Keresés az oldalon

Versenyeztetés a Szerepjátékban avagy az objektív összevetés illúziója A Kalandozok.hu rendezvényein hagyomány, hogy a csapatok számára a hivatalos modulok lejátszása egy verseny keretei közt történik meg. Ez nem minden szerepjátékos rendezvény esetében szokott így lenni, de nálunk olyan mélyen beleivódott a táborainkba, hogy szinte soha fel sem merült ennek a megváltoztatása. Jómagam el sem tudnám már képzelni, hogy ez ne így legyen. Biztos vagyok benne, hogy a közösség tagjainak túlnyomó többsége is így van ezzel, ellenben annak számtalan alkalommal részese, illetve tanúja voltam, hogy a mindenkori szervezők az értékelési rendszer megújításával próbálkoztak. Sajnos – vagy épp szerencsére – a szerepjáték egy erősen szubjektív, pontozásos „sportág”. Szerintem minden sorstársunk tisztában van azzal, mennyire nehéz is egy-egy ilyen rendezvényen sorrendet hirdetni. Több, az objektivitást, jobban mondva annak illúzióját szolgálni kívánó megoldást kipróbáltunk már. Sajnos én úgy látom, inkább kevesebb, mint több sikerrel. A korábbi években előfordult, hogy pontozó bírókat hívtunk. Sajnos ennek a módszernek is megvannak a maga hibái. Elviekben fontos lenne, hogy a bírók avatott gyakorlói legyenek a hobbinknak, hogy a véleményüket nyugodt szívvel elfogadják a résztvevők. Másfelől, a játék minél nagyobb hányadában kellene az egyes csapatoknál jelen lenniük a pontozóknak. Ha jobban belegondolunk, a játékidő harmadánál, negyedénél nagyobb arányban sosem tudnak ott lenni a bírók. Egy-egy NYT alkalmával már ez is három-négy pontozót igényel, és hol van ez még az ideálistól! Egyszerűen az emberhiány okán – hány szerepjátékos szeretne egy nyári tábor alkalmával három napon keresztül bíráskodni – ez mára már nem járható út. Voltak olyan évek is, amikor nyakatekert pontozólapokat hívtunk segítségül. Egyfelől nézhettük a modulmegoldást. Csakhogy csapat és csapat között óriási lehetőségbeli különbségek lehetnek egy-egy eltérő szemléletű modul alkalmával. Ráadásul Mesélőnként ugyanazon modul más és más. Szerintem nyugodtan mondhatjuk azt, hogy a mindenkori mesélőnek kétszer akkora hatása van a ténylegesen megvalósuló játékra, mint a kiadott modulnak. Egyszerűen a mesélői szemlélet, a mesélői stílus határozza meg azt, hogy az adott csapat miképp tud érvényesülni a történetben. Véleményem szerint bármennyire is törekszünk rá, a kihívás szintje sosem lesz egyforma. Még ennél is nagyobb lehet a szórás, ha szerepjátékos teljesítményt szeretnénk értékelni. Mesélőtől függően épp úgy más és más lehet az elvárás egy konkrét szerep megformálása kapcsán, mint az egyes szerepeknek biztosított „megjelenési felület” a történeten belül. Értem ez utóbbi alatt azt, hogy hiába kiváló szerepjátékos valaki, ha a történet vagy a mesélő nem biztosít lehetőséget arra, hogy ezt demonstrálja. Amikor pedig egy adott teljesítmény a pontozólapra szeretnénk felvinni, még nagyobb gondban vagyunk, hiszen képtelenség a tucatnyi KM számára közös nevezőre hozni a saját csapatuk tagjainak teljesítményét. Azokban az években, amikor KM-cserével voltak lebonyolítva a versenymodulok, már kétszer annyi ember látta az adott csapatot, véleményezte a mutatott teljesítményt. Ám ez még mindig csak két ember! A csapatteljesítmények összevetésének kérdése így finoman szólva problémás volt, továbbá ez a megoldás egyéb szervezési és meséléstechnikai kihívásokat hozott felszínre, melyek miatt mára háttérbe is szorult. Sajnos tökéletes megoldás ezekre a problémákra, erre a kérdéskörre szerintem nincsen. Amire viszont szeretnék rávilágítani az az, hogy az egyes csapatok valós produkcióját – a KM mellett – csupán egy „csoportosulás” tudta mindvégig és testközelből, minden részletre kiterjedően megtapasztalni, mégpedig maguk a Játékosok! És ha erre már rádöbbentünk, akkor feltenném a kérdést: Miért ne vonhatnánk be magukat a Játékosokat az értékelésbe? A most soron következő lesz a 16. Nyári Táborunk. Ki merem jelenteni, jobbára olyan emberek vesznek részt ezeken a rendezvényeken, akik képesek objektíven megítélni a saját teljesítményüket. Hallottam én már olyat, hogy valaki miután helyezést ért el, értetlenségének adott hangot, mert idézem „Az elmúlt évekhez képest ilyen rosszul már rég nem játszottunk.” Volt olyan helyezetlen, aki azt mondta: „Életem legjobb szerepjátékos élménye volt ez az idei NYT.” Biztos, hogy jó helyre kerültek az akkori címek és díjak? Én szeretném, ha máshonnét közelítenénk meg a dolgokat. Más szóval, lenne egy ötletem! A koncepcióm részleteivel nem szeretnék senkit sem untatni, de szerintem a csapat és a játékossorrend megállapításánál is alkalmazható lenne. E gondolatébresztőnek szánt iromány során csupán nagy vonalakban ismertetném, hátha néhány kalandozónak elnyeri a tetszését ez a megközelítés. Első lépésben a játék végeztével minden játékosnak kiadnánk egy három-öt szempontot tartalmazó értékelő lapot, hogy a szervezők ebben az évben milyen jellegű produkciókat, illetve milyen szempontok alapján szeretnének díjazni. Amennyiben a játékosok úgy érzik, hogy ők a játék során ezeknek az elvárásoknak ténylegesen megfeleltek, és így versenybe szállhatnak a helyezésekért, akkor ezt az értékelő lapon jelezhetnék. Ezt követően a Mesélő – anélkül, hogy ismerné a saját játékosainak fenti értékelését – szintén véleményezné csapatának teljesítményét ugyanazon szempontok szerint. Amennyiben mindkét fél pozitívan nyilatkozott, azaz tökéletesre értékeli a játék során nyújtott produkciót, úgy a csapat sok jelölést kapna. Ha bármelyik fél is úgy ítéli meg, hogy nem volt elegendő a teljesítmény egy esetleges helyezés eléréséhez, akkor a csapatnak egyáltalán nem lenne jelölése. Természetesen a két véglet között lehetnek árnyalatok, ám a példa kedvéért mondjuk azt, hogy minden csapatnak lehetne nullától maximum tíz darabig tartó jelölése. Mivel az egyes csapatok egymáshoz viszonyított teljesítményének valós összevetése továbbra sem biztosítható, arra jutottam, hogy itt nem szabadna tudatos döntést hoznunk. Óva intenék mindenkit attól, hogy ebben a fázisban kiálljon, és kinyilatkoztassa, szerinte egyik vagy másik „versenyző” legyen ezért vagy azért a végső helyezett. Ehelyett én a véletlenre, vagyis Fortuna istenasszony vállára tenném a döntés terhét. Azaz minden egyes csapat neve annyi példányban kerülne bele egy nagy „kalapba”, amennyi jelölést kapott az értékelés során. A kalapból pedig nemes egyszerűséggel kihúznánk az első három helyezettet. Persze jól látható, hogy attól függően, hogy ki hány jelölést kapott nagyobb, illetve kisebb esélye lenne a dobogós helyek megszerzésére. E nyilvános sorsolást követően mindenki a helyén kezelhetné a végső eredményt. A szerencsén kívül senkit nem lehetne hibáztatni azért, ha valami nem a kalandozó elképzelései szerint alakult. A maga részéről mindenki lelkiismerete megnyugodhatna és akár saját szájíze szerint kezelhetné a történteket anélkül, hogy valaki más állítaná ki számára a bizonyítványát, ráadásul úgy, hogy teljesen szubjektív szempontok alapján mérné őt össze másokkal. Én vallom, kicsit visszább kellene lépni, lejjebb kellene adni a tábor „verseny” mivolta kapcsán felvonultatott elvárásokból azért, hogy mindenki számára nyugodt szívvel elfogadható élmények szülessenek, lévén itt mindannyiunk számára a közös és felhőtlen szórakozás lenne a lényeg! Ha látsz fantáziát a fent megfogalmazottakban, esetleg Te is hasonlóképp gondolkodsz, vagy épp ellenkezőleg ragaszkodsz a megszokott gyakorlathoz, élj a szavazás lehetőségével vagy fejtsd ki nézeteidet egy kommentben. Üdv, H.