Larmaroni Tigwyn

Valószínűleg (ha a való életet vesszük alapnak) a dolog úgy szokott működni fejvadászéknál, hogy ha tagja vagy a klánnak, és netán bajod esik, ők nem fognak érted bosszút állni. Sőt, ha packáznak veled, oldd meg magad, hisz személyes ügy. A klánod sz*rik a személyes ügyeidre, ha csak nem béreled fel őket magad (mert hát ilyet is lehet). A klánnak nem érdeke az, hogy megöljön valakit, csak mert az veled packázik. Ha nem tudod megoldani, a te bajod. De ha a te privát ügyeid miatt valami elromlik, leginkább téged nyírnak ki. Egy fejvadászklán a legritkább esetben működik testvériségként. Elég csak abba belegondolni, hogy a mai maffiózók közt is általában a maffiózókat gyilkolják meg, ha magának keveri a sz*rt, ahelyett, hogy megvédenék őket. Persze, ha az apád a klán vezére, mindjárt másképp fest a dolog.

Érdekes, hogy mindenki a kariját tápolja, ha meg akarja izzasztani a KM-et, vagy épp vérfürdőhöz van kedve. Az értékek az esetek 90%-ában nem érnek semmit, a játékos teljesítménye és ötletei a mérvadóak (jobb KM-eknél legalábbis). Az én Orwella-boszim értékeinek átlaga 13,5 volt úgy, hogy az észlelést is beleszámoltam. Ez szélsőségeket eredményezett, pl. 6-os erő vs. 19-es szépség. A nagy durranás ott van a karakterben, hogy nem renegát (!!!!!! láttatok már ilyet??). Ez azt jelenti, hogy szerves része a Romlás Virágai boszorkányrendnek, van anyja (!!!) és még apja is (!!!). Az anyja a Romlás Virágainak egyik magitora, az apja pedig a Kard Testvériség viszonylag magas rangú elöljárója. Úgyhogy elindult világot látni az egy szem kicsi leányka, aki halál jellemével csaknem az összes útjába kerülő férfit feláldozza Orwellának. Ha valaki ezzel nem ért egyet, apucival és anyucival gyűlik meg a baja. Szerintem teljesen normális az, hogy ha valaki nem úgy válik kalandozóvá, hogy kihal mellőle a családja vagy renegáttá válik, hanem úgy, hogy emellett normális élete, családja, szerettei, rokonai, barátai vannak. Csak hát ugye ehhez már egy csöpp kreativitás is kellene, ugyebár? Még valami: Orwella híveit gyakran azonosítják a pszichopata gyilkosokkal, akiknek az elméjük megbomlott. Ki kell, hogy ábrándítsam őket: az Orwella-hívők sem mészárolják le a családjukat, vagy saját falujukat, stb. Náluk is mindennek megvan a maga rendje s módja. Ahogyan Ranagol hívei sem tocsognak egész nap a vérben. Ki lehet játszani a halál jellemű karaktereket is egyetlen kockadobás vagy gyilkosság nélkül. Igen, sajnos ez is kreativitást igényel.

Felon: Cím nélkül Kiváló volt a rajt! Az első versszak amolyan "locsolóverses" ritmusa és magánhangzós rímei nagyon bejönnek! A második versszakban nem értettem a két sor közt a kapcsolatot. Van benne egy árnyalatnyi klisé, amire visszatérek még. A harmadik versszakban a szóhiány ill. szófelesleg tűnt fel nekem, erre is visszatérek mindjárt. Negyedik-Ötödik versszak megintcsak kiváló! Tetszenek a képek, jó a ritmus, a rímek... nagyon jó! Utolsó versszak: tökéletes, egy hangyányi szófelesleg talán... A klisé, amire utaltam: szerintem nem hordott még a föld a hátán olyan költőt, aki ne használta volna még az "őrült tánc" kifejezést. Hangzatos, hatásvadász meg minden, jól néz ki, én is nagyon szeretem használni, csak hát tudni kell róla, hogy elég sablonos. Nem hiba, egyébként. A szóhiány, szófelesleg: én szinte minden versírásnál ezzel küszködök a legjobban. Van, ahol a ritmus megszakításának elkerülése érdekében inkább beszúrok még egy felesleges szót a sorba, csak hogy meglegyen a "szent ritmus" Ez látom, nálad is dívik. Másutt meg túl sok mindent kéne egy sorba írni, és ez valahogy nem jön össze, és akkor kihagyunk szavakat. Ez nem baj, nálad csak azért tűnt fel, mert pont egymást követő sorokban fordul elő. Az egyikben felesleg van, a rögtön utána következőben hiány. Amúgy nem hinném, hogy jobban meg tudtam volna írni, hosszú sorok ritmusát ugyanis elég nehéz szinten tartani. (De most csakazértis megpróbáltam erre rácáfolni és írni egy hexameteres verset: "A bárd dala az irigy kocsmatöltelékhez". Sajnos ahhoz már eszméletlen mennyiségű odafigyelés kellett volna, hogy mindez rímeljen, de legalább a ritmusban nincs törés Nem véletlenül mondta annak idején az irodalom tanárnőm hogy az időmértékes verselés a legdurvább az összes közül.) Orophin: Pillanat ember Egészen korrekt, kicsit csiszoltabb rímek jöhettek volna. A helyesírás elég siralmas, de amúgy nem sok mindent kifogásolhatok. A téma talán mára már elcsépeltnek mondható, de a vers maga, az eredeti. Hajnalban tisztábban hallatszik az evezők hangja: Megint csak helyesírás. Kicsit szebben is lehetett volna öltöztetni - persze több idő és energia, de ez a vers túl jó ahhoz, hogy csak úgy az ember odavesse. A helyedben átírnám, hibátlan helyesírással és kicsit jobban figyelve a formai követelményekre... a fórum egyik legjobb verse lehetne! Hokusz Tisztelettel Morisonnak Most kezdhetném megint a rímekkel meg a formával, talán csiszolhatóbb lett volna, de ebben az esetben ez nem érdekel. Szerintem ez úgy jó, ahogy van. Nem erre fogod kapni az irodalmi Nobel-díjat, de nekem tetszett. Inkább nem kötnék bele RQ: ~ Formailag kiváló, a mondanivalója tetszik. A "mondasz"-t egy "sz"-szel írjuk, és nem rímpárja a "porban"-nak. Nincs különösebb kifogásom, szép vers.

A bárd dala az írigy kocsmatöltelékhez Hát tagadod, te vagy az, ki ma engem is orvul arcon ütött? Párbaj az ára, de készül a többi haver, ha te győznél. Bárd vagyok, lásd be: a lányok, a szépek bomlanak értem, Nincs helyed itt, ne maradj idebenn, ha te érzed a szégyent!

Üdvi! Hátszóval, köszönöm a dícséreteket illetve a kritikákat Nos, a Számadás Napja 2003 nyarán készült, a Halál Mezsgyéjén pedig ma reggel. Ha valakit netán érdekel az ilyesmi, lemérheti, miben fejlődtem és mennyit. Mire vagyok büszke a Számadás Napjában: A képekre és a költői túlzásokra. Első szárnypróbálgatásaim "sikertörténete" Mire vagyok büszke a Halál Mezsgyéjén-ben: arra, hogy sikerült Felon kritikája alapján (hálás köszönet az építő jellegű kritikáért, csak így tovább!) csiszolni a versfaragásomon, és az Aylene dalában felmerült hibákat sikerült kiküszöbölnöm. Valószínűleg nem lesz minden versem ilyen jó. Valaki: Tudom, ciki ezt így kimondani, de én a versben szereplő életundort nem éltem meg valósan. Vidám vagyok és kirobbanok az életörömtől. Ami a verset ihlette az az, hogy eggyé tudok válni Aylene-nel, a boszorkány karimmal, akinek a sorsa közel sem ilyen rózsás... A Számadás Napja pedig, amelyiknek köze sincs Aylene-hez, egy régebbi versem, az érzést akkor épp valósan éltem meg. De ez a ritkább. Inkább a fantáziám ihleti a verseimet. Felon és MagyarGergely: várhatóan a továbbiakban is MAGUS témájú verseket fogok költeni, remélem, ez senkit sem zavar. (Hátha valaki felfigyel és felhasználja a versemet egy magus-regényben Na jó, megyek inkább, és lelövöm magam ) További jó szórakozást! Tigwyn

A Számadás Napja Zordon bércek üdvöltenek kínjukban Szégyen és gyalázat! - morogják magukban A dühödt fellegek villámokat szórnak Tajtékzó hullámok zúzzák a hajókat. Mert felismerte az éltető erő, A föld, a tűz, a víz, és a levegő, Hogy lehetne minden oly jó mint régen De fuldoklunk a gonosz tengerében. A tűzhányó véres földet köp ki torkán, Fákat csavarva tombol a hurrikán Megnyílik a föld és megnyílik az ég "Kit küldhetünk pokolra még?" Csak lassan, csak lassan, kígyótestű nagyurak Listára gyűjtöttem én már a bűnbakokat Az első, ki előttem boldog lehetett A második, ki engem jobban megvetett. De ez nekem nem elég, pusztuljon a többi Az összes embert, mindet, mindet meg kell ölni!! Volt olyan ostoba, hogy világra szülte Ezt a két bűnbakot, s lelkemet megölte. Pusztuljon, ki valaha egy ujjal is hozzáért Most drágán meg fog fizetni régi gazságáért Kígyótestű nagyurak! Egyet se kíméljetek! Csatlakozom hozzátok, hogy gondtalan éljetek. Csak neki, az egynek kegyelmezzetek, Mert szakadékból mentett, így fellebbezhetek Ne bántsátok őt, mert hálával tartozom S a feketelistáról immáron lehúzom. Ezennel Õt magammal viszem. Nem maradt itt érték, úgy hiszem. Pusztítsátok el, mit magam mögött hagyok, Emlékemből töröljétek, új ember vagyok. S zordon bércek üdvöltenek kínjukban Szégyen és gyalázat! - morogják magukban A dühödt fellegek villámokat szórnak Tajtékzó hullámok zúzzák a hajókat. (Z. Péter, Miskolc, 2003 nyarán)

A halál mezsgyéjén Óh te, vénséges Onpornak Kopár-sziklás, büszke bérce Alant hangyák robotolnak Igen, az ott Ifin népe. Hozzád bújok szerelmesen Te szúrós-köves, durva kő, Reád tekintek kedvesen Én kivert, félholt aszisz nő. Te maradtál az egyetlen, Ki nem a kéjt látja bennem, Mert az ember oly kegyetlen, Nem érdekli, csak a testem. Jobb időkről álmodom! Hol az égi oltalom?! Igazságos Kyel, Te! Vak a szemed? Süket-e? Hagyd abba, Te démoni Tharr! Õrült játékod felkavar! Félek, a téboly közel már, Lelkem is kiégett, sivár. Talán hozzád kell fordulnom, Domvik, Shadon istensége? Kár is talán megpróbálnom, Túl büszke az Õfelsége. Sebaj, itt vagy te kő nekem, Néked áldozom életem. Nyújts végre enyhülést nekem; Gyerünk, oltsd ki az életem. Egy nagy ugrás a magasból, Bele Ifin rőt szívébe... De nem, talpra a káoszból! Eljött az élet ideje! (Aylene Dyel Salygoras, Ifin, P.sz. 3697 őszén)

Riyena: Ez egy afféle "betétdala" volt az egyik kalandomnak. Aylene ugyanis a kedvenc boszorkány karakterem, aki csatlósává akart tenni egy Uwell-lovagot, akibe végül beleszeretett. A Uwell-lovag pedig fényt derített arra, hogy Aylene a Romlás Virágai szektának a tagja, s arra is, hogy valójában a boszorkány őt eszközévé akarta tenni. Bosszút esküdött a lány ellen, s az utolsó éjszaka meztelenül kipenderítette az utcára. Az ő összetört szívéhez és káosz jelleméhez méltán illik a haragos hangvétel. Mint dühödt káosz-boszi, szerintem így adná elő, nyersen és gyűlölettel telve. (Aztán ahogy ismerem, pár nap múlva leszedné róla az átkot és megpróbálná visszahódítani valahogy - immár mágia nélkül). Egyébként ez a lány már annyira a szívemhez nőtt, hogy elég gyakran írok verset pl. a kedvenc varázslataihoz (pl az előző vers magában foglalt egy kis átokvarázst), a gyertyamágiáihoz, viaszbábjaihoz is van ráolvasó versike, stb.

A boszorkánnyal való játék és a nők megértésének párhuzama nem törvényszerű. A jelenlegi barátnőm már mellettem volt, mikor elkezdtem "boszizni". Eleinte silányabban ment, de Õ játék után mindig elmagyarázta nekem, hogy miben tévedtem a női gondolkodást illetően, és hogy kb. hogy éli meg egy nő az efféle szituációkat, hogyan lehet kisebb trükkökkel a férfiakat a te oldaladra állítani stb. Aztán a soron következő partin már jobban ment, töb dologra tudtam figyelni, élethűbb lett a játékom, satöbbi. A legérdekesebb az volt, mikor rájöttem, mennyivel egyszerűbb dolga van egy nőnek, ha egy férfit hülyére akar venni. Sorra sétáltak bele a csapdáimba, én pedig csak gyűjtöttem, gyűjtöttem a tapasztalatot... egy év kellett ahhoz (barátnőm szárnyai alatt), hogy megtévesztésig nőies viselkedést tudjak szimulálni. Internetes in-character fórumokon is szoktam női karakterrel lenni, mondanom sem kell, hogy még senkinek sem tűnt fel, hogy esetleg nem az vagyok akinek látszom... Mindenesetre iszonyatmód megszínesíti a játékot ez a fura kis ellentét.

Hát én egyszer live-oztam de valahogy inkább röhejes lett az egész mintsem élvezetes. Bár a jól megválasztott helyszín csodákat tehet. De azért mégis - a rendőrök nem nagyon szeretik a lovagi páncélzatban rohangáló elmebajosokat.

Hohó, megtaláltam! Szóval itt kell agyondicsérni Riyena Quarrath Hajnal című versét! Hurá! Szóval minden elismerésem Riyena, ez tényleg hihetetlen volt. Már vagy 15ször elolvastam, nagyon-nagyon tetszik

Halovány fingom sincs, hogy hová kell az ilyeneket írni, de Riyena Quarrath Hajnal című verse annnyira gyönyörű lett, hogy nem birtam magamban tartani

Aylene dala Légy átkozott, Uwell-lovag! Pusztuljon ma el a lovad! Dicső fényed halványuljon! Hírneved is megfakuljon! Sorvadjon el piros arcod Deresedjen hosszú hajad Veszítsél el minden harcot Mi a létben hátramarad! Lásd szikrázó szemeimet, S vésd őket jól az elmédbe, Mert félhetsz itt ma engemet! Más nem juthat emlékbe! Mostantól kezdve bárhová mész, Lépten-nyomon kísérjen dögvész, Hogy merészelted, te esztelen, Hogy elzavarsz engem meztelen! Ki felkínáltam testemet Mint másutt a jó lakomát, S te elzavartál mint esperes Templomból a katonát! Boruljon reád a Romlás Virága, Tekeredjen nyakadra szúrós indája, Gyermeket ne nemzz, mert megbánod! Õ viszi majd tovább ez átkot!" (Aylene Dyel Salygoras, a Romlás egy Különösen Szép Virágának levele a Ascor del Sekranas pyarroni Uwell-lovaghoz, P.sz. 3697)

Én azért kezdtem szerepjátszani, mert valaki felvilágosított, hogy nemcsak lapozgatós könyvek vannak, hanem annál sokkal izgalmasabb dolog is létezik, a KM-es szerepjáték, mivel ott bámi megtörténhet, nemcsak az, ami írva vagyon. Személy szerint egy új szemléletmódot köszönhetek neki, valamint életem legnagyobb értékét: egy 3 éves kapcsolatot, ami a mai napig tart. Ugyanis 1 év boszorkány karival való játék után kezdtem istenigazából ráérezni a női gondolkodásra, ami már több száz helyzetben megoldást jelentett a való élet-beli kapcsolataimban. Kezdtem egyre jobban megérteni őket és valahogy közelebb került hozzám ez az egész. Szép lassan feltűnt, hogy a lányokkal 90%-ig megértjük egymást. Előtte ez az arány lehetett vagy 30%. Szóval azt is a MAGUS-nak köszönhetem, hogy fényévekre vagyok a sör-foci-diszkó srácoktól mind fantáziában, mind intellektualitásban, és képes vagyok a nőkkel igazán nőként bánni. Mindemellett nekem hosszú éveken át sanyarú sors jutott a MAGUS-ban, mert a csapat egyik fele vérpistike volt, a másik fele meg fantáziátlan, én pedig alig játszhattam, mert nekem kellett a mesélőnek lenni. Ha nem én meséltem, akkor általában a kaland egy letöltött modul szimpla felolvasásában ki is merült. Borzalmas. Aztán a helyzet azóta annyit változott, hogy Pestre költöztem és megszabadultam a régi csapattól. Na ja, de itt viszont még nem találtam senkit, akit érdekelne a szerepjáték. Úgyhogy egyedül én vagyok, és az évek óta töretlen optimizmusom, hogy egyszer valóban igényes csapatot találok és végre valahára megmutathatom, milyen beleéléssel és fantáziával tudok játszani. Ami még nagyon fontos szerintem a játékban, hogy fejleszti az emberismeretet és a feladatmegoldó készséget, engem ez már sokszor átsegített a való élet buktatóin.

Üdv! Mivel még új vagyok errefelé, jobbnak látom rögtön a bemutatkozással kezdeni. Larmaroni Tigwyn vagyok (gnóm ffi, 150 év körül), de néha Aylene Dyel Salygoras (ember boszorkány, 24 év körül) - ez csak attól függ, melyik énemhez van kedve az Esszenciámnak (akit Petinek hívnak és 20 éves Budapesti férfi). Néha más szerepekben is megfordulok, de mi vagyunk a kedvenceim, és persze a jó öreg Ynev. De mivel feltehetőleg rólam még fogtok hallani, essen szó az Esszenciámról. Név: Péter Kor: 20 év Lakhely: Budapest, X.ker, Örs Vezér Tere Foglalkozás: BMF-Hallgató Mióta is szerepjátszom: kb. 5 éve. Miskolcon születtem és ott is jártam iskolába, így a MAGUST is ott ismertem meg. A környezetemmel ellentétben én fejlődtem, nem is akármilyen tempóban. 1 év alatt "kinőttem" a játékostársaságot, nekem nem okozott különösebb élvezetet a ki-dob-nagyobbat játék, s miután huszonötödik vérpistike-irtó akcióm is kudarcba fulladt, azt hittem, vége, sosem fogok normális emberekkel normálisan játszani. Főképp mesélnem kellett akkoriban, mert rajtam kívül senki nem volt, aki egy kicsit is érdekesen mesélt volna (nem hencegés akar lenni, de rendre követelték hogy én meséljek). Amikor nem értem rá, gyakran nem is játszottak. No, ebből a sivár korszakból azt hittem, megmenekülök, mikor Budapestre költöztem (2005 augusztus táján). Hát nem!! Egy darab szerepjátékos arccal nem találkoztam még errefelé, nem tudom, miért. Ezért is tévedtem ide végső elkeseredésemben, hátha itt akad olyan társaság, aki hajlandó bevenni egy IGÉNYES szerepjátékost és maga is igényesen játszik. Hogy ne csak a szerepjátékról essen szó: Zene: Egészen fiatal tizenéves koromtól kezdve nagyon sokáig rocker voltam. Aztán évek múltán rá kellett jönnöm, hogy a KISS, a Nirvana, a Europe, a King Diamond és még sok más kedvencem soha többé nem fog zenét csinálni és amit manapság rock címén tesznek az katasztrófa. A rock'n'roll feeling se volt már a régi. Sőt, tulajdonképp a rockerek is elfajzottak. Jött a kis szemüveges görnyedt nyomoronc és magára húzott egy Cannibal Corpse-os pulcsit, és ő volt a rettegett sátánista... ugyanolyan felszínes képmutató bagázzsá vált mint a diszkósok régen. Ráírom magamra hogy rocker vagyok és akkor tessék engem úgy kezelni. Hát miféle hozzáállás ez? Rockernek lenni tudni kell! De hát a nosztalgia nemcsak engem kísért, még sokan másokat is... egyszóval kiábrándultam a rockból és nem hallgatok az égvilágon SEMMIT. Filmek: Mivel magam is hatásvadász vagyok, szeretem a hatásvadász filmeket, katasztrófa, világvége, univerzumháború, ésatöbbi. Minél monumentálisabb, annál könnyebb engem megfogni. A filmzene is rengeteget számít nálam, feltéve, hogy közben nem valami baromság történik. (tipikus példa: a Monte joghurtreklám zenéjén egyszer egy meghatott pillanatban majdnem elsírtam magam és mikor ránéztem a tévére és láttam hogy csak egy szerencsétlen joghurtot reklámoz akkor kitört belőlem a röhögés és a sírás egyszerre ) Enni/Inni: kaja mindegy, csak hús legyen hússal, és sok fűszerrel. De ha van valami amiből bármikor bármennyit meg tudnék enni (ha belém férne) az a Kebab és a Beszbúsza (mézes török süti). Inni meg gyümölcsleveket, tejet. Alkoholosból mindjárt szélesebb a választék: Tuborg Tuborg hátán, viking mézsör, viking almasör, Guinness, Kilkenny. Borokból Badacsonyi Muskotály, Bad. Olaszrizling, Bad. Szürkebarát, Tihanyi Kékfrankos, Zweigelt. Rövidekből Gin, Portorico, Becherovka, Diólikőr, Vilmoskörte. Koktélok: FantaBodzaSokk-Vodka. Nem szeretek nagyon mixelni. Olvasás: ismeretterjesztő irodalom (Readers' Digest természettudományos enciklopédiák, különböző útikönyvek, minden, ami az általános műveltség bővítéséhez hozzájárul), néha Rejtő, ill. noname írók egy-egy sikerkönyve. Nem szokásom a "divatos" fantasy-írók könyveit csak a nevük miatt megvenni és kipróbálni. Lovecraft művei például sokakat taglóznak, engem sokkal kevésbé hoz lázba. Aztán lehet magyarázni, hogy nem tudok élni a történettel, de ha én valamilyen képzetet nem tudok megélni, akkor annak komoly oka lehet... Ami igazán lázba hoz: