Jump to content
Kalandozok.hu - M.A.G.U.S.

MagyarGergely

Főmágusok
  • Hozzászólások száma

    4 692
  • Csatlakozott

  • Utoljára itt járt

Cikk hozzászólás MagyarGergely által közzétéve

  1. Üdv!

    Én nem emlékszem, hogy ilyenről bárhol írnának. Ugyanakkor szerintem nincs, nem is lehet, hiszen a hekka pont az, olyan, aki már eltávozott, kisisten, majdnem isten, túlvilági lény némi hatalommal és EAS-hoz való kötődéssel. Ő már maga mögött hagyta azt, hogy Yneven "járjon és tevékenykedjen". 

    A 13-ak alatt csak sejtem, hogy a kárniakra gondolsz... ők mások. Tápok, meg minden, de ők nem hekkák, azok talán többek náluk, hiszen a fejlődésben odáig jutottak, hogy már nem Yneven vannak. (persze a 13-ak talán nem is akarnak "égbe szállni"... ezen is lehet filozofálni.)

     

  2. Üdv!

    Ez egy cikk, amit valaha valaki megírt, és ha már ezt megtette, és vette arra is a fáradtságot, hogy megossza másokkal, akkor én összegyűjtöttem, mint valaha neten szereplő MAGUS írást. Kb- mint egy könyvtár könyve. Ez nem jelenti azt, hogy a kalandozók táborban alkalmaznánk, és azt sem, hogy bárki az oldalon így tartaná jónak/játszhatónak/kipróbáltnak/pláne hivatalosnak. (nálam nem engedélyezett... :D) 

    Fő funkciója itt, hogy meglegyen, ha valaki bármikor MAGUS mutánsokhoz nyúlna, akkor lássa, volt már egy ilyen. 

    Véleményt te is, mint olvasó alkothatsz róla, de kérlek, hogy az normális, konstruktív legyen - így visz előre. A bal fölül lévő csillagokkal mindenféle magyarázat nélkül is lehet rangsorolni egy-egy cikket. Természetesen a sima "nem tetszik" is egy vélemény, de kéretik értékelni a másik belefektetett - néha az elolvasással már túlszárnyalt - munkáját is. ;) 

  3. Üdv!

    Szemfüles észrevétel. 

    Ellenőriztem a forrást (minden cikknél elmentésre került az eredeti forrás) és az 1. Tsz.-en Af-ot kapnak, (így ez az én szerkesztői hibámként került be oda is a Mf hamarosan javítom), viszont az 5. és a 8. Tsz.-en az eredeti forrás szerint is mindkettő esetben a demonológia Mf-át kapják meg.  

  4. Üdv!

    Feltételezhetően a forrás oldal - mivel a fajok esetében külön cikkekként jelentek meg - a teljesség igényét figyelembe véve alkotta ezt a hm.. (fölösleges?) leírást, ami viszont a formázott, kategorizált megőrzése okán külön cikké vált. Ott is, itt is a rendszer hibájának tekinthető - de mivel volt ilyen is, a megőrzését szükségesnek tartottam (és olyan sok munkával sem járt. :) )

  5. Üdv!

    Elhiszem - mindazonáltal a cikket úgy közöltem, ahogy azt annak idején megírták. 

    Egyetértek a véleményed első felével, gondolom, nem véletlen, hogy mostanában, hogy vége a könyvhétnek, ellaposodott a nagy hírverés az n+1-edik új rendszer körül. 

    A modernizálással kapcsolatban vannak kétségeim... egyre inkább úgy látom, hogy nem ez a lények. Minőségi írások, modulok, jó mesék, játékok és mindezek közösségi megnyilvánulásai sokkal fontosabbak, mint egy elérhetetlen tökéletes rendszer. Kár agyonbonyolítani, és állandóan lecserélni is. Egyik sem segíti a jó játékot. (a kis újdonság-faktortól eltekintve - amit egy jó írás is ugyanúgy megadhat. 

  6. Üdv!

    Ez így lenne alap... az 1TK képességpróbákról szóló része ugyanúgy megemlíti a pozitív, mint a negatív módosítót a képességpróbákhoz. Az megint más kérdés, hogy esetleg van, akinek akár az egész mesélés a szívatásról szól... de ez nem a képességpróba-szabály hibája, hanem az adott KM-é. (arról nem rendelkezem statisztikával, hogy milyen arányban alkalmazzák a KM-ek a pozitív és a negatív módosítókat... mindenesetre szomorú tény lenne, ha kiderülne, hogy csak a negatív módosító "létezik". 

    Talán, esetleg, nem tudom, de ha feltételezzük, hogy ez a gyakoribb, a mögött esetleg olyan ok is felfedezhető, hogy a játékosok - nem utolsósorban a képességpróbák helytelen alkalmazása miatt - megszokták, hogy "16-os képesség alatt nincs élet". Ezért jönnek az összetápolt - egy másik témában került elő pont a különleges felkészítés kérdése... - képességű karakterekkel, ahol a KM-nek 22-24-es képességekre kellene próbát dobatnia... és esetleg megszokja, hogy neki meg "-5 alatt nincs értelme dobatni". Ez a két folymaat hat egymásra, ráadásul, ahogyan a tápolás, rossz irányba fejleszti a játékot, szerintem.

    Szóval azt, hogy ki mennyire mesél jól, és ki mennyire alkalmazza helyesen (könyv szerint), a játék-mese realitásának figyelembe vételével egy szabályt, az tulajdonképpen nem a szabályok fejezet alá, sokkal inkább a meséléshez tartozik. 

  7. Üdv!

    Az a baj ezzel, hogy először is nem ez a MAGUS szabálya, másodszor is, ha mindenre dobatsz próbát, akárhogyan, akár 3K6-tal, akkor is drasztikusan megnő a próbák száma. Nem lehet majd haladni, mert minden vacakért próbát kell dobni... 

    Az, hogy valamit rosszul alkalmaz valaki, akár játékos, akár KM, még nem jelenti azt, hogy az a szabály rossz... csak meg kell tanulni jól kezelni őket. 

     

  8. Üdv!

    13 órával ezelőtt-kor Messor1983 írta:

    Már csak azért is lenne jó áttérni valahogy a 3k6-ra, mert úgy mindenkinek lenne esélye. A 12-es tulajdonság is átlagos lenne (kb 50%-os siker). 

    És mi van, ha nem is kell, hogy mindenkinek legyen esélye? Mi van, ha képességpróbát csak RENDKÍVÜLI erőfeszítést igénylő helyzetekben kell dobni? Nagyon sokan értelmezik rosszul ezt a szabályt... egyik kedvenc példám erre. Lehet, hogy csak a KM hibája, amikor még az ajtón fél kézzel való kilépéshez is képesség-próbát dobat... A rendkívüli képességet igénylő, vagy nehéz helyzetekre pedig nincs esélye annak, akinek nem megfelelő a képessége. Ha csak 8-as az erőd, vagy csak 11-es, akkor ne próbálkozz olyannal, amihez kifejezetten nagy erő kell, és ez a képesség döntően befolyásolja a helyzetet. 

     

     

  9. Üdv!

    Semmi gond,, a pontosítás mindig jól jön, már, ha van alapja. Mire alapozod a kijelentésedet? 

    Merthogy a MAGUS irodalma egészen a Kos és a kobra éve című antológia függelékéig SEHOL nem nyilatkozott arról, hogy szó szerint ez a dzsad isten ennek és ennek az istene. Már a Második törvénykönyvben, majd a PPL1-ben is csak azt írták le, hogy "Dzsah legkiválóbb papjai polgárokból...válnak" (2TK,20/2), később azt, hogy polgárok, földművesek, pásztorok. -ból lesznek. (PPL1,134). Galradzsáé egykori kalandozókból és utazó kereskedőkből (2TK,20/2), a PPL1-ben ez így nincs benne, ám Galradzsával kapcsolatban több, mint háromszor említik a "vándorkereskedő" szót. (Dzsah-nál csak az egyik varázslatban titulálják papjait kereskedő-papnak, de ez is értelmezhető másképpen, hiszen dörzsölten eladják a varázslatukat.)

    Ez alapján nem feltétlenül kell egyetérteni a dzsad papok területeinek az általam alkalmazott kiosztásával. DE a Kos és a Kobra éve már egészen konkrétan fogalmaz: 

    Dzsah (dzsad)  "A dzsad panteon egyik, a gazdagság, a vagyon és a gyarapodás istene. Ő a földművesek, pásztorok, polgárok pártfogója..." (A kos és a kobra éve,345/2)

    Galradzsa (dzsad) "A dzsad vallás egyik istene, a kereskedők, utazók, kalandorok kasztjának védistene... "

    Ez alapján viszont már egyértelmű, hogy a MAGUS irodalma a kereskedőket Galradzsa, és nem Dzsah alá sorolja, ahogyan állítottad. 

     

    Lehetséges, hogy a PPL1-et, mint forrást félreértve (mivel feketén-fehéren nincs benne olyan mondat) alakítottad ki a véleményedet, ám meggyőződésem, hogy a MAGUS dolgait - amennyiben helyesnek akarjuk felfogni, elfogadtatni, a MAGUS irodalmának teljes vertikumát vizsgálva kell kialakítani, ebben gyakran benne van egymást kiegészítő források értelmezése, sőt, gyakran ellentmondások összegyűjtése és összevetése is. 

    Én a teljesség híve vagyok, bár nyilván én is tudok hibázni, mégis igyekszem minden forrást figyelembe venni. Ezt javaslom neked is. Ez ma már könnyű, mivel az Ynev szószedete című kiegészítő, ami folyamatosan bővül és frissül a MAGUS irodalom új elemeinek megjelenésével pontosan ezt segíti. Ebben összeszedett információkat találsz mindenről, például a dzsad istenekről is, forrásmegjelöléssel, így nyugodtan utánanézhetsz, honnan származnak az információk. Az Ynev szószedetét megtalálod az oldal kiegészítői között. Azért idézem a vonatkozó részt: 

    Dzsah (dzsad)

    A dzsad panteon egyik, a gazdagság, a vagyon és a gyarapodás istene. Ő a földművesek, pásztorok, polgárok pártfogója. Papjai mind meglett, sokat tapasztalt, koros emberek - és csak férfiak lehetnek, akik valaha ezen mesterségek valamelyikét gyakorolták. Égi megfelelője a Lailat csillagkép. Az isten az Élet és a Lélek szférái fölött bír hatalommal.

    A Manifesztációs háború alatt papjainak szinte mindegyike odaveszett, híveinek többségét is elvesztette, sorsa bizonytalanná vált Yneven. (PPL1,134; A kos és a kobra éve,345/2; AK,61/1/1)

    Galradzsa (dzsad)

    A dzsad vallás egyik istene, a kereskedők, utazók, kalandorok kasztjnak védistene. A Természet és az élet szférit uralja. A dzsadok a Vörös holdat kötik személyéhez. Híveitől vizet követel áldozatképpen. Papjai is az utazók kasztjából kerülnek ki - és csak férfiak lehetnek -, viszonylag fiatalon szólítja meg őket istenük és térnek rá a tapasztalás útjára. Kezükben egy sárga, repedezett sáhruhfa bot tölti be a szent szimbólum szerepét.

    A Manifesztációs háború után megjelent dzsad vallási irányzat, a Nagy Isten kultusza szerint ő maradt az egyetlen Dzsad isten, minden egyéb isten vagy félisteni lény csuán a Nagy Galradzsa egy aspektusának kell tekinteni. Akaratának eszköze prófétája, a félisteni hatalmú Rászil, papjai a khálifok. A Hradzs, így a megmaradt és újjáéledő dzsad világ egyeduralkodó istenévé vált. (PPL1,136-133; A kos és a kobra éve,350/2; AK,61/1/1)

     

    Annyit még hozzáteszek, hogy érdekes lehet magának a "kereskedő" szónak a jelentése. 

    A MAGUS-ban ezt nem definiálják. Mindamellett úgy gondolom, hogy inkább hasonlít az IRL középkori kereskedőkre, mint a 21. századi kereskedő-fogalomra. Azaz a mester eladta, amit készített, a kereskedő pedig ELVITTE és eladta máshol. Ma már inkább az eladó a kereskedő, és külön szállítók vannak. Szerintem a MAGUS kereskedőjében sokkal hangsúlyosabb az utazás, a vándorlás szó, rész, mint a vagyon. (noha az is fontos ;) )

     

     

  10. Üdv!

    Idéz

    Ugyanakkor (lehet tévesen) észleltem egy olyan olvasatot az írásban, hogy ne legyen szerzői jog és ne legyen a Magusnak jogtulajdonosa. 

    Nem mondok ilyet. A szerzői jog tény, van, jogi dolog, nem is akarunk tenni ellene. A cikk lényege és mondanivalója, hogy sajnos a MAGUS érdeke, értékének képviselete, benne a játékosok számára a játszhatóság, a követhetőség, a következetesség értéke KÜLÖNVÁLT a jogilag hivatalos megítélésű művektől. Ennek tudatosítása, és a "hivatalos" minősítés ilyetén használata - vagy ha tetszik, a tartalom értékétől független használata (csak jogi értelemben) kívánatosságára hívom fel a figyelmet. 

    Idéz

    Vagyis győzzön a jobbik, az aki népszerűbb.

    Ez sem igaz... illetve nem kellene, hogy az legyen. Miért kell győzni? Miért kell harcolni, amikor ugyanazt a világot szeretjük és építjük? 

    Idéz

    Tudom, hogy GA szarik bele a világba(mindkettőbe) és semmit nem publikál. Tudom, hogy egy kifogásolható alak, tudom, hogy sokak szerint nem érdemli meg főleg az utóbbi évek miatt, de ő rendelkezik a jogokkal.

    Senkit - legalább is engem és itt a cikket - nem érdekel GA személye. Ez nem erről szól. Én kizárólag a munkáit igyekszem megjtélni, ahogy más szerző esetében is. (nyilván összefüggésében vizsgálva kicsit elkerülhetetlen a szándék vizsgálata, erre utalok is.) 

    A másik nagy tévhit az a "MAGUS jogok". Nincs ilyen. Az elején pont kiállsz a szerzői jogokért - javaslom, hogy akit érdekel a téma, az olvasson kicsit utána, a törvény elérhető. Nincs olyan, hogy MAGUS jogok. GA-nak, ahogy más szerzőnek is, például nekem is biztosítja a törvény a szerzői jogos AZOKRA a művekre, amiket ÉN (ő) írt (am). Emellett létezik a Védjegy oltalom, az ott levédett márkanevekre, meghatározó szavakra, és ezek alkalmazására. 

    Egy kitalált világot nem lehet levédeni... egy logót igen. Következésképpen teljesen fölösleges - a rajongók, a játék, a kitalált világ koherenciája és a művek - szerintem kívánatos - egymásra épülése szempontjából vizsgálni,  hogy egy cikk jogszerű-e, vagy sem... nekünk az a lényeg, hogy az az Ynev van benne, amit mi ismerünk annak, vagy már a sokadik verzió, ami nem illeszthető be veszteség nélkül a "közös tudatba". 

    Idéz

    Sejtésem szerint a cikk írója valahol a mögötte álló közösség jogán hasonló jogokat szeretne szerezni magának

    Rosszul sejted - talán nem jól fogalmaztam a cikkben, vagy nem sikerült jól értelmezni. Nem lehet, nem is akarom senki szerzői jogát elvitatni. Ahogy a sajátomhoz is ragaszkodom. 

    A probléma - amit fejtegetek - az, hogy a "hivatalos" minősítést nem jól használjuk, illetve azzal megítélve egy művet (jogilag helyesen) azt várjuk, hogy az belül is rendben van. Pedig nem feltétlenül, sőt, bizonyos vonatkozásokban és szerzőknél egyre kevésbé. ERRE akarom a cikkel felhívni a figyelmet. 

    Az, hogy "á, ez a cikk nem hivatalos" már nagyon nem azt jelenti, amit mi értünk alatta játékosként, KM-ként, hogy akkor ez nem feltétlenül összeegyeztethető Ynevvel, hogy tele van túlkapásokkal, hogy nincs meg mögötte az a tudás, az a háttérmunka, hogy valóban hozzátegyen Ynevhez. Ezzel párhuzamosan megjelent nagyon sok olyan cikk, írás, könyv, ami meg hivatalos a szó jogi értelmében, de ez nem takar minőséget, illetve nem azt a minőséget, amit rajongóként várunk. 

    Nagyon lebutítva: Attól, hogy valami hivatalos, még nem feltétlenül jó, és attól, hogy valami nem hivatalos, még lehet sokkal jobb, mint a hivatalos anyag.

    Így érthető? 

    Idéz

    hogy a kalandozok.hu adja ki a következő Magust.

    Nem tudom kihagyni, hogy a Kalandozók NEM AKAR következő MAGUS-t kiadni. Mi a MAGUS-sal játszunk, foglalkozunk. (nem is tartom értéknek az állandó következő és még következőbb MAGUS-ok kiadását.Sőt - de erről találsz külön cikket is - csak hogy még egy tévhitet megpróbáljak elolszlatni.) 

    Idéz

    Ill. van-e egyáltalán értelme GA-t, vagy bárkit figyelembe venni manapság? 

    Nincs. Pontosan ezért született a cikk. Mert sokan tévúton járnak, lásd a saját kijelentésedet, hogy ő birtokolja a MAGUS jogokat... Éppen ezt fejtegetem, hogy nem csak a hivatalos kiadó viheti az ügyet tovább, ahogy nem is feltétlenül az teszi... így rajongói szempontból megváltozott a "ez hivatalos" kifejezés tartalma. 

    Idéz

    Nem lehet egyszerűen játszani,publikálni

    Dehogynem... nem pontosan ezt tesszük? Attól még lehet véleménye annak, aki átlátja a helyzetet, és azt meg is írhatja. Ettől még nincs világháború... Az persze már egy sokkal érdekesebb kérdés, amikor valaki - források nélkül - elkezdi valótlannak bélyegezni a másik művét, netán szándékosan ellene írni. Ezért nem mindegy, hogy mit és milyen mértékben értünk hivatalos alatt. 

    Idéz

    akkor viszont mi értelme van ilyen cikkeket írni?

    Fentebb részleteztem. Persze akinek nem bírja a gyomra, nem kell elolvasni. De érdekes ez a "mi értelme" kérdés. Elvesz a te idődből, energiádból, jogaidból, bármidből bármit is a cikk? Kárt okoz szerinted? Vagy csak divatból kell egy cikket mindjárt a gyökerénél megpróbálni kinyírni, mondván, "ez fölösleges, mi értelme?" Az, hogy nekem van, és ez a véleményem, és fontosnak tartottam megosztani - fentebb vázoltam, miért. 

  11. Üdv! Nagyon jól értelmezted, pontosan ilyesmit akartam írni. Mégpedig azért, mert én ugyanígy értelmeztem a - elsősorban a Toronban - hekkákról szóló elméletre is utalni engedő írásokat. Tehát kb. "így van".
  12. Üdv! Csak érdekességként teszem hozzá, hogy csillagász ismerősömmel értekezve is arra jutottam, hogy a földi modell boncolgatása teljesen értelmetlen. A bolygó méretéből, - igaz, földi átlagos tömeggel számolva - és a földihez közeli tömegvonzással kalkulálva kiszámolható a forgási sebesség, amihez képest sehogyan sem jön ki a 20 órás nap! És a holdakat még be sem vettük a játékba! :) Szóval, a naptár célját is figyelembe véve, nem biztos, hogy a bolygót kell lemodellezni... én megelégedtem az elnevezésekkel és átválthatósággal, illetve az év felosztásával - ami, bizonyos vélemény szerint így sem elég bonyolult! (de legalább simán alkalmazható)
  13. Üdv! Hulla,
    Idéz

    Ugyebár köztudott és törvényszerű, hogy egy bolygó esetében a nyári, illetve téli napfordulók féltekénként váltakozva következnek be.

    Ez csak a föld, födi modell esetében igaz, Yneven se nem köztudott, se nem törvényszerű. Függ a bolygó (Satralis) és a nap állásától, egymáshoz viszonyított helyzetétől is. Én ezt szándékosan leegyszerűsítettem, azaz nem teremtettem É-D különbséget. Ez szerepelt is az előszóban, lehetne még bonyolítani, de szerintem ennyi pont elég. A kiegészítőnek nem feladata, hogy ezt megmagyarázza, ha ez neked fontos, találd ki hozzá a nap járását. (véletlenül tudom, hogy neked van is rá verziód - miért nem hozod elő? - hogy "mindenki számára tisztázódjon". ) Az is szerepel az előszóban, hogy nem minden forrás minden pontját sikerült maradéktalanul betartani, ami nem is csoda, hiszen azok nem ilyen igénnyel készültek. Te valószínűleg más alapelveket tartottál volna fontosnak, ha foglalkozol ezzel a témával, ez enyémek alapján EZ lett. Persze lehet oldalakat teleírni, a "hogy lehetett volna" résszel, csak minek.
  14. Üdv! Sajnos az eset nem példa nélküli. A Bíborgyöngyökben a Tuan logós ellenfelet alázzák a "jó"-k, és a gonoszt pont azon a Karneválból vett figurának a nevén hívják, amit történetesen egy "ellenséges-kiadós" frontember visel a fórumokon... A cikk a naptárról szól, így ezeket nem érintettem benne, de jónak és követendőnek semmiképpen nem nevezném. Csakúgy nem, mint amit a "másik oldal" produkál, amikor a Karnevál óta ismert Új-pyarroni gömbszentélyről kiderül egy Connor novellában, hogy csupán egy aquir-illúzió-praktika...
  15. Üdv! A vallásismeret a vallással, annak tanításaival foglalkozik (amit a népnek adnak). A teológia mögé lát. Olykor "eretnekségeket" is. Filozófia is van, de az más. Bármilyen hihetetlen is, leendő JK-nak készült az ő felvetésére... Nem sok harci módosítót ad, nem is alapból megkapott képzettség, de bizonyos karakterekhez jól jöhet.
  16. Üdv!
    Idéz

    MG: Igaz nincs leírva, de el lehet úgy képzelni, hogy az iskola belé neveli az itt tanulókba a legendás történetek, hősök, csaták iránti fogékonyságot? Ezért a későbbiekben, 5.Tsz-re hallott már annyit, hogy megkapja a Legenda ismert Af-et?

    De. De ez nem is volt kérdés... a Mf merült fel, de azt én nem támogatom. Az más kasztok, alkasztok sajátja.
    Idéz

    Lehet, hogy jól fog még jönni, és nagyon fogom szeretni, de 10/+10Kp mellé nem sok kicsit a Pszi Af és a fegyverhasználat Mf 1.Tsz-re?

    Nem. Ez ilyen. :)
    Idéz

    Nem túl nagy a közepes pajzs egy fürgeséget oktató harcmodorhoz?

    Ahogy vesszük. Kis pajzs is lehet... inkább a városőröknél jellemző a közepes. Oda meg jó.
    Idéz

    Illik a tőrkarhoz a kis pajzs?

    Miért ne? Én olyan 20-30 Cm-es pici pajzsot képzelek el (van a MAGUS-ban több ilyen kép is). Ez amolyan "caedoni stílus". Bár nincs értelme külön bajvívót alkotni rá, szerintem kiválóan jó egy ilyen Shadonon kívüli bajvívó/tőrkardos stílushoz is. (nem érzem rosszabbnak, mint a köpenyt vagy a másik tőrt...)
    Idéz

    A nem pajzshasználatra nem fordított Kp-k mehetnének a felsorolt tudományos esetleg művészi-világi (tánc) képzettségre is.

    Hát, lásd fentebb. De én már ezt a megoldást nem támogatom. Az alkasztok rendszere specialitásokat biztosít a szabályok betartása mellett. Az iskola, vagy alkaszt így van, ahogy. Persze nyilván mindenki azt játszik, amit akar, de az a kivétel, nem kell, hogy szerepeljen egy műben. Alapban viszont nem cserélgetünk, az iskolában ezt oktatják, nem kreditrendszer van... az maradjon meg az UTK-nak .:D
  17. Üdv! Puskás Tibor Facebookon feltett, hasznos kérdései: "Három észrevétel: 1. Ha a legenda ismeretet választja, mint elsődleges képzettség, akkor mi lesz az 5. szinten megkapott Af-al? Lehet ott már Mf lesz?.... 2. Van esélye rá, hogy rosszak lesznek az int, aszt, ak- értékei, így nem használhat/tanulhat pszi képzettséget, mi lesz az ott elveszett 10 Kp-al? 3. "A harcosok közepes pajzsot használnak, kivéve a tőrkardosok, ami mellé általában a kis pajzs párosul." Érdekes megközelítés, egy másodszülött nemesifjúnál, aki a könnyedsége miatt előnyben részesíti a tőrkardot. A hölgyek is nehéz pajzsokkal rohangálnak? Bocsánat a kukacoskodásért! Szóljatok rám, ha ezt nem itt kellene kifejteni..." És a válasz: 1-2 A legendaismeret nem lesz Mf, ám, ahogy a nem használható pszi Kp értékét is, "be lehet váltani". Én alkalmazom ezt a házi szabályt, mivel életszerű, hiszen az ereje "rá van szánva", akár központi utasítás alapján is, hiszen a MAGUS kasztokat használ, ezért ha már megszerzi korábban, vagy "azt választja" az utólagos megmarad, megspórolja, elköltheti másra. Házi szabályokkal viszont nem terhelek egy kiegészítőt... szóval ezt a KM-nek kell megoldani, de a javaslataim lásd fent. 3. A hölgyek, ha jó erőben vannak, és nem alapból a tőrkardot választják (mivel a harcos hölgyek lehetnek erősek - szabályilag semmivel sem gyengébb egy nő), akkor elbírják a pajzsot is. Mindamellett, én a nőknek pont a tőrkardot vagy egyeneskardot (és így a kis pajzs - MGT:0, max fél láb) képzelem el... bár ezt a játékkos szabadsága miatt nem írnám elő.
  18. Üdv! CS, - amellett, hogy mindenki azt használ a cikkből, amit csak akar - hol olvastad benne, hogy a boszorkánymesterek értenek a szimpatikus mágiához? (mert én nem írtam ilyet). Az említett szó csak a hatásmechanizmus magyarázataként került bele. Számos tapasztalati mágiahasználó több varázslata is van, ami ilyen vagy olyan mágiaelméleti alapon magyarázható. Ez is ilyen, ráadásul jelpárral dolgozik... azaz mind a két oldalt ő tetoválja, a saját varázslata. Én ebben semmi kivetnivalót, táposságot, vagy olyan területet nem látok, amihez ne szabadna értenie.
×
×
  • Új...