Jump to content
Kalandozok.hu - M.A.G.U.S.

Ynev összefoglaló alkalmazásainak frissülése


MagyarGergely

Üdv kalandozók!

Örömmel jelentem be, hogy a mai napon átfogó frissítés történt Ynev összefoglaló alkalmazásaiban. Ez a Nagytérképet, a Szószedetet és az Évszámgyűjteményt jelenti. 

Nem véletlen, hogy a frissítés és a hírezés is egyszerre történt, - és adott nagy munkát Antail főmágusnak, aki külön köszönet illet a varázskörök frissítéséért - hiszen nemcsak, hogy ezek az alkalmazások egyre inkább összefüggenek és összeérnek, de a mostani fejlesztés-frissítés is elsősorban a három alkalmazás összehangolására irányult. Azaz, most már amit az egyikben megtaláltok, megvan a másikban is. 

Első lépés a térkép és a szószedet helyeinek összehasonlítása, és az egyikből esetlegesen hiányzók másikon való szerepeltetése volt. Bár azt gondoltam, hogy itt nem lesz sok feladat, valójában jelentős mennyiségű oda-vissza jelölésre volt szükség, amiknek a felderítésében Con Salamander szerzett elvitathatatlan érdemeket - őt is köszönet illeti ezért. A művelet során számos elírásra is fény derült, és így ezek átfogó javítására is volt lehetőség. (egy azért benne maradt... majd legközelebb.) Emellett már eltörpül, de mégis külön köszönet illeti azoknak a jelzéseknek a beküldőit, akik hibát találtak, netán új, eddig nem jelölt helyszínt derítettek fel. Továbbra is várom az észrevételeket, ilyen információ mennyiségnél hatalmas segítség egy-egy ilyen rejtőzködő hiba, hiányzó apróság felderítése. Büszke vagyok rá, és ezért is külön köszönet illeti Raont, hogy eztán már a kiadótól származó jelzésekre, egyeztetésekre is számíthatok a térkép tökéletesítése során. 

Második nagy lépés a szószedet és az évszámgyűjtemény összehangolása volt, ami során a szószedetben szereplő, de az évszámgyűjteménybe eddig nem kigyűjtött évszámok összeszedése és az évszámgyűjteménybe illesztése volt a feladat. Hogy ez is olyan léptékű volt, hogy 600+ évszám került be a szószedetbe, azon én is meglepődtem. Persze, ahogy a térkép esetében a digitális felület azt eredményezte, hogy eddig jelentéktelennek, piciségük okán megjeleníthetetlennek gondolt helyek is felkerülhettek, az évszámok esetében is hasonlóan történt. Az online felület kereséséi lehetőségei értelmet adtak az eddig jelentéktelennek minősített évszámok szerepeltetésére is, ezért most már abban is szerepel (majdnem) mind - ez mára több, mint háromezer évszámot jelent. Természetesen ennél az alkalmazásánál is szükséges és várom is a visszajelzéseket, ha valaki esetleg új, vagy helytelenül jelölt évszámot fedez fel a háttéranyagok olvasgatása közben. Itt is köszönöm a hibajavításokat - mert ilyen is volt az eltelt idő során - akinek dreggise, vegye magára! Külön köszönöm Amund visszajelzéseit és tevékenységét, aki nemcsak, hogy a modul- és kiegészítőíró munkája során felmerülő hibákra hívta fel fáradhatatlanul a figyelmemet, de a saját anyagait is hajlandó volt közös erővel felboncolni, hogy a jelentős események konkrét évszámot kaphassanak. 

Mindezek mellett már eltörpül a szószedet további, a kiegészítők és kalandmodulok során megtalált új kifejezések beillesztése, esetenként pontosítása, aminek köszönhetően mára több, mint 14800 ynevi szócikk között böngészhettek. 

Forgassátok, használjátok haszonnal az alkalmazásokat, és remélem, továbbra is hasznosak lehetnek mind az írók, mind a modulírók, kiegészítők alkotói, kalandmesterek és játékosok számára a MAGUS világának összefoglalói, ami sokak közreműködésének köszönhetően már régóta nem csak papíron, de egyre többet nyújtó alkalmazások formájában is rendelkezésére áll mindenki számára. 

Ynev nagytérképe

Szószedet

Évszámgyűjtemény

 


Kalandozók véleménye

Recommended Comments

Hunwarrior

Közzétéve:

Hatalmas segítség köszönöm.



A hozzászóláshoz be kell lépned, vagy regisztrálnod Kalandozó!

Kizárólag a városőrség által átvizsgált kalandozók hagyhatnak válaszokat.

Kalandozónév regisztrálása

Regisztált kalandozóként felhőtlenebb az élet!

Csatlakozás a Kalandozókhoz

Bejelentkezés

Már velünk kalandozol? Lépj be!

Belépés

×
×
  • Új...