Jump to content
Kalandozok.hu - M.A.G.U.S. Szerepjáték

Amund

Kalandozók
  • Hozzászólások száma

    235
  • Csatlakozott

  • Utoljára itt járt

Róla: Amund

  • Rang
    Ynev hőse

Legutóbbi látogatók

A legutóbbi látogatók blokk le van tiltva, és más felhasználók nem láthatják.

  1. XII. Kalandorkrónikák Szerepjátékos Találkozó és Verseny ? 2012. július 7. ?Annyi csillag van az égen, Nézd, milyen magasan vannak. Van, amelyik vezet és van, amelyik lehull. Melyiket kövessem én ?? - Cloud Boohen Líthas kalandorok, krónikások és kalandozó lelkek! A rendezvénysorozataink életében a Krónikák hatodik évadja a megújulásról szól, horizontjaink kitágításáról és a változás törvényéről. Ennek jegyében szervezzük meg idén július 7-én tizenkettedik és utolsó alkalommal a soron következő Kalandorkrónikákat. A rendezvénysorozat ősszel új néven és új kampánnyal várja majd a játékosok és mesélők hadát. Ünnepeljük és búcsúztassuk közösen ezt a találkozósorozatot! A rendezvény helyszíne változatlanul az Afri Café (Budapest; IX. ker. Kinizsi utca 2-6.), ahol 9 órakor lesz a gyülekező, 9:30-kor az ünnepélyes megnyitó és egy 9:45-ös mesélői megbeszélés végeztével 10:00-től 18:00 óráig tart majd a játék. 19:00-kor pedig az eredményhirdetést követően zárjuk a találkozót majd. De ezzel messze nem ér véget a játék. A találkozón résztvevők számára kedvezményt szeretnénk biztosítani a VI. Vándorkrónikák Szerepjátékos Táborba (2012. augusztus 11-17.) való eljutáshoz. Az egynapos találkozóra befizetett részvételi díjat beszámítjuk az egyhetes nyári tábor árába. A nyári táborban két külön kaland is lesz majd, amelyek az idei tavaszi tábor, illetve a XII. Kalandorkrónikák történeteit szövik tovább és helyszínen játszódnak. Az egynapos rendezvény kalandmodulját Ettore írja, Talpig vasban címmel. P.sz. 3712-ben, Dél-Yneven, Syburrban játszódik, a Dúlás sebeit felszakító idő, egy bizonytalan trónöröklés és a lelki fejlődés útjáról szól majd. Ettore nemcsak rendszeres mesélő rendezvényeinknek, hanem a Krónikák Szerkesztői csapat kreatív tagja és az I. Kalandorkrónikák modulírója is. A rendezvényen a hagyományos Krónikák féle karakteralkotás lesz játszható, a szokásos újabb finomításokkal. Ez a Tetemre hívás típusú 12 000 tp-s +Különleges kasztok és fajok + Előnyök és Hátrányok összessége adta rendszer. A módosításokról és az új elemekről (orfenita?) a karakteralkotás témájában részletesebben írunk. A rendezvényre való regisztráció a honlapon található elektronikus űrlap kitöltésével lehetséges, egészen július 2-ig (ugyaneddig várjuk a karakterek előtörténeteit is).A részvételi díj 2000 Ft/fő. Kérjük a játékosokat, hogy egyben, csapatszinten igyekezzenek utalni a könnyebb visszakereshetőség végett. A cím amire a befizetéseket várjuk: Szilágyi János ? 10700581 56790137 51100005 A találkozóra való jelentkezésnek van egy maximális létszáma, amit a résztvevő mesélők és a helyszín milyensége indokol. Ez 15 csapat, körülbelül max. 100 fő, amely felett a regisztrált csapatok várólistára kerülnek, de erről külön értesítést is kapnak majd. Minimum három fős csapatok jelentkezését várjuk és olyan kalandmesterekét, akik szívesen próbára tennék magukat egy ilyen szerepjátékos kihívás alkalmával. Minden szerepjátékost és mesélőt szívesen várunk a találkozónkra! Üdvözlettel: a Krónikák.hu szerkesztői, az Elveszett Mesék társasága, a Kalandorkrónikák szervezői http://kronikak.hu/
  2. XI. Kalandorkrónikák Szerepjátékos Találkozó ?Annyi csillag van az égen. Nézd, milyen magasan vannak. Van, amelyik vezet és van, amelyik lehull. Melyiket kövessem én?? Most hogy már kipihentétek a tavaly lezárult kampánysorozatot, idén újra elstartol, ezúttal XI ?es rajtszámmal, az egynapos szerepjátékos találkozónk Budapesten. A Kalandorkrónikák már a legrégebben és rendszeresen futó versenysorozat hazánkban, mely célul tűzte ki, hogy az itthoni szerepjátékosoknak alkalomról alkalomra lehetőséget adjon, hogy közös hobbijuk iránti hódolatukat szervezettebb keretek között fejezhessék ki. A M* kaland az eddigi találkozóinkon megszokottakhoz hasonlóan, a Nagy Zöld és ETK rendszerén alapuló 12 000 Tp-s, ?Tetemre hívás? típusú karakteralkotással lesz lebonyolítva. Ezzel a részletes toldalékkal szeretnénk lehetőséget biztosítani, hogy a játékosok minél inkább az általuk elképzelt képhez alakíthassák választott karakterüket, a kibővített előny-hátrány rendszer segítségével. Az elmúlt években ez a karakteralkotás a játékosok és mesélők észrevételei mellett a szervezők elgondolásai alapján is sokat bővült és finomodott. Az idei Kalandorkrónikák találkozót a szokott helyen, a Budapesti Afri Café falai között szervezzük meg (Budapest; IX. ker. Kinizsi utca 2-6.). A verseny időpontja 2012. február 18. , és előreláthatólag reggel 9 órától, este 19 óráig tart majd. A részvételi díj 2000 Ft/fő, a befizetési határidő pedig : február 13. A találkozó napján a Boráros térről induló reggeli ?karaván? minden alkalommal teljes biztonsággal juttatja el az utazókat a megfelelő helyre. Az idei első találkozó kalandját Phinix írja, egyéb információkkal pedig, ahogy hangulatkeltő novellával is hamarost megajándékozunk benneteket. Fontosnak tartjuk megjegyezni, hogy a karakterek és csapatok előtörténetét is előre várjuk, lehetőség szerint ezeket is Február 13-ig. A befizetésre csak banki, átutalásos módon van lehetőség. A részvételi díj 2000 Ft/fő. Kérjük a játékosokat, hogy egyben, csapatszinten igyekezzenek utalni a könnyebb visszakereshetőség végett. A cím amire a befizetéseket várjuk: Szilágyi János ? 10700581 56790137 51100005 A találkozóra való jelentkezésnek van egy maximális létszáma, amit a résztvevő mesélők és a helyszín milyensége indokol. Ez körülbelül max. 100 fő, amely felett a regisztrált csapatok várólistára kerülnek, de erről külön értesítést is kapnak majd. Minimum három fős csapatok jelentkezését várjuk és olyan kalandmesterekét, akik szívesen próbára tennék magukat egy ilyen szerepjátékos kihívás alkalmával. Természetesen utóbbiaknak a részvétel ingyenes (ahogyan a reggeli kávé is). Minden szerepjátékost és mesélőt szívesen várunk a találkozónkra! u.i: A Regisztráció kikerüléséig, előzetes jelentkezéseket várunk és elfogadunk a: kronikak.hu@gmail.com emailcímre. Üdvözlettel: a Krónikák.hu szerkesztői, az Elveszett Mesék társasága, a Kalandorkrónikák szervezői http://www.kronikak.hu kronikak.hu@gmail.com
  3. Ahoy, igazán köszönjük a megemlítést és valóban: Folytassa Sir Tom! Alaphelyzetben nem lett volna egy légterű, mert van egy elhúzható fal a kettő között csak erről a nagy pörgésben megfeledkeztünk, pedig ezzel talán lehetett volna a zajjal is kezdeni valamit. Ha lesz, akkor legközelebb. üdvözlettel: Amund
  4. Kalandor Krónikák X-2. Szerepjátékos Találkozó és Verseny ? 2011. november 12. ?Annyi csillag van az égen. Nézd, milyen magasan vannak. Van, amelyik vezet és van, amelyik lehull. Melyiket kövessem én?? A Krónikák.hu fél évtizedes fennállását ünneplő rendezvénysorozat utolsó állomása a minden téren rendhagyó, Kalandor Krónikák X-2. Ezzel a találkozóval szeretnénk megköszönni minden játékosnak, hogy jelenlétével és fantáziájával támogatja a tevékenységünket, alkalomról alkalomra részt vesz versenyeinken, figyelemmel kíséri az oldal fejlődését vagy hogy akár első alkalommal lehetőséget ad nekünk bizonyítani. A számok rendje helyreáll ezzel az alkalommal és az egész éven át tartó Átkozott fészkekben kampány is révbe ér. A nyáron teljes harci díszében pompázó Ynev egy utolsó nekirugaszkodással még egyszer visszatér, hogy a lassan két évtizedes hagyományokkal rendelkező szerepjáték rajongóit emlékeztesse az azóta megtett útra. Nem csak az elnevezésében lesz rendhagyó ez a régen várt alkalom. A rendezvény helyszíne az Afri Café (Budapest; IX. ker. Kinizsi utca 2-6.). November 12-én reggel kilenctől lehet majd elfoglalni a megszokott asztalokat. A találkozó a tervek szerint hivatalosan 9:30-kor veszi kezdetét egy ünnepélyes megnyitóval, 10:00-kor pedig elkezdődhet maga a játék is, ami megszakítás nélkül 18:00-ig tart majd, minekután 19:00-kor eredményhirdetés és díjkiosztó lesz esedékes. A rendezvény ünnepi voltára való tekintettel a részvétel teljesen ingyenes. Szeretnénk, hogyha ezzel az alkalommal újabb rajongókat tudnánk megnyerni a szerepjátéknak, olyanokat, akiket esetleg eddig eltántorított a fizetési kényszer. Ezért szeretnénk kérni minden játékosunkat és mesélőnket, hogy amennyiben van módja rá vigye el a rendezvényünk hírét másoknak is, segítsen a kedvenc hobbink népszerűsítésében. Az idei rendezvény karakteralkotásának alapja továbbra is a ?Tetemre hívás? típusú, 12 000 Tp-s rendszer. Az évek során ehhez épült hozzá a ?Különleges kasztok és fajok? fejezet tartalma, később az ?Előnyök és Hátrányok? kiegészítése, majd a kampány kezdetén bevezetett ?Elismerések?. A teljes metódus, a Krónikás Karakteralkotás, lesz érvényben a szerepjátékos verseny folyamán is. Az Átkozott fészkekben: A sötétség átka című kalandot, utolsó alkalommal, Amund írja. A játékosok kincsekkel és vagyonnal megrakodva térnek meg Erionban, hogy az újabb kalandsorozat előtt azt elherdálják és elmulassák. Tetteik következménye azonban, egy gonosz átok megfogan rajtuk, ami lassan keríti őket hatalmába. Kalandozók, helyi hatalmasságok és Jelhordozók keverednek bele az eseményekbe, Ynev legősibb városának falain belül. A rendezvényen debütál a díjak között az előző év pályázatának címszereplője, a Nomád Fantasy Fanzin. Reméljük, hogy ez az antológia rátalál közönségére az olvasók között és sok hasonló kiadványt tudunk majd bemutatni az elkövetkező években. A nyáron készült Krónikák pólók is megvásárolhatóak lesznek a rendezvény folyamán, ennek részleteiről egy külön bejegyzésben lesz szó. A rendezvényre való regisztráció a honlapon található elektronikus űrlap kitöltésével lehetséges, egészen november 6-ig. Ugyanez az időpontja az előtörténetek leadási határidejének és a majdani pólórendelés lezárulásának. Kérjük, hogyha bármivel kapcsolatban kérdésetek adódik, akkor a honlapon vagy levélben, opcionálisan telefonon, keressetek meg minket és amint lehet válaszolunk. A találkozóra való jelentkezésnek van egy maximális létszáma, amit a résztvevő mesélők és a helyszín milyensége indokol. Ez körülbelül max. 100 fő, amely felett a regisztrált csapatok várólistára kerülnek, de erről külön értesítést is kapnak majd. Minimum három fős csapatok jelentkezését várjuk és olyan kalandmesterekét, akik szívesen próbára tennék magukat egy ilyen szerepjátékos kihívás alkalmával. Minden szerepjátékost és mesélőt szívesen várunk a találkozónkra! Üdvözlettel: a Krónikák.hu szerkesztői, az Elveszett Mesék társasága, a Kalandorkrónikák szervezői http://www.kronikak.hu Hangulatkeltő videó:
  5. X. Kalandorkrónikák Szerepjátékos Találkozó és Verseny ? 2011. június 25. ?Annyi csillag van az égen. Nézd, milyen magasan vannak. Van, amelyik vezet és van, amelyik lehull. Melyiket kövessem én?? Az idén jubileumi, tízedik alkalommal rendezzük meg az egynapos szerepjátékos találkozónkat Budapesten. A Kalandorkrónikák már a legrégebben és rendszeresen futó versenysorozat hazánkban, mely célul tűzte ki, hogy az itthoni szerepjátékosoknak alkalomról alkalomra lehetőséget adjon, hogy közös hobbijuk iránti hódolatukat szervezettebb keretek között fejezhessék ki. A M* kaland az eddigi találkozóinkon megszokottakhoz hasonlóan, a Nagy Zöld és ETK rendszerén alapuló 12 000 Tp-s, ?Tetemre hívás? típusú karakteralkotással lesz lebonyolítva. Ezzel a részletes toldalékkal szeretnénk lehetőséget biztosítani, hogy a játékosok minél inkább az általuk elképzelt képhez alakíthassák választott karakterüket, a kibővített előny-hátrány rendszer segítségével. Az elmúlt években ez a karakteralkotás a játékosok és mesélők észrevételei mellett a szervezők elgondolásai alapján is sokat bővült és finomodott, kiegészült egy igen terebélyes Előny-hátrány rendszerrel éppúgy, mint a jelenleg is futó kampányt életút szerűvé változtató Elismerésekkel. Az idei Kalandorkrónikák találkozót a szokott helyen, a Budapesti Afri Café falai között szervezzük meg (Budapest; IX. ker. Kinizsi utca 2-6.). A verseny időpontja 2011. június 25. és előreláthatólag reggel 9 órától este 19 óráig tart majd. A részvételi díj 2000 Ft/fő, a jelentkezési és befizetési határidő 2011. június 20. A találkozó napján a Boráros térről induló reggeli ?karaván? minden alkalommal teljes biztonsággal juttatja el az utazókat a megfelelő helyre. Ebben az évben az Átkozott fészkekben kampánnyal ünnepeljük a Krónikák fél évtizedes fennállását. Ez az Észak-Ynev térségein átívelő kalandmodul-sorozat olyan történetet mutat be, amelynek egyes fejezetei önmagukban is játszhatóak, bármelyik találkozón részt véve könnyen csatlakozhatnak a játékosok az eseményekhez. A korábbi évtized kalandjaiból visszatérő szereplők tovább mélyítik a kampány ünnepi, korszakot lezáró hangulatát. A kampány következő fejezetét A csendes móló címmel Amund írja. Helyszíne Secchus és időpontja P.sz. 3711. A veszedelmes mágus nyomába eredt kalandozók egy kis nyugalom reményében vizsgálják a hideg nyomokat. Ahogy azonban az a hangulatkeltő videóból is kiderül, nagy mozgás kezdődött el magasabb körökben az eddig történtek hatására. A 10. Kalandorkrónikák találkozóra a jelentkezési és befizetési határidő is június 20. Fontosnak tartom előzetesen, hogy a karakterek és csapatok előtörténetét is eddig az időpontig várjuk elküldeni. A befizetésre csak banki, átutalásos módon van lehetőség. A részvételi díj 2000 Ft/fő. Kérjük a játékosokat, hogy egyben, csapatszinten igyekezzenek utalni a könnyebb visszakereshetőség végett. A cím amire a befizetéseket várjuk: Szilágyi János ? 10700581 56790137 51100005 A találkozóra való jelentkezésnek van egy maximális létszáma, amit a résztvevő mesélők és a helyszín milyensége indokol. Ez körülbelül max. 100 fő, amely felett a regisztrált csapatok várólistára kerülnek, de erről külön értesítést is kapnak majd. Minimum három fős csapatok jelentkezését várjuk és olyan kalandmesterekét, akik szívesen próbára tennék magukat egy ilyen szerepjátékos kihívás alkalmával. Természetesen utóbbiaknak a részvétel ingyenes (ahogyan a reggeli kávé is). Minden szerepjátékost és mesélőt szívesen várunk a találkozónkra! Hangulatkeltő novella: http://kronikak.hu/?p=760 Karakteralkotási segédlet és beharangozó videó: http://kronikak.hu/?p=763 Regisztrációs felület: http://kronikak.hu/?p=739 Csapatkereső fórum: http://kronikak.hu/?p=782 Üdvözlettel: a Krónikák.hu szerkesztői, az Elveszett Mesék társasága, a Kalandorkrónikák szervezői http://www.kronikak.hu
  6. ?Annyi csillag van az égen. Nézd, milyen magasan vannak. Van, amelyik vezet és van, amelyik lehull. Melyiket kövessem én?? Az idén kilencedik alkalommal rendezzük meg az egynapos szerepjátékos találkozónkat Budapesten. A Kalandorkrónikák már a legrégebben és rendszeresen futó versenysorozat hazánkban, mely célul tűzte ki, hogy az itthoni szerepjátékosoknak alkalomról alkalomra lehetőséget adjon, hogy közös hobbijuk iránti hódolatukat szervezettebb keretek között fejezhessék ki. A M* kaland az eddigi találkozóinkon megszokottakhoz hasonlóan, a Nagy Zöld és ETK rendszerén alapuló 12 000 Tp-s, ?Tetemre hívás? típusú karakteralkotással lesz lebonyolítva. Ezzel a részletes toldalékkal szeretnénk lehetőséget biztosítani, hogy a játékosok minél inkább az általuk elképzelt képhez alakíthassák választott karakterüket, a kibővített előny-hátrány rendszer segítségével. Nem csupán ezzel szeretnénk a hűséges játékosaink kedvében járni. A következő találkozón vezetjük be a karakteralkotásba azt a rendszert, hogy a korábbi verseny kalandjain szerepelt játékosok karakterei a teljesített kalandjaikért elismerésül plusz tapasztalati pontokat kapnak. Természetesen nem annyi, hogy az veszélyeztesse a játékegyensúlyt és fontos, hogy a karakter is ugyanaz legyen az eltelt idők óta, viszont így szeretnénk lehetőséget adni és bátorítani titeket is arra, hogy kalandjaink folyamatát életutazásnak tapasztaljátok meg, aminek mi magunk is terveztük őket. A következő egy év kalandmoduljai ugyanis egy már előre eltervezett íven fognak végighaladni. A kalandokon átívelő történet eseményeit azonban nem feltétlenül a modulírók, hanem ti játékosok formálhatjátok majd. A nyertes csapatok játékát alapul véve fog formálódni a későbbi kalandok kidolgozása és annyit elárulhatok, hogy a végjátékban mód lesz rá, hogy egy ynevi térség történelmébe alapvetően beleszóljanak a karakterek cselekedeteikkel. Az idei Kalandorkrónikák találkozót a szokott helyen, a Budapesti Afri Café falai között szervezzük meg (Budapest; IX. ker. Kinizsi utca 2-6.). A verseny időpontja 2011. február 26. és előreláthatólag reggel 10 órától este 19 óráig tart majd. A részvételi díj 2000 Ft/fő, a jelentkezési és befizetési határidő 2011 február 20. A találkozó napján a Boráros térről induló reggeli ?karaván? minden alkalommal teljes biztonsággal juttatja el az utazókat a megfelelő helyre. Minimum három fős csapatok jelentkezését várjuk és olyan kalandmesterekét, akik szívesen próbára tennék magukat egy ilyen szerepjátékos kihívás alkalmával. Természetesen utóbbiaknak a részvétel ingyenes (ahogyan a reggeli kávé is). Minden szerepjátékost és mesélőt szívesen várunk a találkozónkra! Addig is kalandokban és eredményekben gazdag évkezdést kívánunk. Üdvözlettel: a Kalandorkrónikák szervezői http://www.kronikak.hu
  7. IV. Vándorkrónikák Szerepjátékos Tábor és Találkozó (2010) Líthas, idén negyedik alkalommal rendezzük meg az irodalomtörténeti Balatonszárszón a Kronikak.hu rendszeres, nagy nyári táborát. Idén is öt napos lesz végül, bár nem adtuk fel végleg a nagy, egyhetes tábor álmát a jövőre nézve. Idén augusztus 18-22. között fogunk a Pannon Ifjúsági üdülőben táborozni a tervek szerint, remélhetőleg minél többen. A táborban lesz többnapos M.A.G.U.S. szerepjátékverseny, melynek kalandját idén Amund írja. Az ígéret szerint Ynev eddig fehér foltjaként ismert részein, az elmúlt években már pletykált Nyugati városállamok lesz a kalandok helyszíne a P.sz. 3710. esztendőben. Ezenkívül tervezünk még Dragon Age asztali szerepjátékos bemutatójátékot, mely a népszerű BioWare program világát mutatja be. Az éves Vampire: the Masquerade esti játék mellett pedig jelezték mesélők, hogy Shadowrun ? Árnyékmagyarország játékra is várnak jelentkezőket. Persze az estéket a technikai háttér megléte esetén változatos filmvetítésekkel is színesítjük majd az elmúlt év(tized)ek legjobb keleti, európai és nyugati fantasztikus filmjeivel (Megtorló maraton?). A magyar tenger partjainál idén is több szabadidő programra lesz lehetőség a tábor keretein belül, melyeken kívül lesz még szokás szerint a M* kalandhoz kapcsolódó élő szerepjátékos (LIVE) epizód, hogyha az idő és a büdzsé engedi, akkor saját tűzijátékkal ünnepeljük meg a nemzeti ünnepet, az év legfényesebb péntek estéjét. A tábor részvételi díja 19 000 Ft/fő, mely magába foglalja a négy éjszakai szállást és teljes ellátást, napi három étkezéssel. Van lehetőség Üdülési csekkel fizetésre, de hasonlóan az egyéni időbeosztású táboros részvételhez ezt személyesen kell egyeztetni a szervezőkkel. A táborhoz kapcsolódó oldal hamarosan elkészül, előjelentkezni azonban már most is lehetséges levélben (gulandro@gmail.com), telefonon (06304820138) és személyesen (elsősorban Budapesten). Üdvözlettel: az Elveszett Mesék Társasága, a Vándorkrónikák Tábor szervezői és a Kronik.hu szerkesztői http://kronikak.hu/
  8. 6. Kalandorkrónikák Szerepjátékos Találkozó és Verseny - 2009.11.07. ?Annyi csillag van az égen. Nézd, milyen magasan vannak. Van, amelyik vezet és van, amelyik lehull. Melyiket kövessem én?? Líthas, idén hatodik alkalommal rendezzük meg egynapos őszi találkozónkat Budapesten. Idén november 7-én egy születésnapi alkalomból is ünnepeljük a rendezvénysorozat újabb epizódját így minden korábbi játékostársunkat és mesélőnket szívesen várjuk. Ez alkalommal is egy M.A.G.U.S. kalandmodullal várjuk a játékosokat, melyet idén Maguspalánta jegyez. Raoul Renier klasszikus Korona és Kehely regényének ihletésére szőtt történetben a játékosok a P.sz. 3700-as évek Észak-Ynevén, Tongoria határmezsgyéjén kereshetik majd fel egy bajba jutott barátjukat. A találkozó honlapján folyamatosan tesszük majd közzé terveink szerint a háttérről és a helyszínről írt tudnivalókat és hangulatkeltő írásokat. A találkozó a klasszikus Első Törvénykönyv rendszere szerint lesz játszható. A karakteralkotás hamarosan kikerül a honlapra is, 12 000 Tapasztalati pontból teszi majd lehetővé a kalandozók és kiválasztottak megalkotását. Amennyiben a csapatok a korábbi években játszott (és túlélt) karaktereikkel kívánnak újra a kalandok kontinensére lépni, akkor a korábbi kalandok folyamán megszerzett előnyeik és hátrányaik is továbbvihetőek. A találkozóra való jelentkezés tudnivalói a honlapon a regisztrációs ív bejegyzésében találhatóak meg. Minden szerepjátékost szívesen várunk a találkozóra. Mivel minimum háromfős csapatokat várunk a fórumon lehetőség van csapattársak keresésére is, használjátok bátran. Kalandmesterek jelentkezését is várjuk levélben, hogyha érdekelné őket egy ilyen szerepjátékos kihívás.
  9. 3. Vándorkrónikák Szerepjátékos Tábor - 2009. aug. 21-25. Líthas. Idén harmadik alkalommal rendezzük meg a Kronikak.hu találkozó sorozatába tartozó nyári táborunkat Balatonszárszón. Az eddigi évekhez hasonlóan egy többciklusos M.A.G.U.S kalandmodullal és interaktív LIVE résszel készülünk a játékosok számára. Emellett több más szerepjáték kipróbálására is igyekszünk lehetőséget biztosítani az érdeklődőknek.
  10. Amund

    Dumaterem

    Ahoy, érdemesebb a hivatalos térképet használni: http://users.atw.hu/atlantisz/magus/ter ... lozata.jpg
  11. Amund

    Dumaterem

    Ahoy, Vassi: szerintem a shenar kasztra gondolsz
  12. Líthas, a Kronikak.hu idén ötödik alkalommal készül a Kalandorkrónikák elnevezésű rendezvénysorozatának egynapos alkalmával. Ahogy az elmúlt években, idén is igyekszünk a M.A.G.U.S. rajongóknak egy olyan közös alkalmat, találkozási lehetőséget biztosítani kellemes környezettel, hangulatos kalandmodullal és lankadatlan lelkesedéssel, amire szívesen emlékeznek vissza. A Kalandorkrónikákon a versenyzést igyekeztünk a kezdetek óta háttérbe szorítani a szerepjátékhoz képes, mely elképzelésünk legnagyobb örömünkre találkozott a résztvevők igényeivel. Szeretnénk ezt a hagyománnyá váló színvonalat tartani az idei találkozóinkkal is. A korábbi évek laza szállal összefonódó kalandsorozatai egy képzeletbeli kígyó képét adhatják ki a modulok ismerőinek, ahogyan a Déli-városállamokból immáron a Quiron tenger kapuját képező Sinemossa szövetségbe vezeti a Kalandozókat. A ?Nagy Dél-Ynev Kampány? után lassan kirajzolódó északi történet újabb állomásán egy különleges helyszín nem mindennapi lakóival ismerkedhetnek meg a játékosok a Lord Legio által írt kaland folyamán. A játék az elmúlt több mint másfél évtizede alatt közös nevezővé érett Első Törvénykönyv és kiegészítői szabályai alapján lesz játszható. A részletes karakteralkotás most is lehetőséget ad majd egyedi karakterek létrehozására és hátterük előtörténeten felüli megalkotására az eddigi találkozók visszajelzései alapján jól szereplő Előny-Hátrány rendszer segítségével.
  13. IV. Kalandorkrónikák Szerepjátékos Találkozó és Verseny A Krónikák. hu lassan harmadik éve rendezi egynapos találkozóit és szerepjátékos táborait. Megtisztelő, hogy vannak visszajáró játékosaink és olyan mesélők akik rendre szívesen fogadják el felkérésünket a kalandmesteri tisztség betöltésére rendezvényeinken. Még ha restség démonai lebegnek is olykor felettünk, úgy érezzük, hogy nem hálálhatjuk meg ezt annál jobban, hogy újra és újra megszervezünk a M.A.G.U.S. rajongóknak egy, a hobbijuknak szentelhető alkalmat. A IV. Kalandorkrónikák találkozó második évét éli ugyanazon a helyen és környezetben, mely jól bevált és a játékosoknak is megfelelt idáig.
  14. Amund

    Harcrendszer

    Ahoy, Hulla: mivel ahogyan írtam nagyon hasonló, ez az elgondolásod már egy jó ideje aktív része az általunk játszott-mesélt harcrendszernek csak még tovább gondoltuk a rendszert. A pszi és a mági rendszert is, de ez teljesen más lapra tartozik. Tapasztalatok alapján ha képesek a játékosok azonosulni a gondolatmenetével akkor valóban szegmens alapúvá válik a rendszer. Más kérdés, hogy mit akarunk elérni a változtatásokkal... MagyarGergely: ha magad is követed a visszajelzéseket eddig sem, eztán sem kommentálok én semmit...a személyes véleményemet ismered.
  15. Amund

    Harcrendszer

    Ahoy, Hulla: érdekes rendszer elképzelés, nagyon hasonló az általunk használt harcrendszerhez, csak mi nem az ÚTK-t vettük alapul. Érdekes, no. Mi is éppen egy ilyen alternatív háziszabály írásán ügyködünk épp. cather: csak mert a rapírról van szó még a földön is, nemhogy egy fantasy világban, ugyanazon néven és alkalmazásban nem létezett két ugyanolyan fegyver.
×
×
  • Új...