VadMacska

Elmúlt! Egyszer régen,réges régen Lelkem kitaposatlan ösvényein Õrzött kincsem birtokában, Szívem teljes melegében Bejött ő,s rámnézett! Éreztem a vibráló levegőt, Éreztem tenyerem nedvességét, Hallottam az égiek küldte északi szél morcos sikoltását, Tudtam valami jött, Valami olyan mit akkor még nem érthettem! Leült,s nézett! Hallgatott,s figyelt! Érzett,s én éreztem! Tudta,s én is tudtam! Értelem,talált értelmet! Szív talált szivet! Lélek talált lelket! Csók talált csókot! Bánat talált engem! Az érzelmek kavarogtak, Az órák,hetek,hónapok csak pörögtek, Fájt a szív,mert nem látott, S fájt a szív mert nem érthetett, Nem érthetett,de érezhetett! Ma már csak emlék a régmúlt, Csupán egy szép álom, Egy valóságos mese, mely Pár perc alatt széthullott! A messzből tekintek most vissza, Várom azt az érzést,mely Akkor oly vadul magával ragadott! Igaznak hitt "barátság" elveszett, Vagy csak álom volt, s csak hittem hogy valaha létezett??!!!

számomra ismeretlen maradt a szerzö--hát ilyen is van.... "A magányosokból lesznek a költők. Azokból, akiket nem értenek meg; vagy akik nem értik, hogy miért van úgy, ahogy van. Akik bár próbálnak alkalmazkodni, de rájönnek, ha belenyugszanak a dolgokba, ha beleolvadnak a körforgásba, lelkileg silánnyá válnak. Õk azok, akiknek ha elég elszántságuk lenne, ami rossz, ami közhely, azt mind-mind megváltoztathatnák. De senki nem érti őket. Vagy ha igen, akkor is csak a felszínt, a külcsínt veszik észre. "Milyen szépen rímel! Igazi mestermunka!" És a lényeg nem ez. Mert a kívülállók nem látnak a mélyére. Nem értik, mit is akart mondani, nem tudják felfogni, hogy ami azt a verset ihlette, az mekkora érzés, legyen az öröm, vagy épp mérhetetlen bánat. Az igazi költők azok, akik észreveszik az élet apró dolgait, a világ cseppnyi rezdüléseit. Csak sajnos kevesen vannak, akik valóban ilyenek. S ha vannak is, még kevesebben vállalják fel azt, amit tesznek, amit működtetnek. Mert ez a világ nem az ilyen érzékeny lelkűek számára van berendezkedve. S ezt mindnyájan tudjuk. Csak rajtunk múlik, hogy szembeszállunk-e ezzel, vagy szép lassan, észrevétlenül és akaratlanul belesüllyedünk a felszínbe, a közhelybe, és mindabba, ami körülölel minket."

Ezért! Vértöl izzadt kezével, arcomat simogatta. Érdes börével böröm surolta. Hideg ajkai fertöként járták be testem. Hallottam szive heves lüktetését, éreztem sohajának fagyaszto,rémisztö érzését. Vadul támadt,s lépni nem lehetett. A nedves talajt éreztem testem alatt, az égre nézve igazságot kértem! Sötét urak,sötét árnyai a mélybe tiportak, démon lettem,s maradtam...

Barátomnak! Gyáva emberek,gyáva mondatai, mind csak kínoznak! Vedd észre, szivük börtönben él,s hozzá a kulcsot Ök maguk őrzik réges rég! Szabad szived másra vágyik! Szabad világ,szabad eszméit keresed! Gyere,s élj velem!...

Keresem! Hajtott a vér,az ismeretlen, sok más ember, furcsa dolgai, fekete istenek utáni hitük, a megbecsült ma, az átélt tegnap, a hinni akarás. Rosszéletü jokat követtem, biztam a sötét,hüvös eröben, támaszt nyujtott,értette a különbséget, elhitte a hihetetlent, védö karja bárhova elért,és bárkitöl megvédett. Minden nap álom volt, melyet csodás éjjel követett. Egész testem érte élt, követtem öt a másik világba, ahol kitört a belsö érzés, elszállt a gond, a megtalált a jo. Együtt izleltem vele a vér mély ízét, együtt ettem az áldozat velös részét. Tudtam minden késszurása, szeretet felém! De kivirult a nap, elhagyott a sötét,s hite megszünt felém. Csalodott mert átadtam, az élvezetek kodexét! Életem megszünt, a valoságba kerültem, nem tudok hova bujni, nem lelem az életem!!!

Visszatérö érzés! Fájt nagyon,de elmult, 1 nap,mint ezer év ugy teltek a percek. Probáltam küzdeni,de egy apro pici tárgy, egy feltörö hamis érzés egy hasonlo illat egy bevillano pillantás,látomás mind Öt idézték,de gyötörtem,harcoltam az ellen, mi ellen nem lehet. Tudtam az esély kicsi,de sikerült,imáim meghallgattattak. Már nem zavar az illat, nem jött a látomás, a néha felbugo zene sem zavart már. Éreztem végleg kitéptem szivemböl,s Ekkor!Ekkor megtörtént a lehetetlen. Az eddi látomás életre kelt. Nem káprázat,éreztem sohaját, hallottam hangját. Forro csokja ismét felmelegített, tudtam egy pici mag még, mindíg maradt bennem, s most vizet kapott! Új életre kelt! Minden perc édes gyönyör, mégha vége is lett hamar, mégha szívem ismét megszakadt, még akkor is megérte! Éreztem ujra böre illatát, izgulhattam mikor szemei forron tekintettek rám. Karja menedéket nyujtott, Csokjai ismét forro tüzet gyujtottak benem.. Lángolt,lángol és lángolni fog,de meddig?! Ismét ujra élem a régi fájdalmat, ismét megtörtént amitöl annyira féltem, ismét kezd szivem kihülni! Beüt a tél,megfagy a vér, elhal az ér,s lassan a szív!

Ami van! Ülök s nézek,a külvilág néma. Se egy szo,se egy hang csak a szürke nap, mely lehangol s fogva tart, láthatatlan lánccal bilincsbe ver, hiába kérem nem enged el. Bírom míg birom,de lassan megöl, én és a gondok csak állunk és várunk, hogy jöjjön egy jobb és szebb nap! A remény lassan elvész,a hitem is csügged már, de csinálom mert csinálnom kell! Élnem kell és küzdenem, mert hiszem,hogy vár egy jobb kor, melyben teljesül az álom és eltünik a szürke köd, felragyog a nap,kivirul az ég, s megkapom mit kérek,hogy ...