Jump to content
Kalandozok.hu - M.A.G.U.S.

Con Salamander

Főmágusok
  • Hozzászólások száma

    3 463
  • Csatlakozott

  • Utoljára itt járt

Hozzászólások Con Salamander által közzétéve

  1. Szia,

    Szerintem ez például sarkalatos bénasága a lényalkotásnak, ugyanis leírja, hogy fel kell majd szorozni a kétszeresére ezeket - és ezzel ez az amúgy nagyjából érthető érték-különbség a tulajdonságok között elkenődik teljesen. A "Testi tulajdonságok" fejezetnél írja, hogy egy óriás lény 12-es ereje felszorzódik 60-asra. Így nyilván a maximumok is fel fognak menni ilyen arányban. Tehát a nagy lényed összes fizikai tulajdonsága kétszer akkora lesz, mint amennyi pontot költesz rá. Semmi nem utal rá, hogy a maximumok esetében ez a szorzó ne élne. A sebzésbónusz egyébként Nagy lényeknél 30-as erő felett kezdődik, és közepeseknél 15-ösnél, tehát ebből kikövetkeztethető az arányosság elvével, hogy a maximum is 20(+-3)ról 40(+-6)ra kell, hogy módosuljon.

    Üdv,

    CS

  2. Üdv,

    Én biztos vagyok benne, hogy a maximális értékre ez nem érvényes. A testi tulajdonságok esetén jó referencia szerintem az ETK-s bestiáriumból pl. az Óriások esete - a Sacron például sejthetően 22-es erővel bír (ennyi kell a fegyvere forgatásához, és a +6-os sebzésbónusz 16-tól számolva (itt még nem volt MTK, így egyféle erőbónusz volt, 16-tól), szerintem a legerősebb, legnagyobb példányok is legfeljebb 24-25-tel. És az óriás kezelhető simán "nagyméretű" emberként (minimum nagyméretűként, de inkább még nagyobbként, tehát az arányokat jól be tudjuk lőni vele.) Az általánosan is elmondható hogy a főértékek/tulajdonságok skálázódása nem lineáris egyik k100-as rendszerben sem, egy 20-as erejű ember nem kétszer olyan erős, mint egy 10-es. Sokkal inkább egyfajta logaritmikus skálát tudok elképzelni. Miért fontos ez neked? Milyen tulajdonságot szeretnél "belőni"? Ha van konkrét eset, szerintem szívesen elmondják többen a véleményüket.

     

    Üdv,

    CS

  3. 44 perccel ezelőtt-kor Greol írta:

    Mivel a kalandozok.hu egy ortodox ETK-s közösség, itt - finoman szólva - nem rajoganak túlzottan az UTK-s kiadványokért, így jórészt az Új Bestiárium is közutálat tárgyát képezi (noha a szerkesztőség  dicséretére legyen mondva hogy ennek ellenére a lore-ból átemeltek pár dolgot a szószedetbe) vagyis itt a kérdésedre nem fogsz megfelelő választ találni.

     

    Üdv,

    van egy Új Törvénykönyv fórumcsoport, ahol az UTK-s/Új Bestis kérdéseket bárki felteheti. Kifejezetten Új Bestiáriumos fórumtéma is van. A hagyományos fórumaink -ahol a rendszert is érintjük, nem csak a világot- azonban tényleg az ETKra épülő játékot támogatják. Javaslom a kérdést az említett fórumtémában feltenni.

    Az idézett rész pedig egy általánosítás/egyszerűsítés, kéretik akképpen értelmezni - ha van rá igény, a Dumateremben árnyalhatjuk a képet.

    Üdv,

  4. 13 perccel ezelőtt-kor Shen írta:

    Már az is gáz  ha egy ilyen kérdés fel kell tenned, de ahogy érzed. Nem nagyon segíti az ilyen mentalitás azt, hogy a világ fejlődjön, sőt kifejezetten árt neki. A magus az egy rpg világ volt, tudod nem igazán használt neki ha szabályok és át gondolt logika nélkül egyszer ezt írtunk hozzá egyszer meg azt mert éppen akkor ez tetszett utána meg az. 
    A summarium volt az első nagy kísérlet arra, hogy lecseréljék a magus addigi rendszerét, csak hát közben kiderült, hogy játszható rendszert csinálni nagyság rendekkel nehezebb mint össze-vissza ellentmondásokat irkálni világleírás címén.     

    Komoly kérdés: hogyan lesz objektív egy kitalált világ leírása vagy rendszere? (A világ belső avagy külső megfigyelését már leírtam, hogy valóban lehet káros, mert az írói szabadságot a tények elhomályosításának árán éri el) Megmérik és bebizonyítják hogy mekkora támadó értéke van egy elfnek, vagy hogy léteznek-e a kalahorák? Az egész csak és kizárólag szubjektív lehet. Lehet, hogy más fogalomra gondoltál?

    Megint más kérdés, hogy a Summarium által vázolt rendszer mennyire illeszkedik az azelőtti szabálykönyvek illetve világleírások rendszerébe, nem mellesleg ebben a kérdésben egyetértek veled - nem volt jó a Summarium-ÚT vonal a szabályok tekintetében, de haszontalannak sem mondanám, mivel nem volt annyira távoli, hogy ne lehessen értelmes konverziót csinálni az eredeti rendszerhez. Ha megnézed pl. MG Orkok a játékban című cikkét, akkor az kifejezetten a Summarium orkjaira alapul. A következetlenséget ("egyszer ezt írunk hozzá egyszer meg azt mert éppen akkor ez tetszett, utána meg az.") szintén nem pártolom, és mindenkit mindig arra buzdítok, hogy próbáljon minél több forrást felhasználni - van elég tér alkotni így is. Ha utánanézel a cikkeimnek vagy moduljaimnak, ezt fogod látni, szóval itt sincs ellentmondás köztünk.

    Szerinted a summariumtól nem fejlődött a világ, hanem ártott neki? A te yneveden a bestis orkok rohangálnak még mindig? A te yneveden nincs homálytestvér? Nálad hogy néz ki az elfek vallása? A rúna elf isteneit használod, kalahorák pedig nincsenek? Mert ezek a koncepciók mind a Summarium által épültek be a világba, és még nem nagyon találkoztam olyan játékossal (meséltem már vagy kétszáznak biztos), akinél ezek ne lettek volna alapvetések. És hogy visszakanyarodjunk ismét az eredeti témához:

    A ti yneveteken nem használjátok a summarium által leírt elf varázslatokat? Más is van így ezzel? Engem ez nagyon meglep(ne).

  5. 1 perccel ezelőtt-kor Shen írta:

    Aha igen. Kaptunk egy szubjektív  leírást az elfekről, amiről nem tudjuk, hogy melyik része igaz vagy melyik része ferdítés. Ha már a minőségnél tartunk...

    A szubjektivitás és a minőség szerinted összeférhetetlen fogalmak? A Summarium-betegség (egy szereplő szájával mondják el a dolgot, és nem lehet tudni, hogy ez tény, vagy legenda, tehát a világ belülről és kívülről vizsgálatának összemosása) nem jó dolog azok számára, akik egzakt "igazság forrását" keresnek, és kizárólag szabályokat, egyenes válaszokat és tényeket várnak. Az íróknak viszont nyilván több szabadságot ad, mert egy ilyen dolgot könnyebb figyelmen kívül hagyni vagy megváltoztatni. De ennek szerintem semmi köze nincs a minőséghez, az orkokról kapott summariumos "szubjektív" információk ugyanúgy jobban árnyalják az ynevi orkokról kapott képünket, mint az azelőtt megjelent bestiáriumos, rövid leírás.  Hovatovább, nem csak szubjektív leírást kaptunk az elfekről, hanem egészen konkrét szabályokat is hozzájuk, ezt kihagyni a képből szerintem súlyos torzítás. Az eredeti témánál maradva: 17 oldalon ecseteli a summarium az elfek mágiáját. Te hogyan definiálod a minőség fogalmát? Én az MKK végletekig precíz megfogalmazásától mérnök létemre szekunder szégyenérzetet éreztem, hogy egy szerepjátékos kiadványba hogy kerülhetett ilyen szövegezésű anyag. A hetvenöt oldalból a summariumban harminc oldal (40%) a szubjektív leírás. Utána pedig számtalan dologról egzakt, szabályszerű közlések is vannak, kapunk szószedetet hozzájuk, kasztokat, és számtalan egyéb dolgot. Őszintén nem értem, miért általánosítasz. Nem ezt kaptuk a summariumtól, hanem kisebb részben ezt, nagyobb részben viszont sokkal játszhatóbb és árnyaltabb fajokat.

    tetra, MagyarGergely és Darabolo kedveli ezt
  6. 10 órával ezelőtt-kor Darabolo írta:

    Rhianán besírtam :D De, hogy tisztán lássunk az élő Rhianna még ki se járta a sulit, mikor a cikk már megjelent, ne mossuk egybe a kettőt.

    Kérnék mindenkit, hogy figyeljünk az igényességre a nevek pontos leírásánál, mert a végén Rhiennából Rihanna , Darabolóból pedig egy Darab Olló lesz! Még a végén én is valami kun gyíkfélévé változom - nomen est omen. :D 

    A kettőnek nyilvánvalóan nincs semmi köze egymáshoz, az elfek vallásáról ez (Rúna I/4) volt az első forrás, valaki csak akarta egy kicsit árnyalni a képet - aztán a summárium egy minőségi javítást hozott hozzá képest. Az eredeti rúna cikk amúgy nagyon sok értékes információt tartalmaz, ami máig megmaradt, és "be is lett építve" a M.A.G.U.S. elfjeibe.

     

    Üdv,

    CS

  7. Érdekes anomália, most már világos, hogy a cikkhez írt utolsó megjegyzést jelölte neked úgy a Démontekercs. Itt tényleg nincs ilyen opció.

    Nálam is annak jelölte - készítettem és töröltem egy teszt-megjegyzést oda, így nekem most eltűnt az olvasatlan tartalmak közül. Valószínűleg ez az oldal motorjában lévő hiba, reméljük javítják majd. Nálad hozott megoldást a próbám, vagy még mindig látod?

    Darabolo kedveli ezt
  8. 51 perccel ezelőtt-kor Darabolo írta:

    Bocsánat de nem találtam a megfelelő forumot erre.

    Az olvasatlan tartalomnál már lassan egy honapja (ha nem több) folyamat olvasatlannak jelöli a Kalandmodul gyűjteményhez érkezett utolsó hozzászólást.

    Szia,

    Próbáltad a fórumot megjelölni olvasottként? Ezt kétféleképp is megteheted, mutatom:

    image.png

    image.png

  9. Éppen most-kor Legolol345 írta:

    @MagyarGergelyÉn elsősorban arra gondoltam, hogy az amundoknak miért van olyan hosszú lore-ja, hogy ha lenne egy YouTube, akkor róluk külön videót tudnék csinálni, a dzsenneket meg úgy kéne prezentálnom, egy 20-30 videóban (ez a minimális időtartam egy ilyen videónak), hogy abban az egész Taba el Ibara ott lenne, dzsadostól, dzsennestől, homoki elfestől (!).

    @Legolol345ez nagyon egyszerű - azért, mert a Krónikák.hu csapatának (és kifejezetten Amundnak/Gulandronak) kedves annyira ez a faj, hogy ők vették az energiát, és saját -nemhivatalos- kötetet csináltak róla. Te is csinálhatsz ilyet a dzsennekről, vagy amelyikről csak akarsz. :) 

    tetra kedveli ezt
  10. 57 perccel ezelőtt-kor Darabolo írta:

    Chapmannek is van egy írása ( a fenéért se jut eszembe annak a szemétre való izének a neve) ami evvel foglalkozik. Ott a "jelenkori" Ynevet és a jelenkori földet helyezi egy idősíkba.

    Üdv,

    Ez a Két Hold című regény, ami részben a Földön, részben Yneven játszódik. Ez nem kifejezetten a MAGUS világának multiverzálása, hanem inkább egy másik univerzummal összekötése, de végső soron meg egy olyan MAGUS-jelen, ami összeköthető egy "Föld-jelen"-nel.

    Mindazonáltal én azért nem használnám az "Elsődleges anyagi sík" kifejezést, mert nem csak egyetlen síkot kötsz össze, ha multiverzumról beszélsz, hanem az összes sík összeköthető így - tehát az alternatív MAGUS-valóságokban nem csak egyetlen sík változik - az asztrálsíkon, mentálsíkon, elemi- és démoni síkokon történteknek is meglehetnek ugyanúgy az alternatív eseményei.

    Üdv,

    Sneer, Darabolo és tetra kedveli ezt
  11. Sziasztok,

    Annak érdekében, hogy a fórumozást elősegítsük, a felhasználási feltételek bővítettük az alábbiakkal - kis segítséget nyújtva ahhoz a fajta fórumozáshoz, ami az oldalon megszokott. A felhasználási feltételek már évek óta nem bővültek, de az oldal funkciói igen (például a MAGUS-szimbólummal), illetve ez a modern fórummotor számos olyan funkciót is behozott, amit nem biztos, hogy mindenki ismer, vagy látott. Emellett rengeteg fórumcsoport, téma, és hozzászólás van már, így az újonnan érkezőknek nehéz lehet eligazodni, ezt is támogatni szeretnénk.Ez az ajánlás a közösség javát szolgálja, és sokéves fórumos tapasztalatokon, illetve számos visszajelzésen nyugszik.

     

    A kiegészítés így szól:

    - A fórum-hozzászólások lehetőleg legyenek tartalmasak, ennek érdekében:

    -- Ahelyett, hogy két hozzászólást írnál, ha elfelejtettél az elsőben valamit kérünk, hogy szerkeszd az eredeti hozzászólást

    -- A köszönetnyilvánítás és a tetszés kifejezésére használd nyugodtan a hozzászólás jobb alsó sarkában található MAGUS-szimbólumot ahelyett, hogy hozzászólást írnál, ami csak ezt tartalmazza

    -- Ne írj szándékosan off-topic hozzászólásokat a tematikus fórumokba - az Általános Beszélgetőben - és kifejezetten a Dumateremben megfér minden, de a tematikus fórumok olvashatóan tartása fontos nekünk!

    -- Egyes fórumcsoportoknak saját szabályzata is lehet. Kérünk, azokat is feltétlenül olvasd el, mielőtt hozzászólnál!

     

    Észrevétel, vagy probléma esetén keressétek nyugodtan az inkvizíciót vagy a főmágusokat.

    Bitschak és MagyarGergely kedveli ezt
  12. 3 perccel ezelőtt-kor Deodatus írta:

    Köszönöm, ezek mind hasznos válaszok, nagy részéről nem tudtam. Ami viszont számomra még mindig üres folt, hogy akkor ki ülhet a Pyarroni Szentszékben, az Arel főpapjának rendelt helyen. A legmagasabb szintű, noname pyarroni Arel-pap? :)

    Szia,

    Itt TAO moduljára lehet talán támaszkodni, ahol a Vájottszemű az ideiglenes főpap a dúlás alatt. A dúlás utáni rész jó kérdés, elég homályos, amíg nincs térkapu-hálózat, gondolom Chei nem megy személyesen, nem volna logikus. De azt is el tudom képzelni, hogy egy régi barátján keresztül például pszi segítségével távolról csatlakozik. Szóval ez még fehér folt...

    Ha nekem kéne mesélnem, elküldené egy régi bajtársát, egy másik Arel-papot, aki járatos az elme tudományában, és tájékoztatja őt élőben, valamint szájával szólhat Chei is, ha akar. 

    Üdv,

    Deodatus kedveli ezt
  13. Hali, 

    18 perccel ezelőtt-kor Deodatus írta:

    Köszönöm a válaszod! Felmerül bennem a kérdés, hogy Chei vajon egyben Arel főpapja-e, és ha igen, részt vesz-e vajon a Papi Szék munkájában (tippre max helyettest küld). Vagy ha nem, akkor ki lehet Arel főpapja a Dúlás után? (Ha van erről bármi infó, és nem csak egy nagy üres folt az egész téma)

    Szószedet, összes forrás megjelölésével.

    Főpap alatt kegyeltet értesz, vagy az egyházi vezetőt? Ha a főpapot, akkor róla annyit tudunk, hogy ereni, ha kegyeltet, akkor Chei és a Dúin a kegyeltjei ebben az időszakban elvileg. 

     

    4 perccel ezelőtt-kor Legolol345 írta:

    Nos, akkor egy kérdést tennék fel neked. Airun al Marem főpap?

    Itt is fontos a fenti különbségtétel, illetve az is, hogy mikor. 3676-3685 között igen, a dúlás után elfogadták főpapként, de ezt 85-ben visszavonták amikor szakított az egyházzal. Ez megint egy hosszabb téma, itt is a szószedetet javaslom.

    És ezúton megint köszönöm @MagyarGergelynek azt a temérdek munkát, amit a forrásrendszerezésbe bevitt a szószedettel - én most épp magamtól is tudtam ugyan a válaszokat, de a forrásokban megtalálni és alátámasztani ezeket nem tudnám magamtól - de hála az égnek itt a szószedet! Köszi MG! 

     

    Üdv

    Deodatus, Darabolo és MagyarGergely kedveli ezt
  14. Éppen most-kor Legolol345 írta:

    @Con SalamanderAkkor nem tudnád törölni ezt a témát? Előre is köszönöm.

    Miért törölném? Nem itt akartok a novelláitokról beszélni, amiket szeretnétek összegyűjteni? Én arra gondoltam, hogy ha kitaláltok neki egy jó nevet, szívesen átnevezem a témát is.

    A novellákat be tudjátok küldeni a novellás fórumtémába, megvitatni őket is van egy fórumtéma, de olyan nincs, ahol a gyűjtésről, a válogatás szempontjairól, hosszáról, és minden ilyesmiről tudnátok egyeztetni, úgyhogy ez a téma alkalmas lehet erre!

    Üdv,

  15. Üdv,

    @Legolol345:
    Köszi, hogy tartod magad a fórum szabályaihoz! :)

    Szeretnék mindazonáltal még egy dolgot tisztázni: a kalandozok.hu nem tervez semmilyen antológiát készíteni vagy megjelentetni, így a fórumtéma címe egyesek számára félrevezető lehet. :) Bátorítunk titeket rá, hogy osszátok meg egymással a novelláitokat, és akár egy gyűjteménybe foglaljátok is azt össze - természetesen meg is jelenhet az oldalon a cikkek között. De egyelőre ez sem a Kalandozók Egyesület, sem pedig a kalandozok.hu oldal üzemeltetőinek és szerkesztőinek közreműködését nem takarja, én senkiről nem tudok a fent említettek közül, aki kontributálna ebben. Én személy szerint úgy vélem, hogy sem kapacitása, sem kompetenciája nincs az oldal szerkesztőinek egy olyan volumenű és minőségű munka kiadásához, amit büszkén közkincsé tennénk az oldal égisze alatt. A szerkesztőség és az egyesület sem tűzött ki ilyen célt, máshová csatornázzuk most az időt és az energiát. 

    Azért szerettem volna csak ezt tisztázni, mert történt már olyan, hogy egy fórumozó a kalandozok.hu nevében próbált facebookon kérdőívet népszerűsíteni, a szerkesztőség jóváhagyása nélkül, és ez nem jött ki túl jól. Én személy szerint is bátorítalak titeket rá, hogy írjatok, véleményezzetek, gyűjtsetek, de egyelőre nem érdemes "kalandozók.hu-s" kiadványról beszélni, mert ez szóba sem került. Nincs is a köreinkben szerintem olyan, aki ezt megfelelő minőségben tudná lektorálni. De nézzük, hátha - a legközelebb szerintem @Felon, az irodalmi rész szerkesztője, és @TAO, akinek már jelent meg novellája hivatalos kiadványban áll hozzá az egyesület/szerkesztőség tagjai közül. 

    Üdv, szép napot!

    Rodrigo és tetra kedveli ezt
  16.   

    9 órával ezelőtt-kor Sigurd O'romell írta:

    Üdv

    Név: Sigurd del O'romell                         Születési hely: Shadon, Tyronna, Romell vára

    Születési idő: p.sz. 3690. Alborn

    Élete: Szeretetben, békességben nevelkedett apja ( Baldordo del O'romell) várában, 2 idősebb fivérével. 10 éves korában apja egy másik lovaghoz küldte tanulni. Hamar észrevették h Sigurd kitűnően bánik a nehézfegyverekkel, köztük kedvenc fegyverével, a lovagi karddal. Az ifjú Sigurd beleszeretett a várúr lányába, Lylien ni Berke be, amikor ez a lovag fülébe jutott, nem díjazta a fegyverhordozó érzelmeit. Miután lovaggá ütötték, rövid úton kipenderítették a várból, a lányt, aki bár nem viszonozta Sigurd érzelmeit, nem is tartotta ellenszenvesnek az ifjú lovagot, elküldték udvarhölgynek a királynő őfelségének.   

        Kinézet: Rövid, szőke hajú, égszínkék szeme van. Kb. 186 cm magas, robusztus testalkatú. Nem egy szépség, de nem is kimondottan csúnya. Általában a kopott félvértjét hordja, alatta tömésként a posztóvért. A páncél felett köpeny és palást, a családja színeivel. Oldalán a lovagkardja, valamint a láncos buzogánya. Sisakját csak harc közben hordja, többi fegyverét a lova cipeli, az állat a Romellek saját méneséből való harapós fehér csődör. Fegyverei nem rossz minőségűek de kopottak, és látszik rajtuk h már használtak.

    Jelleme: Rend. Igazi lovag, az erkölcs szabályai szerint él. Tiszteli az időseket, csodálja a nőket, védi az ártatlanokat, segít a bajbajutottakon. Általában kiegyensúlyozott, csak akkor válik dühössé, ha a családját, a szerelmét, vagy az Egyetlent sértik meg. Számára nagyon fontos a dicsőség, a hírnév, azt reméli h ha híres kalandozó lesz,  akkor Lylien is másképp viszonyul majd hozzá. Lylien ni Berke egy Tyronnai lovag lánya, barna hajú, barna szemű, magas 180 centis hölgy. Nem csak szerelmes lovagka képzeli gyönyörűnek, tényleg szép lány (szépség:17). P.sz. 3691. ben született. Sigurd kedvenc étele a fácán, italokból az erősebbeket kedveli, főleg a pálinkát. Fél a kígyóktól, ellenben bátorsággal tölti el, ha a nyakában tudhatja szíve hölgye láncon lógó gyűrűjét, amit Lylientől kapott egy lovagi tornán. 

    Családja: Shadon, Tyronna tartományában élő família az O'romell. Már évszázadok óta birtokolják Rommel várát és az azt körülvevő falvakat. A család lótenyésztéssel foglalkozik, ez a címerükben is észrevehető, ami egy négy részre osztott sárga-fehér mező, piros elválasztó csíkkal, középen egy fekete pegazussal. Ezt a jelképet hordja Sigurd is a pajzsán és a köpenyén, valamint ezen színekben pompázik a lovag kopjája is. Nem túl gazdagok, és befolyásosak, de az O'romellek megbecsült nemesek Tyronnaban.

    Üdv,

     

    Nekem tetszett ez a letisztult, egyszerű előtörténet Jó ötlet, hogy a saját életedből merítettél hozzá (legalábbis így sejtem az alapján, amit elárultál eddig magadról).  Viszont nagyon szúrja a szememet, hogy a "hogy" szó helyett már ide is csak egy "h" betű kerül, illetve vessző sem kerül elé. 

     

    Üdv,

    CS

    tetra kedveli ezt
  17. Üdv,

    Kiegészítéseim:

    1. Öregedett hét évet. :) A törzsgárda amúgy keveset változott szerencsére - van azért fluktuáció, de nagy visszatérések is jellemzőek!

    2. Ami Antailnál kimaradt az az, hogy van egy közel ezer követővel bíró facebook-oldalunk is. Az ott megosztott tartalmak esetén sokkal több (abszolút értékben, nem arányaiban) reakció érkezik - sokan vannak, akik nem is nagyon fórumoznak. El tudjuk érni lényegében az összes táborozónkat online, tipikusan az oldal és a facebook segítségével. Tipikusan utóbbit is bele kell venni, ha nagy (legalábbis széles) elérést szeretnénk.

    3. Régen ez (pro-facebook) amúgy közel 100% volt. Fogyasztási szokások... A fórum most már sokszor inkább tudásbázisként szolgál (80000 hozzászólás) - itt is keresgélnek az emberek elfszabásúak, illetve sokszor kérdéseket tesznek fel, amiket a közösség megvitat.

    4. Discordon konkrétan 72 tagunk van, és vannak többen, akik szinte csak ott aktívak. Érdekes kérdés, hogy mennyire ad equat egy discord a MAGUS és a kalandozók értelmében - láthatóan a fiatalabb korosztály választja azt szívesen, nem tudom mennyire illik a "gamer" archetípusba egy kalandozó. :) Idővel elválik.

    Üdv,

  18. On 2021. 02. 23. at 18:35-kor Kate írta:

    Nem rémlett pontosan, ma néztem meg az ETK-t. Ott annyit ír, ha mágikus kifáradásnál vagy, nincs annyi FP-t mint kéne, (vagyis több mannát használnál mint amennyi FP van) dobj álló képesség próbát, ha nem jön össze beájulsz 1k6*10 percre. Nekem ez a fura.

     

    Ez nem így van. ETK 82. oldal:

    "Amennyiben egy varázshasználó ily módon az Állóképessége értékénél több Fp-t veszít, Állóképesség-próbát köteles tenni. Sikertelen kísérlet esetén 1k6 x 10 percre elájul. "

    Az állóképesség értéked nem egyenlő az Fp-id számával. 

    Tehát a képlet kb az, hogy (TSZ * 25 + Állóképesség)nyi manapontot használhatsz anélkül, hogy állóképesség-próbát dobnál ájulásra. És simán TSZ * 25 mana-pont elhasználódása után elkezded veszíteni a Max fp-idet is - nyilván ha nemhogy állóképességnyi hanem max fp-nyi manát használsz el a TSZ*25 fölött, akkor 0 Max Fp-re kerülsz, és permanens ájulás, 8 órára (-> "A mágiahasználat túlerőltetése miatt elveszített Max Fp-k csak 8 órányi tökéletes pihenés után térnek vissza")

    Üdv,

    CS

  19. 9 perccel ezelőtt-kor MagyarGergely írta:

    szövetséges istenek is vannak... 

     

    Arról nem is beszélve, hogy számos vallás többistenhitű, ahol könnyen előfordulhat, hogy egy templomban több istenhez is imádkoznak. Nem tudom, hogy ennek van-e írott nyoma valahol, de az ilyen vallásokban emberek több istenhez is szoktak imádkozni, egy kisebb településen biztosan nem lesz minden istennek temploma, inkább egy pyarroni templom, több isten kis szentélyével/oltárjával. Földi párhuzam pl. a római Pantheon, de a hindu templomokban is több isten hívei vannak jelen. Nem látom, hogy a pyarroni hitben ennek mi akadálya lenne.

    Amúgy teljesen egyetértek MG-vel - a hangulat kedvéért az ellentétes ideológiájú istenek szent helyein gyengíteném más istenek papjainak hatalmát, de semmiképp sem tiltanám.

    Ahveron kedveli ezt
  20. 22 órával ezelőtt-kor MagyarGergely írta:

    Üdv!

    A kérdés nem olyan egyszerű, mint amilyennek látszik. 

    Először is, mi az a szerzetes? Gondolnánk, ez is egyszerű, de mégsem. A MAGUS-ban alapvetően kettőféle értelmezése, jelenléte van a szerzetesnek. Az egyik, egy játéktechnikai kaszt, elég speciális és erős mágikus hatalommal. Ők kalandozók is lehetnek (érdemes), és ez kicsit kérdésessé teszi a szerzetes hagyományos értelmezését és funkcióját velük kapcsolatban. Ilyen szerzetesei a 2TK szerint (kidolgozva is) Domviknak van, illetve a pyarronita szerzetes, aki azonban nem egy, hanem az egész Pyrroni Panteonhoz kötődik, tehát mindegyik istenhez egyszerre. 

    A másikfajta értelmezése a szerzetesnek a "kis pap", avagy még a papnál is kisebb, gyengébb templomi szolga, akik elképzelése viszont jobban hasonlít a földünk szerzetesképéhez, azaz másolnak, kertészkednek, rendben tartják a templomokat, stb. Ilyen szerzetest többet is említenek, Kyelnek és Kradnak irodalmi alapon, Uwellnak házi kiegészítőben vannak szerzetesei. Az ordani Sogron vallásnak is akadnak szerzetesei, de őket nem így, hanem tűz szolgálóinak hívják, lényegében ők is a "kis pap" koncepciót követik - lásd 2TK. Tharr toroni vallása speciális ebben az értelemben, de ott is említenek szerzeteseket, ők mágikusan kondicionált degenerált "golyófogók", bámulatos képességekkel, ők is játéktechnikai kidolgozásra kerültek (Tharr gyertyalángjai és a rőtcsuklyások).

    Létezik a női szerzetes, avagy "apáca" vonal is, Ordanban Sogronnak (lásd Tűzkobra Fehér Asszonyai), Shadonban is divatos emlegetni őket, de pl. Kradnak is vannak ilyenek az Istenítélet óta. Talán Ellana szolgálólányai is hasonlítanak ehhez a vonalhoz, ők is kis papnők (paplovag semmiképpen, mert nem lovag, noha a a mágikus hatalma kisebb, mint a papnak), de ők semmiképpen nem szűzek :)

    Létezik még a keleti, (IRL shaolin) szerzetes, Kaorakunak - vagy a niarei-enoszukei, esetleg tiadlani vallás színesedésével az ottani isteneknek - a szerzetesei, akiket a legtöbb házi kiegészítő, de hivatalos utalás is amolyan harcművészes szerzeteseknek ír le. Ezek játéktechnikai kidolgozása kalandmodulgyűjteményből (azt hiszem, a ossz csillagzat alatt), illetve pl. az Enoszuke kiegészítőben jelent meg, de számos házi változat is van. Szokás még szerzetesnek beállítani, nevezni olyan elemeket is, aki mindenféle ritkaságokat tudnak, és általában elszigetlelten, amolyan szerzetesszerűen élnek és életüket egy adott ügyre tették fel, ilyenek a Sheral elvonult (ki tudja, ha egyáltalán, miylen isteni entitáshoz kötődő) szerzetesei, a kino-baruko, (fejből írtam, lehet, nem tökéletes a nevük) lásd kalandmodulgyűjtemény, vagy az irodalomban gyakran említett Déli kolostorok szerzetesei, akik meg démonokkal küzdenek. 

    Elég színes és főleg nagyon vegyes kép - ami sézp, változatos és jó, csak bonyolult megérteni és nem szabad egy lapon kezelni őket az óriási különbségek miatt, mégha mindegyik szerzetesnek neveztetik is. És még az is lehet, hogy kifelejtettem valamit... 

    Üdv,

    MG, csalódtam benned! :ordog:Kihagytál egy igen fontos "másikfajta" szerzetesrendet, a Shanice bércei közt meghúzódó - eredetileg Dreina-hitű rendet, akik a M.A.G.U.S. (Miracle Adeptia Guns Urrus Sorrate) lapjait bővítik, és lejegyzik a kalandozók minden tettét. :) Ezt először szerintem a Halál Havában említette, de biztos, hogy a KKUK-ban/ETK-ban is feltűnik valahol.

    MagyarGergely és Sneer kedveli ezt
  21. 5 perccel ezelőtt-kor MagyarGergely írta:

    Üdv!

    CS, ha jól értem, itt nem arról a projectről van szó, ami a földi napokat feletetné meg az Ynevinek, és fordítva - ami poénnak elmegy, de túl sokat nem éri meg vele vesződni - hanem egy tisztán ynevi, a kultúrkörök naptárait egymásnak megfeleltető online programot akar, vagy nem jól értem? Annak csak programozási nehézségei, feladatai vannak, mert az anyaga készen áll. 

     

    Oh,

    Lehet, hogy én értettem félre akkor! Ezesetben igazad van, ha csak egy ynevi naptár kell, amin lehet csúszkálni/lépkedni, ott ezek a kérdések tisztázottak, egy alap verzió nem is tűnik annyira bonyolultnak. Aztán ki lehet egészíteni ünnepek mutatásával (kultúrkörök szerint), illetve adott esetben akár a kronológiával is össze lehet szinkronizálni.

  22. Üdv,

    Darunak volt amúgy egy ilyen fejlesztése régen, de nem lett újra aktiválva - ezzel a motorral már nehezebben működne, kb. újra kellene írni, amennyire én tudom.

    A nehézséget az okozza, hogy yneven 620 nap egy év, és 20 óra egy nap - ez az átváltás pedig nem triviális. Yneven kb 1.4-szer hosszabb (több óra) egy év, mint a földön, és ez az anomália tudtommal sehogy nem került feloldásra. Esetleg telhet gyorsabban ott az idő arányosabban, de akkor itt éjszaka lesz, mikor ott nappal - és ez már elhozza a "léteznek-e yneven időzónák" kérdését... :) Szóval számtalan kérdés van, amit meg kell válaszolni...

    Ha van ilyen jellegű igény, szerintem maga a fejlesztés nem nagyon bonyolult, de kitalálni ezeket a dolgokat egyáltalán nem triviális. Ha gondoljátok, nyithatunk neki egy teljesen saját témát, és folytathatjuk ott, ha sokakat érdekel. 

    Üdv

×
×
  • Új...