thuviel

Bosszú Setét csepp mart barázdát elszürkült tőle a penge fanyar illat csavarta orrom mikor visszatért a hüvelybe. Ma vad leszek,s lator semmire sem büszke bosszú démona sikolt vijjogón fülembe. Elvesztettem már mindent mi jó volt,s nemes ideje hogy eldobjam végre ami voltam,s lennem kéne. Dermedt arcok rezzennek húzódnak félre tőlem érzik társamat a halált tán? vagy vihar elől futnak menhelyre? Tegnap eltemettem mindet. Értem haltak,engem védtek. Magam velük pusztultam igaz testem él......még. Elhalt a zsibongás fagyott patak lett az utca amikor az ajtón kiléptem nem ember voltam,csak a bosszú maga.

Hajsza Dermedt csend a barátom, nyomomban kajtat ezer halál tépett köpönyegemmel borítom, szenvedésem minden dalát. Ah, kráni csahosok vonyítva űznek, nyomomban suhan mind, férfit nőt, s gyermeket se kímélnek, préda-szagom nékik kín. Tudom,soká nem futhatok menekülnöm sincs hova, utolér a végzet keze, az Ikrek mérgezett karja. Egyszer majd elfogy az erőm, véget ér az út,s berek, utolsót nyikkan a tüdőm, de nem remeg a szívem. Lovamat útjára küldöm, Pengémre búcsúcsókot vetek, felvetett fejjel várom a kaszást, s néhányat magammal viszek.