Jump to content
Kalandozok.hu - M.A.G.U.S. Szerepjáték
Antail

Élménybeszámolók

Recommended Posts

Ezen témában várjuk élménybeszámolóitokat a táborrról, modulról, étkezésrôl, és a többi programról.

Hozzászólás megosztása


Link a hozzászóláshoz

Na cső!

A tábor nem kicsit volt jó, de nem is nagyon volt  rossz! Odáig is elmegyek, hogy gyakorlatilag végig kitűnően éreztem magam (leszámítva TAO frizbizésnek csúfolt, heretépkedéssel felérő programját, ami mintha a nap felszínén zajlott volna, valamint a vinnyogást, ami az ugató kutya-szerűen horkoló szobatársak előadását kísérte) hiszen minden programot többek között a saját társaságomban tölthettem el! Csacskaság lenne külön dolgokat kiemelni, ezért megteszem:

  1.  Az idén álnéven futni próbáló csapat továbbra is RIZKÓFAKTOR-ként történő kezelése. Ezek szerint nem könnyű elfelejteni minket, ami ugye egyikünket sem lep meg. :kasa:
  2. A kávézások Gyömrőben :kv:
  3. Az esti kockázások (hazzudssz!) :nono:
  4. Az én pálinkám sokkal jobb volt, mint Weiloné :eztneked:
  5. Az utolsó esti gyilkosos játék, amit látszólag részegen széttrollkodtunk, de csak az történt, hogy senki nem tudott lépést tartani szofisztikált színészi alakításunkkal megfűszerezett mestertervünkkel :ndo:
  6. Nomad DJ Jam Hullával, TAO-val és Tetrával :cool:
  7. A közös zuhanyzás a fiúkkal :wub:
  8. A k10 ép-s wc-lehúzások zuhanyzás közben :rem:
  9. Megint én voltam a pingpong nagymester :tanitas:

Kaja: Teljesen rendben volt, mind ízre, mind mennyiségre. Plusz kedvesek voltak a beszállítók. Ha ennyiért jövőre nem fér bele az Onyx, akkor azt mondom tartsuk meg őket.

Modul: Dícsérném/fikáznám én konstruktív jelleggel szívesen, de mi nem az a csapat voltunk, amelyik mélyenszántó tartalommal töltötte volna meg, így nem érezném hitelesnek a kritikát. Várom, hogy felkerüljön ide az oldalra, szívesen elolvasnám, azt hallottam sok munka volt benne.

Köszönet:

  1. A csapatomnak, aki az első perctől sem hitt bennem és én sem bennük, ezért tudtunk olyan jól szórakozni
  2. A modulírók munkáját, mert mindig hálátlan feladat sok ember szórakozás iránti vágyának próbálni megfelelni
  3. Hullának és Tetrának a türelmes mesélést, és hogy egy kis időre Mr. Ynev lehettem, ami nálam az egydimenziós szerepjátszás csúcsa volt (igen tudom, szomorú, de élveztem)
  4. Mindenkinek, akivel jót beszélgettem, akit megöleltem, akit próbáltam megalázni, aki próbált megalázni, akinek belefújtam az arcába a füstöt, aki indokolatlanul kedves volt velem és aki azt sem tudja, hogy ki vagyok
  5. Végül köszönöm a tábor szervezőinek, akik rengeteg követ megmozgatva lehetővé tették, hogy négy napra teljesen kikapcsoljak, csak azt csináljam, amihez kedvem van és még nagyobb legyen az arcom, mint amilyen lenni szokott.

Jól esett, köszönöm, még ilyet, meghatódtam. Várjuk a 2017-es NYT-t, addig is megpróbálunk majd még sármosabbak lenni, valószínűleg sikertelenül.

Üdv:

Alec Baldwin,

A Rizikófaktor csapat tagja, a világ legjobb szerepjátékosa

 

Hozzászólás megosztása


Link a hozzászóláshoz

Üdv,

mint minden évben, idén is nagyon vártam ezt az egy hetet, a régi ismerősöket, a nagy nevetéseket, az esti beszélgetéseket. Szerencsére egyik sem maradt el, bár kicsit sajnálom, hogy a csapatom feszített időterve miatt két este is jóval kevesebbet tudtam a többi táborozóval beszélni annál, mint amennyit szerettem volna. Beletelik még jónéhány napba, míg behozom az alvásban szerzett lemaradásomat saját magamhoz képest, de azt hiszem, ennél én soha nem is akarok többet aludni a táborban. Télen találkozunk!

Hozzászólás megosztása


Link a hozzászóláshoz

No hát rég jártam a táborban. Én bárhol jól tudom magamat érezni, szerencsére nem kellett megerőltessem magamat, kellemesen telt el ez a pár nap.

Köszönet a szervezőknek, hiszen egy ilyen tábor előkészítése mindig sok munkát és elkötelezettséget igényel, de hát meglátszik a 14 év rutin a dolgokon.

Örömmel tapasztaltam, hogy 10 év kihagyás után nem sokat változtak a dolgok, így ismerős terepen gyorsabban oldódott a hangulatom.

Külön köszönet a csapatomnak is, hogy bevettek köreikbe, kiválóan szórakoztam, csupán a kockák nem szerettek minket, de ráfogom a fronthelyzetre :P

A kalandot pedig majd elolvasom mert gyanítom csak érintőlegesen sikerült csak részt vegyünk benne :P Köszönet a mesélésért Hullának és Tetrának! Remélem nem voltam túl akadékos, csak hát a mesélői beidegződések, hogy enyém az utolsó szó :P De én nagyon jól éreztem magam játék közben, így bízom benne, hogy a KMek is! :)

Ja és köszönet a kajáért, kiválló volt, én mindig úgy állok neki, hogy menza kaja szinvonal ha ezt megugorja már elégedett vagyok, de mind mennyiségben mind minőségben megfelelő volt!

 

Végezetül nagyon örülök, hogy sikerül a közös szórakozásunkban közeledni és együttműködni, hiszen cél a szórakozás!

Hozzászólás megosztása


Link a hozzászóláshoz

Üdv!

Először játszottam Kalandozók.hu-s táborban, de nagyon tetszett. ;) 

A helyszín a megszokott volt, előnyökkel és hátrányokkal... bár talán a vizesblokk fejlődött picit. Külön kérték, hogy szóljunk az étkezésről, hát, ez így jó lesz. Időben ott voltak, finom és bőséges is volt, ha jövőre is ez marad, Ranagolnak tetsző lesz a dolog. 

Köszönöm a mesélést kalandmestereimnek, Scyllának és Sylvernek, akik kitűnően festették elénk a modult, amit ugyan még nem olvastam, de azok alapján, ahogy megkaptuk, ötletes, érdekes és izgalmas kalandnak tartom. Látszott, hogy dolgoztak vele, és minőségre, nem oldalszámra. külön jól jött ki a szintlépés rendszere - ami volt már - csak most úgy kombinálták a helyszínnel, hogy az életutak előnyét hozhassa a játékosok elé.

Köszönöm a játékot a csapatomnak, Krisztinek, Dettoxnak, Réqnak és Sztellának - remélem, nem mentem az agyukra, és egész jól megoldottunk mindent, amit csak a KM-ek elénk tettek. (ami jobbára azt jelenti, hogy megöltünk mindenkit :D ) Köszönöm Sztellának, hogy mégsem hennázott össze álmomban, meg a csokis sütit!, Réqnak a finomságokat, és Dettoxnak, hogy izgulhattunk, mibe mászunk bele már megint.;) Tetszett az oklevél is, és az is, hogy végre az örökös ajándékkészítő is kapott valamit ;)  

Köszönöm a szervezőknek, hogy újra, sokadjára, és ilyen minőségben szervezték meg idén is ezt a tábort! Érdekes újdonság volt az író-olvasó találkozó (egy kis CD-s program :D ) remélem, nem vész el ez a "hagyomány" jövőre sem.

Jó volt a társasozás, munchkinozás - csalás nélkül sikerült nyerni! - (legalább is nem buktam le... :) ) . Az is jó volt, hogy az alternatív napon mégis csak sikerült MAGUS-t mesélnem - sok kaland lesz még ebből! A gyilkosozás is jó volt, (köszi Pancsa!) kár, hogy a végét hagytuk elrontani. 

Köszönöm még a beszélgetéseket - (folyamatosan tájékozódhattunk a vérfeministákkal folytatott örökös és reménytelen küzdelemalakulásáról), a sokadik gyerekkor megélését a legkorszerűbb játék pisztolyok-karabélyok és ki tudja minek nevezhető ellenségelpusztító szerkezetek bevetésével. 

Összességében jó tábor volt, és külön öröm volt olyanokat is látni itt, akik általában más táborokban szoktak előfordulni.  Remélem, a jövő évi is hasonlóan alakul majd! 

Hozzászólás megosztása


Link a hozzászóláshoz

Nem hiszem, hogy a fenti kiváló stílusban megírt beszámolók után érdemes még ezt leírnom, de sosem zavart, ha fölöslegesen kell jártatni a pofámat vagy a billentyűzetet.

A tábor jó volt. Örülök, hogy két új, kezdő csapatnak mesélhettem (a Csupasz, utalva a tapasztalatlanságukra és felkészületlenségükre és a BackstreetBoyz, ami megtévesztő, mert csak négyen voltak), mert így nem tűnt fel nekik, hogy a modult csak az arcom (és más) takarására használom, és igazából a szexuális fantáziáimat mesélem nekik, azt is szarul.

Elnézést kérek a Spice Boyztól hogy a harmadik készlet d100-ból már nem tudtam 00-t kicsikarni, ígérem jövőre keményebben próbálkozom a JK-k megölésével.

Azt nagyon sajnálom, hogy ez már a második NyT, hogy nem, vagy csak részben jön létre egy kiváló mese SirThommal, tavaly a Shadowrun mese akadt el hamvaiban, idén el se kezdtük az EP-t, dehát nem jön mindig minden össze. Hasonlóan hullott el a DnD mese is, most már sosem tudjuk meg, ki véreztette ki a susogós völgyet. Ellenben a FATE Accelerated nagyon jól lendületbe jött, befejezni persze azt sem volt idő, de a közösen kitalált világ és a rendszer szabadsága nagyon sok potenciált rejtett, jó volt. Kösz Vassi!

Az étel finom és sok volt, nincs panasz ott. Köszi CsK hugának a pasijának az anyukájának.

Nem életem NyT-je, mert személyesen én nem élveztem annyira a modult, ez nyilván az én hibám, mert a legtöbb ember akivel beszéltem nem érezte így. Köszi a Zalának, mert sok munka van benne.

Hozzászólás megosztása


Link a hozzászóláshoz

Ahoy. Magam is tíz éve meséltem kalandozók.hu táborban utoljára. Érdekes volt ismét, bár látogatóként voltam már, így a hely ismerős volt. Mindenekelőtt kiemelném az étkezést, ami szerintem első osztályú volt minden tekintetben (finom és elegendő). Köszönöm a szervezőknek hogy dolgoztak a táborért, a modulíróknak hogy volt miből mesélnem (sneernek nem sikerült sajnos személyesen, de legalább beszélgettünk másról). A csapataimnak köszönöm , hogy kihívást adtak és ezzel párhuzamosan jól szórakoztunk (mariachi és happy metal legénysége). Sajnos ritkábban ütköztünk km társaimmal, mint anno vagy ahogy megszoktam, de váltótársammal (messor) eleget diskuráltunk a játékosok öröméért. Jók voltak az esti beszélgetések és a nerf sem zavart, mert nem esett lövedék a poharamba. Sajnos társasozni, alternatív napozni nem sikerült, ahogy strandolni sem. De mindig kell hagyni célt a jövőre. Kellemes nyarat mindenkinek és ha úgy van jövőre megint.

 

 

 

 

 

 

Hozzászólás megosztása


Link a hozzászóláshoz

A modult még nem olvastam (de elérhető lesz online hamarosan, ugye? :)), úgyhogy arról kevéssé tudok/merek nyilatkozni, mindenesetre ami átjött belőle a Kalandmestereinken (Silver és Scylla) keresztül, azt élveztük. Úgy tűnt, hogy - mint a legtöbb modulnak - ennek is voltak hibái, illetve picit az irányítást elvette a JK-k kezéből (pl.: mindegy, hogy mit csinálsz, a modul első felében a páncél-ereklye el fog kerülni a városból a megfelelő helyre - tehát automatikus siker -, hogy 20 év múlva visszakerülhessen), de a hangulat az átjött, és volt lehetőség jót játszani, úgyhogy köszönöm a KMjeinknek!
A csapatom nagyon vevő volt a hangulatra és a játékra (még egy bikakoponyát is hoztak a hangulat kedvéért), vagy csak a vérükben van a barbárság :D, de alapvetően jól jöttek ki a dolgok. Megjegyezném, hogy a sámánom a kaland során szerzett összes sérülése barbár-társaitól származott. :D A dobolással remélem senkit nem zavartunk nagyon a játékukban (ha mégis, akkor legközelebb szóljon, mert most senki nem jelezte, hogy zavarná).

A versenymodulon kívüli programokról:

  • Köszönöm, hogy megismerhettem pár új társas kártyajátékot, mint például az Avalon, a One Night, vagy a Pimp. :D Ezekből párat tervezek is beszerezni...
  • Frizbi minden reggel volt (torna Ábrahámmal), szombat délutánra egy aprócska meccset is sikerült szervezni, amit még a Rizikófaktor folyamatos nyüszítése sem rontott el. Jövőre remélem egy nagyobb létszámú meccs is összejön!
  • SirTomnak és azoknak, akik részt vettek benne, köszönöm a Kamara Larpot. Egy élmény volt, pedig nem vagyok nagy Larp rajongó.
  • Részemről ping-pongozásra idén sajnos nem sok idő jutott, nem volt szívem összetörni a Rizikófaktor kicsi szívét. :)
  • Kockázások: ez mindig jó buli, nem lehet vele mellényúlni, most is jó hangulatú játékok alakultak ki belőle. :)
  • Pancsának köszi a gyilkosos játékot, és az önfeláldozást, hogy javarészt a játékmester szerepét vitte ismét!
  • Dio (Malcom J. Hunt) meghívása a táborba nagy ötlet volt, nagyon örültem, hogy eljött!
  • 4-esfekvő elmaradt, úgyhogy Hulla szégyenlheti magát! :-P

Kaja: mindenképp pozitív változás volt. A szolgáltatók minden alkalommal pontosak voltak (ez már önmagában nagy szó a korábbi évekhez képest!), és amikor a játékosok késtek (szombaton), akkor is szó nélkül megvártak mindenkit. A minőség hozta az átlag-menzát, 1-1 alkalommal kicsit felül is múlta azt. A mennyiségre nem lehet szerintem panaszkodni, sosem jöttem el éhesen. Ha ezt a színvonalat tartani tudjuk, az a tábor előnyére válik! :)

Más: A First Class-el még sosem voltam egy szobában, kicsit tartottam tőle, hogy egy figyelmetlen pillanatomban herén fognak lőni a nerfgun-okkal, de megúsztam. Ehelyett pár házi felessel kínáltak, és a horkolásuk mellett is tudtam aludni (és ahhoz hozzájárulni), a kajámat sem ették meg, a dobomat sem lukasztották ki mérgükben, úgyhogy túlteljesítették (vagy nem teljesítették?) a várakozásaimat. :mrgreen:
1-2 régi barátot, régi ismerőst sikerült elkapni egy-egy késő esti beszélgetésre, de közel sem sikerült annyi emberrel beszélgetnem, mint szerettem volna. Akikkel elkerültük egymást, azoktól elnézést kérek.

A szervezők a tábor létrehozásáért, a modulírók és a KM-ek a kalandért jogosan húzhatnak be maguknak egy "gratulát". :)

Hozzászólás megosztása


Link a hozzászóláshoz

Nagyon jó volt a tábor. Köszönjük a szervezők áldozatos munkáját.

A helyszín továbbra is remek, az étkezésről nem tudok mit mondani, lévén önellátó voltam.

Köszönöm csapatomnak a közös játékot, igazán élvezetesre sikerült, ami ugyanígy érdeme a két KM-ünknek Sneernek és Antailnak, nekik is köszönöm.

Mindezeken kívül nagy köszönet illeti Sir Tomot, aki minden estére készült egy kis csemegével és bár szomorú, hogy nem tudtuk befejezni egyiket sem, ez semmit nem vont le a játékok élvezeti értékéből. Jövőre ugyanígy (avagy nem szabadulsz tőlem és ezt veheted fenyegetésnek is ;) ).

A tervek szerint télen és jövő nyáron is találkozunk.

Hozzászólás megosztása


Link a hozzászóláshoz

Sziasztok!

Az egyik legemlékezetesebb tábor volt az idei számomra, ahol bőven voltak jó és rossz pillanatok (előbbiből sokkal több), de ez így volt egész. Függetlenül attól, hogy szándékosan vagy sem, köszönöm  mindenkinek, aki ezekhez hozzájárult. KM-ként és a modul egyik ötletelőjeként nem tudok objektív lenni annak bírálásában, de a visszajelzések alapján amit szerettünk volna a modullal elérni, sikerült megvalósítani...a kivitelezés hibáiból pedig tanulunk.

Mindkét csapatomnak köszönöm a játékot, sokat tanultam tőletek, remélem Mosquito visszanyeri hamarosan az életkedvét :)

Bár az idén nem a kastély falai adtak védelmet számunkra éjszaka, a profi szervezés előnyeit így is kiélvezhettük, gratula a szervezőknek ezért.

Az utolsó esti Cthulhu játék pedig maga volt a csiszolatlan gyémánt a tábor koronáján, ahol több idő ment el a karakterek bemutatásával, az interakciókkal és a környezet leírásával, mint magával az aktív játékkal, de ez így volt kerek és emlékezetes. Köszi mindenkinek aki részt vett benne és persze Sir Tomnak!

A hajnalig nyúló "wolfikajájátfelzabálómindenpiátösszeöntőWeilononsírvaröhögős"  beszélgetés pedig a legelső tábort idézte fel bennem.

Köszönet ezért!

 

Hozzászólás megosztása


Link a hozzászóláshoz

Hoi,

Étkezést ezúttal sem kértünk, erről nem tudok nyilatkozni.

A szoba nem különbözött a korábbi évektől, noha pont ebben még nem voltunk :) Néhány kimerült éjszakát átaludni pont megfelelő. Hosszabbítóval és hűtővel egész kellemessé lehetett varázsolni a körülményeket.

A modul a jobbak közül való volt, csak kevés volt rá az idő, legalábbis szerintünk. Mindkét mesélővel sietni kellett, pedig nem húztuk az időt feleslegesen, mégis lemaradtak IC beszélgetések vagy mellékes kitérők, amiket jó lett volna kifejteni. Még 1-2 ciklus, és arra is jutott volna lehetőség. Sir Tomnak és Sneernek köszönjük a mesét, reméljük így sem okoztunk csalódást.

A második hely meglepetés volt, de nevet azért nem cserélünk :D

Köszönjük!

Hozzászólás megosztása


Link a hozzászóláshoz

Hát srácok, ez egy remek tábor volt! Köszönet a szervezőknek és köszönet mindenkinek, akikkel beszélgettem, akikkel játszottunk.

A modul nagyon játékos-barátra sikerült, az itt írt vélemények is mutatják, hogy a Dark Zala kitett magáért. Kellett persze hozzá tenni - elég sok improvizációra volt mesélés közben szükség - de összességében nekem is tetszett. Rendesen megdolgoztatott, hogy konzekvensen tudjam meséélni. :)

Pár szó az alternatív mesékről...

- Az Eclipse Phase mesét sajnálom, de este 11 után kezdeni finoman szólva merész lett volna rögtön az első napon. Szóval elnézést, ezt majd bepótoljuk máskor.

- Kult: nagyon köszönöm a bizalmatokat és azt a kitörő játékkedvet, amivel játszani jöttetek (Felon, Pancsa, Jadis, Eric, Artu, Dekker). Ez a kaland most erőteljesen 18 karikásra sikeredett, de szerintem jó volt így, még ha kissé mélyre is ütött. Zseniálisak voltatok, ez volt az eddigi legfelnőttebb, legérettebb játék életemben (pedig nem keveset játszottam már). Nagyon köszönöm, hogy vevők voltatok rá. Még sok van ebben a partiban, kb 2-3 teljes mesére elegendő a jelenlegi téma, anélkül, hogy jelentősen változtatnánk rajta. Meglátjuk a folytatást... Mindemellett elképesztő szerepjátékos teljesítményt nyújtottatok, nagyon jó érzés volt részt venni benne.

- Kamara larp program: Szerintem ez is nagyon jól sikerült, hozta a várakozásaimat. Még akkor is, ha gyakorlatilag csak a fele (negyede?) fért bele a tervezett programból, de hát ez már tervezési hiba, elkeféltem a koncepció kialakításánál. :-/ Cserébe viszont remek volt a csapat, rengeteget nevettünk és egy halom (szerintem) maradandó poén született. Utalok itt Joe-ra, a haldokló zsiráf hangjára vagy Sándor (Eric) elképesztő szövegére - direkt nem idézem, úgy is tudjátok. Köszönöm tehát mind a 10 játékosnak (Felon, Pancsa, Jadis, Sztera, Réq, Tao, Eric, Owden, Dekker, Hulla), hogy kibírták velem ezt az időt. Sokat tanultam belőle és nagyon jól éreztem magam.

- Chutulhu: Hát ja. Kevés nekem 3-4 óra, egy rendes mese 8 óránál kezdődik. mondjuk erre a kalandra még ennyi sem lett volna elég, valszeg ez kétüléses (16-20 órás) menetben tudott volna igazán megérni. Bocs. Viszont iszonyat jót játszottunk így is, a karaktereitek első osztályúak voltak és a szerepjátékotok is kíváló. Azt hiszem, hogy Feri vitte a prímet, de CZ, Jadis, Pancsa/Réq és Catsmile karaktere is zseniális volt. Nagyon köszönöm a játékot, szuper este volt ez is!

Mindemellett jókat beszélgettünk, sokat nevettünk, köszi mindenkinek, aki időt és pár viccet szakított rám.

Egyetlen negatívum a mesélők időrendje volt szerintem. Már az első esti bemesélésnél, ahol 8-10 között kellett volna mesélni, a mesélők kb fele csak 11 körül vagy azután végzett. Ezzel lehetetlenné tette az EP mesém elkezdését. A többi napon ugyanilyen csúszások okoztak egy csomó nehézséget, ami mind a többi program rovására ment. Én szeretem, ha tartjuk a menetrendet, mert ez ad lehetőséget arra, hogy más programokat is tervezzünk.

Minden más szempontból elégedett vagyok, nagyon élveztem a tábort. Köszi mindenkinek még1x, találkozunk (remélem) jövőre is. Amúgy szinte kedvet kaptam a játékra is... :)

 

Hozzászólás megosztása


Link a hozzászóláshoz

Sziasztok!

Nagyon jól éreztem magam részletesen:

1 kaja jó volt:)

2 a modul nagyon tetszett

3 köszönet mindenkinek akivel játszottam bármit is :)

4 csak így tovább!

Üdv Jani

Hozzászólás megosztása


Link a hozzászóláshoz

Hoi!

Az idei tábort egyértelműen jobban élveztem, mint a tavalyit - ez a nyilvánvalón kívül köszönhető volt a kellemesebb időjárásnak is.

Kaját idén is önállóan intéztem, viszont akik befizettek azok nem panaszkodtak, lehet, hogy jövőre én is bevállalom a menüsort. Annyi biztos, hogy A Szent Állat gyomrához órát lehetett igazítani. :)

A modul tetszett, elég ügyesen volt megoldva a 20 éves átmenet és bár mesélőként nézve biztosan nehezebb egy ilyet összerakni - sok a változó -, játékosként én baromira élveztem, hogy megvolt a kvázi életút-élmény és kerek egészként zárom le ennek a karakternek a sztoriját. Egy epikus baráti MAGUS mesét leszámítva életem legjobb ilyen modulja volt.
A csapatomnak köszönöm, hogy vevők voltak a kis szinesítő dolgainkra és hogy a megfelelő pillanatokon hagytak játszani és érvényesülni.

A két KM (Silver és Scylla) közül utóbbi okozott kellemes meglepetést - még akkor is, ha néha megmondtam, mit csináljon :) - a jövőben lehet hogy magasabb pontszámokat fog tőlem kapni. És ezt nyugodtan veheti fenyegetésnek. ;)

A helyszín még mindig lepukkant és kellőképpen igénytelen, arra a pár napra nálam megugorja a mércét, de lassan a vizesblokkra ráférne már valami felújítás (első este a földszinten már tele volt téve az egyik fajansz, zuhanyzásből könnyen lehet epillálás, stb).

Az alternatív mesékből idén a DnD 5-öt válllaltam magamra, itt sajnáltam, hogy nem sikerült lemesélni a modult. Első este sajnos elővigyázatlan voltam - legközelebb nem kell a földszinti társalgóba átülni a játékosokkal, túl sok az ismerős -, második este pedig már senki nem akart leülni folytatni a sztorit. Többek között én sem. Ezért mea maxima culpa a játékosok felé, a többi megírtam már nekik.

SirThomast idén CoC kapcsán sikerült elcsípnem, az utolsó esti meséje már-már pratchett-i magasságokba emelkedő hangulatban telt. Viszont csak megerősíteni tudom a saját vélekedését: kurvára nem lett volna elég az idő a modulra, viszont minden ráfordított percet megért volna szerintem.
Köszönöm a játékostársaknak az érdekes karaktereket - igen Pancsa, Ms. Croft alteregóját is :) -, nekem nagyon hozták a hangulatot és asszem, ezt ti is éreztétek. Ha válogatnom kell, akkor gondolkodás nélkül a szombat estét szavaznám meg a legjobbnak.
Jadisnak külön köszönöm az éjfél utáni fejtágítót a méréses témában, így sikerült követnem, hogy "mire gondolt a költő" a kaland során! :)


Egy technikai javaslatom volna a szervezők felé: az első estén teljesen jó és korrekt a részletes tájékoztatás, de az utolsó estén, amikor mindenki zizeg, menne, inna, csinálná, stb. talán érdemesebb volna kicsit sűríteni a mondanivalót és rövidebbre fogni a zárórendezvény hivatalos részét.
Ennek egyik egyszerű módja lehet, ha pl. csapatokat hívtok ki és nem egyesével az embereket, ezzel a névazonosságokat is frankón meglehet kerülni. ;) 

 

Egyébként eddig egy pozitív és egy negatív táboron vagyok túl, meglátjuk, lesz-e harmadik és az milyen lesz. Az esélyek nem rosszak.
Köszönöm a tábor szervezőinek, hogy lehetőséget biztosítottak számunkra a szórakozásra és a többieknek, hogy közreműködtek ebben!

Hozzászólás megosztása


Link a hozzászóláshoz

Most már illő lenne ide firkantanom valamit.

Minden tábor jó, de az idei az elmúlt pár év egyik favoritja - számomra. Ezt hűen tükrözi a ,,mindjárt jövök" és a ,,még beszélgetünk" mondataim. :)Bocsi mindenkitől, akit ott hagytam egy izgalmas beszélgetés közepette, ígérvén, hogy csak ez, meg az. Bocsi az elkunyizott sörkortyokért (búzasörrel 5 méteres közelemben ülni veszélyes :)) és cigiszálakért. És köszönöm a megmentő pálinkákat, szivarkákat. Csudi jók vagytok.:) Ha ez bármit javít a helyzetemen, mindeninek tudtam a nevét :D (akitől kunyiztam ezt-azt).

A
csapattársaimnak köszönöm a ciklusok első felében való túlélésem segítését (néha vártam egy egy ,,csak" 4 Ép-s maflást az állatkertért) és bocsánat, hogy végig hányta és fetrengte a BM a hajófedélzeten a ciklusok második felében. Foghatnám a plusz 20 évre, de sajnos a kockákra kell. Azért a végén már égettem a manát. ;)

Köszönöm a
szobatársaimnak, hogy vevők voltak a csapat befogadására. Legeslegjobb szobatársak - sok jó, félbehagyott beszélgetés, nagy nevetés és a segítség a Pimpben, hosszú még a sor. Szerencsére nem kellett nagyon, de kardoskodtam azért, hogy velük lehessek egy szobában idén. Szerintem folytassuk ezt a jó szokást. ;) (Ha jövőre nem is, véletlen...)  
Legközelebb még kevesebbet trollkodom be a szobába, ha játszotok és még kevesebb helyet foglalok a hűtőből és még kevesebbet tűnök el.

Egyéb
játszótársaimnak köszönöm a társast, a ping-pongot, a gyilkosozást - köszi fűszeres fiúk a hangulatot, szétröhögtem magam :D. (Jövőre is, mind!)
Amit nagyon sajnálok a sok félbe hagyott és el sem kezdett beszélgetések. Sajnálom, hogy 2 társasra maradt idő - az a társas... egy szóval: beszerezzük!. De azok nagyon jók voltak.^^ Jövőre jobban menedzselem az időmet. Akivel tudtam 1-2 órát leülni dumcsizni, azoknak millió puszi a rám szánt idejükért és bizalmukért cserébe. (Szeretet nyelvem a minőségi idő, úgyhogy tényleg sokat jelentett. ;))
Akivel meg még pótolnivalóm van jelentkezzen, vagy jöjjön kal.hu társasra; érdemes - ez mind a kettőre vonatkozott.:)

Kaját magunknak oldottuk meg kis tábor előtti főzőcskével és a mikró segédletével, de bár kajcsinak szemtanúja voltam, mikor a hűtőhöz gyalogoltam le (jobb lenne, ha nem kellene lépcsőzni :D) és teljesen vállalhatónak tűntek.

Az olvasó-író találkozó is remek volt. Engem ,,gazdagabbá" tett. Jövőre is lehet valami hasonló. :)

Végül pedig:
Kedves
KM-eknek köszönöm a modult. Izgi volt. 
Kedves
szervezőknek pedig az egészt, hogy létrejött. A kis kedvessége nagyon tetszenek, gondolok itt a logós kockákra és a csodaszép színű pólóra is. :) Nagy puszi érte!
Köszönöm
minden táborlakónak, hogy egy percre sem unatkoztam, s annyi mindent lehetett volna még csinálni, de nem volt elég időm, pedig 4 órácskákra korlátoztam az alvásaimat.

Jövőre is - részemről 2005 óta töretlenül! ;)

Hozzászólás megosztása


Link a hozzászóláshoz

Azt hiszem, már kezdem úgy érezni, hogy behoztam az alváshiányt.. de lehet, hogy tévedek :D

Szóval.. ez a tábor nekem magasan a legjobb volt az utóbbi évek nyári táborai közül.. Ezt példázza az is, hogy max 3-4 óra alvással evickéltem végig azt a hetet, komolyan nem tudom, hogy mi működtetett.. talán az a sok szeretet, ami amúgy az egészet jellemezte.. :) Bocsánat, hogy minden reggel úgy keltem, hogy barbie babát és lendkerekes autót kértem, és hogy előfordult ez délutánonként is.. sajnos ez a mondat szerves részem, amikor annyira fáradt vagyok, hogy automatán működök.. :D pedig amúgy nincs barbie baba és lendkerekes autó fétisem.. vagy kitudja. 

Igazából nem is tudtam még végigpörgetni, hogy mi minden hatás ért a kalandozók hetén.. még kategorizálni sem vagyok képes, azon voltam, hogy minden pillanatát megéljem. Elnézést attól, akire rámorrantam, vagy nem mosolyogtam rá.. annyira feszített volt az ütemterv, és én olyan sokmindent szerettem volna belepaszírozni abba a néhány napba. Visszagondolva, embertelen volt a tempó. :D 

A teljesség igénye nélkül köszönöm:

- Zolinak és CSnek, hogy évekóta bíznak bennem, és lehetőséget kapok arra, hogy szervezőként segíthessem a munkájukat. Így módom van mögélátni, hogy milyen elképesztő mennyiségű melót végznek ők azért, hogy néhány napig felhőtlenül érezhessük magunkat. Zrogdavar tartsa meg jó szokásukat. :pajti:

- a csapattársaknak, hogy végigéltük a modult, hogy tudtunk haladni a lehetőségekkel, és átestünk a nehézségeken. Tomnak pedig azt, hogy igyekezett olyan módon befejezni a mesét, hogy mindenkinek legyen helyénkezelt, lezárós élménye

- a szobatársaknak, hogy nem minden reggel mondták el, hogy nagyon rombuszos fejem van így kialvatlanul :D és hogy nem szóltak rám, amikor minden nap csak hajnalban anyagiasultam az ágyamban, némi "hogyan tudok hang nélkül közlekedni - sehogy" kommandó után

- a Kultosoknak, hogy ismét magukkal vittek egy olyan világba, amibe tavaly óta visszavágytam, és ezáltal ismét valami olyanban lett részem, melyet sokáig emlegetni fogok. Várom a folyt. köv-öt, van ebben még néhány tábor :)

- a Larposoknak, akikkel megélhettem egy új játék születését. Én megtaláltam benne a saját fejlődésemet, szóval mindenképpen megérte. :)

- az állandó DnD csapatnak, hogy táborban is összeültünk, hogy Arga ismét őrjönghetett, és hogy tolerálták amikor esetenként megakadt a játék miattam - szervezői átok :) 

- a Chutzpahnak, hogy idén is átmehettem hozzájuk - akár csak percekre - bandázni, és sütkérezhettem a társaságuk fényében (látod Kapi, milyen költői tudok lenni?!? :D)

- Batkának nagyon nagyon a nekem szervezett/készített/kitalált ajándékot (szerencse, hogy közben figyeltem az emléklaposztásra is, különben szanaszét sírtam volna magam rajta :)), és azoknak, akik ezen kereteken belül megvillantották a közös percek értékét (CS, Antail /nem is tudod hogy mennyire betalált az az idézet úgy utólag :)/, Venes, MG, TAO) - nagyon sokat jelent, hogy vagytok :)

- Pancsának és mindenki másnak a sok-sok beszélgetést, mindenkinek, aki megölelt (furán intenzív volt ez a tábor :)), és innen üzenem Catsmile-nak, hogy örültem, hogy ott volt a táborban, és egyszer majd üljünk le dumálni, amikor józan lesz, néhány dolgot másképp lát, mint ahogy van :) Külön boldogságosság, hogy idén jött Shala is :pajti: 

- a modult a Zalának, játszmányos volt, én élveztem benne létezni (leszámítva a wtf kegyvesztést), szóval örülök, hogy elhozták nekem ezt az élményt

- a lelátogatóknak, akik bár nem tudtak végig ott lenni, mégis eljöttek, ha csak órákra is

Hú, megint bőlére eresztettem.. ha valakit kihagytam, attól elnézést, majd valahogy jóvá teszem :)

Hozzászólás megosztása


Link a hozzászóláshoz

Jó volt a mese és a mesélők. A kaja is jó volt.

Aludni kivételesen tudtam hála a külföldi kiképzésnek. A horkolás meg a téblábolás már a legkevésbé sem zavar. Ez sokat segített rajtam.

Az hogy a saját szobánkban tartottuk a meséléseket kicsit necces volt, így hogy két csapat lakott ott. Álltalában mi később végeztünk és mindenki jött lerakni a dolgait. Legközelebb jobb lenne ha mi is szednénk a sátorfánkat.

Külön öröm volt a ping pong és az egyéb társasjátékok. Mindenkinek köszönöm a révszvételt... még Hullának is :D .

Köszönöm a csapattársaknak, hogy nem dobták a törpét a tengerbe. Egyszer még meghálálja, akár már a következő évszázad kezdetén.

Hozzászólás megosztása


Link a hozzászóláshoz

Hát ez a tábor.... Jó volt. De sajnos sokat rontott, hogy mesélőként nem tudtam Mosquitónak olyan élményt adni amit játékosként megérdemelt volna...

Köszönöm az első csapatomnak hogy velük lehetett játszani, azt élveztem. Bocs Sir Tomnak, hogy nem tudtam neki átadni a csapatot próbáltam, de sajnos a 2. csapat problémás volt és így....

Nem éreztem magam olyan jól mint korábban. És bevallom a végén az járt a fejemben, hogy nem jövök többet (páran biztosan örömmel felsóhajtanak) de CZ és Cs győzködésére meggondolom majd magam. 

Kicsit zavar hogy a First Class összekever valakivel, és hogy nem volt időm mesélni 7 tengert, mert sok program csúszott.  

Szóval ennyit erről a táborról.

Hozzászólás megosztása


Link a hozzászóláshoz

Eltelt egy hét, leülepedtek az emlékek és elérkezett a számvetés ideje, ami az idei NYT-t illeti.

Az idei táborra kicsit rányomta a bélyegét az, hogy "nyaralásból" estem be. Szóval bocs, hogy olykor túl könnyen takarék üzemmódra váltottam, és hogy elmaradt a 'SSSS fek leányom férje'.

Modul: minden tiszteletem az alkotógárdáé, és legalább akkora elismerés a profi KM csapaté!  

Kaja: a minőség elfogadható, a mennyiség bőséges. Nem emlékszem rá, hogy lett volna jobb beszállítónk az ideitől, szóval sztem is tartsuk meg őket! ,)

Társas- és party játékok: a kockázás szuper volt, a One Night W. nem különben. Külön köszönet Dekkernek és további két ellenlábasomnak, hogy Westeros trónjára segítettek! ;) Szintén köszönöm mindazoknak, akik segítettek a Gyilkosos remake-m tesztelésében. Meghallgatva a javaslatokat, az égetés során ezentúl a vámpírok szemfogai majd arasznyira nőnek meg! Csak hogy a falu népe lássa, jó úton-halad-e!?! ;)  (Pancsa(!!!): itt is bocsi az epic fail-omért!!!)

Csapataim: köszi mindkét csapatomnak a chip-set, sört és a jó hangulatú órákat, amiket veletek tölthettem!

Mindenkinek köszönöm, hogy ott volt és bízom benne, jövőre is találkozunk!

 

Üdv,

H.

 

U.i.: Egyeseknek ígéretet tettem, de most mindenkinek jelzem, hogy privátban (pszi-üzi) bármely csapat megkereshet a modulversenyben elért végső pontszámáért! ;) 

(Érdekesség képpen, az idei győztes 84,5%-t produkált.)

 

Hozzászólás megosztása


Link a hozzászóláshoz
19 órával ezelőtt-kor Crowstone írta:

Kicsit zavar hogy a First Class összekever valakivel, és hogy nem volt időm mesélni 7 tengert, mert sok program csúszott.

Um, gigaelnézést kell kérnem.:blink::sry:

Nem a csapat, hanem Weilon és én kevertünk, de egyik esti beszélgetésnél - azt hiszem már csak szombaton - kiderült a tévedésünk. Az én névmemóriám pocsék, arcokban vagyok jó; cserébe ha bizonytalan vagyok, hallgatok vagy kerülöm a neveket. Weilon meg... hát harsány, na :)

Jövőre már nem fordul elő :)

:peace:

Hozzászólás megosztása


Link a hozzászóláshoz

Wolfi igen jó barátom de ennyire nem hasonlítok rá ;) Miután CZ elmondta hogy rájöttetek a keverésre nekem is eszembe jutott az eset, és szánom bánom de nektek adok igazat, sőt egyet is értek veletek az akkori kifakadásotokért. Wolfi néha (elég sokszor) elveti a súlykot. De akkor is összekeverni vele. Jövőre ti hozzátok a pálinkát.

Hozzászólás megosztása


Link a hozzászóláshoz

Na akkor ha már ennyit emlegettetek akkor én is irok valamit.

Had köszönjem meg elsösorban CS-nek hogy befogadott a táborba játékon kivüliként.Sajnálom de késön jött az ötlet hogy el kell szabadulnom UK-bol.

Jövöre igérem idöben jelentkezek és Weilonéknak üzenem hogy nem fogom elvetni a súlykot. :) Habár én már csak ilyen vagyok KÁOSZ-ÉLET!!!! :D

Öntörvényü és önfejü alak aki mindenfajta korlátozást nyügnek tekint.Ez állt. igaz rám föleg ha nyaralok szóval bocsi mindenkitöl akinek túl kemény, vagy bunkó a stilusom én nem vagyok egy hippie de szeretlek mindannyiótokat ha hiszitek ha nem. (igen még a falkát is):)(de persze semmi buzulás) :D

Ahogy láttam a csapatok állt. élvezték a modult és rengeteg volt az esti plusz játék.Sajnálom hogy jópárat nem próbáltam ki,ha tudom hogy a 7 tenger ennyire elcsúszik akkor biztos kipróbáltam volna a Game of Thrones a Battlestar Galactica társasokat és szivesen Chulhuztam volna egyik este.

Köszönet az Avalo-ért habár túl fáradt voltam agyilak és többször is elárultam hogy gonosz vagyok. :)

Dark zalának köszönet a kemény munkáért a modullal és a mesélésért, habár én nem is játszottam. :)

Antail-nak és CS-nek a szervezésért,a többi KM-nek azért hogy játék helyett szórakoztatták a Jónépet,jah és Felonnak szintén,csak egy kérésem lenne feléd,majd küldj egy képet a facen a lendkerekes autórol mert lövésem sincs hogy mi az. :)

Köszönet Suttinak és Weilonnak (a sorscsapásnak) hogy én csak ritkán voltam célpont.

Catsmilenak a szabadfogásuk pingpong-ért és a késö esti társaságért.

CZ-nek és CS-nek a fuvarérokért.Jah CZ-nek üzenem hogy utolsó este öröm volt megosztani veletek a kajám és ebböl szivesen csinálnék rendszert.

Crow tény hogy nem hasonlitasz rám,én ugyanis szebb vagyok,habár elismerem jelenleg kövérebb is.Amúgy meg nem is hoztál idén pálinkát.Amit meg jövöre berendeltél Weilonéktol az elözö hozzászólásodban azt majd én megiszom mert te ugysem szereted. :) És én is foglak gyözködni hogy gyere jövöre.

Jaj majdnem elfelejtettem kifejezni hálámat TAO-nak hogy azt hiszem szombaton délbe sámámdobbal ébresztett.(ezt tuti visszakapod te exSkót) :)

A kastéy kicsit lepusztul de nem bántam hogy nem volt már hely a szállodában ahol Dark Zala megszállt.Hatalmas,komoly,de többségében vicces beszélgetésekböl maradtam volna ki esténként ha velük tartok.

Jó volt ott lenni találkozni régi barátokkal és új arcokkal(akik közt volt pár régebbi is csak már elfelejtettem őket :) ) Jövőre remélem újra találkozunk és legalább ilyen jól fogjuk érezni magunkat.Jah és a kaja tényleg jó és bőséges volt rendszeresen maradt amiböl lehetett lopni. :)

 

 

Hozzászólás megosztása


Link a hozzászóláshoz

Nos, nagyon úgy néz ki, hogy eljött az ideje, hogy billentyűzetet ragadjak és élménybeszámoljak.

Pontosabban először jöjjön a köszönet-áradat! Tehát köszönöm a csapatomnak a játékot, szerintem egészen jól együtt tudtunk dolgozni. Külön köszönet, MG-nek, hogy a megbeszéltek szerint rám hagyta a "vezetés" oroszlánrészét. Köszönet Ferinek a D&D-ért, ami bár rövidre sikerült de annál élvezetesebbre. Már el is felejtettem, miért szerettem azt a rendszert/világot. Sir Tomnak a LARP-ért (és TAO-nak a LARP-os felejthetetlen alakításáért, Attila a panda-gondok nagyon ott volt!). Ugyancsak Sir Tom-nak de mindenki másnak is köszönöm az utolsó esti Chutulhu-ért, igazán különleges élmény volt. Ezen felül is köszönet az esti / nap közbeni beszélgetésekért!

Nekem tetszett a modul, köszönet a sok munkáért dark Zalanak és a mesélőinken is.

A kastély továbbra is ugyanolyan rusztikus, mint tavaly de nekem pont így tetszik. 

Szóval ez (is) egy nagyon jó tábor volt, az alvásból nekem se jutott túl sok; de nem is aludni járunk a táborba (meg különben is 'sleep is for the weak').

Folyt.köv. TT-n terveim szerint. :)

 

Hozzászólás megosztása


Link a hozzászóláshoz

Míg wolfy túléli, hogy csak holnap küldöm neki a képet a lendkerekes autóról, és nem zaklat miatta addig se többet (igaz?!?! :P), hoztam nektek egy kis mosolyognivalót. Páran az idei táborozók közül is meg fogják találni magukat benne, az őskalandozók tettei nem évülhetnek el :)

Ez egy TT, pontosabban a 2009-es TT emlékkönyve, melyben KM-től, és JK-któl vannak epic mondatok egybegyűjtve, csapatokról készült képekkel :) Amit tudni érdemes: a modul főszereplője Fanfár volt, aki mindenáron kalandozó szeretett volna lenni, ezért a JK-kat bérelték fel, hogy tántorítsák el ezen szándékától a nemesi fiút mindörökre. Azt hiszem nem árulok el meglepő titkot azzal, hogy minden csapat megpróbálta -hátulról közelítő - szexuális úton biztosítani a küldetés sikerét. Szegény Fanfár.. ;) 

Emlekkonyv.pdf

Hozzászólás megosztása


Link a hozzászóláshoz

Ülj oda az asztaltársasághoz...

Hozzájuk szólhatsz anélkül is, hogy bemutatkoznál. Ha ismert kalandozó vagy, Fedd fel kiléted hogy megismerjenek.

Vándor
Válasz a témára...

×   Formázott tartalmat illesztettél be.   Formázás megszüntetése

  Only 75 emoji are allowed.

×   A hivatkozásodat beágyazta a gépszolga automatikusan.   Mutasd inkább hivatkozásként

×   A Pszi-emlékfelidézés sikeres volt.   Szerkesztőablak kiürítése

×   You cannot paste images directly. Upload or insert images from URL.

×
×
  • Új...