Jump to content
Kalandozok.hu - M.A.G.U.S.

Bahamuth

Kalandozók
  • Hozzászólások száma

    341
  • Csatlakozott

  • Utoljára itt járt

Legutóbbi látogatók

A legutóbbi látogatók blokk le van tiltva, és más felhasználók nem láthatják.

Bahamuth's Achievements

Térítő

Térítő (10/16)

  1. Bahamuth

    Üzenet a fejlesztőknek

    A könyv szép, a rajzok gyönyörűek, bizonyos ötletek abszolút jók.
  2. CZ írta: A modult eredetileg csak egy konnyed idotoltesnek szantuk,nem szerettuk volna, ha tulzottan ranyomja belyeget a taborra. Rendben van. Tehát, a modul amolyan "vezér fonal" volt, jelezvén, hogy ebben a táborban szerepjátékot is lehet folytatni. :arrow: eddig stimmt CZ írta: ráadásul egyre inkább fiatalokkal akik a táborokba a játék kedvéért jönnek el és nem annyira a buli miatt (ráadásul szülői engedéllyel/felügyelettel), így az ő szórakozásukat is biztosítani kell valahogy. A kisebbekre való tekintettel az alkoholfogyasztásra erős szabályokat helyeztek ki a szervezők, hogy ne roncsoljuk a szellemi fejlődésüket, ha esetleg túllőnénk a célon (ami jelzem szerintem még nem sikerült). :arrow: ez is stimmt Tehát a táborok olyan jellegűek lesznek a továbbiakban is, hogy a volt baráti társaság szétbomlik, lesznek azok, akik betartják a szabályokat és jófiúk módjára absztinenciális állapotban töltik a tábor összes percét vigyázván a kisebbek szellemi épségére, és a jómodor és ízlés határait teljes mértékik betartják. Élvezik a vezérfonalként kitalált modult, hogy esetlegesen a szrepjátékos táborban valamiféle modulban játszhassanak és valamilyen díjat kapjanak. És lesznek azok, akik meg sem próbálnak elmenni. Szvsz ez egy több, mint tízezer forintos, többnapos pizsamaparty, ahol a jóbarátok és ismerősök összejönnek felnőtt és még nem felnőtt fejjel, hogy valamit játszanak, együtt töltsék az időt, alkohol fogyasztása nélkül ökörködjenek és hazamenjenek. Srácok, ezt egy éve biztos, hogy nem jelentettem volna ki, mert nem volt miért... :arrow: Ez is stimmt. És bocsánat, ha valakit megsértettem vagy túlzottan rosszmájúan fogalmaztam. Õszínte tisztelettel Bahamuth!
  3. Ja és még valami: Én is felszólalok annak az embernek a védelmében, aki igazságtalanság áldozata lett. Bár igazából ki is vagyok én hogy bíráskodjak bárkik felett... Tanács: Legközelebb óvatosabban ezzel a kizárom mert rosszul volt kifogással. Ezt sokan nem fogják még tolerálni, köztük én sem. Üdv legközelebb. (az nem NYT lesz )
  4. Õszinte tiszteletem! Vegyes érzelmekkel rendelkezvén írom a tábori élményeimet. Pozitív élmények: :arrow: Végre tudtam TT-re menni, igaz KM-ként :arrow: Megint találkoztam a régi barátaimmal :arrow: Végre megint szerepjátékos légkörben létezhettem pár napig, eltávolodva az élet problémáitól :arrow: Megismerhettem más embereket :arrow: Örömet okozhattam másoknak azzal, hogy meséltem nekik :arrow: Rengeteget szórakoztam és nevettem :arrow: Találkoztam Ramunnal :arrow: Valaki és Ramun kimasszírozták belőlem az utolsó csepp streszt is :arrow: Meglepetést okoztam Fürgének azzal, hogy jövök :arrow: A 20 esztendős igazi, eredeti, ünnepi skót Wiskey-ből max 2 deci fogyott. Örülök, hogy az emberek nem barbárok és megtisztelik azt a minőséget és kincset, ami a táborban közzétettünk. Megtisztelitek az idős és zamatos esszenciát, és nem azonnal leteperitek mint a sakálok a húst. Ezt a tettet mindenkiben becsülöm, aki ivott belőle! Negatív élmények: :arrow: Én szét fagytam, nem tudom ti hogy voltatok vele :arrow: Legközelebb ne kövessenek el alapvető hibákat a modullal kapcsolatban. A másik, hogy egy modul nem a hülyéskedésre épül. Egy gorviki kínzómester legyen legközelebb kissé hitelesebb. Én szvsz szeretem a komoly Fantasy modulokat, ahol a kínzó mester neve nem Bambi és nem gorviki Antoh hívő élet jelemmel. Szerintem a modul vicc volt. :arrow: Kaja+több fűszer és nem tini adag = jóllakottság... (bár a repeta meg volt) :arrow: Alkohol: Ittam, fel van vállalva, megszegtem, elismerve, probléma megoldva. Javasolnék egy olyan megoldást, ami kevesebb emberveszteséggel jár, hogy csak azokat zárják ki, akik a kutúr emberi viselkedésen igazán alul teljesítenek a töménytelen alkoholfogyasztás miatt. Aki csúszik mászik azt igenis ki kell zárni. De akivel nincs probléma avval minek foglalkozni. Tiszteletben tatom azokat, akik nem élnek az alkoholfogyasztással de kérem szépen ez a tábor egy baráti közösségnek indult. Aki nem bír magával és túllő a célon az vessen magára, mert másnaposan hazaküldik. Ez van. Ezt a fekete listás megoldást én nem vagyok hajlandó elfogadni. Én ilyen vagyok, kövezzetek meg. :arrow: hiányoltam a pontozási rendszert... :arrow: Ismételten nem volt térerőm (jaaa persze 97%-os lefedettség... ) :arrow: Rosszabb volt mint a többi tábor.
  5. Valahol a sivatagban egy amund sziklatemplom, a nap perzselve süt a tájra, szinte elviselhetetlenné téve az időjárást. A templom előtti homok üveggé változott, nem is tudni, hogy miféle forróság okozhatta ezt a furcsa dolgot. Szélcsend van, szinte semmi mozgás. Szinte... Bennt a templomban egy kalandozó csapat vívja szent küzdelmét, hogy Nesire újjászületését megakadájozzák. Az utolsó pillanatokban feltűnik a semmiből egy fehér lángokból alkotott tűzmadár, mely visítva olvasztja magába a környezetében levő fáklyák perzselő tűznyelveit. Erős lény, amelyet Sogron egyik papja irányít, abban a reményben, hogy túlélhetik még a harcot. A nomád sámán pusztító maszkjával, hihetetlen csapást mér az ellenfelekre, akik rázkódva és habzó szájjal, fetrengve élik át életük legnagyobb kínjait. A kalandozó csapat íjásza a hosszúéletűek közé való, megjelenése a bölcsességet, az erőt és a gyorsaságot szimbolizálja. Könnyedén repíti a nyílvesszeit pontosan oda, ahová szeretné, ezzel kritikus sebesüléseket okozván a főpapnak. A főpap összeesik, kántálása abbamarad, már nem bírja elviselni a sebesüléseit. Térdrerogy és zihálni kezd, majd felemeli a tekintetét, amely a fehér főnixmadárra irányul. Majd a tűzmadár szép lassan elemészti és hamuvá porlasztja az anyagi testét. Az ordani papnak tűz gyúl ki a szemében. Érzi Istene jelenlétét és tudja, hogy szólítja őt. "Drennor Abony, a szent tűz által megtisztított és rituálisan felavatott Sogronita papja, küldetésed sikerrel járult, itt az ideje, hogy visszatérj istenedhez." A tűzvarázsló, hallván a szavakat a fejében elmosolyodik, majd a következőt mondja a sámánnak. -Öreg barátom, mennetek kell. Az én feleadatomnak ezennel vége. Vidd ki a csapatot erről az átkozott helyről, nekem még van egy elintézetlen ügyem. Az öreg sámán, beteg de csillogó szemei megértették a pap döntését. Szótlanul bólint egyet és elindul kifelé a teremből, segítvén az íjásznak és a Kyel inkvizítornak. Az inkvizítor belenéz a Sogronita szemébe, biccent egyet, kifejezvén tiszteletét és barátságát. A tűzpap még egy dolgot kiált feléjük: - Sok szerencsét bajtársaim! Sogron tüze mutassa az utatokat haza! Késő délután van. A nap kezd lenyugodni. A templomból öt alak sétál ki, egy szót sem szólnak, csak maguk elé merednek. A sámán megáll, hátranéz, majd lassú tapsolásba kezd. Rittmust diktál a természetnek. A taps rittmusa megidézi a szellemeket, melyek körülfonják a sámán testét. Topp-topp-topp! Topp-topp-topp! A sámán révületbe esik és megkezdi a szellemtáncot. Hihetetlen erők veszik át Ibara sivatagjának irányítását. A levegő lehül és az égen felhők jelennek meg. Heves széllökések, záporozó essőcseppek és villámlás formájában jön elő a mágia valódi hatalma. Az ég teljesen elsötétül, immár a természet ereje diktálja a megállíthatatlan tombolást. A templom belsejében a kinti vihar moraja hallatszik. Viszhangot ver a falakon és minden dörgése megmozgatja a köveket. A tűzpap leül, majd előveszi a pálinkáját. Erősen meghúzza, majd megkeresi a pipáját és rágyújt. A kenderfű erős zamatát érzi ismét, amely átjárja a testét. -Elérkezett az idő Sogron. Egy új halott megy hozzád, aki hűen szolgált téged míg tehette. A küldetésem befejeztem. Kész vagyok hazamenni. A pap lehúnyja a szemét, majd előveszi a lengtőrét, és a szívéhez emeli. Halk mormolásba kezd, mely megtölti az egész termet mágikus energiákkal. A tomboló vihar kellős közepén iszonyatos robbanás rázza meg a földet. A templom több oldalából kirobbannak a kövek és gyilkos szilánkokként szelik át a levegőt. A templom repedései között elemi tűz csap elő egy férfi túlvilági kiáltásával együtt. Az amund sziklatemplom pár pillanat alatt teljesen megsemmisül és a földel lesz egyellő. A maradék öt barát ki-ki a maga módján tisztelegnek a sogronita előtt, aki már a tűz elemi síkja felé igyekszik... Ez volt nálunk a modul vége. Köszönöm mindenkinek, nagyon jól éreztem magamat! :wink:
  6. Aki akar egy rendkívül igényes Liveon részt venni, az mindenképp nézze meg ezt a honlapot! http://gloria.dyndns.hu/
  7. Bahamuth

    Kalandozok.hu-s Nicknevek

    Bahamuth avagy Bahamut eredetileg. (behemót) Amikor kerestem a számomra meglelő nick-et, először elgondolkodtam azon, hogy mi illik hozzám a legközelebb. Kerestem az ihletet és megláttam a Final Fantasy VIII nevű játékban Bahamut-ot a sárkányt. Érdekes módon sok hasollóságot fedeztem fel magamban is. A Tűz jegyét képviselem és a jellemem is nagyjából az ő jellemével azonos (már ha ilyet ki lehet jelenteni). Ezért lettem Bahamuth a fekete sárkány. Igaz a név a behemótot takarja és hát... Nem éppen vagyok az a masszívabb fajta de ez már csak formalitás Ezen felül a név is tetszik
  8. A D20-szal kapcsolatban: Kb azonosan, vagy még jobban lineális a fejlődésrendszere. Nekem nem jött be... De úgy érzem, hogy elkalandozott a társaság. Ennek érdekében újabb témát nyitnék ide. Érdekelne, hogy a karakteretekkel való azonosulás kihat e a normális életetekre is. Pl: Aki mélyen bele tudjaélni magát egy sötétebb jellembe, pl egy fejvadász vagy egy gonosz pap jellemébe, kihasználja e néha a valós életben a karaktere gondolkodását és jellemét. És ha igen, mennyire befolyásolja ezzel az új arculattal a környezetét. Egy frankó szerepjátékos ki tudja e használni a játéktapasztalatait és a tudását olyan szinten, hogy a külső szemlélőket kisebb vagy nagyobb mértékben megtévessze vagy befolyásolja. És ha túlzásba viszi kialakulhat e egy olyan álarca, amit az élete folyamán többször próbál meg használni... Persze ez a jellem nem csak gonosz lehet, hanem kifejezetten jó is. Sztem mind két végletről tegyünk említést...
  9. Bahamuth

    Lineage II

    Lineage2-zöm van egy darkelf assassinom és tetszik. Most kezdtem egy törpe harcossal és ha láttatok már fílinges, hóval borított helyszíneket, akkor azok meg sem közelítik a lineage2-jét... Mintha egy mesevilágba kerültél volna. nagyon jó. Vélemény: Darkelf female (gigantikus mellek, tökéletes test és arc) háát. nem hagyhattam ki, hogy azzal toljam Játékmenet. Hát izé... Küldetésekkel nem vagyok megelégedve, a játékmenet is eléggé lineális. Negatív élmény: Bug és akadás. Ha neki megyek egy fának nem kerüli ki. És még egyéb hibák. Idegesítő a folytonos loholás, futás. Beletehettek volna lovakat vagy valami Pozitív: Combók, varázslatok durvák, jó a fejlődésrendszer és az, hogy nagyon be kell osztanod a pénzed. Valamikor egy hétig gyűjtessz egy kardra, és ha meg tudod venni te vagy a legboldogabb ember a világon. Tehát a pénzt eltalálták. Másik pozitív élmény a kovácsolás lehetősége, egyéb extra tárgyak és a hihetetlenül jó market opció. Én még nem untam meg...
  10. Senki nem értheti Istent. Ez volt Káin, ősatyánk bűne, s így a miénk is. Az eredendő bűnt
  11. Az angyal először kárhozatom első éjszakáján látogatott meg. Mint mi mindannyian, én is élő ember voltam valaha, Szeth sarjadéka, aki belélegezte a levegőt, és megmártózott a napfényben. Majd, mintegy negyven évvel ezelőtt, egy szörnyeteg elhatározta, hogy magához hasonlóvá tesz engem is. Isten nagy tervének mit sem sejtő eszköze volt, kiitta az életem, és megitatott a saját vére részével. A szentségtelen vitae cseppje rakta rám a fájdalom, a bűn, a hatalom és a látomások terhét. Fájdalom, mert szívem nem vert többé, szerveim összezsugorodtak, és nedveim szörnyű görcsök között áramlottak ki belőlem. Bűn, mert feltámadt bennem az éhség, hogy még több vér csatlakozzon a csepphez, és ártatlanokat, bűnösöket egyaránt megöltem. Hatalom, mert démoni erőre tettem szert a vérből, s ez még nagyobb éhséget támasztott bennem. A látomások csupán a tizenkettedik éjjel törtek rám, amikor félve feltettem a kérdést Istennek, hogy miért teremtett így újjá. Ekkor jött az angyal és a következőket mondta: IDÕTLEN IDÕKKEL EZELÕTT Élt két fivér, A nap fényében fürödve. Egy földmíves volt, a másik pásztor. Mindketten ismerték Istent, és Isten lenézett, és ismerte őket, És tudta, mi következik. Káin és
  12. Ti, kik ma éjjel azért jöttetek, hogy meghallgassátok prédikációmat, és osztozzatok velem ebben a szentségben, ti, kik messzi birtokokról és csatamezőkről érkeztetek, ne tekintsetek rám, mint megváltóra. Én csupán az elkárhozottak egyike vagyok. A kárhozottak is imádkozhatnak a megváltásért. Én is ennek reményében járom a Menny útját, s minden éjjel, amikor a lábam nem téved le erről az ösvényről, a vezeklés egy újabb éjjele. A megbánás tán nem a kárhozottak kiváltsága? Ha valaki nem járta meg a bűn mélységeit, mit láthatna meg? Mi, akik éjben leskelünk, és az élőkből lakmározunk, jobban értjük a bűnt másoknál, mert az mélyen a bensőnkben rág. Ezt a felkavaródó sötétséget nevezzük Fenevadnak, s ez kerget minket őrületbe. Közületek sokan látták már a fajtánkban dúló háborút, a klánjaik, hitük és uraik nevében egymásnak rontó, acsargó hercegeket. A Fenevad munkálkodik bennünk. A Fenevad itt van velünk, ebben a szent kehelyben.
  13. Bahamuth

    M.A.G.U.S. csapatkereső

    Szerintem, mihelyt megtanultad a szabályokat és már képben vagy a világgal és a történelemmel olvasd el az árnyvadészt, és meglátod az igazi szépségét... Elárulom, hogy a kasztot csak nagyon tapasztalt játékosoknak írtam... Úgyhogy mindent bele! szerény véleményem szerint nem jó fejvadásszal indulni, mert nagyon nehéz vele a játék de ez a ti játékotok, és nem akarok beleszólni.
  14. Bahamuth

    M.A.G.U.S. csapatkereső

    Kérnék egy moderátort, hogy ezeket a hozzászólásokat törölje! Köszönöm... :wink: Moderátor által módosított, törölt hozzászólások; SZ
×
×
  • Új...