Rascal

Ahhoz, hogy a játékot elkezdhesd, először meg kell alkotnod karakteredet, azt a személyiséget, mellyel a kalandok során gondolkozol, cselekszel, egyszóval játszol. Mielőtt belefognál a karakteralkotásba, célszerű megismerkedned Ynevvel, a lehetőségeiddel, s azután érdemes kidolgozni az előtörténetedet. Ez a te feladatod, ám elképzelhető, hogy a KM-ed beleszól majd, sőt az sem kizárt, hogy teljes egészében elkészíti számodra – ezt általában olyankor teszi, mikor valami különleges kaland mesélésébe akar kezdeni.
Az előtörténet nem más, mint a karaktered életének az a része, mikor még nem játszottál vele – születésének körülményei, családja és velük való viszonya, tanulmányai, addigi életének főbb eseményei, esetleges szerelmei és persze az az esemény, ami miatt kalandozni kezdett.
Segítségül lássunk egy példát, a hányatott sorsú Nichen di Alver előtörténetét:
A pyarron szerinti 3671-ben született Ighir (Északi Szövetség, Dwyll Unió) városában. Apja, Wik di Alver, a városi őrség hadnagya, anyja valahonnan a Déli Barbárok földjéről származott északra. Házuk – mely Ighir főteréhez közel, a Ranil főtemplom mellett állt – nagy volt és gazdagon díszített: a család szerette a mértékletes pompát, a jólétet. A pezsgő élet, apja barátainak – a város nemesurainak – állandó jelenléte ideális légkört biztosított a kis Nich fejlődéséhez. Az öreg di Alver legnagyobb örömére korán elsajátította a fegyverforgatás alapjait: könnyedén megjósolható volt, hogy párját ritkító vívó válik majd belőle. Éles eszű, ravasz gyermeknek tartották, apja még abba is belement, hogy anyjától a – szerinte haszontalan – pszi alapjait elsajátítsa.
3692-ben kitört a Tizennegyedik Zászlóháború. Ighirt elfoglalták a toroniak, és a birodalmi ármádia harmadik seregének főhadiszállását rendezték be falai közt. Nichen apja a város ostromakor esett el, anyja a házat védelmezte utolsó leheletéig. Mindaddig titkolt mágikus tudásának és különös kardtechnikájának köszönhetően az egyszerű toroni csapatok nem bírtak vele, s már úgy látszott, hogy sikerül fiával elmenekülniük, mikor néhány ellenükre odahívott abasziszi boszorkánymester állta útjukat. A velük vívott varázspárbajban alulmaradt, fia szeme láttára halt szörnyet. Nichen di Alvert tizenegy éves korában eladták rabszolgának. Fogsága első öt évét hajósinasként töltötte egy toroni karakkán, a Bíbor Csillagon. 3697-ben, a Városállamok kalózaival vívott ütközetben a hajó elsüllyedt, s Nichen megint rabságba került.
Új gazdája egy kövér és kissé hóbortos kereskedő lett az egyik tengerparti hercegségben. Nichernek más rabszolgákhoz képest könnyű dolga és kevés elfoglaltsága akadt. Szabadidejében olykor a városba is kimehetett, itt ismerkedett meg a helyi tolvajcéh tagjaival. Az ismeretségből barátság lett – a kitaszítottak összetartó barátsága -; Nichen később már gyakran kiszökött hozzájuk, s lassan elsajátította a tolvajmesterség minden csínját-bínját. Négy év telt el közben, a fiatal di Alver sok akcióban részt vett, ám amikor saját gazdáját kellett volna kirabolnia, nem vállalta. Mikor a rablás mégis megtörtént, inkább a szökést választotta, hisz tolvaj barátait sem akarta feladni. Egy évig tartó bolyongás után ért haza Ighirbe, ahol rádöbbent: szülei híján nincs keresnivalója az Unió földjén.

Huszonegy éves volt ekkor. Elhatározta, hogy Erionba, a kalandozók városába megy, s ott keres magának új lehetőségeket. Az egyetlen dolog, amihez a tolvajmesterségen kívül értett, a hajózás volt, s a lehetőség, hogy beálljon városi őrség sorába, netán hajós legyen, nem vonzotta. Erionban egy darabig saját szakállára működött, örökösen bujkálva a hercegi őrség és a helyi tolvaj klánok tagjai elől. Végül fülébe jutott, hogy egy társaság az ediomadi erődségekben rejtező romvárosok felfedezésére és – Nichen szerint – kifosztására indul. Nem okozott gondot neki sem a kalandozók nyomára bukkanni, sem velük megismerkedni, így 3703 tavaszán, a Dal havában öt társával Ediomad felé vette útját…
Az imént leírtak után kezdődik a voltaképpeni játék. Ekkor Nichen di Alver első szintű, tolvaj kasztú karakter. Tudja mindazt, amit egy tolvajnak tudnia illik, ám kalandozóként még tapasztalatlan. Ilyen, vagy efféle előtörténetet neked kell kitalálnod – noha nem feltétlenül szükséges, hogy ennyire bonyolult legyen. Senki sem születik huszonévesen, és a hitelesség kedvéért – még ha mindazt, amit kitaláltál, nem is mondod el társaidnak – legalább te tudd, mi minden történt veled, mielőtt kalandozni kezdtél. Egyetlen megkötés van csupán: előtörténetedet mindenképpen el kell mesélned a KM-ednek, hogy jóváhagyja! Így nem fordulhat elő, hogy később előállsz valami olyasmivel, hogy ezt vagy azt már tudod az előtörténetből kifolyólag, s ezt nem hiszik el neked. Ahhoz persze, hogy kitaláld az előtörténeted, el kell döntened, milyen karakterrel akarsz játszani, majd meg kell alkotnod azt. Az erre vonatkozó szabályokat az Első Törvénykönyv Karakteralkotás c. fejezetben találod meg. Előtörténetednek természetesen igazodnia kell karaktered személyiségéhez, hisz őt magát – s persze a játék egészét – hivatott hitelesebbé tenni.
Részlet: Első Törvénykönyv (ETK), 14-15. o

Amikor átléped a kaput, melyet a szerepjáték nyit a valóságból a fantázia birodalmába, Ynevre kerülsz. Ynev az a földrész, ahol kalandozni fogsz, ahol karaktered életét éled.
E világ – amennyiben nem olvastál még kellő mennyiségű fantasy regényt, különös lesz a számodra. Lenyűgöző szépségesen vad – és veszedelmes is. Ynev hatalmas kontinens. Ha a Föld összes szárazföldjének területét összeadnánk, akkor kaphatnánk megközelítőleg ekkora földdarabot. Felszínén birodalmak, országok és városállamok virágoznak vagy hanyatlanak. Különböző kultúrákkal szembesülsz majd, ám egy valamiben szinte mind megegyeznek: Yneven feudalizmus uralkodik, e társadalmi forma minden jó és rossz tulajdonságával. A földrész történelme közel százezer évre nyúlik vissza, s ha hinni lehet a bölcseknek, a mágia ismerete és hatalma konzerválta a feudalizmust – ezért nem alakultak ki az anyagi világ, a természet leigázásának mechanikus formái. Vannak uralkodók és vannak nemesek, mint ahogy léteznek szabad nemtelenek és rabszolgák is.
Ahhoz, hogy játszani tudj, mindenek előtt meg kell ismerkedned a világgal. Ajánlatod elolvasnod Wayne Chapman, Ray O’Sullivan, Raoul Renter, Jan van den Boomen és W. Hanulson Green ilyen témájú regényeit, elbeszéléseit, így képet kapsz arról, miként zajlik az élet a bölcsek és fegyverforgatók, bátrak és elvetemültek földjén. Tudnod kell persze, hogy bár a kalandorok élete csupa veszély és titok, az Ynevi átlagember – a háborúktól eltekintve – békében, izgalmak nélkül éli le életét. Ez elsősorban a szervezett birodalmak lakóira igaz, ám a vadon élő nomádok is csak elvétve botlanak afféle kalandorokba, melyek a te mindennapjaidat fűszerezik. A magyarázat igen egyszerű, ha te is (mint afféle egyszerű polgár vagy nemes) békében kívánnál élni, nyugodtan megtehetnéd – ámbár akkor maga a játék veszíti értelmét. Ynev világán kiválasztottnak, kalandozónak születtél. Ez nem rang vagy cím, még csak nem is társadalmi státusz – a kalandozó hajlam lelki mutató. A legtöbb tudós legalábbis erre esküszik. Ez annyit tesz, hogy képtelen vagy az átlag életét élni. Előbb vagy utóbb otthagyod a nyugalmat, békés és/vagy egyhangúságot jelentő otthont, új tájakra vágysz. Nem elégít ki sem a pénz, sem a megbecsülés, de még a szerelem sem. Egyetlen dolog vonz megállíthatatlanul: a veszély. Ezért állsz be zsoldosnak, vagy kezdesz saját szakálladra ősi legendák után kutatni. Mert kalandozó vagy. Lássuk hogyan ír erről Theulen Acriss, a Sigranomói egyetem jeles professzora:
Különös népség a kalandozóké. Ynev városaiban, falvaiban babonás tisztelet övezi őket, történeteiket, kalandjaikat szívesen mesélik a tábortüzek körül, tetteiket udvari dalnokok éneklik meg… de nincs az az épeszű ember, aki szívesen töltene társaságukban egy fertályóránál többet. A veszély aurája lengi körül mindet, s ahol felbukkannak, valami biztosan történni fog. Az események pedig a legritkább esetben alakulnak a köznép számára kedvezően. Ha megszállnak egy fogadóban, a háznép azonnal a kármentő mögé hordja értékeit, mert a legjobb esetben „csak” kocsmai verekedés tör ki, ám érkezésük nem ritkán a hajlék teljes pusztulásához vezet. Ha hajóra szállnak, a kapitány rettegve indul útnak, hiába járja húsz éve baj nélkül a tengert. Egy kalandozó jelenléte valószínűsíti, hogy viharba keverednek; ha többen is vannak, majdnem bizonyos, hogy sosem látott tengeri szörnyek támadása fenyeget. Ellentmondani nekik mégsem mer senki – ez azonnali katasztrófához vezet -, legfeljebb fohászkodni és reménykedni, hogy valamely csoda megfékezi a végzet lecsapni kész pörölyét…
A világ szerencséjére igazi kalandozókból kevés akad. Felismerni sem könnyű őket, hisz ruházatuk, fegyverzetük és felszerelésük gyakorta összetéveszthető a különböző rendű és rangú kalandorokéval. Szokásaikat zsoldosok utánozzák, elveiket szerencsevadászok vallják magukénak – a tisztánlátás csupán a bölcseknek s egynémely tapasztalt, hosszú életű világfinak adatik meg.
Kalandozó nem lesz valakiből – e sorsra születni kell. A nevelés és az életkörülmények elnyomhatják ideg-óráig a hajlamokat, de azok előbb-utóbb a felszínre törnek, s akkor nincs mit tenni. Jellembeli különbözőségük hamar kiütközik, s ez az, amitől mások, mint a többi. Ettől kiválasztottak. Életelemük a veszély, az izgalom. Képtelenek huzamosabb ideig egyhelyben maradni, ráadásul értékrendszerük alapjaiban tér el az általánosságban elfogadottól. Gyakorta vállalnak életveszélyt a kaland kedvéért, máskor – ha érdektelen a feladat – hatalmas summákért sem kaphatóak. A legkülönösebb eseményeket is hideg fejjel szemlélik – számukra az efféle helyzetek minősülnek köznapinak. Tetteik miatt sokszor kerülnek szembe a törvénnyel, ám az uralkodók és tanácsnokaik nem erőltetik elfogatásukat – inkább megelégszenek a kétes értékű eredménnyel, ha sikerül birtokon kívülre tessékelni őket...
Nem törődnek a pénzzel: olykor – ha tehetik – kisebb vagyonokat költenek el napok alatt, s mikor megszorulnak, inkább éheznek, semhogy kedvelt tárgyaiktól – melyek áraiból egész uradalmat vehetne bárki – megváljanak. Hiába a gazdagság, a megbecsülés, hiába a rangok, hosszabb időre sehol nem lelnek maradást. Néha persze megpróbálnak letelepedni egy nő vagy eszme miatt, de néhány hét, hónap, esetleg év múlván csendesen odébbállnak, s legfeljebb a hírük jut vissza elhagyott szeretteikhez. Életük során külvilági lényekkel, elfeledett vallások titkaival, az óidők megelevenedett legendáival találják szembe magukat. Olyan lehetetlen feladatokra vállalkoznak, melyek végrehajtására – józan ésszel mérlegelve – nincs esély. Talán épp ezért sikerülhet nekik. Az efféle életmódba minden átlagos halandó belepusztulna, s valóban nincs ésszerű magyarázat arra, miért maradnak meg ők. Abban minden bölcs megegyezik, hogy a kalandozó hajlam valamiféle különleges mutáció. Némelyek egyszerűen az őrültség egy ritka fajtájának tartják – s mint mondják, a tébolyodottakat isteni kegyelem kíséri. A papok álláspontja szerint a kalandozók az égiek kiválasztottjai, a világi gondolkodók ehelyütt a Sorsot emlegetik. Áldás vagy átok – mind mást mond, egy azonban bizonyos: a kalandozók tetteinek mozgatórugóit illetően még a M.A.G.U.S. kolostorában is csak találgatni tudnak. Megelégszenek annyival, hogy cselekedeteiket figyelemmel kísérik és lejegyzik. Főképp pedig nem keverik őket össze a nagy számban nyüzsgő kalandorokkal. És ez máris több, mint amit a legtöbben elmondhatnak magukról…
Kalandozóból tehát nincs túl sok, különösen, ha az Yneven lakók százmillióihoz viszonyítunk. Számuk koronként változik, de néhány tízezernél még a legkaotikusabb időszakokban sem volt több. Ez persze azt jelenti, hogy sokan legalább hírből ismerik egymást. A te híred is elterjed majd – feltéve, ha valamilyen módon rászolgálsz.
Részlet: Első Törvénykönyv (ETK), 13-14. o