Hulla Közzétéve: Június 4, 2018 Megosztás Közzétéve: Június 4, 2018 - Mire jó egy olyan rendszer, amivel sosem játszott még senki? - Például, hogy Te lehetsz benne az első! Annak apropóján, hogy a múlt héten egy rajongói pályázatot megnyert ez a koncepció, időszerűvé vált, hogy élesben is megmérettessék. Így a Nyári Tábor alkalmával - csütörtök este - szívesen mesélnék benne néhány (max 5 fő) bátor önkéntesnek egy könnyed, rövid kalandot Yneven. A részvételhez egyáltalán nem feltétel a rendszer ismerete, de akit érdekel, alább elolvashatja a dolog apropójául szolgáló pályaművet. Terveim szerint az anyag bővített verziója lesz ott a játékalkalmon, de azért teljesen kész Szabálykönyvre ne számítson senki. Azt is fontos leszögeznem, hogy NEM egy közös ötletelésre, rendszerkedésre, hanem egy hétköznapi komplett játékra invitálom az érdeklődőket. A kaland egy átlagos kalandozócsapatra lesz szabva. Szóval a szélsőségek kerülendők. A jelentkezőktől kérem, hogy ennek alapján alább adják meg előzetes karakter koncepciójukat is. ALFA TEAM (Karakter) (Csütörtök_este) Nekdolan (Főnix) Jadis (Arel-pap) Vassi (Tolvaj<dzsad>) Owden (Varázsló) Bitschak (Bárd) BÉTA TEAM (Karakter) (Szombat_délután) Lozartan (Gladiátor Udvariork) Messor (Varázsló) Kriszta (Domvik-pap) Tetra (Tolvaj) enigma (???) A csapat teljessé vált. Készülvén a váratlan szituációkra, ezek után már csak tartalék játékosként tudom az új jelentkezőket előjegyezni. Üdv, H. M_Patch.pdf Link a hozzászóláshoz
nekdolan Közzétéve: Június 4, 2018 Megosztás Közzétéve: Június 4, 2018 Engem érdekel, de karakterötletem még nincs Link a hozzászóláshoz
Jadis Közzétéve: Június 4, 2018 Megosztás Közzétéve: Június 4, 2018 Ez engem is érdekelne, mert miért ne. Karakteren még gondolkozom. Link a hozzászóláshoz
Vassi Közzétéve: Június 4, 2018 Megosztás Közzétéve: Június 4, 2018 Jövök én is Erkölcsösebb csapat esetén egy kóborló lovagot hoznék aki a lovagrendjének utolsó életben maradt tagja és keres egy nemes célt amiért meghalhat. Erkölcstelenebb csapat esetén egy dzsad tolvajt hozok aki minden rosszban benne van, és bónusz, hogy béna akcentussal beszélek játék közben amikor dzsadot játszok Link a hozzászóláshoz
tetra Közzétéve: Június 4, 2018 Megosztás Közzétéve: Június 4, 2018 Mindenképpen. Karakternek mindenképpen valami harcorientált figurát hoznék, aki szereti testi fenyítéssel és vérontással megoldani a problémáit, nem feltétlenül gonosz, csak mindent szögnek néz a kalapács (mind formára, mint idegsejtek számában hasonlít hozzá, és kemény is) fejével. Link a hozzászóláshoz
Hulla Közzétéve: Június 4, 2018 Szerző Megosztás Közzétéve: Június 4, 2018 Köszi a jelentkezéseket. Nem várt gyorsasággal fogynak a helyek. A nyitó hozzászólásban vezetem majd, hogy kik mivel jönnek. @Vassi: Köszi az alternatívákat. Mihelyst valaki dönt a csapat lelkületéről mehet a móka. Link a hozzászóláshoz
Vassi Közzétéve: Június 4, 2018 Megosztás Közzétéve: Június 4, 2018 Szerintem akkor maradok a tolvajnál, a lovag nem hiszem, hogy sokáig bírná idegekkel tetra karaktere mellett Link a hozzászóláshoz
Jadis Közzétéve: Június 4, 2018 Megosztás Közzétéve: Június 4, 2018 Látom, alakul a csapat. A leírt karakterek alapján valami mágiahasználó lenne az érdekes pl. papféle vagy boszmester vagy tűzvarázsló (ebben a sorrendben). Link a hozzászóláshoz
Owden Közzétéve: Június 4, 2018 Megosztás Közzétéve: Június 4, 2018 Engem is érdekelne Link a hozzászóláshoz
nekdolan Közzétéve: Június 4, 2018 Megosztás Közzétéve: Június 4, 2018 Én szívesen hozok Főnixet. Link a hozzászóláshoz
Hulla Közzétéve: Június 4, 2018 Szerző Megosztás Közzétéve: Június 4, 2018 Sziasztok! Köszönöm a jelentkezéseiteket. A szabad helyek ezzel be is teltek. Jadis, kérlek dönts, melyik (szerintem pyarroni) isten papja szeretnél lenni. Tetra, milyen fegyverforgatóhoz lenne kedved? Owden, számodra szabad a pálya, a többiek olyan jól lefedték a dolgokat. (Ha kérhetek annyit, ne légy slan! Egy varázslónak, az új mozaikmágia miatt, ellenben kifejezetten örülnék.) Üdv, H. Owden kedveli ezt Link a hozzászóláshoz
tetra Közzétéve: Június 4, 2018 Megosztás Közzétéve: Június 4, 2018 Most bennfentes infók alapján döntsek? Az biztos, hogy slan kardom lesz!! Amúgy nem tudom, milyen csapat lesz? Gondolom ha lesz (feltételezhetően pyarroni) pap, akkor nem gorviki lándzsás lesz. Csatatéri fegyvert (pallos, alabárd, ilyesmi, bármi, amivel nem tudsz leülni az ebédhez) nem tudom akarjak-e. Milyen értelemben legyen "milyen" a fegyverforgató? Link a hozzászóláshoz
Hulla Közzétéve: Június 4, 2018 Szerző Megosztás Közzétéve: Június 4, 2018 Gondolkodj bátran (al)kasztokban! Barbár, Gladiátor valamilyen Harcos (lehetőleg ne északi). Link a hozzászóláshoz
tetra Közzétéve: Június 5, 2018 Megosztás Közzétéve: Június 5, 2018 Mindenképpen Harcos. Szolgált valamelyik háborúban (nem ismerem a történelmet meg azt se, hogy mikor játszódunk), zsoldosként. Shadoni felmenőkkel bír, de pyar. Link a hozzászóláshoz
Jadis Közzétéve: Június 5, 2018 Megosztás Közzétéve: Június 5, 2018 Legyen Arel pap, az nagyon klasszikus. Link a hozzászóláshoz
Hulla Közzétéve: Június 5, 2018 Szerző Megosztás Közzétéve: Június 5, 2018 5 perccel ezelőtt-kor Jadis írta: Legyen Arel pap, az nagyon klasszikus. Rendben, köszönöm! (Legalább a célzófegyverek is szóba kerülhetnek majd. Szuper!) Link a hozzászóláshoz
tetra Közzétéve: Június 5, 2018 Megosztás Közzétéve: Június 5, 2018 5 perccel ezelőtt-kor Hulla írta: (Legalább a célzófegyverek is szóba kerülhetnek majd. Szuper!) Minden tisztességes kalandozónál van célzó és közelharci fegyver! Ez az alap. Link a hozzászóláshoz
Lozartan Közzétéve: Június 5, 2018 Megosztás Közzétéve: Június 5, 2018 Kedves Hulla! Szombat délutáni szabad sávban mesélsz még egy csapatnak? Kellene a teszteléshez. Ha igen, elsőként jelentkezem. Nagyon tetszik a fejlesztésed. Link a hozzászóláshoz
Jadis Közzétéve: Június 5, 2018 Megosztás Közzétéve: Június 5, 2018 Egy órával ezelőtt-kor Hulla írta: Rendben, köszönöm! (Legalább a célzófegyverek is szóba kerülhetnek majd. Szuper!) Nem véletlen a választás. Link a hozzászóláshoz
Owden Közzétéve: Június 5, 2018 Megosztás Közzétéve: Június 5, 2018 Nem vagyok rutinos magus játékos, de bevállalom a varázslót Csak neked, csak most! Link a hozzászóláshoz
Hulla Közzétéve: Június 5, 2018 Szerző Megosztás Közzétéve: Június 5, 2018 9 órával ezelőtt-kor Owden írta: Nem vagyok rutinos magus játékos, de bevállalom a varázslót Csak neked, csak most! Ez bőven más lesz, mint az ETK mozaikvarázslója, szóval még külön előny, hogy nem vagy rutinos MAGUS játékos. És persze előre is köszönöm! 11 órával ezelőtt-kor Lozartan írta: Kedves Hulla! Szombat délutáni szabad sávban mesélsz még egy csapatnak? Kellene a teszteléshez. Ha igen, elsőként jelentkezem. Nagyon tetszik a fejlesztésed. Erre nem merek kapásból rábólintani. Első körben nézzünk körül, van-e még egyáltalán további érdeklődő. Üdv, H. Owden és Lozartan kedveli ezt Link a hozzászóláshoz
Lozartan Közzétéve: Június 6, 2018 Megosztás Közzétéve: Június 6, 2018 Emberek, gyertek, gyertek! Link a hozzászóláshoz
Messor1983 Közzétéve: Június 6, 2018 Megosztás Közzétéve: Június 6, 2018 Bár még nem olvastam el, érdekelne a dolog. Lozartannal átellenes kasztot hoznék. Ha harcost hoz, én varit, és fordítva. Így majd jól kiegészítjük egymást. Lozartan kedveli ezt Link a hozzászóláshoz
Lozartan Közzétéve: Június 7, 2018 Megosztás Közzétéve: Június 7, 2018 Kriszta is játszana, akkor már hárman vagyunk! Én egy udvari ork gladiátort hoznék, Messor1983 testőrét. Kriszta valami gyógyító papnőt mondott. Már csak egy szerencsevadász kéne a csapatba és meg is van a klasszik felállás. Link a hozzászóláshoz
Hulla Közzétéve: Június 9, 2018 Szerző Megosztás Közzétéve: Június 9, 2018 On 2018. 06. 07. at 8:49-kor Lozartan írta: Kriszta is játszana, akkor már hárman vagyunk! Én egy udvari ork gladiátort hoznék, Messor1983 testőrét. Kriszta valami gyógyító papnőt mondott. Már csak egy szerencsevadász kéne a csapatba és meg is van a klasszik felállás. Egyrészt elég fáradt leszek már szombatra, másrészt viszont lehet csak egy év múlva lesz megint alkalmam élőben tesztelni. Ráadásul ekkora lelkesedésnek nehéz ellenállni. Szóval próbáljuk meg! Lozartan kedveli ezt Link a hozzászóláshoz
Recommended Posts
A hozzászóláshoz be kell lépned, vagy regisztrálnod Kalandozó!
Kizárólag a városőrség által átvizsgált kalandozók hagyhatnak válaszokat.
Kalandozónév regisztrálása
Regisztált kalandozóként felhőtlenebb az élet!
Csatlakozás a KalandozókhozBejelentkezés
Már velünk kalandozol? Lépj be!
Belépés