tetra

Hát mire való akkor a "sima" Harcos vajon, mit jelent simának lenni? Azon, hogy a HGB mire van, magam is tűnődöm néha. De ha körbenézel a cikkgyűjteményben, az is tele van low effort kasztokkal, a HGB csak néhányat ezek közül beemelt a hivatalos szabályrendszerbe. Igen, mi is úgy számoltuk, hogy mind Kp-ban, mind HM-ben jobban jön ki, szóval panaszra semmi ok. Aranyeret pedig nem kérek

Egyeztettünk, és ahogy Daelon mondja, RAW (Rules As Written) játszuk a rendszert. Vígasztaljon a +9 HM és a rakás megkapott képzettség, vagy kövesd a jótanácsom, és hozd ki sima Harcosból

Mindenképpen kipróbálnám, saját seregem sajnos nincs. Terepet rittyentünk vagy azt is szállítasz?

Heh ez tetszik eddig, remélem eljutok nézőnek, tavaly is elmenekültél az EP-vel előlem

Huh, tény, hogy erősen túl van fogalmazva, ez szerintem minden kezdő író, így körülbelül az összes MAGUS irodalom rákfenéje. Mentségemre legyen, nem ment át rajta a szerkeszőm (az asszony kegyetlen kritikus, és jó szeme van hozzá). Köszönöm a visszajelzést!

Eredeti forrás Shadoni Keringő - Pyar Módra A nap épp csak felbukkant a Larmaron hegység égretörő csúcsai között, fénye megpattant a fűszálakon megülő harmatcseppeken. Egy költő erről talán verset, szonettet írna, volt is pár kobzos a méretesre duzzadt figyelőseregben, de Pennamort ez nem érdekelte különösebben. A terepet vizslatta, ami nagyrészt bokáig érő fűvel volt borítva, és a nedves fű nagyon könnyen megvicceli a vívót. Márpedig ellenfelét ismerve most igencsak szüksége lesz a vívótudásán túl némi szerencsére is. Shaeron D'Gheon. Az átkozott shadoni bajvívó. Pennamor Predocban találkozott vele először, ahova Arel elveszettnek hitt ereklyéje, a Sólyomkarom utáni hosszú nyomozás vezette útjukat. Ennek megszerzésekor kerültek összetűzésbe, ugyanis a fegyver egy gyűjteményben lelt átmeneti otthonra, és a bajvívó nem nézte jó szemmel a magántulajdon ily módú átértelmezését. Márpedig Markó, aki az istennő papja volt, nem tűrhette a szakralitás megsértését, a diplomáciával pedig már zátonyra futottak. D'Gheon úgy tűnik nem feledte el a büszkeségén esett sebet, hogy egy jöttment kardforgató - társai segítségével - legyőzte. Csak Krad tudja mit keresett épp itt épp ekkor, a Larmaron hegység lankáin fekvő jelentéktelenségétől fuldokló város grófjának társaságában. Két nappal ezelőtt esett meg a kihívás, egy estélyen. Gyanúsan egybevágtak a körülmények, Pennamor tervezettséget sejtett benne. Ott volt a gróf, hogy megfelelő súlyt adjon a kihívásnak, D'Gheon hogy azt megvívja bajnokaként, Dreina papja, egy bizonyos Greghis Lapal, hogy hitelességet biztosítson és persze a kétes erkölcsű unokahúga a grófnak, aki nem átallotta ágyát megosztani egy valaha szebb sorsot ismert pyarroni nemesi család szerény anyagiakkal bíró fiával, Pennamorral ezzel a megtorlandó sértést biztosítva. Egyedül Valaliát nem hibáztatta, bár lehet érzései elhomályosították az ítélőképességét. Persze visszautasíthatta volna a párbajt, hiszen a becsületsértés ilyetén rendezésének törvényi helyzete finoman szólva is kétségesnek volt mondható, a hölgy szabad akaratából osztotta meg bájait vele és a kihívás már maga több helyen sértette a Párbajkódexet. Pennamor viszont abban is biztos volt, hogy a nemesség köréből végleg kizárja magát, ha - szerintük - gyáván megfutamodik. Ami még fontosabb, itt és most lezárhatja a múltjának legalább egy részét. A bajvívó kevély ember volt, de vérbeli nemes, tudta, ha legyőzi, el fogja fogadni, és ő is lezártnak tekinti majd a múltbéli sérelmeket. A nézők között meglátta Dreina papját, aki a kihívást is elrendezte. Hogy miért nem a törvény fenntartásával volt elfoglalva arról csak halvány sejtései voltak; úgy rebesgették, az atya nagy rajongója a shadoni párbajkódexeknek és be akarja vezetni a pyarroni szabályozásba is. Hogy a feletteseinek mi volt a véleménye ezen törekvéseiről, azt szívesen meghallgatta volna, de sajnos nem volt füle a megfelelő helyeken. Abban viszont biztos volt, hogy a pap a gróf embere, így ha rosszra fordulnak a dolgok ő nem számíthat sem gyógyításra, sem törvény előtti védelemre. Cserébe ő is elrejtette emberét a tömegben. Az elrejtette talán túlzás, az Arel pap két lábnyi magasságával és toldott-foldott köpenyével kitűnt a tömegből. Markó jó ember volt, de egyszerű, ez kombinálva termetével nem tette bizalomgerjesztő figurává; nem is állták túl szorosan körbe. A tömeg mérete szinte biztossá tette, hogy a párbajról a városi őrség is tud, és bár a város határán kívül esett párbajokba jellemzően nem szóltak bele, ha halálesettel végződik a kis reggeli testmozgás a túlélő bizton számíthat a pyarroni intézményrendszer kitüntető figyelmére. A törvény ökle persze válogatós, ha épp a gróf bajnoka lenne a győztes akkor befolyásának köszönhetően valószínűleg el tudná simítani az ügyet. Pennamornak nem volt ilyen erős hátszele, bujdosni kényszerülne, s Pyarron hosszú keze miatt legalább a Kereskedő hercegségekig kéne futnia, de talán egészen Északföldéig, mivel sok kedve nem volt a dzsadok vagy a gorvikiak között leélni életét. A párbajt megegyezés szerint ingben vívták, egy szál tőrkarddal, vagy ahogy Shadonban ismerték, rapírral, halálig, vagy ha a győztes elfogadja, megadásig. Pennamor megigazította kesztyűjét, elrendezte ruházatát, hogy az a legkevésbé zavarja mozgás körben, majd belépett az emberek által képzett körbe, ahol ellenfele már várta. Öt láb távolságra álltak meg egymástól. A bajvívó elküldte segítőit, majd tekintete Pennamor tőrkardjára, annak markolatára, kosarára esett, száján megvető félmosollyal. Pennamor remélte, hogy messzemenő következtetéseket von le a megmunkálásból és stílusból, hisz ezzel csak félrevezetheti magát. A fegyvert úgy hajtotta fel a napokban mivel nem hordott magánál ilyen eszközt és a tőrkard nem volt igazán népszerű a térségben. A fegyver egyszerű megmunkálású volt, a kezet egy fém dóm és egy, az ujjak fölé hajoló acél védte, mind értékben mind kifinomultságban messze elmaradt ellenfele cikornyás acélkölteményétől. Jó ideig méregették egymást, egyikőjük keze sem vándorolt a kardmarkolat felé. A tömeg lélegzetvisszafojtva várta a vérontást. Pennamor azon tűnődött, tartja-e magát D'Gheon a shadoni szokásokhoz, és bemutatót tart, vagy egyből nekiront. A párbaj a szabályok szerint már zajlott, és bár hatalmas udvariatlanság lenne meglepetésszerűen fegyvert rántani, nem volt benne biztos, hogy rá, a külhoni senkire is kiterjeszti-e az előzékenységet. Bár a reggel a tél előszelét hozta, a csípős hideget egyik fél sem érezte. A rideg szellő finoman rángatta ingüket, de ők csak egymást nézték, Pennamor gyengeséget kutatva, D'Gheon mereven. Végül a bajvívó törte meg a hosszúra nyúló pillanatot, ahogy fegyveréért nyúlt. Pennamor szinte tükörképként követte, így a tőrkardok egyazon pillanatban hagyták el a hüvelyüket. Fegyverüket maguk előtt tartva, óvatos léptekkel közelítettek egymáshoz. Amikor vívótávolságra értek, megtorpantak, felvéve az alapállásukat és rögtön szembetűnő lett, hogy más iskolát végeztek. D'Gheon szinte megtestesítette Alegghieri mester ábráit, tanításait, formái tökéletesek voltak. Térdből és derékból dolgozott, míg Pennamor látszólag egyszerűen felállt és oldalát mutatta ellenfelének, noha nagyon is tudatosan tette mindezt. A bajvívó arcán csupán egy rándulás jelezte, hogy felismerte a stílust, a közönségben viszont többen is lenéző megjegyzéseket tettek látszólagos képzetlenségére. A stílus, amit kifejezetten az Alegghieri iskola megtörésére tervezett egy Pyarronba szakadt mester tanítása nyomán egy bizonyos Caledho Decaphin, nem volt elterjedt, Pennamor is csupán a sors szeszélye folytán került az ezt is oktató mester kezei alá. Jellemzője a statikus, válaszlépésekben gondolkodó, geometriailag felépített mozgás volt, szemben a mozgékonyabb, látványra is kellemesebb Alegghieri féle iskolával. Pennamor fejében felépültek a körök, háromszögek, ideális belépési, támadási irányok. Az első néhány pengeváltás óvatos volt, keresték a rést, a hibát a másik állásában. Egymáson átbújtatott pengék, csavarások, egymás kerülgetése. Pennamor kezdte úgy érezni, a kezében tartja a párbajt, ezt megpecsételendő ejtett is egy felszíni vágást ellenfele alkarján egy megnyert cselezés kivonuló mozdulataként. A nézők közül többen is felkiáltottak, de nem tudta eldönteni, hogy az aggodalom vagy az izgalom hangjait hallja. A bajvívó becsületére legyen mondva, szisszenés nélkül tűrte, védekezését azonnal visszazárta, de a tekintetében látszott, hogy kezdi megérteni ellenfele stílusának erejét. Pennamor csak remélte, hogy ettől kétségbeesett és meggondolatlan lesz, nem zár jobban vissza. Ha le akarja győzni és nem megölni közben, akkor igencsak előnyös pozícióba kell hoznia magát valahogy. Ahogy egyre határozottabban vette át a kezdeményezést a támadásokhoz, az alkalom maga jelentkezett: D'Gheon kivonulása közben talpa alatt kifordult egy kő, elvesztette egyensúlyát és fél térdre esett. Pennamor leszúrhatta volna. Ha nem veszi körbe őket több tucat néző, meg is teszi de így csak a küszködő ember torkához illesztette tőrkardját. Úriember ilyenkor feladta volna a párbajt, felismerte volna, hogy veszített. Pennamor elfogadta volna a megadást, sőt, fohászkodott Domvikhoz, hogy térítse észhez eltévelyedett gyermekét. De aznap a bajvívó nem volt úriember. Kihasználva a másodpercnyi szünetet, stabilizálta állását és hátraugrott. Tekintete most már egyenlő arányban tükrözött félelmet és dühöt. Amennyire Pennamor ismerte a shadoni etikettet, ilyen arcvesztés után ebből a párbajból a bajvívó legfeljebb túlélőként jöhetett ki, győztesként semmiképp. Amikor D'Gheon nekirontott, mozdulata nélkülözte korábbi kecsességét. Pengéjével mint egy egyszarvú vaddisznó rontott rá, és Pennamor meglátta a lehetőséget. Lebújtatta a hegyét, át a belső oldalra, markolatát magasra emelve függőlegesre fordította a pengét, az acéllal tartva távol magától ellenfele fegyverét. Belépett jobbra a hegy mögé át a saját karja alatt, bal kezével megragadta a míves shadoni rapírt, a saját markolatgombjával pedig ellenfele halántékára sújtott. A bajvívó egy hang nélkül csuklott össze. A tanúk közé mintha darázsfészket dobtak volna. Egyesek a vérét követelték az arcátlan senkiházinak, de kellemes meglepetésként az üdvrivalgás szinte teljesen elfojtotta ezeket. Úgy tűnik, a grófnak mégsincs akkora támogatása, mint gondolta. Ma nem lesz szükség arra, hogy kiverekedje magát, és ha az istenek egy kicsit is pártolják, a shadoni sem hal bele az halántékát ért, erősen vérző ütésbe. Az arcokat fürkészve Greghis atyára esett a pillantása, akinek a nézésére a legjobb törpe vájárok is féltékenyek lettek volna úgy fúrta bele magát Pennamorba. Bemutatott neki, majd megkereste Markót, feltartott hüvelykjével jelzett, majd legjobb shadoni etikett-tudását összeszedve meghajolt eszméletlen ellenfele felé, hátatt fordított a közben közelebb nyomuló embereknek és lassan visszasétált a lovaikhoz.

Vedd bizony. Mindig készen állok egy vad trippre.

Jól hangzik! Meditálj a Szent Állattal, a változatosság kedvéért, de ha nem kussolsz eltöri az állkapcsod.

Ez nekem is szúrta a szemem, márhogy a nevek rettenetesen szűk témákhoz kötődnek. Rapírok? Egy-egy fegyver használata a technológia fejlődésével igencsak szűkre szabott volt a Földön, rapírok nem túl sokáig léteztek például. Persze Satralis nem a Föld, de a technológia ott is döcög előre.

Igen, sejtettem, hogy az AM inkább hosszabb távú dolog, de sose játszottam, szóval nem voltam biztos benne. Mindenesetre az EP mindenképpen érdekel, a csitulut viszont játszottam már nagyon jót is meg nagyon rosszat is, nagyjából attól függött, hogy mennyire rendszerszinten csináltuk. Ha a Kulttal való párhuzam itt azt jelenti, hogy "teljesen félredobott" rendszer, akkor erős érdeklődésem van.

Illetve Ars Magica-val se játszottam még soha, de mindig is érdkelt, nem tudom egy egyestésbe belefér-e.

EP mindenképpen, SR szintén jöhet, nagyon szimpatikus, hogy a CP-vel szemben van neki átfogó sztorija, amibe már bele is mentünk kicsit két vagy három éve (és persze a kaland is elég jó volt).

Hogy?

Mire gondolsz azalatt, hogy veszélyben van MINDENKI? A tárgyszimpátiával max a varázslóra tudnak hatni, és az egy elég korlátozott dolog, mivel pajzsai valószínűleg magasak, TAM nem működik lélekaltatás nélkül, elemi mágia általában nem személyt céloz, szóval azt se nagyon tudnak, max aurát, ha megengedő a mesélő.

De pont erről beszéltünk, hogy a Slan pszínél nincs kikötve képességkorlát. A táblázat pedig abszolút nem logikus (lásd törpe fejvadász, nem jellemző, de egyáltalán nem lehetetlen), de elfogadhatónak elfogadható, távolról sem ez a legnagyobb hibája a rendszernek.