fedd fel kiléted hogy megismerjenek.

Vándor
Hozzászólás írása...

×   Formázott tartalmat illesztettél be.   Formázás megszüntetése

  Only 75 emoji are allowed.

×   A hivatkozásodat beágyazta a gépszolga automatikusan.   Mutasd inkább hivatkozásként

×   A Pszi-emlékfelidézés sikeres volt.   Szerkesztőablak kiürítése

×   You cannot paste images directly. Upload or insert images from URL.


×
×
  • Új...