Con Salamander Közzétéve: Május 29, 2015 Közzétéve: Május 29, 2015 Üdv mindenkinek,Faresszal és TAOval beszéltünk róla, hogy ha volna igény rá, akkor le tudnánk hozni Warhammer Fantasy Battle figurákat, és lehetne játszani egy csatát. Ez a játék gyakorlatilag mindig két személyes, bár besegíteni, társulni persze lehet, alapesetben két oldal seregei csapnak össze az asztalnál. Ez a program nagyon kicsit szerepjáték, sokkal inkább társasjáték, és még inkább stratégiai játék. Erre a programra leginkább nézőként, ismerkedőként, esetleg besegítőként lehet csatlakozni, de az biztos, hogy nagyon érdekes, és a figurák, a szabályok, a varázslatok, és minden egyéb hűen követi a warhammer fantasy világát.Emellett én tervezek hozni pár extra figurát és festő-modellezőeszközöket is, hogy akinek ahhoz támadna kedve, az kipróbálhassa magát ebben is. Amennyiben TAO játszik, lehet, hogy majd én mérkőzöm meg Faresszal, aki egyébként azt mondta, néhány, a Warhammer Fantasy világán játszódó társast is lehet, hogy lehoz a táborba.Szóval várom-várjuk az érdeklődők jelentkezését a festésre és a játékra is.
The Eternal Crow Hero Közzétéve: Május 31, 2015 Közzétéve: Május 31, 2015 És mi lenne ha seregek csatája helyett Mordheim sötét vár!osának kalandozóit személyesítenék meg a játékosok? Azt több csapat játszhatja.
TAO Közzétéve: Május 31, 2015 Közzétéve: Május 31, 2015 Ez valami fluff game? Lehet ilyesmiről is szó, csak nem tudom, mire gondolsz.
The Eternal Crow Hero Közzétéve: Május 31, 2015 Közzétéve: Május 31, 2015 Mordheim-ről. Még nem hallottál róla? 2-10 fős csapatok egymás ellen Inquisitorok, apácák, káosz követők, skavenek, élőhalottak, törpe kincskeresők, és persze zsoldosok. Mindenki mindenki ellen, de lehet szövetkezni. Persze itt is vannak extra szabályok. Keress rá.
TAO Közzétéve: Május 31, 2015 Közzétéve: Május 31, 2015 Nem hallottam róla, USA-ban talán nem dívik ez a Warhammer verzió. Ott Blood Bowl-t, Beerhammer-t, meg még egy típust játszottam (nem emlékszem a nevére), ilyen seregek "mindenki mindenki ellen" féle-fajta volt, de minden körben csak egy bejelentett ellenfelet lehetett támadni. Ez a Mordheim egyszerűbbnek tűnik, mint a tradícionális sereg-sereg ellen, és be lehet vonni több embert is. Köszi a tippet, beszélünk Faresszal, hogy mi a véleménye.
The Eternal Crow Hero Közzétéve: Június 1, 2015 Közzétéve: Június 1, 2015 https://www.google.hu/url?sa=t&source=web&rct=j&ei=VPhrVdS2J4nYU8nwgbgF&url=http://www.hong-crewet.dk/Mordheim/Rules/m1330012_Mord_Rulebook_part_1_-_rules.pdf&ved=0CBoQFjAA&usg=AFQjCNGw3lfDj1N3mU_p4RbeyeG_TMhGDQ&sig2=JKugAjhNI6MY2HCDgUvH3g íme a szabálykönyv.
The Eternal Crow Hero Közzétéve: Június 22, 2015 Közzétéve: Június 22, 2015 Hy ime a csapatokról leírás:https://drive.google.com/folderview?id=0B18J5DU-6cP_cWhocEtGQTJwaDg&usp=drive_web&urp=http://www.warseer.com/forums/showthread.php?33988&pli=1&ddrp=1&tid=0B18J5DU-6cP_aEg2dHIxbGpaMlk
The Eternal Crow Hero Közzétéve: Június 22, 2015 Közzétéve: Június 22, 2015 És a játékok lehetőségeiről:https://drive.google.com/folderview?id=0B18J5DU-6cP_cWhocEtGQTJwaDg&usp=drive_web&urp=http://www.warseer.com/forums/showthread.php?33988&pli=1&ddrp=1&tid=0B18J5DU-6cP_aEg2dHIxbGpaMlk
Recommended Posts
A hozzászóláshoz be kell lépned, vagy regisztrálnod Kalandozó!
Kizárólag a városőrség által átvizsgált kalandozók hagyhatnak válaszokat.
Kalandozónév regisztrálása
Regisztált kalandozóként felhőtlenebb az élet!
Csatlakozás a KalandozókhozBejelentkezés
Már velünk kalandozol? Lépj be!
Belépés