„Annyi csillag van az égen,
Nézd, milyen magasan vannak.
Van, amelyik vezet és van, amelyik lehull.
Melyiket kövessem én …”
- Cloud Boohen
Líthas kalandorok, kalandozók és kiválasztottak! Ahogy arról sokan hírlevelünkből és korábbi bejegyzésünkből már értesülhettetek a Krónikák.hu szervezői idén egy újabb komoly fába vágták a fejszét. A Keleti Legendák kampányunk indításaként szeretnénk hát hirdetni, hogy 2014. március 1- én INGYENES szerepjátékos találkozót és verseny szervezünk tapasztalt játékosoknak éppúgy, mint lelkes érdeklődőknek.
[ATTACH=CONFIG]231[/ATTACH]
[PRBREAK][/PRBREAK]A rendezvény helyszíne változatlanul az Afri Café (Budapest; IX. ker. Kinizsi utca 2-6.), ahol 9 órakor lesz a gyülekező, 9:30-kor az ünnepélyes megnyitó és egy 9:45-ös mesélői megbeszélés végeztével 10:00-től 18:00 óráig tart majd a játék. 19:00-kor pedig az eredményhirdetést követően zárjuk a találkozót majd. De készülünk meglepetés programmal is közben és utána.
Szeretnénk, hogy ez az alkalom ugyanolyan ünnepi legyen a számotokra, mint nekünk, hogy másfél év hallgatás után térünk vissza egynapos rendezvénnyel, ezért kérlek fogadjátok ezt a lehetőséget ajándékül tőlünk és terjesszétek a hírét amennyire csak lehet, mert non-profit kezdeményezésként erre nekünk nincs módunk és energiánk.
A találkozó kalandmodulját a korábban meghirdetett 3. Kóborló Krónikák pályázatra beérkezett művekből válogattuk ki és rendeztük sorba az alkotókkal együtt működve. Ennek első fejezeteként Herce Zoltán kalandját ismerhetitek meg, aki Enoszuke toroniak álltal megszállt vidékére repít el minket történetével meghívott kalandmestereink tolmácsolásában.
Célunk ezzel a kampánnyal ugyanis, hogy kedves fantasy világunk egyik vihartépte táját, Enoszuke szigetét bemutassuk nektek és kalandozókkal, kalandokkal népesíthessük be ezt a térséget, amire korábban nem volt ilyen mód. A pályázat háttéranyagaként megjelölt kiegészítő cikk is ezt a célt szolgálta és örömmel vettük, hogy ilyen sokal ihletődtek a hatására, elértve üzenetünket az írással.
A találkozóra a megszokott Tetemre hívás típusú karakteralkotás legújabb, 3.0-ás verziója lesz a mérvadó, amivel reményeinek szerint minden elképzeléseteket megalkothatjátok. Terveink között szerepel, hogy kidolgozott példakaraktereket is mellékeljünk majd, amikkel játszani is lehet majd a találkozón, ezzel is megkönnyítve a kezdő játékosok dolgát. Az Elismerésekből kapható Tapasztalati pontokat eddig már a Hősök Napján való részvétellel is lehetett növelni, de azon igyekszünk, hogy más rendezvények történetei is beleszámolhatóak legyenek karaktereitek krónikájába.
Regisztrálni a honlapon hamarosan elérhető elektronikus felület segítségével lesz lehetséges, kérdésekre addig is szívesen válaszolunk a megadott elérhetőségeinken, honlapunkon. Fontos, hogy minumum három, maximum 8 fős kompániák jelentkezését várjuk, előnyben részesülnek majd, akik az előtörténetüket hamarabb küldik el hiánytalanul, ugyanos korábbi rendezvényeinkből okulva lehetséges, hogy maximáljuk majd a résztvevő csapatok számát a hely befogadóképességét és a hadrafogható mesélőink számát figyelembe véve, de azon munkálkodunk, hogy minél többen eljöhessetek.
Minden szerepjátékost és mesélőt szívesen várunk a találkozónkra!
Üdvözlettel:
a Krónikák.hu szerkesztői,
az Elveszett Mesék társasága
Recommended Comments
Nincsenek megjeleníthető megjegyzések.
A hozzászóláshoz be kell lépned, vagy regisztrálnod Kalandozó!
Kizárólag a városőrség által átvizsgált kalandozók hagyhatnak válaszokat.
Kalandozónév regisztrálása
Regisztált kalandozóként felhőtlenebb az élet!
Csatlakozás a KalandozókhozBejelentkezés
Már velünk kalandozol? Lépj be!
Belépés