Jump to content
Kalandozok.hu - M.A.G.U.S.

Ynev-térkép jelmagyarázat


MagyarGergely

Üdv kalandozók!

Frissült Ynev interaktív nagytérképe, felkerült a jelmagyarázat.

Aki szemfüles volt, már megtalálhatta, hogy a múlt hét végén frissült Ynev interaktív nagytérképe. Ezúttal nem új helyszínek kerültek rá, hanem végre rákerült a jelmagyarázat. Az oldal egyik legtöbb véleményt kapott és leginkább használt kiegészítőjéhez már sokan, többször is kereték, régóta várták, hogy legyen valamiféle jelmagyarázat, ami segít eligazodni a térképen található jelölések között. Annál is inkább, mert az Ynev-térkép folyamatos bővülése és részleteinek kidolgozása az eredeti jelkészlet bővülését is magával hozta. Ennek ellenére a jelkészlet mind stílusában mind jellegében nem igazán különbözik a nagytérkép forrásául szolgáló eredeti, még a Szürkecsuklyás testvériség honlapján megjelent térképek jeleitől. A jelmagyarázat elkészítése MG nevéhez fűződik, a rúnákat ezúttal is Antail főmágus rajzolta fel. És persze ne feledkezzünk meg és mondjunk köszönetet mindazoknak, akik éveken át folytatott kitartó noszogatással végül megadták a kritikus lökést hozzá :)

A jelmagyarázat a jobb alsó kérdőjellel jelzett "segítség és tudnivalók" menüből érhető el, a térkép bármelyik rétegénél és nagyítási nézeténél egyaránt. A megjelenő magyarázat és segítség elején található jelmagyarázat a tanulmányozás után bezárható és bármikor újra előhívható, ha szükség lenne rá. 

A jelmagyarázat kiegészült néhány alapvető, röviden megfogalmazott segítséggel és alapvetéssel is, amit sokan régóta magától értetődőnek tekintenek mégis többen félreértettek esetleg megkérdőjeleztek eddig, így segítve a térkép helyes és egységes értelmezését. 

Próbáljátok ki, teszteljétek és ha akarjátok, véleményezzétek az új jellemzőt, és persze használjátok továbbra is Ynev nagytérképét a játékok, mesélések, készülés, modulírás vagy írások elkészítése közben!

Ynev térkép


Kalandozók véleménye

Recommended Comments

Nincsenek megjeleníthető megjegyzések.



A hozzászóláshoz be kell lépned, vagy regisztrálnod Kalandozó!

Kizárólag a városőrség által átvizsgált kalandozók hagyhatnak válaszokat.

Kalandozónév regisztrálása

Regisztált kalandozóként felhőtlenebb az élet!

Csatlakozás a Kalandozókhoz

Bejelentkezés

Már velünk kalandozol? Lépj be!

Belépés

×
×
  • Új...