Mik a Kalandozók? - részlet ETK

Amikor átléped a kaput, melyet a szerepjáték nyit a valóságból a fantázia birodalmába, Ynevre kerülsz. Ynev az a földrész, ahol kalandozni fogsz, ahol karaktered életét éled.
E világ – amennyiben nem olvastál még kellő mennyiségű fantasy regényt, különös lesz a számodra. Lenyűgöző szépségesen vad – és veszedelmes is. Ynev hatalmas kontinens. Ha a Föld összes szárazföldjének területét összeadnánk, akkor kaphatnánk megközelítőleg ekkora földdarabot. Felszínén birodalmak, országok és városállamok virágoznak vagy hanyatlanak. Különböző kultúrákkal szembesülsz majd, ám egy valamiben szinte mind megegyeznek: Yneven feudalizmus uralkodik, e társadalmi forma minden jó és rossz tulajdonságával. A földrész történelme közel százezer évre nyúlik vissza, s ha hinni lehet a bölcseknek, a mágia ismerete és hatalma konzerválta a feudalizmust – ezért nem alakultak ki az anyagi világ, a természet leigázásának mechanikus formái. Vannak uralkodók és vannak nemesek, mint ahogy léteznek szabad nemtelenek és rabszolgák is.
Ahhoz, hogy játszani tudj, mindenek előtt meg kell ismerkedned a világgal. Ajánlatod elolvasnod Wayne Chapman, Ray O’Sullivan, Raoul Renter, Jan van den Boomen és W. Hanulson Green ilyen témájú regényeit, elbeszéléseit, így képet kapsz arról, miként zajlik az élet a bölcsek és fegyverforgatók, bátrak és elvetemültek földjén. Tudnod kell persze, hogy bár a kalandorok élete csupa veszély és titok, az Ynevi átlagember – a háborúktól eltekintve – békében, izgalmak nélkül éli le életét. Ez elsősorban a szervezett birodalmak lakóira igaz, ám a vadon élő nomádok is csak elvétve botlanak afféle kalandorokba, melyek a te mindennapjaidat fűszerezik. A magyarázat igen egyszerű, ha te is (mint afféle egyszerű polgár vagy nemes) békében kívánnál élni, nyugodtan megtehetnéd – ámbár akkor maga a játék veszíti értelmét. Ynev világán kiválasztottnak, kalandozónak születtél. Ez nem rang vagy cím, még csak nem is társadalmi státusz – a kalandozó hajlam lelki mutató. A legtöbb tudós legalábbis erre esküszik. Ez annyit tesz, hogy képtelen vagy az átlag életét élni. Előbb vagy utóbb otthagyod a nyugalmat, békés és/vagy egyhangúságot jelentő otthont, új tájakra vágysz. Nem elégít ki sem a pénz, sem a megbecsülés, de még a szerelem sem. Egyetlen dolog vonz megállíthatatlanul: a veszély. Ezért állsz be zsoldosnak, vagy kezdesz saját szakálladra ősi legendák után kutatni. Mert kalandozó vagy. Lássuk hogyan ír erről Theulen Acriss, a Sigranomói egyetem jeles professzora:

Különös népség a kalandozóké. Ynev városaiban, falvaiban babonás tisztelet övezi őket, történeteiket, kalandjaikat szívesen mesélik a tábortüzek körül, tetteiket udvari dalnokok éneklik meg… de nincs az az épeszű ember, aki szívesen töltene társaságukban egy fertályóránál többet. A veszély aurája lengi körül mindet, s ahol felbukkannak, valami biztosan történni fog. Az események pedig a legritkább esetben alakulnak a köznép számára kedvezően. Ha megszállnak egy fogadóban, a háznép azonnal a kármentő mögé hordja értékeit, mert a legjobb esetben „csak” kocsmai verekedés tör ki, ám érkezésük nem ritkán a hajlék teljes pusztulásához vezet. Ha hajóra szállnak, a kapitány rettegve indul útnak, hiába járja húsz éve baj nélkül a tengert. Egy kalandozó jelenléte valószínűsíti, hogy viharba keverednek; ha többen is vannak, majdnem bizonyos, hogy sosem látott tengeri szörnyek támadása fenyeget. Ellentmondani nekik mégsem mer senki – ez azonnali katasztrófához vezet -, legfeljebb fohászkodni és reménykedni, hogy valamely csoda megfékezi a végzet lecsapni kész pörölyét…

A világ szerencséjére igazi kalandozókból kevés akad. Felismerni sem könnyű őket, hisz ruházatuk, fegyverzetük és felszerelésük gyakorta összetéveszthető a különböző rendű és rangú kalandorokéval. Szokásaikat zsoldosok utánozzák, elveiket szerencsevadászok vallják magukénak – a tisztánlátás csupán a bölcseknek s egynémely tapasztalt, hosszú életű világfinak adatik meg.

Kalandozó nem lesz valakiből – e sorsra születni kell. A nevelés és az életkörülmények elnyomhatják ideg-óráig a hajlamokat, de azok előbb-utóbb a felszínre törnek, s akkor nincs mit tenni. Jellembeli különbözőségük hamar kiütközik, s ez az, amitől mások, mint a többi. Ettől kiválasztottak. Életelemük a veszély, az izgalom. Képtelenek huzamosabb ideig egyhelyben maradni, ráadásul értékrendszerük alapjaiban tér el az általánosságban elfogadottól. Gyakorta vállalnak életveszélyt a kaland kedvéért, máskor – ha érdektelen a feladat – hatalmas summákért sem kaphatóak. A legkülönösebb eseményeket is hideg fejjel szemlélik – számukra az efféle helyzetek minősülnek köznapinak. Tetteik miatt sokszor kerülnek szembe a törvénnyel, ám az uralkodók és tanácsnokaik nem erőltetik elfogatásukat – inkább megelégszenek a kétes értékű eredménnyel, ha sikerül birtokon kívülre tessékelni őket...

Nem törődnek a pénzzel: olykor – ha tehetik – kisebb vagyonokat költenek el napok alatt, s mikor megszorulnak, inkább éheznek, semhogy kedvelt tárgyaiktól – melyek áraiból egész uradalmat vehetne bárki – megváljanak. Hiába a gazdagság, a megbecsülés, hiába a rangok, hosszabb időre sehol nem lelnek maradást. Néha persze megpróbálnak letelepedni egy nő vagy eszme miatt, de néhány hét, hónap, esetleg év múlván csendesen odébbállnak, s legfeljebb a hírük jut vissza elhagyott szeretteikhez. Életük során külvilági lényekkel, elfeledett vallások titkaival, az óidők megelevenedett legendáival találják szembe magukat. Olyan lehetetlen feladatokra vállalkoznak, melyek végrehajtására – józan ésszel mérlegelve – nincs esély. Talán épp ezért sikerülhet nekik. Az efféle életmódba minden átlagos halandó belepusztulna, s valóban nincs ésszerű magyarázat arra, miért maradnak meg ők. Abban minden bölcs megegyezik, hogy a kalandozó hajlam valamiféle különleges mutáció. Némelyek egyszerűen az őrültség egy ritka fajtájának tartják – s mint mondják, a tébolyodottakat isteni kegyelem kíséri. A papok álláspontja szerint a kalandozók az égiek kiválasztottjai, a világi gondolkodók ehelyütt a Sorsot emlegetik. Áldás vagy átok – mind mást mond, egy azonban bizonyos: a kalandozók tetteinek mozgatórugóit illetően még a M.A.G.U.S. kolostorában is csak találgatni tudnak. Megelégszenek annyival, hogy cselekedeteiket figyelemmel kísérik és lejegyzik. Főképp pedig nem keverik őket össze a nagy számban nyüzsgő kalandorokkal. És ez máris több, mint amit a legtöbben elmondhatnak magukról…

Kalandozóból tehát nincs túl sok, különösen, ha az Yneven lakók százmillióihoz viszonyítunk. Számuk koronként változik, de néhány tízezernél még a legkaotikusabb időszakokban sem volt több. Ez persze azt jelenti, hogy sokan legalább hírből ismerik egymást. A te híred is elterjed majd – feltéve, ha valamilyen módon rászolgálsz.

Részlet: Első Törvénykönyv (ETK), 13-14. o