Jump to content
Kalandozok.hu - M.A.G.U.S. Szerepjáték
Gem Kapocs

Dumaterem

Recommended Posts

Üdv!

A szabályokat nézve ne feledkezzünk el pl. a Taba el-Ibara tolvajairól szóló cikkről, amiben szintén a tolvajok tanulhatnak némi varázslatokat. Ebből már csak pici, tényleg pici és egyébként logikus lépés az, hogy a mágiahasználat SZERŰ képzettséget bevezessük más kasztok mágikus hatalmának egy részének elsajátítására - de ez már - bármilyen logikus is - házi. 

Graum kártya változatán azért nem érdemes pörögni, vagy "megfeküdt gyomorral" fájlalni ezt az emészthetetlen dolgot, mert nem a MAGUS része. Tetszik vagy nem, a MAGUS kártya nem a MAGUS meghatározó háttérirodalma, pontosan az ilyen dolgok pontosabban ezek okai miatt. A kártyalapok tervezésében sokkal fontosabb az, hogy 1-2 jól csengő név, vagy jól csengő képesség kerüljön oda, minthogy Ynevhű legyen. 

Ha valóban NCS karaktere volt Graum annak idején - ezt én most nem bitatom, bár a forrása érdekelne, mert én nem emlékszem iylen infóra, persze én sem ismerek mindent - akkor pedig sok egyéb változat is elképzelhető, ami sokkal emészthetőbb. Hiszen HA sokat játszottak vele, számos kaland, és nyilván nem kevés szint elérése után szinte biztos, hogy szerzett, akpott a KM-től a szabályok szélén is túlmutató, netán egyenesen nem asszerint értelmezhető képességeket, képzettségeket - tegéytek a szívetekre a kezeteket, a ti éppen kedvenc, magas szinte jutott, sokáig játszott karaktereiteknek nincs ilyenje? dehogynem... és mindenki meg is van győződve róla, hogy megérdemli - mert minden bizonnyal úgy is van. Én úgy gondolom, hogy nincs is ezzel semmi gond, hiszen a játék ilyen, de NEM EZEK AZ ELEMEK a tipikusak, és nem is ide, a fórumra, a nyilvánosság elé, hanem otthonra valók. Nem kell közönséget pukkasztani, felháborodáást kelteni olyan eredményekkel, mint pl. az elf íjat gyártó ember Arel-pap, ami értelmezhetetlen és elfogadhatatlan, valószínűleg csak az érti és annak tetszik, aki ott volt, és végigjátszotta. Oda jó is. Ezek otthoni dolgok, nem archetípusok...

Az a gond a történetben, hogy ezt kiteregették.. igaz, kicsit, mert pl. Graum sosem került be a Rúnába a kidolgozott karakterek közé. De hát a kártyára kellett valami... nyilván egy alig valami goblin tolvajjal nem sokra mentek volna, akkor sem, ha van neve. Viszont milyen jól hangzott már az, hogy mesterkém, meg tolvaj/varázsló? Főleg, hogy a kártya valószínűleg nem olyan bonyolult, hogy lefedje a tolvaj számára elérhető varázslatok haszánlatának az asztali szabályok szerint értelmezett lehetőségeit... egyszerűbb volt odaírni, hogy varázsló. 

Arról nem is beszélek, hogy az is lehet, hogy Graum soha nem érte el ezt a szintet, csak éppen arrafelé játszottak, vagy csak a játékosának a terve volt a jövőre nézve - minden jáátékosnak van jövőképe a karakteréről, hogy hova fog majd ő fejldőni... és amikor elővették kártyára, akkor a fenti okok miatt is, jól megjelenítették ezt. 

De ezt kár a MAGUS szabályainak példájaként, és így egy felháborító dologként tekinteni... ez egy másik játék eleme! Ettől még szerethető, de nem kötelező forrása, pláne nem példája a MAGUS karaktereknek, asztali szerepjátéknak.

Hozzászólás megosztása


Link a hozzászóláshoz
2 órával ezelőtt-kor Darabolo írta:

Számomra még ez se emészthető. Inkább néznék ki belőle valami kevéssé kidolgozott mágiát, egy kis tűzgyujtással, vagy minimális villámszórással, de leginkább csak mikromágiákban gondolkodom. 

Egyetértek. Ezért is írtam, hogy ha a szabályokból indulunk ki...

Hozzászólás megosztása


Link a hozzászóláshoz
2 órával ezelőtt-kor MagyarGergely írta:

Üdv!

A szabályokat nézve ne feledkezzünk el pl. a Taba el-Ibara tolvajairól szóló cikkről, amiben szintén a tolvajok tanulhatnak némi varázslatokat. Ebből már csak pici, tényleg pici és egyébként logikus lépés az, hogy a mágiahasználat SZERŰ képzettséget bevezessük más kasztok mágikus hatalmának egy részének elsajátítására - de ez már - bármilyen logikus is - házi.

A vicc az az, hogy a lángőrnél ez elő is kerül a tűzmágia kapcsán, innen az a kis ugrás, ámde házi szabály, már nem sok, mindenféle mágiára kiterjeszteni a képzettséget.

De mint Darabolo is írta, te is, azért Graumhoz ez a tolvajmágia jellegű valami sokkal jobban illik, mint bármi más

Hozzászólás megosztása


Link a hozzászóláshoz
3 órával ezelőtt-kor MagyarGergely írta:

 

Ha valóban NCS karaktere volt Graum annak idején - ezt én most nem bitatom, bár a forrása érdekelne

Anno még a DV fórumon szokták kérdezgetni kinek milyen karaktere volt, abból van.
 

Idéz

 

Máyer Júlia: Rosanna

Novák Csanád: Mogorva Chei, Vaskezű Alex, Lándzsás Erik, Alyr Arkhon, Eligor, Graum, Gáin (?)

Nyulászi Zsolt: Sonnor, Selmo, Tret Arkhon + KM par excellence; nevezetes NJK-it felsorolni sem lehet. Amiért Oscart kellett volna kapnia, az Vaskezű Alex kránsötét gellán barátnőjének megformálása volt a felföldi belháborús sztorivonalon. Ő utóbb kardmarkolatként végezte - a Boros-Szikszai páros nevezetes eroni csoportképén (Valhalla m* naptár) is így szerepel. smile   

Galántai János: Airun Al Marem, Galodan Nadag, Amadeus Rabucchini

Héjjas Miklós: Heliodor

Szalkai László: Shenarion

Gorduinnal, Nogrennel, Zabarral és Garmacorral én játszottam; ezek közül csak a középső kettő feleltethető meg (többé-kevésbé) az irodalmi változatnak.

 

 

Hozzászólás megosztása


Link a hozzászóláshoz

Sziasztok!

Én azért idéznék egy-két mondatot Graummal kapcsolatban az Észak Lángjaiból, melyek talán segítenek helyre tenni  goblinunk "varázshatalmát" és annak mértékét:

1. szitu: Rosanna és Gorduin első találkozása, a goblin zavartan nézi a "némajátékot"...
"Graumot bosszantotta az újabb, számára érthetetlen közjáték. Éles eszű fickó volt, ám csupán szemfényvesztő módra használta a mágiát, pszi-képességei pedig kizárólag egynémely növényével vetekedhettek."

2. szitu: a Halál Kilencedik Nagymestere nekiáll a nyakláncával babrálni...
"A közeledőket készületlenül érte a tudatukra mért csapás. A leggyengébbek - Salina és Graum - tüstént eszméletüket veszítették."

Mindezeket figyelembe véve Graum aligha lehet a mozaikmágia beavatottja (azaz "varázsló"). Tudjuk, hogy van néhány varázstárgya (pl az ominózus ujjpercfüzér), amelyekől tudja, hogy mire lehetnek jók, de ez inkább "mágiaismeret" - aligha rendelkezik saját belső manaforrással vagy -csatornával.

De egy kártyát  - ami versenyjátékra való - nem bűn izgalmasabbá/ütőképesebbé tenni egy kis "szabadon/lazábban-értelmezéssel". :) 

Hozzászólás megosztása


Link a hozzászóláshoz

Mit tud Graum ujjperc fűzére?Egy másik évezredben olvastam a fent említett két művet,így most nem ugrik be.

Hozzászólás megosztása


Link a hozzászóláshoz

@Sneer;

az ujjpercfüzér hatalma a "Csepp és tenger" c kisregényben mutatkozik meg, amikor Gorduin - Graummal az oldalán - csatázik a vénséges-szépséges aszisz boszorkánnyal, Vyllirisszel. A füzér egyik csontocskája nem csupán elnyelte a nő ujjaiból előtörő villámokat, de a nyers mana után kutatva energiacsápokat növesztett, és a forrásra, azaz a boszorkányra rontott, majd kiszipolyozta minden (amúgy nem csekély) mágikus energiáját.

Később , a csata után tüzetesebben is megvizsgálták az említett csontocskát, és arra a megállapításra jutottak, hogy nem emberi (és valószínűleg még csak nem is elfszabású) kézről származik:

"Gorduin ... beérte annyival, hogy az elfeledett népek egyikének hatalma ez egyszer a javát szolgálta."

Hozzászólás megosztása


Link a hozzászóláshoz

Sziasztok, kiváncsi lennék a véleményetekre. Nem tudom érdemes e folytatnom.

"Vért köhögött fel, és alfele szüntelen vérzett. A boszorkányok több órányi tanakodás, vizsgálódás, ápolgatás után is tanácstalanok voltak. Az intéző az ágya mellett tördelte a kezeit, és nem volt hajlandó onnan elmozdulni. A hasfalán lévő sebből zöld vérrel keveredő, feketés, fekália szagú anyag szivárgott. Lélekben erős volt, csendben szenvedett. Szerette az Övéit, ezt már többször bizonyította, még ha tettei nem is voltak mindig a legjobbak. Tudta, mindent meg fognak tenni érte, s hiába van másik teste is, nem fogják hagyni, hogy ez elpusztuljon. Így hát arcán halvány, fájdalmas mosollyal, fogait összepréselve hagyta, hogy húgai, nővérei, nénéi sürgölődjenek körülötte. Aztán hallott valami tompa reccsenést, a hang mintha fal mögül jött volna.... s még egyet, s még egyet.... majd a ritkás pattanások összesürösödtek s egybemosódtak egymással, mintha búza szemeket öntenék egy tálból a másikba. Több száz apró roppanás.... A hang belőle jött. A méhe környékéről s érezte amint száz meg száz apróság kél útra a testében. Háta ívben megfeszült, egész addig míg csupán a feje búbja és lábujjai tartották az ágyon, a fájdalom emberfelettivé fokozódott, érezte amint megannyi apró száj csimpaszkodik bele méhébe s táplálkozni kezd. Bőréből minden vér kiszállt, erei úthálózata tejfehér bőre alatt kirajzolódtak, mely ijesztő sebességgel kezdet el kiszáradni s megrepedezni a hirtelen folyadékveszteségtől. Torka kiszáradt, nyelve mintha a Taba el-Ibara sivatagának köveit nyaldosná, s ő önkéntelenül is a terhes nők kívánatosságával a szemében, megragadta édesanyja karját, s püffedt nyelvével csak ezt tudta kinyögni: - Anyám.....vért! Nagyon...szomjas.....vagyok, hozz...vért!!"

Hozzászólás megosztása


Link a hozzászóláshoz

Na most ha elveszti a vért a bőréből, akkor az erek nem fognak kirajzolódni.

Hozzászólás megosztása


Link a hozzászóláshoz

Egy boszorkány emlékei

 

Prológus

 

 ….. és csak caplatunk tovább és tovább és tovább. Egyre inkább elhatalmasodott rajtam a kétségbeesés, emiatt a vacak latyakos idő miatt még a lovainkat se tudtuk megülni. Persze, ha megkérném Hephaistost biztosan vinne a karjaiban, de t’án még azt is hagyná, hogy meglovagoljam. - egy halk, ám annál kajánabb kacaj csúszott ki Morguse száján- Hagyjuk, túl erkölcsös ő hozzá, de hát van még időnk…

Morguse sosem hitte volna, hogy valaha is ily közeli kapcsolatba keveredhet kovenjén kívül bárkivel is, főleg azt nem hitte volna, hogy ezek férfiak lesznek. Végignézett ebrudalta kis kompániájukon. A két veterán nemesen született akik megjárták a Dúlás zavaros csatáit, Hephaistos de Bravos a Kyel pap, a leendő inkvizítor, az erkölcscsősz. – nagyot sóhajtott- Anyám ki fogja tekerni a nyakamat, ha megtudja kit viszek haza, Álomhozó Csendes Nagyasszony az égben, Noir segíts- emelte tekintetét az ég felé- hát ennek a férfinak még hazudni sem lehet! Ez nem normális, ez nem egészséges! Azok a pompásan kidolgozott izmok, és az a nemes arcél is csak éppen hogy vigasztalni tud cserébe. De nem! Ő hozzá nő közel nem kerülhet, hát pár héttel ezelőtt még beszélni sem lehetett vele, ha meglátott egy nőt, fülét- farkát behúzta és beteges dadogásba kezdett. – finom mosoly jelent meg az arcán- Azért attól a boszorkányvadásztól csak ő mentett meg, nem kérdezett semmit, jött az első sikolyomra, és pépesre verte a fejét minden kérdés nélkül. Azóta se kérdezte, miért voltam meztelenül kikötözve, vagy miért volt a vadász teste tele a rúzsom nyomaival. Édes drága, tántoríthatatlan kis Hephaistosom…  És ikerbátyja Mephisto de Bravos – Morguse alig bírt mosolyogva rá nézni a másik Bravosra, égési sérülései oly súlyosak voltak s oly ocsmányul forrtak össze, hogy képtelenség volt a közelében bármit is enni. Orrlyukainak helyén akár Orwella pokláig is el lehetett látni egy kis fantáziával. S mégis, a testvérek közül ő volt a jobb kedélyű, a viccmester, a szószátyár. Ő volt az első akit be tudott hálózni Maguse szépsége, és a kompániából ő volt az első kinek magját magába is fogadta. De, hogy más módon hasson rá? NEM! Morguse azt elképzelhetetlennek tartotta. Nem azért, mert Hephaistos testvére volt, nem azért mert annyira kötődött volna hozzá, csupán… az ember lánya nem szórakozik egy dorani beavatottal. –Tekintete az utolsó csapattag felé siklott, s széles mosoly jelent meg az arcán. - Igen, Norbiss! „A” nagybetűs férfi, dagadó izmokkal, tökéletes arcvonásokkal és mézédes hanggal. Nem kellett volna őt se magához kötni, de ő volt az egyetlen aki mégis erre a sorsra jutott. Egyszerűen kiszámíthatatlan volt, hol tombolt és egyedül rontott neki 4 állig felfegyverkezett városőrnek, hol pedig a legkisebb kocsmai verekedésben is az asztal alatt bujdokolt, s nyüszített, mint egy vert kutya. Igencsak kellett neki egy erős nő irányító keze.

 

1.

 

Minden abban a bányában kezdődött azzal a bőreváltóval. Felismerhette volna már az elején, hogy gond van. Valami nem stimmelt azzal a törpével a fogadó óta. Ott kellett volna az egész ügyre pontot tenni, csak hát Norbiss nyílpuskája se mindig a legpontosabb.

Azóta folyamatos álmok gyötrik. Álmában, édesanyja hívja kisírt, kivérzett szemekkel. Segítségért esdekel, s körülötte húgai fekszenek vérbe fagyva, kicsavarodott végtagokkal. A falut védelmező férfiak pedig az ajtókra szegelve, férfiasságuktól megfosztva sikítoznak.”- Téged akar lányom, menekülj!” Az első álom után verejtékben és vérben úszva ébredt. Szeméből, füléből, orrából  dőlt a vér. Tudta, a valóságot látta, hogy az álmot Noir küldte e neki vagy édesanyjával őt összekötő vér ereje ilyen erős e, azt nem tudta, csak azt, hogy tennie kell valamit. Pörén, véresen, ahogy az istenek megteremtették kitámolygott szobája ajtaján, le az emeletről az étkezőbe, ahol ezek a férfiak s pár szájtáti semmirekellő már a reggelijét fogyasztotta. Hephaistos azonnal felugrott, s köpönyegével próbálta testét védeni a kutató tekintetek elől, de ő félretolta erős kezét s lemezvértjébe kapaszkodva, véres foltot hagyva a megannyi óra alatt tisztára súrolt fémen, csak annyit bírt kinyögni. „- Anyámnál van! Megöli a falum asszonyait!” Aztán elájult.

Egy szekéren ébredt, vastagon beterítve a férfiak ruháival. Ezek az emberek, ezek a Férfiak, mert most ismerte meg ennek a szónak az igaz értelmét, nem kérdeztek semmit. Csendben felöltöztették, s a világgal és kötelességeikkel mit sem törődve, amiből pedig jócskán lett volna nekik magyarázatot nem várva útnak indultak, egy számukra ismeretlen cél felé. Lyrianba, a kráni gyepüvidék határára.

 

2.

 

 Hetek teltek el azóta s az álmok csak nem szűntek meg. Rettegett, hogy mire oda ér falva porig van égetve, rettegett hogy mikor magukra haragították a bőreváltót azzal nővéreinek is ártottak és rettegett, hogy mire odaérnek a kovenből nem marad más csak ő.

- Hephaistos, kérlek nyugtass meg, hogy a főinkvizítor megbocsájt, amiért nem jelentél meg a saját beavatási szertartásodon. Tudnod, kell milyen sokat jelent nekem a segítséged, és kész vagyok bármire, hogy megháláljam ezt neked. - mondta ezt miközben a bakon átölelte Hephaistos karját, s fejét lágyan a vállának támasztotta.

- Egy álommal kevesebb. Vannak dolgok amiket nem lehet pótolni- mondta Hephaistos, egy bús főhajtást követően. Morguseba hirtelen benn rekedt a szó.

- Az Istenekért ember, legalább lódíts egy keveset. A segítséged akarom meghálálni - tört ki magából, bár ez inkább helyzetnek szólt és nem a bánatos hústoronynak mellette. Normál helyzetben nem érdekelte volna, ha egy férfinak fájdalmat vagy csalódottságot okoz most mégis úrrá lett rajta a szégyen.

- Én nem hazudok, még a te kedvedért se – emelte rá a tekintetét egy szomorkás mosollyal-, de csak miattad vagyok itt és mikor odaérünk a falvadba az igazság lángjait fogom ott meggyújtani, Kyel neve legyen áldott…

Ez volt az a pillanat mikor Morguse inkább erőszakot tett magán és visszafojtotta azt amit a fejéhez vágott volna, hisz ettől félt csak igazán, hogy Hephaistos, ha megtudja hova került, tényleg meggyújtja az „igazság” lángját vagy ne adja ég máglyáját.

A nap utolsó sugaraival érkeztek meg Lyrianba. A falu csendes volt. Az utca köveken lépdelve Morguset elfogta a kétségbeesés. A pajták, ólak üresen tátongtak, a házak zsaluit szabadon csapkodta a hűvös Krán felöl fújó keleti szél. Nem lehetett hallani a kutyák ugatását, kishúgainak pajkos kacagását. Csak a csend, a csontig hatoló fagyos, hideg csend. A faluháza ablakai viszont meg voltak erősítve, s szorosan beszegelték őket, láthatóan nagy gondot fordítottak minden rés eldeszkázásra, és a falak megerősítésére. Lováról lepattanva, míves ruhájával nem törődve szaladt Morguse az ajtóhoz és veszett dörömbölésbe kezdett rajta. Az ajtó fémesen kongott, belülről pedig fojtott női zokogás hallatszott.

- Anyám, húgocskáim én vagyok az Morguse engedjetek be, megjöttem. Hazatértem! – a dörömbölést Mephisto lágy érintése a vállán törte meg.

- Állj félre szépségem, hagyj dolgozni egy percet. – Mephisto az ajtó szárnyait támasztva suttogott pár szót, mintha csak becézgetné a bejárót, aszottá éget kezével cirkalmas simításokkal nyomatékosítva gyengéd becéző hangját.

- Ellenára esküszöm, ez mindjárt meghágja azt a fadarabot.

Norbiss obszcén szavai magához térítettek a lányt. Eddig a legnagyobb megdöbbenéssel figyelte a fura jelenetet, de most elemi erővel tört elő belőle a harag. Már épp hangot adott volna a neki, mikor az ajtó, a tenger morajló hangjával, folyadékként viselkedve szét vált az adeptus előtt és a földön elhömpölyögve pár lábbal odébb Mephisto mosolygó alakját vette fel. A szobor megszilárdulva, csak még obszcénabbá tette ezt az egész helyzetet. A faluházban így láthatóvá vált az a 20-30 koszos ruhájú, lefogyott, megviselt asszony kik gyermekeiket óvón a hátuk mögött tartva dacos kihívással a szemükben néztek szembe vélt sorsukkal.

Egy éltes negyvenes nő futott ki a térre, s ragadta karjai közé a lányt, aki könnyeivel küzdve, próbálta túlélni az anyai szeretet ilyen mértékű kifejezését.

Hozzászólás megosztása


Link a hozzászóláshoz

Ülj oda az asztaltársasághoz...

Hozzájuk szólhatsz anélkül is, hogy bemutatkoznál. Ha ismert kalandozó vagy, Fedd fel kiléted hogy megismerjenek.

Vándor
Válasz a témára...

×   Formázott tartalmat illesztettél be.   Formázás megszüntetése

  Only 75 emoji are allowed.

×   A hivatkozásodat beágyazta a gépszolga automatikusan.   Mutasd inkább hivatkozásként

×   A Pszi-emlékfelidézés sikeres volt.   Szerkesztőablak kiürítése

×   You cannot paste images directly. Upload or insert images from URL.


×
×
  • Új...