Jump to content
Kalandozok.hu - M.A.G.U.S.

Nazgul

Kalandozók
  • Hozzászólások száma

    21
  • Csatlakozott

  • Utoljára itt járt

Minden, amit Nazgul tett közzé

  1. Susa! Nos, az az igazság hogy a forumot olvasók többsége tisztában van azzal hogy mi következik a "teljesen objetív", "személytelen", "az XY dolgot elkerülendő" és további kifejezések említése után, ha ezt ráadásul tovább ismétli afféle mondatközi megjegyzésként, akkor még inkább erősíti az említett hatást. Épp ezért hívnám fel a fölöttem látható postokat írók figyelmét arra az apróságra, hogy megeshet, hogy a szándék átsüt a sorok tartalmán. Mivel jómagam nem vettem részt a verseny szervezésében nem tudhatom milyen nehézségek és akadályok merültek fel. A kastély térképének megrajzolása, ami konkrétan az én feladatom volt, és igen nagy szabadságot adott (a berenezést illetően), csupán a versenyt megelőző nap készült el. Ezzel azt akarom mondani hogy nekem össz-vissz ennyi dolgom volt (mesélésen kívül) és mégis csak az utolsó pillanatban hoztam össze. Gambit, az első Tenger Farkasai találkozó szervezésében is részt vettél? A kalanddal kapcsolatban a következőket: Véleményem mindenki az alapján ítélheti meg hogy közöm volt a megírásához, azaz ötleteimmel és egyéb megjegyzéseimmel láttam el azt aki időt és energiát fektetett a végleges történeti váz megalkotosába, illetve egyes tényezők (mint quintarha és fogadós kezdés) is nevemhez fűzhetők. Ezen kívül számos mozzanat került módosításra, került bele vagy tűnt el a modulból, és megesett hogy nem volt ínyemre. Ezekkel együtt szeretnék elnézést kérni azoktól akik nem élvezték a helyzetet melybe a kerültek az eseménysor folyamán. Ugyanakkor megint megemlíteném a sablonos mondatot mely szerint a kaland csupán annyira lehet jó mint a mesélő, mely fényesen tükröződött az El Dzsihad nevű csapat játéka során, akik a módosult kaland másfél órás verziója után még nem érezték azt a kellemes érzést ami egy megküzdött csapatot tölt el. Sem Gambit, sem Nagy Peti, sem Ramun, sem Asy csapatának véleményét nem ismerem a kalandról.
  2. Gergely írta: aha, szerintem is Mellesleg az amund boszival nekem semmi bajom nincs, továbbá a megcsúnyult boszorkányok esetében pedig igazából pontosan annyi jelentőságe van amennyi a többi kasztnál, hiszen egy bárdnak is vagy egy papnak vagy paplovagnak is szüksége lehet szépségre hogy növelje tettei erejét hatásosságát...minden fő tulajdonság fontos mindenki számára. Bár már sejteni vélem a torkomnak szegeződő fogsorokat, úgy gondolom hogy a boszorkányoknak is a helyzet diktálja hogy mi a megfelelő módszer a továbbjutáshoz illetve a sikerhez. Ugyanis az eddig említett boszik általában véve mintha a szépséggel operáltak volna... és egyetértek azzal hogy egy szépségét vesztett boszorka ugyanolyan mint egy másik szerencsésebb társa csak a módszereiben állhat be némi változás vagy több akadály, hiszen abban a sokat emlegetett felsőbb körben ugyanolyan jól teljesíti feladatát a megbájolt nemes mint az ellenméregért hajtó :twisted: :peace:
  3. O Nos pl elmehet kalandozni . Vagy lehet könyvtáros esetleg pék netán hímszajha. De ott van még a halászat, vagy a kovács szakma. Bár szerintem a vari általában a rend által kitűzött feladatot látja el, ha ilyen nincs akkor meg valószínüleg inteligenciáját vagy a gyakorlatiasabja a mágiáját hasznosítja. Persze így elérkezünk megint a sablonokhoz...de mivel a karik általában követnek valami egyéni utat ha felvesz egy jog Mf-et akkor mehet a bíróságra. Én jó ötletnek tartom az olyan foglalkozást amellyel mágia nélkül pénzt keres de esetleg a mágiával egybekötve hasznossá is válhat. Bár nem tudom hogy ha valaki tud varrni akkor vajon rúnákat is hímezhet?...ezen még nem gondolkodtam
  4. O Nos hallhattuk a könyv véleményét a dologról amely azért is jó mivel ezzel teljesen egyet értek! Csak az a gond, hogy akkor a vallás nem segít a hiterő értékének meghatározásában. Persze a hiterő nem is az istentől függ hanem pont a karakter saját hozzállását mutatja...tehát mégiscsak KM-Jk megegyezés lesz a vége :twisted:
  5. O Nos ahhoz hogy meg lehessen állapítani egy skálát a hiterő számára meg kéne előbb határozni hogy mi is a hit. Mivel Ynev világán nem arról van szó hogy elhiszed e hogy vannak istenek (ki az a hülye aki nem) hanem arról hogy hisznek valamiben amit az isten tenni fog vagy tehet értük (az emberek ugyebár egocentrikus lények )... Bár ezen kis kitérő után azt hiszem hogy ez mégis csak a KM és Jk közös megegyezése lesz...hisz csupán a KM cselekedhet az isten nevében aki ha a JK cselekedeteit jutalmazza akkor annak hite elvileg nő....(bár ezt akár a mana növekedéssel is lehet szintezni ami annyit tesz hogy ez már nem ehhez a témához tartozik)
  6. O A felfelé változás ötlete nekem is tetszik...
  7. O Nos ezzel kapcsolatban az a véleményem hogy az inkvizítor valóban nem véletlen lett az ami...de ez teljesen az egyéntől függ. Azt pedig hogy mennyire lép fel a kétkedőkkel szemben ugyancsak saját beállítottsága határozza meg. Bár abban egyet értünk hogy a hívő viselkedése istenétől is függ, mégis, nem minden inkvizítor lesz véresszájú boszorkánymániás (bár domvik inkvizítorairól a regények általában így írnak) minthogy egy falusi "kispap" is lehet vehemens eretneküldöző...tehát szerintem az ilyen viselkedéstípusoknak nem a kaszt vagy az isten (illetve nem teljesen az isten) hanem az egyéni jellem illetve tapasztalatok adnak alapot.
  8. O A papok viselkedése illetve hitük istenükben valszeg azért indul a legmagasabb fokról mivel a sok éves neveltetés és a próbák letételéhez olyan ájhatatosság szükséges mely csak ekorra hiterővel megy. Továbbá az is látható hogy már a 4 pont is magában hordozza a varázslatrontás esélyét ami tükrözi hogy az isten már nem teljesen bízik szolgálójában (habár nem tudom hogy az istenek hogyan nem bíznak már, mivel számukra az emberi lélek nyitott könyv...de mindegy)...Persze én is szoktam szembesülni olyan jk-val aki nem gondol bele hogy a papjának hány év szolgálat és tanulás meg ima után lett szent szimbóluma.... Amúgy a Sötét Zarándokból az is látszik hogy hiába hisz valaki istenében vakon, nem csak magához az istenhez hanem annak tanaihoz is hűnek kell lennie...ha valaki nem aszerint cselekszik amit istene elvár akkor azt valalmilyen büntetés követi még akkor is ha csupán az iránta érzett vak imádat is vezette ilyen tettre. Még drasztikusabb példa az igazság istenének papjainak esete akik ha hazudnak nyomban elveszítik a hatalmukat és szinte biztos hogy soha nem kapják vissza, s igaz ez azon esetekre amikor nem tudja hogy hazudik (ezért óvatosak a hirtelen tett kijelentésekkel ezen papok) vagy esetleg kényszerítik(akár mágiával) sőt ugye még a hazugság súlya sem számít.
  9. Nazgul

    Varázslói szakosodás

    O Hát igazából nekem tetszik az ötlet mint olyan...csak mi nem használunk kf-ot. A mi jelenlegi megoldásunk egy interneten talált leíás ami egyszerűen úgy oldja meg a problémát mint a D&D, azaz aki szakosodik az nem kap meg egy másik ágat...viszont szép kis előnyökhöz jut.
  10. O "Ezt a mágiaformát alkalmazva, a pap képessé válik - a varázslói varázslatok kivételével - más mágiák hatásainak megszüntetésére...." ETK 155.o. Hát nekem igazából ez a véleményem....szerintem abban hogy a papok nem tudják a mozaikmágiát hatástalanítani pont az tükröződik hogy nem értik a mágia valós természetét csupán felhasználók de nem foglalkoznak a miértekkel (nem is ez a legfőbb dolguk). Az pedig hogy a bm és a többi mágia mozaikmágia volt szerintem eléggé biztos mivel a tapasztalati mágia pont azon alapul hogy már bevett módszerekkel megidézhető egy mágikus hatás, sőt ezen mágiák általában erősíthetőek is ami arra enged következtetni hogy ezen varázslatok is egy meghatározott rendszeren alapulnak melynek korábban valószínűleg voltak olyan ismerői akik mozaikmágiaként tudták azt alkalmazni. Ellenben a papi mágia az egyetlen amely nem halandó (na meg persze démoni) eredetű így a papok mágiájának törvényeit kutatni halandó számára meglehetősen meddő vállalkozás mivel velszeg eleve olyan elveken alapulnak amelyek gyökeresen különböznek attól amit egy kicsinyes elme magába tud fogadni....(ha alapul vesszük azt, hogy olyan papi varázslatok is léteznek melyek hatásai a varik által ismert rendszerben egyszerűen nem jöhetnének létre)
  11. O Köszönöm az információkat! Amúgy Reval jóvoltából megnézhettem pár RÚNA cikket és habár mindet még nem olvastam megtekinthettem Chei és Alyr karilapját...hát igen. Mellesleg az se kutya amit a Homokszem csupán című regényben olvashatunk ahol a fehér páholy egyik nem csekély hatalmú tagja kiterjeszti elméjét és egy szempillantás alatt rálel az Anath-athkanos csávónkra úgy hogy nem konkrétan őt kereste hanem csak rutinból végignézte a "városkát"! Később már nyomulnak is az ügynökök (nem rossz kis élet jellem) hogy legyapják őket. Szóval nem vitatom hogy vannak nagy hatalmú mágiák amiket nem ismerünk...de ez azért elég durva (persze hogy lehet erre a helyzetre mondani hogy "dehát azért az mégis csak egy mágus") Erről mi a véleményetek?
  12. O Wow...ez nem semmi! Elég jól hangzanak ezek a dolgok! Amúgy az is le van írva valahol hogy hogyan vesznek fel a rendbe?( vagy nincs konkrétum hanem valami nagyobb tettet vagy feldfedezést tett minimum x tsz kari kell?) Továbbá ezek szerint a pyarroni variknak nincs is botjuk?! Ez azért mellbe vágott (ez degradálja az általános variról alkotott képemet ) A doraniaknak meg benne van egy lélekszilánkjuk a botban? Ezt követően akkor az szinte olyan mint a boszi varázslat nem? Kösz a hasznos infot!
  13. O Biztos díjaznák a magiszterek, meg a noir papok is viccesnek találnák :twisted: ...Sajnálatos módon eddig egyetlen Rúna volt a kezemben...ami a kártyajáték külön kiadása volt ....pedig szívesen olvasnám őket ezért köszi az infot mert ez nekem eddig kimaradt... azt tudtam hogy a dorani varik valami erdőben bóklásznak de nem tudtam pontosan hogyan kerítik elő a faágat. Persze ez esetben rengeteg kérdés merül fel... Azt hiszem hogy a specializált variknak más más anyagú a botjuk, tehát más fából készülnek...ezek szerint az hogy milyen fáról álmodik már meghatározza hogy mi lesz belőle vagy csak akkor látja majd élesen a dolgot mikor amúgy is választott? A Shajaran-ban valahogy úgy festi le mintha kötelező lenne egy tárgyat kiemelni a többi közül meg ehhez jön hogy Doran iskolájának ugye több tornya is van mind mind egy dologra szakosodva...kétlem hogy a diákok szabadon járkálhatnak köztük.... A további érdekesség hogy a lar-dor-i diákok semmivel nem rosszabbak "kiválasztott" társaiknál pedig ha ilyen fokú a megkülönböztetettség akkor valami másnak is lennie kéne (még akkor is ha mondjuk csak a tanulási idő rövidül le) Ezzel együtt is....még mindíg kétlem hogy lehetséges a spontán mágia megidézése mivel még a potenciál birtokában is hiányzik a formula amivel kihozhatná magából a dolgot...
  14. O nos...abban biztos vagyok hogy az ETk-ban leírt papi mágia szétoszlatása minden mágiát megszüntet kivéve a mozaikot...amit amúgy nem értek hisz elméletileg a papi mágia sokszor olyanokra is képes mint amit egy varázsló soha nem lenne képes megtenni (plö a papi szétzúzás varázslat, ha jól emlékszem akkor is hat a tárgyra ha azt személyes aura védi...habár ott a megadott 20 vagy 25 kg súlyt nem lehet növelni) De abban a magyarázatban találom eddig a legtöbb értelmet hogy végül is a varik azok akik ismerik a manahálót és értik törvényeit..és mivel végső soron, legyen az isteni vulgáris vagy mozaik, de a varázslatok a hálóval manipulálnak...így mindegy hogy a vari ismeri-e a mozaikot vagy egyáltalán az adott varázst hisz ő csupán a gerincet alkotó manát fogja kivonni a forgalomból, ezzel megszüntetve a hatás forrását mely nélkül az elenyészik... A mozaik mágikus varázslatoknak szerintem azok létrejötte után (a végjel után) is destruálható a különböző varázslatmozaikjaik...mivel sztem a fürkészés pont a már létező varázslatok felfedezését szolgálja (játéktechnikai szempontból mondhatni egy eszköz direkt arra hogy megtudjuk mennyi mana kell a destruáláshoz) továbbá a végjel az ami életre hívja és összekapcsolja őket de attól még külöm működnek még ha összhangban is....azt hiszem Egyébként egyet értek Agissel. A bm-i mágia mozaik mivoltja nekem is tetszik meg talán hallottam is róla...merthogy plö nem lehet véletlen hogy daumyr követei bm.ek (hercegek) nem pedig varik...és ugye nekik is vannak "egyedi" varázslataik amiket a hatalmasoktól kapnak...továbbá a kyr lobogók Odassyn Ceriakja írta az első paktumok egyikét ami ugye nagyban hasonlít a Vulagharos-ra....mondjuk ő dhaemonokat idézett nem démonokat , és mivel a kyrek ugye csak nem tapasztalati mágiát űztek....mellesleg ynev elég sok mágiája kyr származék...csak nem tudom hogy a bm-i is az -e de sztem igen (a crantaiak inkább a sámánokra hasonlítottak ha jól tudom)
  15. O "-a papi mágiát nem lehet destruálni" Nos azt hiszem hogy lehet mivel a vari mozaikja az amit nem lehet csak egy másik varinak a mágiájával (általában) megszüntetni és a papi sem tudja azt megoldani... "-visszanyerheti hatalmát manaszegény területen is " Szerintem ez igaz mivel az istennel való kapcsolatot nem a manahálón keresztül tartja. "-az aquir mágia egyáltalán nem zavarja -és véleményem szerint nem igényel hangos beszédet sőt néha még rituális kézmozdulatot se, csak egy belső imát " A papi mágia is tapasztalati mágia mivel a kasztbeliek nem hiába magolnak be egész litániákat és rituálékat... mivel nem képesek az konkrét isteni mágia használatára (hogy is lehetnének) ezért istenüktől "csupán" manát kapnak + azon eljárásokat amikkel ezen hatalmat formába önthetik.... De tekinthetjük a papot egyfajta csatornának is az isteni sík és az elsődleges anyagi sík között mely lehetővé teszi az isten számára a beavatkozást a síkon amit ugyebár egy bizonyos paktum miatt nem tehet meg közvetlenül... Az első esetben az istentől kapott mana az átvitel után már kizárólag a pap kezében van és ugyanúgy teljes mértékben függ a manaháló állapotától mint a többi varázshasználó kasztnál. Ezzel csak az a bajom hogy nehezen magyarázható az isteni akarat miatt létre nem jövő varázslatok esete.... A máodik esetben viszont pont az nem magyarázható hogy miért nem alaklmazható állandó jelleggel az isteni hatalom miért nem lehet állandóan kinyitni a csatornát vagy időnként az átlagosnál nagyobbra tárni (még azon eshetőség mellett is hogy a túlbuzgó pap blehal az isteni energiákba...ez nem minden isten esetében lehetetlen) na meg persze ez esetben a paktum előtti időkben annyira nem is lett volna szükség papokra akkor... Sajnos én egyiket sem találom a legmegfelelőbb válasznak...még keresgélek illetve véleményeket várok
  16. O Hát abban teljesen egyet értünk hogy játszani kell...illetve kéne de az Nyt miatt kissé csúszik :wink: A teljes értékű kasztbélis dologban pedig akkor megint az a gond hogy hol az ETK szerint kell nézni mert az tartja mederben a dolgokat...hol meg meg kell fűszerezni az "élet sójával" hogy ne legyen olyan karótnyelt a játék...ezen két helyzet között kéne egyensúlyozni csak sajna erre már nem lehet külön "Szabályok hogy mikor használjuk a szabályokat" című könyvet írni, és én szeretnék minél többet tudni eme kényes határvonal törvényeiről Reval a helyzet amiről írtál azt hiszem inkább egy másik szerepjátékban (most így hirtelen nem tom a nevét) jellemző... habár a példát amit felhoztál az ETk is említi a pszi taglalásánál...mivel inkább az nyilvánul meg spontán módon (az én KM-kedésem alatt épp ezért szoktam szélsőséges helyzetekben némi pszi nélküli diszciplína használatot engedélyezni ésszerű határok között...persze hogy melyik karinak mi a szélsőséges helyzet az már egyéni). De azt hiszem hogy ez a helyzet a pszire vonatkozik leginkább, a mágia már egy olyan dolog amihez a környező világ bizonyos fokú megértése szükségeltetik mivel a varik által létrehozott mágikus hatások elég bonyolult, meghatározott törvények alapozta rendszeren nyugszanak így azok spontán életre hívása nem túl valószínű. Az utazó magiszter esete érdekes, mivel valóban megeshet hogy mondjuk nagy jövőt lát a fiúban (megnézi hogy az inteligenciája meg akaratereje 14 fölött van-e ) de az nem szakadhat el a helytől ahol él.. A mágikus potenciál kérdése.... szerintem a legtöbb varázshasználói kaszt tagjánál ez igaz lehet...de az egyetlen kaszt eminél ez valószínűtlen (a fentebb említett dolog miatt) az pont a varázsló... A mágiahasználat képzettség pedig szerintem olyan mint amikor tapasztalati mágiát oktatnak...ezért olyan nehéz még ilyen csekély hatalmat is megszerezni..., inkább megtanítják nekik a pontos formulákat és hogy hogyan gyűjtsenek és tartsanak az elméjükben némi manát (ugyan erre azért van pár évük) épp ezért nem is fejlődhetnek tovább még elmélkedéssel sem (hiszen ha magukat a törvényeket tanulnák és értenék meg akkor az is elképzelhető lenne hogy saját maguk fejlesszék tovább a tudást) Az ilyen potenciál legelképzelhetőbb egy pap esetében aki látja hogy a gyermek modnjuk jó álmot hoz (vagy vérlényeket idéz meg ) de ezt számos regényben figyelhetjük meg. A problémám az SZA-val és a kilökődéssel még mindíg fennt áll mert a "Morgena akaratáról van szó"(aki nem emlékszik annak elmondom hogy azt magyarázták így a PPL-ben hogy miért csak egyszer lehet egy körben az Antisson támadni...pedig annak a síknak Noir az istennője Morgena meg csak némi befolyással bír) mondatok már nem igazán hoznak lázba, és ha egy tű még sérülés mentesen is jön ki nem tom hogy egy beépített fémborda hogyan teszi ugyanezt ...
  17. O Tao, úgy látszik az SZA-val kapcsolatos tudásom nem túl nagy úgyhogy köszönöm hogy immár ezt is tudhatom... így azonban újabb kérdés merül fel bennem: Hogyan löki ki az SZA a tárgyat sérülés nélkül a bőr alól? Természetesen nem kell a tű példájánál maradnunk elmehetünk drasztikus irányokba is így például fogjunk egy kis sebészetet és alakítsunk át ideiglenesen egy nagy fém eszközt egy szerkezetté mint mondjuk az Underworldben Victor mellkasi kis merevítése vagy X-menből farkas implantjai (csak a szemléltetés végett hoztam ezen példákat) itt ugyebár már nem Reval öttletéről van szó csak kíváncsi vagyok hogy hogyan távolítja el az SZA a testből az ilyen módon integrált tárgyakat. A tsz-el kapcsolatban pedig pont arról beszéltünk hogy mikor válik teljes értékű kasztbélivé a kari mivel 1Tsz-en még elég messze van attól hogy igazán annak hívják szerintem (egy 10mp-s vari induló képzettségekkel még inkább csak tudós) de ez csak egy vélemény ezért kérdeztem mindenkit a dologról. A bizonyos udvari varis példában pedig rendbélivel találkozik nem csupán kasztbélivel és a kérdés pedig nem a példára vonatkozott hanem a vele kapcsolatos felvetésre. O és a korábban említett "anyag e a tűz?" kérdéssel kapcsolatban pedig az a véleményem hogy a tűz mint természetes jelenség nem egy dolog hanem számtalan különálló részecske reakciója oxigénnel (általában) így tehát a tűz mint olyan csak ezen reakciók fényhatásának összessége...de ha a reakcióban résztvevő anyagot elteleportáljuk akkor az abban a pillanatban a helyszínen tartózkodó láng eltűnik... ez valahogy úgy fog megnyilvánulni mintha egyet pislogna a láng mivel ha a reakció helyszínén még adottak a körülmények akkor az zavartalanul folytatódik (további részecskék oxidálódnak az égő felületról) míg az új helyre teleportált "láng" attól függően hova került vagy rögtön kialszik vagy ég tovább...bár mivel reagáló részecskéket teleportáltunk valszeg kevesebb mint egy szegmens alatt oxidálódnak és annyi. De ez csak egy vélemény! Azóta gondolkoztam azon a renegát varin és persze található olyan magyarázat hogy a rendet valamikor elhagyta egy igen nagy hatalmú tag és elvitt minden eszközt amivel árthatnak neki...csak nem tudom hogy egy ilyen hatalmú varira vajon nem figyel a rend jobban esetleg külön be is vannak biztosítva ilyen helyzetekre....
  18. O Nos először is köszönöm az infot mert ha már törölték ezen varázslatokat akkor valóban nincs is semmi mágiaelméleti probléma velük Másik dolog: Reval kavicsos trükkje szerintem tényleg jól hangzik és kissebb változtatással megoldható a Gergely problémája is...ha mondjuk a cuccot szálkává vagy apró tűvé alakítod és beszúrod teljesen a bőrödbe (egy ilyen seb 2-3 perc alatt begyógyul ha nem gyorsabban) (és persze a bőröd alá szúrod nem bele a húsba) akkor a tárgy elvileg nem lökődhet ki mivel az sérülést okozna és azt nem engedi az SZA...egyetlen problémém mondjuk hogy egy lovat súlya miatt kb 200-250 mana minimum átváltoztatni de könnyebb tárgyaknál azért ez elvileg működik. A Tsz-es dolognak meg van egy másik perspektívája.... Mondjuk hogy egy kari ugye még nem teljes tagja a kasztjának de már elég szép akár 8-9 Tsz-es... sok helyen olvasható hogy az efféle emberek (vagy más fajok) már szép eredményt értek el, és hacsak nem teljesen vagy részben ellenkezik a beállítottságával már akár udvarokban szolgál birtoka van és hasonló dolgok...tehát igen nagy tiszteletnek örvendenek. Szóval a kérdés hogy mennyire lehet párhuzamba állítani a világi megítélést és a kaszton belülit...vagy egyszerűen csak külön kell kezelni, és egy udvari fővari simán fejet hajt egy arra tévedt rendbélinek aki pár szintel magasabb de semmi rangja nincs? Továbbá mint említettem lenne egy kérdésem a renegát varikkal kapcsolatban... Ha egy vari iskolában tanul akkor számtalan eszköz fűződik az SZA-jához amit hát árulása esetén igen könnyen felhasználhatnak ellene...akkor hogy lehetnek renegát varik egyáltalán? Persze ott van a közkedvelt magányos meseter is...de annak is tanulnia kellett valahol. Várom a véleményetek Bye
  19. Érdekesnek találom a kíméletlenek tőre használatának lehetővé tételére felhozott megoldásokat. Az egyetlen probléma ami még mindíg szúrja a szememet hogy habár az SZA kiterjesztése a tőrre talán valóban megoldja a TAM által a szenvedő fél védelmére felhozott szabály problémáját azonban azt is figyelembe kell venni, hogy egy személy SZA-ja nem terjed ki minden tárgyra amely a birtokában van (a kezében tartja)... ugyanis ebben az esetben szinte minden TAM-os operáció teljesen lehetetlenné válna, legalábbis azok melyek számos helyzetben adnak lehetőséget a varinak egy szinte vérmentes balhé-befejezésre (például egy ellenfél valamely cuccának eltüntetése..stb mely példákkal az ETK többsör is él) A másik az, hogy mennyire befojásolja valaki SZA-ja egy másikét...tehát hogy az képes-e valamiféle változást előidézni amivel a másik test elveszti a védelmét és a tőr átalakulhat. Tehát alapvetően a gondom ezzel a kézben fogással van mert így tulajdon képpen teljesen megszűnik a másik fél SZA védelme...így tehát még a tőr a legkíméletesebb megoldás mivel elképzelhető hogy mit művelne a fegyver ha kis mana rááldozásával inkább egy szöges buzogánnyá alakulna és azzal véget is érne a történet. Illetve ott van az ETK rossz példaként felhozott hullahopp karika gyűrűvé alakuló esete, ami ugye nem történik meg amíg a karika az áldozat körül van de ezen logika szerint ha a karikára kötünk egy madzagot ami a kezünkben van akkor már meg is oldódott a helyzet. A teremtett savról pedig az az elképzelésem hogy tulajdonképpen hígított formájában való teremtésének lehetőségére akkor deríthető fény ha meghatározzuk hogy a teremtés mozaikkal mennyire részletesen kell megadni egy anyagszerkezetet mint kiinduló anyagot...hú ez lehet hogy nagyon hülyén hangzott...de arra akarok kilyukadni hogy a varázslatnál ugyebár leírták hogy alapvetően egy anyag teremthető vele, így például egy darab kő vagy egy pocsolya víz... és ekkor merül fel a kérdés hogy a teremteni kívánt méreg vagy sav végül is akkor tiszta formájában teremtődik, vagy már hígitva van vízzel (bár személy szerint nem láttam még száraz savat bár ha légnemű akkor a részecskék a levegőben keverednek el és nincs jelen víz) és ezért nem tudom hogy például ha teremteni akarsz egy növényt akkor azt csak úgy megteheted vagy akkor kezdhetsz nekilátni egyes rostok és egyéb összetevők megalkotásához mivelhogy a varázslat formát sem ad a létrejött anyagnak (illetve természetes formájában jelenik meg: de akkor a virág végül is virágként jön létre?) Ezen kívül lenne még két kérdésem: Szerintetek mennyire helyes ha egy varázsló szimpadiasan használja a mágiáját abban az esetben ha az jobban szolgálja érdekeit. Teszem azt (annak ellenére hogy nem kedveli ha a mágiát alantas okokból használják) fényaurákkal és kitöréselkkel próbál elérni minél nayobb hatást hogy aztán elkerülhető legyen egy nagyobb összecsapás....és lehetőleg ne mondja senki hogy aki ilyen módon old meg egy helyzetet az menjen bárdnak mert ez csak egy lehetséges helyzetmegoldás. Másik kérdésem ami ha nem is konkrét kérdésként de azért már felmerült a varik szinthez mért képességük...Nemrég olvastam azt hogy van aki alacsony TSZ varinak még korlátozza a lehetőségeit aminek megvannak az előnyei de mint a MAGUS-ban annyi mindenütt itt is van ellentmondás. Ugyanis ezen elv szerint az 1-3 Tsz kari még nem egy teljes értékű kasztbéli így az egyébként kötelező és értelemszerű hátrányok (minthogy kevesebb mana kevésbé erős varázslatok) mellett máshol is korlátoltabbak...a Harcosok Barbárok kieg viszont úgy ír az 1.tsz harcosról mint egy háborút megjárt valakiről aki legalább a tiszti rangot elérte...ehhez mérve ezek szerint egy vari aki már megszerezte a botját és átment az okkal nehéznek titulált vizsgákon, sőt lehet hogy valamiféle saját művet is kellett már írnia és megvédenie mint az általános egyetemeken ugyancsak nagy tapasztalattal rendelkezik... Az UT-ban ellenben azt hiszem azt olvastam hogy a karik kb 8.Tsz-ig vissza járnak mesterükhöz hogy szintet lépjenek tehát hogy a kasztjuknak megfelelő képzettségeket elsajátítsák...és csak magasabb szinten tudják teljesen maguktól hasznosítani a megszerzett tudást. Én személy szerint azon a véleményen vagyok hogy a karkter addig nem teljes értékű tagja a kasztjának amíg meg nem lépi azt a szintet amikor megkapja ucsó képzettségét kasztjától (ETK szeritni rendszer szerint persze) végül egy esetleges válasz a kavicsos kérdésre: Dargor-nak: lehet hogy az emberünk egyszerűen pszivel lökdöste a követ vagy elemi léggel (erővel) ha már manából kell. Ennél egyszerűbbre nem tudok gondolni. Ui.: lenne még kérdésem a renegát varikról is, de most asszem hogy ennyi pont elég. De később biztos megkérdem (illetve a korábban már felmerült a téma kérlek szóljatok mivel nem olvastam még el visszmenőleg az összes hozzászólást) Remélem hogy senki nem vette offenzívának a fentieket mivel nem annak szántam és további hozzáfűzni valóm hogy a korábbi hozzászólások egyikével ellentétben a vari az egyik legjobb kaszt (szerintem)... Tsá
×
×
  • Új...