Holló

Altatót suttog a Halál Gyermek! Ne sírj, itt vagyok már, nem bánthat az éjszaka; Csak egy álom, nem valóság, mit suttog a vér szava! Ó, aludj csak, nem kell félned, biztonságban vagy itt végleg Hajtsd le szépen fejedet, s hunyd le könnyes szemedet! Jéghideg hang tűnt dalt recseg kihűl tőle a világ, s zordan szálló éneke cseng lassan folyó, halk imát: Lángoló, vad gondolatok izzó, fájó fordulatok Ne sírj gyermek, az Élet nem oly

Restancia Játszol? Szállj be a körbe, de nézz csak jól a tükörbe! Biztos elég az erőd? Nem lesz bárki nyerő! Játszol? Add meg a tétet, s dobd el mind a reményed! Nézd csak: sok komor arc, s nagy, végnélküli harc! Játszol? A csend követelmény, s cél a tökély, az eredmény! Itt nincs víg nevetés, s könnyelmű feledés! Játszol? Taktika és ész: így a tiéd az egész rész! (Már ha elég az eszed, s nem kölcsönbe veszed!) Játszol? Kell a kitartás; nem könnyű, de a tartás nélkül nincsen esély, és a bukás a veszély! Látod? Játszik az Élet, testvér ezt ha nem érted szállj ki, amíg teheted, s a kalapod veheted!

A Viharfestő Oly szép ez az éjjeli bús viharos táj a csend, a sötét, amagány idején, hogy nincs az a szó, minek íze leírná az ősi idők gyönyörű szigetét. Nincs semmi a földön, a vízben, a légben (a tűz se találna magában erőt), nincs semmi a Napban, a Holdban, az égben, mitől ne lehetne tökéletes ő. Még látom ahogy robog égve a villám, még hallom ahogy kopog itt az eső, még érzem a szélben a fájdalom írját, de messze rohannak előlem el ők. Lassan tovatűnik az éji sötétség, és messzire száll el az ősi varázs; s felkél az a Tűz, az a nappali rémség, az isteni Láng, az az égi parázs. Elmúlik az álom, a béke elillan. Most zaj, tömeg ébredezik szabadon. Ezer nevető gyerek ég szeme csillan, de én a vihar mosolyát akarom! Vágyom, hogy ezerszer a fekete égből csapjon le kezével a földre, belém, hogy lássam ezerszer az ősi gyönyört, Õt, a csend , a sötét, a magány idején

Felon: köszi a kritikát (főleg a két szelet mocsok felejződött részt ) úgy látom pontosan úgy értetted, ahogy kellett...(megjegyzem ez ritka:P)

Nagy-pofájú zsoldos beleköt egy Antoh-papba az armeni antoh-templomban Egy ideig megy a beszólogatás, aztán a KM megunja: KM: Előzö megszólalásod után a pap arca elborul és a közeli víztároló edényekből két vízelementált idéz, akik NAGYON csúnyán néznek rád.... JK(arcán félelemmel vegyes megdöbbenéssel): Igen? Akkor asszem közelebb húzodok a tűzvarázslóhoz...

Üdv! Elsőként a Darton témához szolnék hozzá: aki bohócként játsza ki a Darton-lovagot, annak fogalma nincs arról h mit csinál (és ezt ugy mindom, h nem voltam meg Darton-lovaggal) Hogy miért? A Halál Istene nem viccmestereket tart maga körül! Aki ennyire közel áll a halálhoz, az hideg, csendes személyiség gyakran tulzottan is rideg és sohasem egy társaság középpontja. A másik: nem kéne összekeverni a szezont a fazonnal! Darton lehet h a móka istene is, de 1. ő saját magát szórakozatja a beteges dolgaival. 2. Egy általam fentebb leirt személy poénjai keserűek, leginkább akasztófa-humor jellegűek, és nem az önfeledt kacagásról és sörözésről szólnak, hanem egy az életet elutasító ember gondolatai. (na ezt ugy irtam le, mintha nagy igazságosztó lennék, persze lehet h az egész hülyeség, de én így látom!) Mi a kedvenc karakterem? A fejvadász. Miért? Mert egyszerűen illik hozzám. A pszi használat miatt van misztika és plussz a karakterben, de a sok képzettsége miatt kiválló harcos is. (nem mellesleg, ha face to face-re kerül a sor, ami persze ritka mint a fehér holló , da ha mégis, akkor még abban is megállja a helyét)

Deconstruction Vérbe mártott tőrrel vágtatunk Poklokra, s csodálkozva nézünk, mikor üt az óra Egyetlen létünkre űzzük a halálunk s a túlvilágon is csak könnyeket találunk Imádkoztok hozzá, egy Istenetekhez, s bár Õ azt hirdeti,mégse kegyelmeztek! Együgyű barbárként, vígan énekelve meneteltek lassan mészárszéketekre Jót röhögnek rajtok a háttérben álló, árnyék-arcot hordó, éjfekete Bárók Nevüket sem tudjuk; azt sem, kik valóban: csak annyit tudunk, hogy ők irányítanak Buzgó kis kutyákként lábukhoz fekszetek, s azt hiszitek, ezzel szabadságot nyertek Vakok vagytok, és még ezerszer is azok! Csak meghúzzátok jobban szoros rabláncotok! Eszméket gyártotok örömöt ígérve, hangzatos szavakat kiáltva az égbe, fényességes, boldog jövőről beszéltek egy romhalmazban, bús fertő mélyén élve! Végtelen sötétség, fájdalmas rémálmok, megmérgezett vizek, földek között állok. Ez lenne a jövő? A mennyei boldogság? Vajon mért érzem azt, hogy ez csak hazúgság?! Megcsonkított testek óriás halmait mint fölösleg répát: hagyjuk elrohadni Vér folyik víz helyett a Dunán, a Tiszán S van képetek mondani, hogy ez a jó irány?! Elbutított barmok, lassan visszatérünk az őskorba!Van e még egy kis reményünk? Remény az mindig van: áltatjuk magunkat