X. Kalandozók Téli Tábor - Figyelemfelkeltő szösszenet

:olvasos: Akkor következzen egy kis cím nélküli szösszenet aminek sok köze nincs a modulhoz, de mondjuk jól felvezeti a játék hangulatát. Az írói és filmes kliséket szándékosan követtem el. Tessék értékelni!

A hosszan elnyúló fátyolos felhők bíborvörös fényben úsztak a lebukó nap fénylő korongja előtt. A dombtetőn a karcsú fűszálak lágyan ringatóztak a szellő ölelésében. Tücskök, bogarak fáradhatatlan muzsikája festette alá az idillikus képet, ám patadobogás érkezett a messzeségből, mely egyre erőszakosabban nyomta el a zajokat.
Izmoktól duzzadó, szilaj testű, fekete paripa vágtatott fel lovasával a dobtetőre. A csődör kitágult orrlyukain át szívta magába a hűvös, késő délutáni levegőt. Idegesen, habos pofával rágta a zabláját. Lovasának fekete köpenye vészjóslóan lebbent a szélben. A bőrkesztyűs kezek megtépték a kantárt. A ló vágtából torpant meg, ám a benne lüktető erő nem hagyta nyugodni. Lábai megállás nélkül toporogtak. A lovas egyenes háttal táncoltatta körbe a lovát a magaslaton. Arcát kendő takarta, fején csuklya volt. Sötét szemével a messzeséget kémlelte: Erion látképét.
A csizmák a ló oldalába fúródtak, hogy vágtára ugrassák. Az őrültség határán, porfelhőt kavarva dübörgött lefelé a lejtőn.

A kockakövön kopogó paták zaja már jól előre hírét hozta az érkezőnek. Az utcán mászkáló közemberek mind félrehúzódtak, gyermekeiket karjuknál fogva rántották el az ügetésben érkező lovas útjából, aki sötét sikátorokon, mocsoktól bűzlő utcákon át közeledett célja felé, egy félre eső kis ivóhoz. Ahogy kifordult az utolsó szűk kereszteződésből, egy udvarra ért. A rideg kőfalakkal körbevett téren csak egy ajtó nyílott, rajta kis kör alakú nyílás, melyen át fény derengett kifelé.

Az ajtó előtt súlyos testű ember támasztotta a falat. Ruhája mocskos és szakadt volt. Fejét kopaszra borotválta, hogy a rajta húzódó éktelen forradást mindenki jól láthassa. Mélyen ülő szemére duzzadt szemhéjai nehezedtek rá. Zsíros tokáját többnapos borosta fedte. Vaskos karjait keresztbe fonta, és lefitymáló tekintettel nézte, ahogy a jövevény lendületes ugrással kiszállt a nyergéből.
A lovas köpenyét bal karja köré csavarta, és mintha ügyet sem vetett volna a kopaszra, öles léptekkel indult az ajtó felé. A mogorva őr önérzetét vérig sértette ez a nemtörődömség. Úgy döntött, hogy jobb karját felemelve parancsol megállást az érkezőnek, de még mielőtt bűzös száját elhagyhatta volna a megálljt parancsoló mondat, felemelt kezébe nyílvessző fúródott. Ösztönszerűen kapott bal kezével a jobb csuklójához, és sziszegve préselte ki tüdejéből a kínlódás hangját. Csak most látta a félhomályban, hogy a lovas kezében számszeríj villant, mely démoni módon újratárazta magát. Mire felordított volna, újabb két nyílvessző csapódott a mellkasába, majd egy torkába. Az utolsó a szemüregén át fúródott az agyába. A támadó megforgatta kezében a számszeríjat, majd átlépett az őr rángatózó tetemén. A következő lépést jól kiszámolta, hogy teljes testi erejét kihasználva egy mozdulattal rúgja be az ajtót.

A tokból kiszakadó faszilánkok a szélrózsa minden irányába repültek. Az ajtólap hosszanti irányban repedt végig, és az erőszaknak engedelmeskedve csapódott befelé. A benti teret egy olajlámpás sárga fénye világította meg, s a kis ivóban csupán néhány durván faragott asztal állt. A kocsma majdnem üres volt, csak a bal hátsó sarokban ült négy ismeretlen alak, akik a beromboló jövevényre riadtan rezzentek össze.
A lovas belépett a betört ajtón. Mágikus energiákkal átitatott fegyverét maga elé tartva tekintett körbe, majd a sarokban kuporgók felé fordult. Egy szusszanás sem hallatszott az idegesítő csendben. Senki nem mert mozdulni, csak a fekete köpenyes bal karja indult meg lassan felfelé. A csuklyát lehúzta fejéről, hogy aranybarna, hosszú haját végre kibonthassa. Az arcát takaró kendőjét is kibontotta bőrkesztyűs kezével. Úgy tárult fel a megszeppent tekintetek előtt a nő csodálatos arca. Csillogó fekete szemeivel bizonyára el is bűvölte a mostanra teljesen összezavart asztaltársaságot. Végül a csendet ő maga törte meg egyetlen, cinizmussal fűszerezett kényes kérdéssel:

- Készen álltok... kalandozók?

.