Jump to content
Kalandozok.hu - M.A.G.U.S.

A Déli-Határhegységen túl


Greol

Recommended Posts

30 perccel ezelőtt-kor Greol írta:

Az MTK (legalábbis amennyire emlékszem) világossá teszi,hogy a khálok az elit részét képezték. 

Igazad van. Ugyanakkor később ez a kép legalábbis árnyalódott. A "Szerafizmus..." c. dolgozat már úgy fogalmaz, hogy az "Óbirodalom vezető erejét rég kipusztult ismeretlen fajok alkották - talán a khálok és az aquirok rokonai -, semmiképpen sem az emberek, akik akkortájt még alig emelkedtek ki a félállati sorból". (A szöveg a DÓBbal kapcsolatban egyébként tele van ilyen kifejezésekkel, mint "nyilván", "bizonyára", "feltehetőleg" és "az sem lehetetlen"...) Nem érdektelen talán azt sem megemlíteni, hogy az egyik RÚNA levelezésben megjelent egy olvasói kérdés a khálokról, s az akkori szerkesztői vélemény odáig ment, hogy megszűnt a faj koncepciójának támogatottsága, merthogy nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket...*

Mellesleg a fenti idézet a Fogadalom ifjú varázslójának vélekedésének megalapozottságát is erősen megkérdőjelezi.  Lehet szeretni Ian Russel regényét, de én a DÓB mikéntjével kapcsolatban inkább az "Ősi titkok..."-ra és az abban bemutatott gdon teremtésmítoszra és hagyományra hagyatkozom. 

* Amúgy a khálokról már korábban is esett szó. Akkor úgy vélekedtem, ha volt is közük őseiknek a DÓBhoz és annak vezető rétegéhez, akkor csupán olyasformán, mint Toron harcos kasztjának Új-Kyria elitjéhez. Voltak előjogaik, de a pietorok attól még nem famorok, az elendortól meg pláne messze vannak. (A felépítésük is inkább harcosoknak, vadászoknak teszi őket alkalmassá, mint szellemi vezetőknek. Persze ott van Aslan, szóval ezen is lehet tovább polemizálni... :) ) 

Link a hozzászóláshoz

Pontosan ezek miatt a dolgok miatt kezdtem el nyomozni, amiket írtatok.


Például én az elejétől kezdve úgy tudom, és nemcsak én, hanem az egész társaságunk, hogy DÓB sose volt démonurak, meg démonhercegek uralma alatt. Persze benne van a pakliban, hogy csak egymástól hallottuk és most meggyőződésből mondjuk, hogy külön-külön tudtuk. De itt motoszkál a fejemben, hogy én ezt valahol olvastam, az eredeti írásokban. Meg az is lehet, hogy egy ilyen nagy birodalomban volt olyan hely, ahol démon is a csúcsra juthatott, de alapvetően ők voltak a szolgák. DÓB egy brutális hely volt, és nem a démonok miatt, hanem a gazdáik miatt. Tehát, mi pont fordítva gondolkozunk, mint azok az írások, amiket ti említettetek.


DÓB a mi olvasatunkban Cranta déli megfelelője nagy tudású mágiahasználókkal. Nem a démonok uralkodtak felettük, hanem ők a démonok felett. Rémlik, hogy ezek emberszerű humanoid élőlények voltak. Mondjuk ki emberek. Tehát ősi mágiát űző, humanoid demonológus specialisták. Nah, ezt jól megfogalmaztam. És még passzolna is a kor, meg a stílus Crantához. Ősi nyers mágia (ezt most csak én mondom apró hasonlatként, hogy valahol az od és a mana között). És csúcsra fejlesztették a tudományukat, és gátlástalanul használták. Veszedelmesen gátlástalanul! Ezeket akarjuk démonhercegekkel megzabolázni? Nem! Nem jó. Logikátlan.


És mi nem ismerünk ilyen írásokat, mint például az „Ősi titkok láza”. Nekünk elsősorban az Alapkönyv meg többiek, ami még a Valhalla Páholytól jött, azok az irányadóak. Az eredeti regények még elfogadtatóak, de amik később jöttek, és nem próbálnak meg igazodni az alap elképzeléshez, amiben így is van már elég ellentmondás, elvetjük. Nem kell több ellentmondás.


DÓB-on keresztül érkeztek Ynevre az emberek? Nem! Héjj! Cranta az emberiség bölcsője! Nem kell már mindenféle térkapukon ide újabb embereket hozni, már itt vannak! Az ynevi Babilonban! (Jó, tudom, hogy nem kell párhuzamot keresni a valósággal, de ha az alkotók így tervezték meg, úgyis példálózok vele.)


Második törvénykönyv. Azt mondja a khálok a DÓB-nak az egyik(!) uralkodó kasztja. Nekünk ez szentírás. Valahol benne vannak a buliban az emberek, ez az egyik, amit már tegnap óta keresgélek.


Godon! A tökéletes Birodalom, A Birodalom! Tervszerűen létrehozott állam, gondosan kiválasztott lakosság, tökéletesen kifinomult mágia. A MÁGIA! Ezt tanulom Lar-Dor-ban. Már ami megmaradt belőle.


És akkor azt mondják nekem, hogy Godont a DÓB egyik rabszolganépe alapította, akik fellázadtak és elmenekültek? Ne vicceljünk! Ott van leírva! Alapkönyv. Ezek nem menekültek voltak, hanem telepesek.


Ott vannak a sámánok ősei! Ők biztos, hogy uralkodó kaszt voltak DÓB idején.


Illesszük már egymáshoz ezt a kettőt! Az uralkodó kasztból a brutál mágiájukkal lettek a sámánok a könyörgéseikkel, kántálásukkal, meg a fohászaikkal, a rabszolgák meg megalapították a legkifinomultabb mágiájú államot és mágusok lettek?


Nem! Ez se jó! Marhaság! Vicc! Ha hozzáteszek, akkor ne tegyem tönkre azt, amit egyszer már valaki kitalált. Tehát, ma megegyeztünk a fiúkkal, hogy az ilyen elméleteket egytől egyig elvetjük.


Nah, szóval ezek ügyében nyomozok kizárólag a szabálykönyvekben, közben próbálom időben elhelyezni őket és a szomszédjaikat. Nem tudom, meddig fog tartani, de majd mindenképpen közlöm a végeredményt, szerintem tetszeni fog nektek. Nem nagy fehér majmokról akarok fantáziálni természetesen. Most csak a nyers információkat próbálom kisilabizálni lapról lapra és ahol ellentmondás van, oda megoldást javasolni.


Tehát megpróbálom visszafejteni a legendák mögött megbúvó valóságot :)

Link a hozzászóláshoz
27 perccel ezelőtt-kor Xing írta:

Godon! A tökéletes Birodalom, A Birodalom! Tervszerűen létrehozott állam, gondosan kiválasztott lakosság, tökéletesen kifinomult mágia. A MÁGIA! Ezt tanulom Lar-Dor-ban. Már ami megmaradt belőle.


És akkor azt mondják nekem, hogy Godont a DÓB egyik rabszolganépe alapította, akik fellázadtak és elmenekültek? Ne vicceljünk! Ott van leírva! Alapkönyv. Ezek nem menekültek voltak, hanem telepesek.


Ott vannak a sámánok ősei! Ők biztos, hogy uralkodó kaszt voltak DÓB idején.

Mitől is olyan biztos ez utóbbi? Felteszem, nem attól, hogy a nomádok rettegnek a démonoktól...

A "telepes" és a "menekült" fogalma sem áll olyan távol egymástól, tekintve Észak-Amerika történelmét. Mellesleg ezek a menekültek szétverték az óbirodalom utánuk szalajtott ármádiáját is. Szóval nem arról van szó, hogy az első adandó alkalommal pánikszerűen világgá szaladtak a síkurak elől, hanem sokkal inkább arról, hogy kitörtek a szolgaságból, és megkeresték a maguk birtokát, ahol szabadon élhetnek.

Godon és alapkönyv - mi is van ott leírva: "Megalakulásának történetét - számos egyéb mozzanathoz hasonlóan - a történettudomány nem ismeri. (...) A godoni mágia eredete ismeretlen..."  (ETK 444. old.)

27 perccel ezelőtt-kor Xing írta:

Illesszük már egymáshoz ezt a kettőt! Az uralkodó kasztból a brutál mágiájukkal lettek a sámánok a könyörgéseikkel, kántálásukkal, meg a fohászaikkal, a rabszolgák meg megalapították a legkifinomultabb mágiájú államot és mágusok lettek?


Nem! Ez se jó! Marhaság! Vicc! Ha hozzáteszek, akkor ne tegyem tönkre azt, amit egyszer már valaki kitalált. Tehát, ma megegyeztünk a fiúkkal, hogy az ilyen elméleteket egytől egyig elvetjük.

Persze így is lehet. 

Link a hozzászóláshoz

Xing, bocsánat, ha félreérthető vagyok, nem kioktatásnak, csak jószándékú tanácsnak szánom, hogy szerintem előbb olvasd el azt, amit kritizálsz, és ismeretlenül elvetsz. Amiket te feltételezel és ami ellen érvelsz az újonnan megjelent forrásokból (Ősi titkok...), azok nem fedik a valóságot, nem olyan formán vannak leírva a könyvben, amiért önmagában nem lehet téged hibáztatni, mivel bevallottan nem olvastad. Csak ugyebár így az érvelésed alapját veszíti.

Link a hozzászóláshoz
9 perccel ezelőtt-kor bűvdudás írta:

Mitől is olyan biztos ez utóbbi? Felteszem, nem attól, hogy a nomádok rettegnek a démonoktól

MTK - Sámánmágia - Szellemvarázs - első bekezdés

Elsősorban a tudásukra értettem, nem a vérvonalra. A Sámánmágia a DÓB hagyatéka.

 

11 perccel ezelőtt-kor bűvdudás írta:

Mellesleg ezek a menekültek szétverték az óbirodalom utánuk szalajtott ármádiáját is.

Ezt ugyanaz az írás írja, amelyik megpróbálja velem megetetni, hogy a rabszolgák tisztább, kifinomultabb és hatalmasabb mágiát űztek, mint az uraik. Mert a végkövetkeztetés valami ilyesmi. Ez a mondat ráadásul magyarázkodásnak hangzik, ez próbálja még jobb színben feltüntetni azokat a menekülő rabszolgákat, hátha végre elhiszem.

 

17 perccel ezelőtt-kor bűvdudás írta:

Szóval nem arról van szó, hogy az első adandó alkalommal pánikszerűen világgá szaladtak a síkurak elől, hanem sokkal inkább arról, hogy kitörtek a szolgaságból, és megkeresték a maguk birtokát, ahol szabadon élhetnek.

Újabb magyarázkodás.

És nincsenek síkurak.

MTK - Sámánmágia - Nomádok - Az idők hajnalán - Első bekezdés (megtaláltam)

Barátkoztak velük és az uralmuk alá hajtották őket. A mágusok uralkodtak!

Mint mondtam, nekünk a törvénykönyvek szentírásnak számítanak!

 

39 perccel ezelőtt-kor bűvdudás írta:

Amúgy a khálokról már korábban is esett szó. Akkor úgy vélekedtem, ha volt is közük őseiknek a DÓBhoz és annak vezető rétegéhez, akkor csupán olyasformán, mint Toron harcos kasztjának Új-Kyria elitjéhez.

A khálok felhagytak a szakmával. Ez is valamelyik törvénykönyvben van benne. Mert akkor, ha folytatják,  Felice kerekedik felül. És ők inkább Beth-hez húznának. Felice nem jó. Nah, Felice járt DÓB-on, ő entitás. De legyőzték. Mert Beth is eljött.

Szóval a khálok csak most jó fiúk. És, ha praktizáltak, akkor együtt csinálták a z emberi haverjaikkal.

Link a hozzászóláshoz
Egy órával ezelőtt-kor Xing írta:


Például én az elejétől kezdve úgy tudom, és nemcsak én, hanem az egész társaságunk, hogy DÓB sose volt démonurak, meg démonhercegek uralma alatt.

 

Igen jól tudjátok, a DÓB nagyjából az volt mint északon Ryek csak ott nem a kyrek  hanem valamilyen (talán) aquir érdekcsoport tolta túl a szerafizmust. Na ezt írta felül Gáspár szokása szerint. Sajnos nem tudsz vele mit csinálni, csak figyelmen kívül hagyni. 

Link a hozzászóláshoz
Egy órával ezelőtt-kor Xing írta:

Ezt ugyanaz az írás írja, amelyik megpróbálja velem megetetni, hogy a rabszolgák tisztább, kifinomultabb és hatalmasabb mágiát űztek, mint az uraik. Mert a végkövetkeztetés valami ilyesmi. Ez a mondat ráadásul magyarázkodásnak hangzik, ez próbálja még jobb színben feltüntetni azokat a menekülő rabszolgákat, hátha végre elhiszem.

illetve

54 perccel ezelőtt-kor Shen írta:

a DÓB nagyjából az volt mint északon Ryek csak ott nem a kyrek  hanem valamilyen (talán) aquir érdekcsoport tolta túl a szerafizmust. Na ezt írta felül Gáspár szokása szerint. Sajnos nem tudsz vele mit csinálni, csak figyelmen kívül hagyni.

Mindkettőtöktől elnézést kérek: senkinek se akarnék "lenyomni a torkán" olyan koncepciót, amit nem vesz be a gyomra. Nekem viszont tetszik az "Ősi titkok..." által felvázolt olvasat, és azon keresztül nézem immár a többi forrást is. Részemről ennyi. 

Link a hozzászóláshoz
3 perccel ezelőtt-kor bűvdudás írta:

Nekem viszont tetszik az "Ősi titkok..."

Igen, igazad van!

Ezt pont írni akartam, csak közben haza kellett kocsikáznom egy részeg kollégát. :) 

Ez az "Ősi titkok..." egy alternatív Ynev. Sose volt az ilyesmivel bajom, mindenki alternatív Yneveket játszik.

Ahogy látod, nekünk viszont a szabálykönyv a mániánk elsősorban, én ezért vetek el sok dolgot, amit mások nem.

Meg, ahogy a legendák szólnak, sok regény meg egyéb írásmű lejátszott kalandmodulokból születik, és távolságtartóak vagyunk velük kapcsolatban, mert nem mi játszottuk. Mondjuk másfele mentek abban az időszakban, mint mi.

Egyszóval az alternatív Ynev teljesen oké, ha nem erőltetik rám, és te írtad is hogy nem ez a célod.

Úgyhogy teljesen oké.

És el fogom olvasni az "Ősi titkok..."-at.

 

 

Link a hozzászóláshoz
9 órával ezelőtt-kor bűvdudás írta:

Mindkettőtöktől elnézést kérek: senkinek se akarnék "lenyomni a torkán" olyan koncepciót, amit nem vesz be a gyomra. Nekem viszont tetszik az "Ősi titkok..." által felvázolt olvasat, és azon keresztül nézem immár a többi forrást is. Részemről ennyi. 

Semmi gond, engem igazán nem zavar. Csak ne játsszuk el hogy ynev mindig is olyan volt amit éppen akkor le vagy inkább átfest GA. 

Link a hozzászóláshoz
Egy órával ezelőtt-kor Shen írta:

Semmi gond, engem igazán nem zavar. Csak ne játsszuk el hogy ynev mindig is olyan volt amit éppen akkor le vagy inkább átfest GA. 

Mert a DÓB-ról olyan sok és részletes adatunk van, amibe az új morzsák már nem férnek bele?

Én követtem ezt a témát itt a fórumon, elolvastam a hozzászólásokat, hogy mit vélünk tudni a területről, valamint olvastam a vitatott könyvet is, és nekem eddig nem sok olyan dolog tűnt fel, ami teljesen feloldhatatlan ellentmondás lenne. Nem állítom, hogy minden részlet összevág, de szerintem lehet közös nevezőt találni.

Például András tudtommal nem tér ki a birodalom létrejöttének körülményeire, hogy pontosan ki idézték a démonokat Ynevre, ugyan úgy, ahogy a hatalmi berendezkedésüket sem tárgyalja.

Nem védeni akarom, én se értek egyek a könyv minden mondatával, vannak nekem sem tetsző részei, csak nem értem, hogy az a néhány elejtett mondat (amit talán nem is ismertek) miért kelt ekkora felháborodást.

Link a hozzászóláshoz
21 órával ezelőtt-kor bűvdudás írta:
22 órával ezelőtt-kor Xing írta:

Ott vannak a sámánok ősei! Ők biztos, hogy uralkodó kaszt voltak DÓB idején.

 

Ez némileg a egybevághat a fentebb említett Fogadalombeli Nevyll nevű varázsló feltételezésével: a birodalom uralkodórétegébe emberek is bekerülhettek.Az ilyen egyének (de valószínűleg inkább családok vagy nemzetségek) nyilvánvalóan elég sokat tudtak a szerafizmusról,esetleg ők maguk is szerafisták voltak. Amikor az emberek kivonulása megkezdődött és megvisszaverték a Birodalom ellenllépéseit,sokan a frissen létrejött godoni állam határian kívül találtak magukat,amaiatt a  sokszor kegyetlen szelekció miatt amit a godoni államalakulat folytatott saját belső stabilitásának megteremtése érdekében.(Forrás: Ősi titkok láza...) Tehát: az emberi felszabadítók mindenkinek szabadságot hoztak,de az államiság biztonságot adó nyújtó keretét már nem mindenkinek nyújtották át. Ezzel hatalmas védelem nélkül maradt embertömeg jött létre,amely észak fele vándorolt illetve a Határhegység bércei között telepedett meg. Azzal kapcsolatban ,hogy ezek néptömegek miként leltek mágikus védelemre  három elképzelésem van:

1)Valahogy még a rabság idejében rájöttek pár dolgra a démonok manipulálásával kapcsoaltban,amivel megvetették a samanizmus késöbbi alapjait.

2) Az elitbe tartozó emberek egyből a felszabadulás után egyből velük tartottak,szerafizmus segítségével biztosítottak mágikus oltalmat az embertársaik számára.(Az első sámánok őseit talán a Godonba be nem engedett emberi szerafisták között is kereshetjük.) Ez valószínűleg nem tetszhetett 'Egy'-nek (valójában már nem neki hanem az egykor szétszakadt törekedékeinek) aki  megvonta a támogatást az egykori pártofogoltjaitól. Elképzelhető az is, hogy volt egy átmenti időszak amikor az ősistenek igehírdetői párhuzamosan léteztek a varázshatalmukat egyre inkább elkorcsosító szerafistákkal,mely rivalizálásból - mert nyilvalóan ilyesmi állhatot fenn - valamiért a varázshatalmukat egyre inkább követelésből kérésbe lezüllesztő szerafisták kerültek ki győztesen. Ennek kiváltóoka rejtély,talán az ok az embernépek óriási szabadságvágya lehetett,nem voltak képesek elviselni,hogy  segítő szándékú égi entitások nem csak nyújtanak,de nyíltan követelnek bizonyos dolgokat.Végeredményében ugyanaz a kiváltóok játszott közre mint amelyik a godoniakb esetében elnyomta  a belső,isteni hangokat. 

3) A DÓB összeomlása után az emberi-elit csatlakozott pusztai és hegyi és talán jégmezően maradt embertársaihoz,lévén Godonba már nem juthatott be. Szerafista ismereteik nagy előnyt jelentettek a beilleszkedésben,mivel a fentebb említett három területen ekkor még nagyarányú volt az összeomlás után létrejött démonikus aktivitás,az elszabadult erőket valahogy meg kellett fékezni. Varázstudományuk elkorcsosulásának oka pedig talán a kialakuló primitív társadalmi viszonyokban keresendő: a szerfaisták nem tudták tovább adni bonyolult,magasszítntú tudományukat primitív,nomadizáló törzsi viszonyok között. 

Lehetséges hogy az eddigi három egyszerre vagy egymás után történt, elvégre nem zárják ki egymást. Ez talán segíthet hidat verni a Fogadalom és az Ősi titkok láza között.  

 

Link a hozzászóláshoz
9 órával ezelőtt-kor Cundior írta:

Nem védeni akarom, én se értek egyek a könyv minden mondatával, vannak nekem sem tetsző részei, csak nem értem, hogy az a néhány elejtett mondat (amit talán nem is ismertek) miért kelt ekkora felháborodást.

Nincs felháborodás. Ezt itt eddig mind csak vélemény- és információcsere volt szerintem.

 

7 órával ezelőtt-kor Shen írta:

Mert ez a szokásos  gáspári erőszakoljuk meg ynevet hozzáállás eredménye. A teljesen öncélú úgy rombolom a világot ahogy csak akarom mert már az enyém tipikus esete.

Már nem az övé. Nekünk adta. Hehe. Persze csak használatra.

 

3 órával ezelőtt-kor Greol írta:

Varázstudományuk elkorcsosulásának oka pedig talán a kialakuló primitív társadalmi viszonyokban keresendő: a szerfaisták nem tudták tovább adni bonyolult,magasszítntú tudományukat primitív,nomadizáló törzsi viszonyok között.

Én belevenném negyedik elemnek Kránt. Ranagol szolgái nem nagyon szokták életben hagyni a Selmo-kat. Aki nem menekül el, az pusztul. Így a nagymesterek, aki marad, az tutira halál fia. Aki elmenekül, annak még lehet jövője. Valahol máshol. Aki marad, meghal. Maradnak nagymesterek tanítványai, vagy mondjuk a kisebb tudású egyedek, akiket a krániak még arra se méltatnak, hogy utánuk menjenek az üregbe, ahova bújtak.

Így a tudás gyengül, mert nincsenek már igazi mesterek, magukkal vitték a halálba, vagy már valahol nagyon messze kamatoztatják.

Magamból indulok ki, tegyük fel, hogy a Birodalom nagy tudású mágusa vagyok. Egy biztos, alapvetően gonosz arc vagyok a Feketemágia az életstílusom.

- Ha van elég eszem, és tudom hogy semmi esélyem, eltűnök innen az embereimet cserben hagyom, mentem az irhámat. Ez a típus a leginkább túlélő. Mágusban értve. A túléléshez hatalom is kell, neki van.

- Lehet, beképzelt tuskó is vagyok, akkor azért maradok, mert nem látom át, hogy gyengébb vagyok. És még ebben az esetben is elmenekülhetek az utolsó pillanatban, amikor végre rájövök, hogy nem én vagyok a legjobb. Akkor magam alá csinálok és huss, megyek innen messze. 

- Bár ezek között a mágusok között nem a jóság lehetett a legnagyobb erény, de az is lehet, van bennem egy kis becsület, akkor maradok és az utolsó csepp véremig harcolok, nem hagyom cserben az embereimet, együtt halok velük.

Végkövetkeztetés, nem nagyon maradhatott sok olyan, aki mágusnak taníthatta volna nomád őseinket.

Link a hozzászóláshoz
11 órával ezelőtt-kor Xing írta:

Én belevenném negyedik elemnek Kránt. Ranagol szolgái nem nagyon szokták életben hagyni a Selmo-kat. Aki nem menekül el, az pusztul.

 

Én csak csendesen megjegyezném hogy hivatalosan Selmo nem pusztult el hanem egy rendbírává vagy annak részévé vált (Qus-Quar).  De ez regényben nem is szerepel, hanem a kártyából és  a fórumos okosságokból lehetett meg tudni.  :ordog::ordog:

Link a hozzászóláshoz
9 órával ezelőtt-kor Shen írta:

Én csak csendesen megjegyezném hogy hivatalosan Selmo nem pusztult el hanem egy rendbírává vagy annak részévé vált (Qus-Quar).  De ez regényben nem is szerepel, hanem a kártyából és  a fórumos okosságokból lehetett meg tudni.  :ordog::ordog:

Ha szabad, pontosítanék:

http://mk.deltavision.hu/ranagol-akarata-szerint/

Link a hozzászóláshoz
On 2018. 12. 11. at 19:28-kor bűvdudás írta:

Utolsó ittmaradt (ismert) hírmondójuk, Zherlig kán hiába csaknem halhatatlan, még arra sem képes, hogy saját struktúráját rendezve komolyan a befolyása alá vonja és felhasználja a nomád törzseket. Jelen formájában annyira futja neki csupán, hogy egyesekben tanyát verjen, és elbitorolja a testüket. Ez még Ryekben is kevés lett volna.

Ez melyik könyv?

Ill. mely könyvekben olvashatók a társadalmi berendezkedésükről?

Link a hozzászóláshoz

A hozzászóláshoz be kell lépned, vagy regisztrálnod Kalandozó!

Kizárólag a városőrség által átvizsgált kalandozók hagyhatnak válaszokat.

Kalandozónév regisztrálása

Regisztált kalandozóként felhőtlenebb az élet!

Csatlakozás a Kalandozókhoz

Bejelentkezés

Már velünk kalandozol? Lépj be!

Belépés
×
×
  • Új...