Hajsza Dermedt csend a barátom, nyomomban kajtat ezer halál tépett köpönyegemmel borítom, szenvedésem minden dalát. Ah, kráni csahosok vonyítva űznek, nyomomban suhan mind, férfit nőt, s gyermeket se kímélnek, préda-szagom nékik kín. Tudom,soká nem futhatok menekülnöm sincs hova, utolér a végzet keze, az Ikrek mérgezett karja. Egyszer majd elfogy az erőm, véget ér az út,s berek, utolsót nyikkan a tüdőm, de nem remeg a szívem. Lovamat útjára küldöm, Pengémre búcsúcsókot vetek, felvetett fejjel várom a kaszást, s néhányat magammal viszek.