Jump to content
Kalandozok.hu - M.A.G.U.S.

Hivatalos hírek a táborral kapcsolatban


Recommended Posts

Közzétéve:

Üdvözlet Mindenkinek!

Engem ért a megtiszteltés, hogy a versenymodulírónk jóvoltából, a KM csapat nevében, a főszervező áldásával kitegyem nektek a karakteralkotást és hangulatkeltő novellát:

NYT2017 Karakteralkotás: https://kalandozok.hu/talalkozok/nyt2017/nyt2017_karakteralkotas.pdf

NYT2017 Hangulatkeltő: 

 

+ megnyílt a jelentkeztetési rendszer a táborra.

Minden megtalálható a https://kalandozok.hu/erion/nyt2017 címen egy helyen!

Üdv a szervezők nevében,

Antail

  • téma Antail által lezárva
Közzétéve:

Üdv,

Már meg is van a tíz jelentkezett csapat a táborba (sőt, egy csapat jelentkezését már el is fogadtuk). Alapesetben ennél több csapat számára nem tudunk szállás- és játéklehetőséget biztosítani idén. Nem győzzük hangsúlyozni, hogy A minden csapattagot érintő befizetés sorrendje a mérvadó a jelentkezések elfogadásánál. Tehát amíg egy játékos is van, aki nem fizette még be, addig a csapat jelentkezése nem lesz elfogadva. Tavaly is szorult ki sajnos csapat a táborból, erre idén is van esély, ezért kérek mindenkit, hogy ezt tartsa szem előtt.

Jó készülödést mindenkinek!

Közzétéve:

Üdv,

A szervezők döntése értelmében az idei táborba nem lehet hatfős csapattal jönni. Ennek fő oka a versenymodul milyenségében rejlik, de a szervezők számára is nagy könnyebbség, ha nem kell a hat fő miatti plusz teendőkkel és költségekkel számolni. A négyfős csapatok nem jelentenek problémát egyik oldalról sem, de a játékosok a jelentkezéssel tudomásul veszik, hogy a versenyben a nagyobb létszámra tervezték a kihívásokat. A jelentkezési rendszer megengedő volta annak általános célra történt kifejlesztésében keresendő, elnézést kérünk azért a hibáért, hogy csak informálisan limitáltuk a létszámot, nem a rendszerben. Erre jobban oda fogunk figyelni a jövőben.

Köszönjük a megértést

Szervezők

Közzétéve:

Üdv,

Tizenegyedik csapatként beengedtük a Nisgh Astwell Kardjait is. A jelentkezési határidő is letelt közben, úgyhogy ez lesz a végleges szám:

11 csapat játszhat az idei Nyári Táborban.

A második részlet befizetési határideje június 9. Ne feledjék azok, akik csak első részletet utaltak!

 

Kevesebb, mint két hónap múlva találkozunk!

Közzétéve:

Üdv Mindenkinek!

Elérhető a XV. Kalandozok.hu Nyári Tábor Teljes Tábortájékoztatója: 

https://kalandozok.hu/talalkozok/nyt2017/nyt2017_teljes_tabortajekoztato.pdf

Újdonságok:

  • A tábortájékoztató idén két részre van tagolva:
    • Tábori kisokos (táborban is hasznos információk)
    • Előkészületek (tábor előtti fontos tudnivalók)
  • Bekerült egy új fejezet S.N.I.L. néven, amely választ ad pár kérdésre, ami felmerülhet a táborozás során.
  • Bekerült a szobakiosztás tervrajza.
  • Fontos: a tájékoztató tartalmazza a KM preferenciák leadásához szükséges információkat. A KM preferenciákat - ahogy a karaktereket is - az nyt2017@kalandozok.hu címre kérjük küldeni!

Üdvözlettel a szervezők nevében,

Antail

 

poszterke.png

Közzétéve:

Ne feledjétek: a karakterek és az előtörténetek beküldési határideje 1 hét múlva lejár! 2 emlékeztetőt fűznék még ehhez:

  1. Ismét kiemelném azt a követelményt, miszerint az összes Játékos Karakter mindenképpen a Papi Székhez és Pyarronhoz végtelenségig hű kell legyenRészletek a karakteralkotásban: https://kalandozok.hu/talalkozok/nyt2017/nyt2017_karakteralkotas.pdf
  2. A karakterekkel és az előtörténetekkel együtt, egy csomagban, ugyanarra a határidőre várjuk a KM-preferenciákat is! Részletek a teljes tábortájékoztatóban: https://kalandozok.hu/talalkozok/nyt2017/nyt2017_teljes_tabortajekoztato.pdf

Segítségül a 2. ponthoz, az idei tábor Kalandmestereit ide is beírtam:

  • TAO    
  • tetra    
  • Hulla    
  • Sir Thomas    
  • MagyarGergely    
  • Silver    
  • BigMac    
  • Mosquito    
  • Antail    
  • Messor    
  • Frosty
Közzétéve:

Emlékeztető: holnap, június 4. vasárnap 23:59-kor lejár az előző hozzászólásban említett határidő!

Eddig 2 csapaté érkezett meg, további 9 csapat anyagát várjuk kíváncsian! :)

Közzétéve:

Sziasztok,

A Mizu nevű csapat kivételével minden csapattól megérkezett alapvetően minden anyag: karakterek, előtörténetek, kapcsolatok, KM-preferenciák (16 perces késésektől eltekintünk :)). Visszajelzést mindenkinek írtunk.

A Mizu csapat KM-preferenciája - a tábortájékoztatóban leírtak szerint - automatikusan 5-ös érték lett minden KM-re, a csapat anyagának beküldését továbbra is várjuk!

A KM-csapat összerendelés a következő 1-2 hétben megtörténik, amint kész van, megosztjuk fórumon veletek is. Ezek után fogják a KM-ek felvenni a kapcsolatot a csapataikkal. Addig türelmeteket kérjük, részletes választ, kérdéseket, esetleges kivetnivalókat akkor kaptok. Ha valamelyik csapattal kapcsolatban erősebb aggályunk van, azt minél hamarabb jelezni próbáljuk!

Köszönjük nektek, hogy a legtöbb anyag határidőn belül beérkezett!

 

Közzétéve:

A KM-csapat párosítás megszületett:

  • Falka - Antail
  • Fényhozók - Sir Thomas
  • First Class - Silver
  • Happy Metal - Hulla
  • Dark Zala - Mosquito
  • La Familia - Messor
  • Mizu - Frosty
  • Pyarroni Portyázók - Magyar Gergely
  • Rizikófaktor - BigMac
  • Kocka Osztag - TAO
  • Nisgh Astwell kardjai - tetra

A KM-ek megkapták a csapatok kontaktjait, és felveszik velük a napokban a kapcsolatot. Amelyik csapat 1 héten belül nem kap semmilyen visszajelzést a KM-jétől a karaktereikről, kérem nekem jelezze psziben!

Közzétéve:

2 hét van a tábor előestéjéig...

Azoknak, akik még nem várják eléggé, készítettünk egy kis további hangulatébresztőt, a korábban publikált hangulatkeltő videó egy alternatív audiós változatát (a képanyag változatlan).

Enjoy! :)

Közzétéve:

Sziasztok,

Arra szeretnek mindenkit kerni, hogy ha tudomasotok van rola, hogy valaki vendegkent szandekozik erkezni a taborba - akar csak par orara, akar ottalvasra, akar szombaton, akar maskor - , azt jelezzetek Antailnak vagy nekem mindenkeppen. A kastely gondnoka pontos nevsort szeretne -es fog is- kapni a rendezvenyen reszt vevo szemelyekrol, szoval ez egy adminisztrativ kotelesseg reszunkrol, szeretnenk, ha megkonnyitenetek a munkankat, es nem kellene olyan emberekbe botlanunk a taborban, akikrol nem tudjuk, kicsoda, miert, es mettol meddig van ott. Ha a taborban szallas is kene neki, akkor ez kulonosen fontos, mert korlatozottak a ferohelyek, es raadasul csak szallasdij elleneben tudunk helyet biztositani barkinek. A kastelynak uj, eleg preciz gondnoka van, nem szeretnenk, hogy atverve erezze magat mar az egyuttmukodesunk elso eveben barmilyen elhallgatott resztvevo miatt.

A jelentkezesi oldalon (https://kalandozok.hu/erion/nyt2017/) az NJK "csapatba" regisztraltunk be mindenkit, aki ilyen vagy olyan formaban, de vendegeskedik a taborunkban, ezt a listat fogjuk boviteni, ha tovabbi ilyen szemelyek is vannak.

Koszi szepen mindenkinek

 

ui.: Ez nektek is fontos - mivel a kastely nyitva van, elvileg barki bejohet. A szervezok mindig probaljak figyelni, ki mozog a kastely es kornyekenek teruleten, mert kaptunk par eve figyelmeztetest arra, hogy kevesbe jo szandeku illetok is jarkalnak arrafele, akik nem restek meglovasitani barmi olyasmit, amit utana ertekesiteni tudnak. Az o lehetosegeik javulnak, ha a szervezok altal ismeretlen figurak amugy is jelen lesznek a taborban.

Közzétéve:

Kedves Kalandozók Nyári Tábor-lakók!

Hamarost belecsapunk a Dúlásba, és egy izgalmasnak ígérkező modulban tapossuk Ynev földjét. Viszont ne felejtsétek el, hogy szombaton az alternatív nap előeseményeként Malcolm J Hunt és  Luis Saul lesz a vendégünk az író-olvasó találkozón. A beszélgetés mellett lesz lehetőség dedikáltatni is a meglévő műveket, így senki se feledje otthon az aláírásra váró köteteit. ;)

Üdv.
Felon

Közzétéve:

Üdv!

Aki készített képeket a táborban legyen szíves eljuttatni nekem, hogy feltehessük a galériánkba és a 20. éves évfordulón jót nevethessünk. :)

Köszönöm, üdv.

Antail

Vándor
Ehhez a témához mostantól nem lehet hozzászólni
×
×
  • Új...