Kapu

Meriaton, tűzvarázsló A fáklyámról kicsapó láng a csodálkozás szétfutó ráncait marta az évszázados Kulcsnár arcába. Elnyíló száján át torkába kúszó tűzkígyóm, sistergő hörgésbe fojtotta megrettenő kiáltását. A Tűzkulcsot magamhoz véve haladtam újonnan választott utamon tovább. Miért is fordultam el iskolám tanításaitól és pusztítom híveit? Talán mert van olyan tűz melyet a szív táplál. E gyarló érzés mely inkább az igéző tekintetet választotta a Tűzkobra fénye helyett. A tengertől jött karaván táncosai közül itt maradt aranysóvár anyám szőke haját, sudár termetét, lendületes szívét, apai ágon a sziklás hegyek keménységét, a bányászok mindent lassan kaviccsá morzsoló, kitartó lelkét örököltem. Szemem fénypettyes-égkékje, és mézszőke hajam idegennek számított a babonás, fekete loncsú, összenőtt szemöldökű felvidékiek között, foggal születtem, így a vajákos asszony meg se mutatott apámuramnak. Anyám leszorította hasát, hogy ne látszon az alakját 'elcsúfító? gömbölydedsége, születésem után inkább a kolostorba adott mintsem meg kelljen osztania valakivel aranyozott jelenét. Kettős természetem és szülőm által eldobott életem nyughatatlan tüzet szított lelkemben, mely már sihederként Sogron fényével világította ott is utamat ahol más a kétség sötét ködében botorkált. Meriaton azaz a napkorong kegyeltje lett a nevem a tűzpapok között. Korbelieim Útkeresőnek hívtak, ha megfejteni kellett egy régi írást, ha túl kellett élni egy halál unalmas órát, mindig rám támaszkodtak a velem egy ívású rendtársaim. Alig múltam tizenhat mikor már a legjobbak között tartottak számon a Tűzkobra szolgálatában. Lelkesedésem a tudás iránt és világra jövetelemet meghazudtoló nyíltszívűségem az emberek felé a legjobb barátommá tette az észak-keleti Sheral utolsó csúcsán figyelő kolostor tudásának őrzőjét, a Kulcsok Õrét. Engedelmével órákig kóborolhattam a karcosan-öreg fémlapokra rótt útleírások, esszék, teológiai értekezések között. Nyelveket és bölcsességeket tanulva tudásom úgy tágult, mint a láthatár a tiszta tavaszi reggeleken, mikor a Sheral fölött kelő nap fénye rohan a völgyek földjeire. A sok elfeledett, porosodó írás közt a könyvtárban találtam egy mindössze két lapból álló sorsleírást. Az egyik lapon kora egyik legszebb csábítójaként számon tartott boszorkányának élettörténete volt vázolva, a vele szemközti oldal ürességét viszont jó ideig nem tudtam mire vélni. A fényesre suvickolt lapot olybá tünt mintha tükörként használták volna. Talán a megrontott, utóbb vádolt asszony életének megelevenedése során felébredő szomorúság visszfénye tükröződhetett rajta az olvasó képmásaként. Pappá avatásom napjának éjjelén, mintegy belső késztetésre ezredjére is elővettem ezt a tükröt és ekkor megjelent rajta Õ. Nyíló rózsaként lelkemet betöltő szavának rabjaként vérem bosszúért forrt. Magamhoz csak a könyvet véve indultam a múlt e sötét titkát lezárni. A hálóterem őreit belülről kifelé könnyű volt kijátszani, de tisztában voltam vele ha kiderül szándékom, visszaút számomra nem lesz. A folyosók útvesztőjén átosonva, a templom Élet Lángja felé a végeérhetetlen lépcsőkön ereszkedve a hideg kövek fokozatosan minden erőmet kiszívták melegét vesztő tagjaimból. De a szívemben keltett halandó tűz elvitt a boszorkány mágiájától megnyúlt árnyékokba bújva az utolsó ajtóig. Ehhez a rendház fejét kivéve, csak egyvalakinek volt Kulcsa. Belépve a tiltott helyre Első Láng fogadott. - A tűz urának kegyeltjeként te lehettél volna az utódom, de itt és most nem a templom létének lángja fog kihunyni. Szavai korát meghazudtoló erővel dörögtek a természet által a sziklába vájt magmakürtő fölött. Aszott testén száraz ropogással futottak végig a sárkánybőrvarázs pikkelyei. Majd mindent elemésztő förgeteget fújva akarta elhamvasztani a fiatalkori múltja felszínre került szégyenfoltját. A Tűzcella mögöttem lévő falán, a rég elhagyott asszony mágiájától nyíló árnyékajtóba repített a múlthamvasztónak szánt varázs lökéshulláma. Megperzselődött testem lassan elmúló, mocsárba süllyedt temetőbe nyúlós vízébe csobbant. A leleményességemmel és élni akarásommal fogott gyíkokat, kígyókat, rovarokat mágiámmal sütöttem ehetőre. A ragadós, nyirkos, rothadó erdőben rákényszerültem a túlélés apró fortélyaira vadászni, halászni, és úszni tanultam meg saját káromon. Jelenemhez közeledve, a szabadulásért ebből az elevenen eltemetett létből féltucat sírrabló jövőjét felperzselve ruhát, lovat és felszerelést szerezve nekivágtam az ismeretlennek. Immáron bosszúm útját keresve.