Jump to content
Kalandozok.hu - M.A.G.U.S.

Silver

Kalandozók
  • Hozzászólások száma

    628
  • Csatlakozott

  • Utoljára itt járt

Minden, amit Silver tett közzé

  1. Szia, örülök, hogy felvetteted, mert azóta az akkor kapott ötletek nyomán - és úgy egyébként is - haladtam tovább a rendszerrel, és nagyon sok minden sokkal konkrétabb, valamint javított lett. Viszont hosszú idő után sajnos idén nem fogok tudni elmenni a táborba, lévén kb akkor születik a kislányom. Azért még dolgozom tovább a rendszeren, és keresünk megfelelő alkalmat a teszteléshez, amihez előre köszönöm a kitartó részvételt.
  2. Jobb később, mint soha alapon feltöltöttem a mágiatípusokat az első hozzászólásba. Ezzel a mágiarész is játszható alapvetően, de jelenleg sajnos csak az általános varázslatoknál lett 3 típus részletesen kidolgozva. A többi típusnál (általános varázslatok és a tíz nép speciális mágiatípusai) csak koncepció szintjén szerepelnek, hogy tudjatok benne gondolkodni.
  3. Bocsánat, akkor én félreértettem. Valamiért úgy értelmeztem, hogy egy jártasság se lehessen magasabb százalékú, mint az összes jártasság átlagának mondjuk 2-3x. Tulajdonsághoz nem kötném - egyetértve Tetrával - a kemény munka meghozza gyümölcsét. Azt pedig szeretném elkerülni, hogy egy rossz tulajdonság dobás miatt szívjon valaki, amikor valamilyen irányba akarja fejleszteni a képességeit. A tehetség ott bőven megmutatkozik, hogy célszám dobásnál a kapcsolódó tulajdonság éppen 18 vagy 28, mert az a 10 pontkülönbség nagyon sokat számít. A tulajdonság fejlesztés piszkosul drága, ezért nem annyira éri meg felhúzni, de meg akartam adni a lehetőséget rá.
  4. Nem gondoltam limitre. Annyit lehet egy-egy jártasságra áldozni, amennyit szeretnél, de ha túl sokat teszel valamire, akkor a karakter kvázi életképtelen lesz. Viszont a javaslatod nagyon jó, mert ezzel a megoldással meglehet előzni a vérpisti karaktereket, és élhetőbb valóságosabbak lennének. Sajnos itt nincs előre lépés. De hogy adjak valami támpontot, ha nem teszel pontot és nem lesz semmi pénzed, akkor szó szerint csupaszon ébredsz és minden felszerelést szerezned kell. Úgy 5 ezüst a határ, amikor már van egy alap ruházatod, felszerelésed, de nincs lovad. Valahol 25 ezüstnél van a jól néz ki, megvan minden felszerelés, amit szeretnél. Végül ha 40 ezüsttel kezdesz, akkor komolyabb felszerelések (alkímia, herbalista készlet, szép ló, stb) is rendelkezésedre áll.
  5. Sziasztok, a kezdő hozzászólásba feltöltöttem a mágia fejezetet. Ez az általános mágia szabályokra és működésre vonatkozik. Ezt követően még fel kell töltenem az általánosan mindenki által ismert, és a népekre vonatkozó mágia stílusokat, amiben lesznek példa varázslatok, és a különféle stílusok keretei is, amik között lehet garázdálkodni.
  6. Egy korábbi kérdésnek, kérésnek megfelelve feltöltöttem egy három oldalas karakterlapot. Hozzám hűen ez is Exceles, de még csak pár dolog lett beképletezve. Majd később fogom bővíteni ezt a részét is, de egyelőre vannak fontosabb részek is, amikkel el akarok készülni. Feltöltöttem az első hozzászóláshoz ezt is. Itt is érvényes, hogy észrevételeket, javaslatokat szívesen fogadok (ez is még béta).
  7. A mágia használata rendkívül szabad a rendszerben, ezért alacsonyabb mágiahasználatot magától is meg tud tanulni a karakter (mondjuk irányadóként 30%-ig). Ezt követően viszont már jobban el kell mélyülni, amihez szükséges mágiaelméleti tekercs, könyv vagy egy mester. Minél magasabb szintű a mágiahasználatunk, annál nehezebb olyan embert találni, aki újat tud mondani nekünk vagy más megközelítésből mutatni rá az összefüggésekre. Speciális esetben előfordulhat, hogy egy Szellemtől tanuljunk, de ahhoz nagyon különleges kapcsolat kell. Nem kell hozzá IP, csupán a mágiahasználat képzettség. Viszont az is fontos, hogy varázslatok létrehozása a pillanatnyi "Kimerültséget" csökkenti. Ezért azt érdemes lehet IP-ből növelni, ha nagyon alacsony lett. Igen érvényes. Köszönöm, valóban felborulhat az egyensúly. Elsőre egy ilyen kiegészítés jutott eszembe: "Egy adott tulajdonságra legfeljebb 3 személyiségjegy adhat bónuszt, de így sem mehet a maximum érték fölé (31)." Mit gondolsz(tok)? Ez nagyon életszerű és jó példa. A szerepjáték szerintem erről is szól. De visszamenőlegesen nincsen játéktechnikai kihatása. A karakter így fejlődött ki, így jutott el arra a pontra, amikor változik a személyisége. Ez már játéktechnikailag nem változtat a karakteren, ide értve, hogy az új személyiségjegyekből sem kap játéktechnikai előnyöket. Fogok feltölteni árakat és kereseteket.
  8. Igen. Az IP mínusz az jártasság csoportra érvényes, szóval ha szeretnél abból a csoportból jártasságot tanulni, akkor előbb el kell költened annyi IP-t, és csak azt követően tudsz tanulni.
  9. Természetesen ennek nincs semmi akadálya. Ugye a korábbi hozzászólásban már megírtam ezt a javítást, hogy hány pontot oszthattok el ilyen módon a 9 elsődleges tulajdonságra, azzal 18-as átlag feletti eredményt lehet elérni. Köszönöm ezt az újabb észrevételt a személyiségjegyeknél, ez valóban nem volt jól megfogalmazva és hiányos is volt. Erre változtattam meg a szabály szövegét: "Összesen 8 személyiségjegy határozza meg a karakterünket, amiket lehet véletlenszerű kidobással vagy a szerint választani, hogy milyen személyiségű karakterrel szeretnénk játszani. A véletlenszerű dobást és direkt választást bármilyen arányban lehet alkalmazni (például 3 dobás, 5 választás) a Játékmester jóváhagyásával." E szerint tetszőlegesen ki is választhatjátok a 8 személyiségjegyet.
  10. Az általános dolgok ismertek mindenki előtt. Ezek vándorok, kereskedők történetei, vagy épp a falu hiedelmei. Olykor ha éppen van a faluval lévő szellem, akkor annak a történeteit és viselkedéeit is ismerik. A kapcsolódó képzettség a "veszélyes lény ismeret". Ide tartozik az emberre veszélyes-, ragadozó állatok, a mágiával átitatott állatok, amiknek ezáltal különleges képességei vannak. Továbbá a misztikus, legendás szörnyek, valamint a Szellemek. Nagyjából ezen a skálán mozogva tud az ember egyre többet ezekről a lémyekről, minél magasabb ez a jártassága.
  11. Megcsináltam a roll20 oldalon a játékot, amiben tudtok dobálni (a dobás sorrendje a szabálykönyvben lévő sorrenddel azonos legyen): https://app.roll20.net/join/13335781/0WNnrA @Rodrigonem kell telepíteni, csak a linkre kattintasz, ha még nincs fiókod, akkor regisztrálsz email címmel. Utána már be is tudsz lépni, és egyből kiírja hogyan tudsz dobálni. De lehet feltudok majd tenni dobáskód sorozatot, amiből lehet választani. Itt valóban van egy probléma. Szerintem menet közben változtak a dolgok, ezért van ez az anomália. A cél az volt, hogy akár meghatározott pontokkal is kialakításra kerülhessen olyan karakter, amilyet szeretne a játékos. Tehát a Fogékonyságra is lehet pontot tenni, ezért megemeltem az elosztható pontok számát is. Módosítottam a szabálynak ezt a részét a következőre: "Amennyiben nem szeretnénk a véletlenre bízni, akkor megbeszélhetjük a csapatunkkal, hogy dobás helyett elosztunk 166 pontot a kilenc tulajdonságunk között. Viszont ebben az esetben egyetlen tulajdonságunk se mehet 24-es érték fölé (a későbbi módosítók, Időráfordítási pontból vásárolt pluszok növelhetik bármelyik tulajdonságot)." Mivel nem nagyon ismeritek a világot, ezért nehéz lenne pl ellentétes kultúrákra figyelni. De összességében az lenne a cél, hogy egy egymást ismerő csapatot alakítsunk ki, mert ahhoz kevés az idő, hogy az összemesélést is beletegyük.
  12. Feltöltöttem a Szellemekről szóló általános leírást, amit megtaláltok az első hozzászólásban. Összességében elmondható, hogy a Szellemekkel való kapcsolat ismert az emberek előtt, és a hatalmukat tisztelik vagy éppen félik. Számos rítus ismert, és sokfelé vannak jó és rossz szellemek, amikkel kapcsolatban is áll sok ember.
  13. Kiváló! Nagyon örülök neki hogy megragadtad ezt a pontot. Bár nem terveztem, hogy ilyen kis apróságokra is figyelni fogtok. Igen, vannak legendák is, tárgyak is, romok is. Nem sok, de aki kíváncsi és keresgél rá lelhet érdekességekre. Valamint szólnak mondák az első városról. Ez a város volt az első a nagy jég után, legalábbis így tartják egyesek. Bár van aki egészen keletre, van aki egészen nyugatra gondolja az elhelyezkedését, viszont ha egyszer megtalálod, különleges dolgokat találhatsz a mélyében. Elkezdtem egyet megrajzolni, de ez is azoknak a dolgoknak a táborát erősíti, amiket még nem fejeztem be. Nem tudom, hogy mikorra készülök el.
  14. Abban részemről megegyezhetünk, hogy mondent építő szándékúnak veszek, és úgy is állok hozzá. Örülök minden ilyen javaslatnak, észrevételnek. Ezt is egy jó felvetésnek tartom, mert valóban lehet zavaró. Viszont a lényege ennek a kimerültség tulajdonságnak, hogy ez játék közben folyamatosan változik. Valamint a mágiahasználat is csökkenti. Tehát egy varázslat létrehozása csökkenti ezt az értéket (ezt elfelejtettem Tetrának írni korábban ). Nekem az volt a logikám, hogy minél alacsonyabb ez az érték annál kimerültem vagy. Ebben a kontextusban nem gondolom, hogy ez a két javaslatod ki tudná váltani azt a fogalmat amit szeretnék ide beilleszteni, használni. Értem mire gondolsz lehet, hogy csak nekem kell emésztgetni, de lehet egy ezekkel rokon értelmű szót kell keresnünk helyette. Kíváncsi lennék a többiek véleményére is.
  15. A mágia részre nagyon kíváncsi vagyok mennyire működőképes, és megvalósítható-e az a szabadság egy szabályrendszerben, amit szeretnék elérni. Jelenleg már minden információ rendelkezésre áll a karialkotásban egy varázslókarakterhez. A kulcs, hogy minél nagyobb legyen, a fogékonyság, mert ez adja a mágikis energiát is, amivel varázslatokat hozhatsz létre. Valamint minél magasabb legyen a "mágiahasználat" jártasság, mert ez határozza meg, hogy mekkora, milyen erejű varázslatokat hozhatsz létre. Egy héten belül felrakom azt az állapotot a mágia fejezetből, ahol tartok. Addigra lesznek példa varázslatok is, és a működési logika is érthető lesz. Azt tudjuk csinálni, hogy létrehozok egy roll20 játékot és akkor ott tudsz dobálni vissza is tudom nézni. Ma bemásolom a játék linkjét ide. Köszönöm az észrevételt, teljesen jogos ezt át fogom írni.
  16. Sziasztok, valóban már nagyon aktuális. Fel is töltöttem most az indító hozzászólásba. Előre is elnézést kérek a szövegben lévő hibákért, esetleges logikai vagy fogalmazásbéli problémákért. Ez még erősen munka verzió, és amikor volt 10 vagy 30 percem, akkor írtam hozzá valamennyit. Ritkán tudtam leülni és egyben több órát foglalkozni vele. A rendszer ebben a formában játszható, karakter létrehozható. A meséhez, amit mesélni fogok 20 éves karakterekkel játszunk majd, tehát 1500 időráfordítási pont osztható szét (ennek a szabályok elolvasása után lesz értelme ). Vannak részek, amik nincsenek teljesen leírva, mint pl jártasságok (képzettségek), de a jártasság nevéből ki fogjátok találni mire jó, és el is fogom mondani, ha valahol kérdés van. Van néhány fejezet, ami még nincs annyira kidolgozva, azokat ideiglenesen más rendszer, pl magus mintájára írtam meg, hogy most játszható legyen az egész, és ne akadjunk fenn apróságokon. Nem szerepel a szabályrendszerben a mágia fejezet, ezt később teszem még fel.
  17. Rendben, akkor délután, a többi kialakul.
  18. Akkor legyen szombat délután és este? Vagy csak szombat délután?
  19. Szia Közeleg a tábor, ezért én is egyre aktívabb leszek ebben a fórumban is. Rátok bízom annak a döntését, hogy Ti akarjátok-e létrehozni a karaktereiteket, vagy adjak karaktereket. A szabályrendszert hamarosan elkezdem felpakolni, így akinek ideje engedi olvasgathatja. Lehet vegyesen is, aki akar saját karaktert kreálni (elméletileg a leírás alapján meg tudjátok csinálni ) az tud, aki inkább kézhez kapna, vinni fogok több választható karaktert is. A játékalkalom szempontjából a legtöbb szavazatokat kapottakat javaslom. Első körben én két alkalmat preferálnék szerda 21 - 24 és szombat délután. A szombat estét is úgy jelöltétek meg, hogy érdekes lehet számotokra, szóval ha nagyon elkap minket a lendület, akkor akár folytathatjuk akkor is. Ezt majd meglátjuk a kedvetek és más elfoglaltságok alapján. Jó lesz így?
  20. Silver

    KM bemutatkozások

    Sziasztok Jó pár éve mesélek, megvan a saját elképzelésem a világról, ahogy mindenkinek. Viszont fontosnak tartom a csapathoz való igazodást, és játék elején biztosan beszélni fogunk arról, hogy milyen játékot vártok a táborban (pl szerettek kockát dobálni, vagy inkább hagyjuk őket a dobozban). Érdekel a célotok, tervetek, és tisztázni fogjuk a tipikus kérdéseket hogyan szeretnétek kezelni (pl 20 vagy 24 órás nap, mennyit ér egy ezüst, stb). A játék során fontosnak tartom a hangulatot, és a világ reagálni fog a cselekedeteitekre. Bármit tesztek, annak kihatása lehet rátok a későbbiekben. Az NJK-k nálam bírnak háttérrel, motivációval, igényekkel, ezért tényleg tenni kell azért hogy megtudjátok győzni vagy éppen megfélemlíteni őket. Ugyan akkor, ha kedveztek nekik ők is kedvezhetnek nektek, ha épp olyan a személyiségük. Viszont a világismeretem gyengébb, réges-régen olvastam pár regényt, de nem vagyok a híve. A csapat jó szórakozása a legfőbb cél.
  21. Ráérsz szavazni még egy ideig, a jelentkezés sorrendjében telhet meg időpont is. Te az elején vagy, szóval bármelyik időpontban lesz helyed az elsők között. Szólok, amikor zárni szeretném az időpontokat. Természetesen örülök, hogy csatlakozol. Úgy vélem két teljes csapatnak (10 fő) simán tudok mesélni, a többit meglátjuk az időpontok kiosztásakor.
  22. Írtam ki szavazást, ahol megtudjátok jelölni, hogy melyik időpontok jók nektek. Ugyan a fő időpont a szombat délután, de igény esetén játszhatunk a többi nap este is.
  23. Persze, hogy általános, ezért ízelítő A saját rendszerre azért volt szükség, mert a világban történetek szövődnek, a történetek eseményeihez pedig egy következetes rendszer kell (legalábbis számomra). A rendszert azért akartam kidolgozni, hogy meglegyenek a fix mechanizmusok. Valamint szeretek vele foglalkozni. A többi legyen meglepetés.
  24. Sziasztok Az elmúlt években folyamatosan testet öltött egy új világ, majd az utóbbi időben kialakításra került hozzá egy játékrendszer. Ennek elsődleges célja a világban működő mechanizmusok következetességének biztosítása volt. Majd, ahogy egyre jobban kiforrta magát született meg a gondolat, hogy akár szerepjátékos játékrendszerként is megállná a helyét. Sok minden belekerült, amik főként az én elképzeléseim. Igyekeztem megtalálni az ideális egyensúlyt a valósághűség és játszhatóság rendkívül kényes és vékony határvonalán. Ugyanakkor nekem egyáltalán nincsenek nagy tapasztalataim a különféle szerepjátékos játékrendszerekben, mivel a MAGUS-on kívül csak elvétve játszottam mással pár alkalommal. Szóval a NyT-ban szeretném tesztelés alá vetni a megalkotott rendszert, hogy mennyire működőképes, mik az erősségei és gyengeségei. Itt persze ne szabálymagyarázást képzeljetek el, hanem a hangsúly a játékon lesz, és közben derül ki mennyire működik a rendszer és szolgálja a szórakozást vagy éppen akasztja meg azt. Dióhéjban egy fantasy világról van szó középkori technológiai fejlettségen, mágiával természetesen. Ízelítőt a mellékelt leírásban lehet olvasni, amolyan kezdeti kedvcsinálónak. A létszámtól és a játékalkalmak számától függően fogok még a tábor előtt előre kiadni anyagokat, vagy pedig együtt megyünk végig a karakteralkotáson és a játékon. Ez még megbeszélés kérdése is. Az érdeklődők számára tervezek játékalkalmat a szombat délután megrendezésre kerülő Kalandozók Szerepjáték Délutánján. Ezen kívül - amennyiben van rá igény -, a tábor többi napján is lehet játékalkalmakat tartani esténként. Erről írok ki szavazást, így látjuk majd kinek melyik este fér bele más programok mellett. Létszámkorlát alapvetően nincsen, én szívesen mesélek több csapatnak is. A hivatalos programokon felül ezt tervezem elsődlegesen idén. Aki szívesen benevez erre a játékra, az hozzászólás formájában tudja jelezni. Előre is köszönöm a lelkes önkénteseknek. Üdvözlettel, Silver Játékosok: Lopov Tetra Lozartan Kriszta Rodrigo
  25. Sziasztok Szépen gyűlnek az alternatív programok, én is bedobnék egy ilyet. Meghívlak titeket egy saját kitalált fantasy világba, saját fejlesztésű játékrendszerben való könnyed játékra. A lelkes önkéntesekkel ejtenénk meg a játékrendszer béta tesztelését, ahol szívesen veszem az észrevételeket, javaslatokat. A hangsúly pedig a jó hangulaton és szórakozáson van egy általam mesélt történetben. A lehetséges időpontokat majd a végleges kiírás és a jelentkezők számának ismeretében fogok kitűzni.
×
×
  • Új...