Jump to content
Kalandozok.hu - M.A.G.U.S. Szerepjáték
Gem Kapocs

Dumaterem

Recommended Posts

Üdv!

Greol, a kráni elfekről külön regény nincs, de szerepelnek több novellában is, a már említett kráni krónikák mellett a Homokszem, mind megannyi... és a Megtartó varázs című novellákban olvashatsz róluk - nekem ez utóbbi különösen tetszik abból a szempontból, hogy szépen ábrázolja, hogy a kráni elf is bizony elf. 

Az Antiss valóban utólag, csak a Papok, paplovagok című kiegészítőben került bele a MAGUS-ba. Nem tudom pontosan, mit értesz fura alatt... de kell bele, tekintve, hogy több jelentős isteni alaknak is fontos területe, és a játékba nagyon érdekes szjnt vihet, számtalan lehetőséget adva a játékosok, de a KM kezébe is. Ugyanakkor, ha pont nem érintettek a karakterek benne, simán kihagyható. (és legalább a MAGUS-nak olyan koncepciója, ami a története közepén bevezetve sem írta felül az eddigieket.)

Hozzászólás megosztása


Link a hozzászóláshoz

 Líthas

A Shadoni-öböl nyugati partja és a déli puszták,a pajzsállamok között található egy hosszú erdős sáv. Ynev növényzeti térképe mérsékelt övi lombos erdőket és fenyveseket mutat, illetve a terület partvidékenek közepe fele található egy Shelaimos nevű erődítmény is. Domborzatilag a legdélebbi és legésztakibb részétől eltekintve mélyföld. 

Vannak hivatalos (szabálykönyvben vagy regényben leírt) információk erről a területről?

Hozzászólás megosztása


Link a hozzászóláshoz

Üdv!

A területről nem igazán van kidolgozott anyag, még részletek sem nagyon. (annyival egészíteném ki, amiket írsz, hogy nem mélyföld (az az, amikor a tengerszint magassága alatt van a magasság), igencsak elöntené a víz... csak alföld, és igen mocsaras. 

Egyedül Shelaimosról létezik a Garmacorban egy félmondat, ami szerint shadoni fennhatóság alatt áll... ez nem is olyan meglepő. 

Elég szabad felhasználású terület. Kicsit délebbre, Nyama Jicho városában viszont játszódik egy Hősök napja modul. 

 

Hozzászólás megosztása


Link a hozzászóláshoz
18 órával ezelőtt-kor MagyarGergely írta:

Elég szabad felhasználású terület. Kicsit délebbre, Nyama Jicho városában viszont játszódik egy Hősök napja modul. 

 

Belenéztem,érdekes.Annyit szeretnék megjegyezni,hogy  Ynev Nagytérképe szerintem túlságosan délre és partvidéktől távolra helyezi el. Amennyiben a városállam a pajzsállamok és a Shadon közötti kereskedelem fontos összekötő láncszeme,amely számít mind Pyaron,mind pedig Shadon katonai védelmére,mindenképpen északabbra kellene lennie,egy esetleges gyors katonai segítségnyújtás és a kereskedelmi vonalak biztonságos elhelyezkedése miatt. Egy ilyen hely talán valahol a Shelaimos és Ravalladion féldominiuma között helyezkedhetne el. 

Hozzászólás megosztása


Link a hozzászóláshoz

Amennyiben 1 félelfen nem mutatkoznak az elf szülő külső jegyei, az mennyiben befolyásolja az öröklött elf tulajdonságokat?

Tehát, ha full humán a pacekja, akkor lehet, hogy ugrik a hőlátás, vagy rühellik az állatok, esetleg nem, lesz  gyorsabb, se csesznyébb, vagy a kocsmáig se tud elrobogni, anélkül, hogy kiköpné a tüdejét?

Hozzászólás megosztása


Link a hozzászóláshoz

Tanis jó csávó, de nem épp egy magus karakter.

De hogy már az elf királyok is félre márászkodnak??!!! Visszataszító! :-D

Sajna még egyik sem vagyok, valami univerzális válaszban reménykedtem...olyasmiben ahol a többség dönt.

Így nem kell magyarázkodni! ;-)

A valóvilágban konfliktuskerülő vagyok.

Hozzászólás megosztása


Link a hozzászóláshoz

Üdv!

@targo, természetesen nem szólok bele, hogy intézed a dolgodat otthon a csapatoddal, de azért pár alapvetést leírnék. A mesében a KM dönt, az ő szava irányadó mindenben. Ez egy ilyen játék. (persze ha a játékosoknak nem tetszik, akkor keresnek majd másik KM-et...). Biztos vagyok benne, hogy minden KM-mel lehet beszélni, érveket felvonultatni, megmutatni, hogy a könyvben ez és ez van... de akkor is ő a KM. Kifejezetten kerülendőnek tartom ha valaki - nem te!, csak ide vág a megjegyzés -, a KM-e szava ellen kutakodik pl. a fórumon, és mások véleményével próbálja alátámasztani ellenérzését. Persze lehet tanácsot kérni pl. források tekintetében. De ha a KM szerint a félelfnek lehet szakálla, mert ő neki az most úgy jó/kell, akkor senkit nem érdekel, pontosabban semmit nem számít, ha bárki más szerint ez nem lehet... 

Más, sokkal ártatlanabb dolog, amikor játékosok, KM-is akár, felvetnek dolgokat, amiket megbeszélünk. Ebben lehet a közösségnek tetsző közös nevezőt kialakítani, de ez továbbra sem lesz szabály, semmire nem kötelez más KM-eket. Persze, ha valaminek megtaláljuk közösen a forrását, azt fel lehet - és kell is - villantani, és általában a jól átrágott, közös válaszok is valamiféle nehezen támadható, jó esetben a forrásokra támaszkodó logika alapján születnek, tehát meglehetősen irányadóak, de akkor sem kötelezőek. 

A khál NEM macska. Nem is cica. SEMMI köze hozzá, se földi, se ynevi viszonylatban. (erre sem szerzői, hivatalos, sem irányadó házi forrás nincsen). HIBA tehát a földi vagy ynevi macskaféle állatok bármilyen tulajdonságát (látás, fajták stb...) rájuk általánosítani, azt irányadónak, netán kötelezőnek gondolni a Khálok vonatkozásában. Tehát akárhogy lát, érzékel egy földi macsek, annak semmi köze ahhoz, ahogy egy Khál érzékel, és ha a földi macsek szereti az egeret és a tejfölt, az semmit nem jelent egy ynevi khálra vonatkoztatva. Kétségtelen, hogy a khál amolyan "nagymacska-ember" keverék szerű, kinézetű (és nem házimacska-ember keverék szerű), és senki nem tagadja, hogy az ötletet az adta, és számos tulajdonsága (nagymacska-szerű arc, farok, karmok, szőr, ügyesség stb.) onnan jött. (ötletileg, és nem Yneven, nem az ynevi lények fejlődésének folyamatában!). Tehát nem evidens, hogy a khál dorombol, meg gombolyaggal játszik, meg tejet iszik. Persze lehet úgy megközelíteni a kérdést, hogy ha sok tulajdonsága "macskás", akkor lehet még egy-kettő az - bár ebből kifejezetten irritáló megoldások is születhetnek, ahogy szoktak is - de semmiképpen sem úgy, hogy csak mert egy bajuszát vesztett macska nem "lát" jól, akkor egy khál sem fog. 

 

Fajok és különleges képességeik. 

A MAGUS-ban alkottam több fajt is (érdekesnek szánták őket - az, hogy melyik játékból vették át, esetleg amolyan univerzális fantasy-fajok, ebbe most ne menjünk bele - "szeretem", amikor - megint érdemi cél nélkül - fejtegeti valaki, hogy Csanádék Tolkientől "lopták" az elfeket meg a törpéket, holott azok sokkal azelőtt is "kötelező" mesekellékek voltak ). Szóval vannak fajok. Hogy ezeknek értelme is legyen, vannak tulajdonságaik, jellemzőik, és különleges képességeik, amik rájuk jellemzőek, vannak előnyeik és hátrányaik is. "Ha elf leszel, szép vagy, jól látsz, de gyengébb vagy és irtózol a fekete mágiától.". Ezek együtt járnak. Így találták ki őket, ilyennek képzelték el, - mellesleg ezt szoktuk meg mi, játékosok is - mert így "jók", így vannak valamiféle egyensúlyban, A tápolás persze arra indítja a játékosokat, hogy kell a sok előny, de ne legyen már hátrány... Én olyan amund vagyok, aki lehet pap, de persze kell az összes tápja is. Én olyan félelf, akin ez nem is látszik, de legyen meg minden képességem... stb. Ezt nem kell engedni - persze otthon bármit lehet, de itt egyfajta "univerzális" választ vársz. Alapvető elv, hogy ha ezt választod, akkor azzal Ez is, és Az is jár. Külön nincs. (persze a KM, értelmes, nem tápolós játékossal, a történet érdekében, különleges kivételekként bármit megengedhet, de nem az az általános!). 

Jó elv az, hogy ha ez nincs, akkor abból is vegyünk el, tehát ha nem kell a hegyes fül, karcsú termet meg a szőke-ezüst haj, akkor ne lásson a sötétben sem. Persze itt nagyon megváltozhatnak az arányok, tehát érdemes óvatosan kezelni a dolgot. De ha a játékos tápol, akkor nyugodtan vissza lehet vágni a szárnyát - megérdemelte. Persze - megint megjegyzem, mert így gondolom, léteznek, és kell is létezniük a kivételeknek és a lehetőségeknek erre, de nem az az általános, nem az a szabálykönyv szerinti válasz. 

 

Hozzászólás megosztása


Link a hozzászóláshoz

Nem vettem magamra. Mivel sem csapatom, sem Km-em nincs.

Saját kutatás és elmélyülés van folyamatban, nem minden tiszta, hát kérdezek.

Gondolom erre is jó a dumaterem.

Köszönöm! Meg is kaptam az univerzális választ! :-)

Már csak ez a "tápolás" nem világos teljesen, de gondolom ez azért van, mert elszigetelve próbálom megérteni ezt az egészet irodalom útján.

Tehát a az élőlények fejlődési folyamatában nem lehet párhuzamot vonni a földivel, gondolom ez másra is igaz akkor.

Lesz min tűnődni...

Remélem letisztulnak ezek a dolgok, mert előbb-utóbb olyan KM/játékos szeretnék lenni, akiről nem süt az ősbutaság. Akinek a játék végén nem olvassák a fejére, hogy mennyire felkészületlenül érkezett egy kellemesnek ígérkező találkozóra és így elszúrta mások szórakozását.

Hozzászólás megosztása


Link a hozzászóláshoz
4 órával ezelőtt-kor targo írta:

Tehát a az élőlények fejlődési folyamatában nem lehet párhuzamot vonni a földivel, gondolom ez másra is igaz akkor.

Lehet, csak nem érdemes túlságosan ragaszkodni hozzá. Sokmindenben úgy működik Ynev, mint a Föld, viszont nagyon sokban viszont nem. Lazán kell kezelni, és rugalmasan. Ha a játékélményt növeli, akkor meg kell tartani, egyébként elengedni. Az, hogy mi növeli a játékélményt, mindenkinek más, szóval ezt a csapatnak kell közös nevezőre hoznia.

Hozzászólás megosztása


Link a hozzászóláshoz

Köszönöm az érdemi segítséget!

Kezdek félni tőle, hogy ez nem fog nekem menni... :-( Talán a koromból fakadó merevség és a fantázia hiánya lesz a gond. Minden esetre sok kellemes órát töltöttem itt és komoly könyvgyűjteményem lett Magus regényekből. :-)

 

Hozzászólás megosztása


Link a hozzászóláshoz
6 órával ezelőtt-kor targo írta:

Remélem letisztulnak ezek a dolgok, mert előbb-utóbb olyan KM/játékos szeretnék lenni, akiről nem süt az ősbutaság. Akinek a játék végén nem olvassák a fejére, hogy mennyire felkészületlenül érkezett egy kellemesnek ígérkező találkozóra és így elszúrta mások szórakozását.

Könyvből nehéz megtanulni vezetni. Persze nem árt de a puding próbája mindig az evés. Szerintem nem érdemes ilyen komoly igényeket támasztani magaddal szemben. Mindenki volt kezdő, meg aztán akinek jó a hozzáállása az aligha rontja el a játékot. Azért kezdésnek mindenképp a játékosi pályát javaslom és aztán, ha már azt érzi az ember akkor jöhet a kalandmesteri szint. Játék alatt az ember meg tudja figyelni, hogy a kalandmester hogyan irányít meg hogy mi hogy működik.

Visszatérve a félelfekre. A kártyák alapján nem nagyon van szakálluk: https://lapkereso.spacebar.hu/?race=11&page=1

Hozzászólás megosztása


Link a hozzászóláshoz

Arra a pudingpróbára nem tudom felkészültem-e...? Még vár rám 7 regény, amit nem olvastam ki (de már meg van!), az UT-t meg még nem is láttam. Sőt meg merem kockáztatni, hogy 100m-es közelségbe se kerültem egyhez sem. :-(

Szóval akkor az elfek-félelfek tkp. nem igényesen borotváltak, hanem szőrtelenek. Részemről az irigység!!! (rühellem a borotválkozást)

Természetesen megfogadom a tanácsot és játékosként kezdenék, magam sem gondolnám, hogy izibe a mesélésbe kell beugranom. Gyanítom még játékosnak is elég looser lennék... :-/

Ne már!!! Kártyák is vannak??!! :-O Azok is kellenek? Nincsa még 1 darabom se! :-( Bazira le vagyok maradva!!!

Hozzászólás megosztása


Link a hozzászóláshoz

Üdv!

Szerintem ne keseredj el már előre. 

Gyakorlatilag egy általános fantasy ismerettel le lehet ülni játszani - azért van a KM-ed, hogy mindent tudjon, ami kell. Ha kedvet érzel hozzá, akkor keress csapatot és játssz! Ennyi a lényeg. Bele fogsz jönni, és szépen lassan gyűlnek majd az ismereteid. Nem kell elolvasni 100 könyvet, meg betanulni 100 szabályt fejből. (persze nem baj, sőt, jó, ha olvasol, de nincs kötelező szint a játék megkezdéséhez! Ne ez tartson vissza. 

 

A tápolás a  mindenféle játéktechnikai előnyök halmozását és mértéktelen halmozását jelenti. Érdekes - és talán természetes - jelenség, van, aki kinövi, de a KM-eknek nem árt kezelni, mert gyűrűzve nő, ha rosszul kezelik. (Pl. összeszedsz magadnak 200-as harcértéket, a KM bemesél egy 400-as ellenfelet, legyőz, továbbra is gyengének érzed magad, legközelebb már 400-assal próbálkozol, ha ő megint egy 600-as ellenféllel "kezeli" a helyzetet, véget nem érő folyamatot - vagy elégedetlenséget okoz. (ez persze nagyon leegyszerűsítve, de a lényeg, hogy a játék lényege, a minőségi szórakozás látja kárát.) 

Létezik kártya is, MAGUS témájú is, de ez EGY MÁSIK játék. NEM KELL az asztali szerepjátékhoz, csak a készítők annak idején kitalálták, hogy ebből is lehet pénzt csinálni. Egyébként egy nagyon jó kis stratégiai kártyás játék, amikhez a MAGUS neveivel próbálnak hangulatot teremteni, mert persze a logóval érdeklődőt csalogatni. Hiába, a  lapgyűjtögetés jobban hozza a pénzt. Persze van annak is szépsége, ha akarod, próbáld ki, abból is vannak rendezvények, és biztos vagyok benne, hogy akinek az tetszik, remekül tud szórakozni, viszont az egym ásik játék, nem összekeverendő a MAGUS asztali szerepjátékkal. (persze a kártyák képeit lehet használni modul/NJK illusztrálására is... 

A fantáziahiány komoly gond, főleg, ha mesélni szeretnél, de nehezen hiszem, hogy ilyen gondod lenne, ha könyveket olvasol és ez érdekel, fórumozol, stb. 

Szóval hajrá, tessék játszani, abból gyűlik a tapasztalat és az érdemi kérdések is.  

Hozzászólás megosztása


Link a hozzászóláshoz

A szakállas elf kérdése érdekes. Sok helyen előkerül, többen vitatkoznak rajta, de én a valódi problémáját abban látom, ami valójában nem is probléma. Elterjedt elképzelés a szakáltalan elf, szint mindenhol csak ilyet lehet látni, viszont én még sose olvastam sehol olyat, ami kifejezetten tiltaná a szakállasak létét (talán csak D&D-ben, de nem vagyok benne biztos). Viszont vannak ellenpéldák, ott van ugye Tanis, de már Tolkiennél is megjelenik Círdan, ki a szakállát tépi, vagy bár nem perdöntő, de a különféle MMO-k is mindig nyújtanak ilyen lehetőségeket.

Szóval visszatérve az eredeti gondolatomra, nagyon erősen égett az emberek tudatába a szakálltalan elf képe, de míg a szőrös képű elfek létét semmi sem kérdőjelezi meg, több dolog kifejezetten bizonyítja meglétüket, így szerintem ez a dolog elég egyértelmű.

Ez amúgy más területen is tetten érhető. Például, ha már elf, rengeteg embernél ez egyet jelent egy zöld ruhát viselő, fán alvó és íjász lénnyel, szinte mintha egy bestiáriumi szörny lenne, mindenféle mélység átgondolása nélkül. Én sose pártoltam az ilyen sztereotíp, felületes elképzeléseket, az elfek is hordanak fémpáncélt, harcolnak kardal, lándzsával, nehéz fém pajzsal, ők is építenek kőből városokat, laknak barlangok mélyi csarnokaikban, és növeszthetnek hatalmas szakállat (ezek többségére Ynevi példát is lehet hozni). Az elf egy faj, nem egy NJK találkozás egy kalandban, ami csak egyféle lehet és kész.

Persze senki se értsen félre, az elfek sajátságosak, vannak "megkötéseik", egyedi világnézetük, egy játékosnak jól kell ismernie őket, ha meg akar személyesíteni egyet, de itt sokkal inkább belső dolgokról van szó, és nem arról, hogy van-e szakálluk, vagy hogy milyen tárgy van a kezükben. Tehát nem felületes sztereotípiák alapján, hanem valódi ismeretek szerint kell megítélni őket. Legalábbis szerintem.

Hozzászólás megosztása


Link a hozzászóláshoz

Mélyen tisztelt Magyar Gergely Úr!

Olvasok és fórumozom, de ezt mennél többet teszem, annál inkább világosabb, hogy nem állok készen. Valahogy úgy érzem ezt, mintha a tudás kis sziget lenne az ismeretlenség tengerében és mennél nagyobb tudásra teszek szert, annál nagyobb felületen érintkezik a sziget az ismeretlen tengerével. Tehát egyre jobban rányílik a szemem saját ostobaságomra.

"Tápolás": Számszerű statisztikákkal még nem foglalkoztam, még csak hiteles előtörténet fabrikálásnál tartok. Ez nem azt jelenti, hogy nem tudok kitölteni számisztikailag 20 perc alatt 1 karakter lapot. Inkább azt, hogy nem tartom fontosnak egyenlőre. Viszont a kalandozónak többnek kell lennie az átlag embernél (elfnél...stb.), ha jól olvastam, és a fejlődése elkerülhetetlen. Ezért kap TP-t, lép szintet, kap HM-et, Kp-t, %-ot, Mp-t...stb. Ebből úgy vélem (bár lehet, hogy tévedek), bármely kasztba tartozó "lény" a saját pályáján a legjobbra törekszik, ha hosszú életű akar maradni Yneven. Különös képen, ha elkapta a kalandozó kórt. Már tudom, hogy vigyázni kell a földi párhuzamokkal, de én is ilyesmire törexem a saját életemben, pedig nem is vagyok kalandozó! Megint csak a tapasztalat hiánya szüli az értetlenségem.

Hál' istennek, hogy nem kell a kártya! Sose voltam rajta az ördög bibliáján, max. snapszerozni tudok! :-)

Előbb-utóbb elkészülök az előtörténettel, felteszem a megfelelő helyre, ha nem gond. Szeretném, ha ízekre szednétek, mert a hibáimból tanulok a legtöbbet!

Előre is köszi  a segítséget!

Hozzászólás megosztása


Link a hozzászóláshoz

Kedves Cundior!

A félelfet én is a belső (értékei?) tulajdonságai miatt választottam. A folytonos nyughatatlanság, a beilleszkedési nehézségek szerintem a legjobb táptalaja a kalandozó vér áldásának (áldatlanságának). A szakállról lemondtam ugyan, mert mint itt rávilágítottak az esetek legalább 80%-ban nincs szakálluk. Viszont lehet ezüst mohawk taréjuk és hozzá antennányi hegyes fülük, csuda szép "ibolyakék" szemük és oly könnyű léptű, puha, ragadozó mozgásuk, mint a hegyi oroszlánnak! :-) Semmiképp nem szeretnék fáról lődözgető, moha lepte, pitypang zabáló sztereotípiát! Legalább ebben nem tévedtem nagyot! :-)

Hozzászólás megosztása


Link a hozzászóláshoz
1 órával ezelőtt-kor targo írta:

Előbb-utóbb elkészülök az előtörténettel, felteszem a megfelelő helyre, ha nem gond. Szeretném, ha ízekre szednétek, mert a hibáimból tanulok a legtöbbet!

Előre is köszi  a segítséget!

 

48 perccel ezelőtt-kor Coryss írta:

Én szívesen elolvasom azt az előtőrténetet küld nyugodtan. :D

Dettó; számíthatsz ránk, targo! :)

Hozzászólás megosztása


Link a hozzászóláshoz

A hozzászóláshoz be kell lépned, vagy regisztrálnod Kalandozó!

Kizárólag a városőrség által átvizsgált kalandozók hagyhatnak válaszokat.

Kalandozónév regisztrálása

Regisztált kalandozóként felhőtlenebb az élet!

Csatlakozás a Kalandozókhoz

Bejelentkezés

Már velünk kalandozol? Lépj be!

Belépés

×