Felon Közzétéve: Január 16, 2005 Közzétéve: Január 16, 2005 Aquenor...Ne kérj soha olyanért bocsánatot, amit gondolsz. Nem szükséges téged meggyőznöm az igazamról, vagy az ellenkezőjéről. Ez csak egy elmélet, amit millió dologgal tudnék alátámasztani, de az is lehet, hogy nem így van. Én ezt hiszem, én ezt gondolom, én ezt tudom, már nagyon régóta. Hidd el, nem azért vagyunk, hogy egymás elméleteit támogassuk (ezért olyan elterjedtek, és semmitmondóak a közismert vallások), hanem azért, hogy sajátot teremtsünk magunknak! Azért annak örülök, hogy legalább elgondolkoztál rajta, mert a hozzászólásod alapján úgy tűnik. És még lenne egy kérdésem: szerinted mi hozta létre a természet törvényeit, a véletlen? Warlock. Bevallom, én erre nem is gondoltam. Hajlamos vagyok mindenért a fentieket vádolni. Hogy ember tette? A technika megvan hozzá, a hajlam is (sajnos), de ez olyan... mondd csak, neked nem tűnik úgy, hogy az ember mindig akkor ront el valamit nagyon, ha Istent játszik? Én személy szerint igyekszem még mindig azt hinni, hogy nem az ember tette... mert ha mégis úgy van... akkor már bizony nemsokára vége. És ha a gyarlóság megtestesítője tette, akkor azt sosenem fogjuk megtudni, mert mindent eltusolnak. Közemberek tűnhetnek el, a nagy cél érdekében...brrr... Sejteni fogunk csak, de az ép elég lesz ahhoz, hogy ismét megtudjam, semmit se változtunk, ép elég legyen ahhoz, hogy fájjon...
Gem Kapocs Közzétéve: Január 16, 2005 Közzétéve: Január 16, 2005 Felon: Hogy a legutolsó kérdésed megválaszolásával kezdjem a nátha ugyanazokból a fejletlen amőbákból és egysejtűekből jöttek létre, amelyekből-igaz lényegesen hosszabb és egyértelműen eredményesebb törzsfejlődés révén- mi magunk is. A nátha csupán azért betegség, mert csak egy másik élő szervezetben találta meg azokat a feltételeket, amelyek között élni, létezni tud. Hogy ez miért alakult ki?SZerintem egyszerűen véletlen hogy létrejött.AZ azelőttire pedig: Nem hinném hogy bármilyen rendezőelv működe a világon. Szerintem a dolgok legnagyobb részét igenis a véletlen és egy-egy, a többinél intelligenseb faj döntései alakítják. Viszont nemhiszem azt sem, hogy a természettudományokkka vagy a matematikával bármit meg lehet magyarázni. Igazság szerint én magam csak igyekszem olyannak alakítani az engem körülvevő közvetlen környezetet, hogy abban élni, létezni tudjak.
Aquenor Közzétéve: Január 16, 2005 Közzétéve: Január 16, 2005 Gem:de meg lehetne.gondolj bele,meg tudnánk mondani ELÕRE h te mit teszel,mit fogsz tenni ha ismernénk 100%-osan az agy működését atomjaira lebontva.nomeg tudni kéne h abban az adott pillantban milyenek a körülményeid(szintén ugyanolyan részletesen)és h ez milyen hatással van rád.és ez fizika,biológia,kémia.csak:1.nem vagyunk ilyen technikai szinten.2.itt is szereopet kap a véletlen hisze mindenki más,máshogy fejlődik,fejlődött. És ami nekem sem jutott eszembe Warlock elméletével kaapcsolatan.Lehet h nem is szándékos volt hanem vmilyen technológiát teszteltek...és hibáztak.vagy épp sikerel jártak.(ez a céluktól függ...)
Takeda Közzétéve: Január 19, 2005 Közzétéve: Január 19, 2005 Nagyon jó beszélgetés lett a szökőár dologból, és nem is volt rám szükség; Eleinor: Köszönöm. Pontosan elmondtad azt, amit akartam, sőtt az a vers jó ötlet volt, én ilyet biztos nem tettem volna be, úgyhogy... brávó. Még annyi, hogy ez a 12 ciklus, a 25.868év, (amíg a föld tengelye mind a 12 csillagkép alakzatot elmetszi) Az emberi fejlődési szakasz időtartama, ahol az inkarnációk sorában megtanulhatják az emberek a szükséges dolgokat,a különböző csillagkonstellációk hatásait megélve.Gem Kapocs: Te elmondod, hogy milyen okozatokból következnek a hatások, amiket megtapasztalunk. És azt mondod, hogy magarázatot adtál. De azt nem mondod meg, hogy miért így történnek ezek, és mi a célszerűségi indok, amiért ez van. Mi tudjuk (gyakran) azt is hogy mi miért van. Tehát tudjuk miért köveznek be azok az okozatok, amiket magyarázatként kaptunk. A korszakváltáskori katasztrófák azért vannak, mert a föld az élőlények, különösképp az emberek fejlődési helye, és ebben a környezetben az újraszülető lelkek nem tudnának fejlődni, mert ugyanazokra a hibákra tanítanák az itt lévők őket. Ha elpusztulnak, lesz jobb lehetőség a fejlődésre és mikor az ott meghaltak leszületnek ők is sokkal többet lkapnak maj, így csak nyernek ezzel a kis nüanszal (hogy meghalnak, hogyha megengeditek nekem ezt a nagylátószögő látásmódot)Ezen kívül a földnek is meg kell újulni, hogy ki tudja szolgálni a következőket, és hogy ne pusztuljon bele. Úgy szoktam modani, hogy mi is agyon szoktuk ütni a szúnyogot, ha szívja a vérünket
Takeda Közzétéve: Január 21, 2005 Közzétéve: Január 21, 2005 Warlock: Nem képzelem magam semminek. Nem vagyok nagyképű csak azért mert a legnagyobb természetességgel beszélek hihetetlen dolgokról, vagy azért mert magabiztos vagyok. Amiket leírok azokban nem csak hiszek, hanem tudom. És csak annak létezésére kaphatsz bizonyítékot, amiről elfogadtad, hogy netán létezik.És láthattad, ha olvasod az írásaimat, hogy a legnagyobb alázattal és egyetértéssel fogadom a nálam nagyobb, v egyenlő tudásúak írásait, vagy ha kijavítják a hibámat, ha csak egy mondat is /pont most volt ilyen 2 hónapja a vi-ben/.Próbálok sokféle típusú, beállítottságú, és szintű embernek írni, és ez néha megkavar olyanokat, akik még nem értik az egyik írást, ami pont ugyanarról szól mint a másik írás, csak más elven van magyarázva.Isten igazságos. Ha az angyalai, tehát a karmád által vagy megbűntetve, azt is csak a fejlődésed érdekében kapod, hogy megértsd, milyen hibákat követtél el az előzőekben.Volt szó a nátháról, és hogy az véletlenül alakul ki.Véletlen az is hogy mindíg akkor alakul ki, mikor eleged van valamiből? /akár a környezeted az, akár saját gyengeségeid/ ez kapcsolódik egy bizonyos fokú gyulladással, ami viszont tiltakozást jelent. Ez a kettő együtt jár.Hogy lehetne véletlen ez, mikor törvényszrően követi ezeket a lekiállapotokat a nátha? És miért követi? Minden betegség egy adott élethelyzetben talál meg minket. Azért vannak a betegségek, hogy tanítsanak. Nem akadályoznak, hanem támogatnak minket a fejlődésben, és a boldogság felé haladásban.Köszönöm felon hogy itt vagy és segítesz nekem. Nem lenne semmi értelme, ha én ismételgetném ugyanazokat a szavakat újra és újra. A véletlen mindössze az, amit nem ismerünk. Én inkább ismeretlennek szoktam nevezni, nem véletlennek. De a véletlen szó is kiváló, mert ugyanezt jelenti: véletlen, amit nem véltél, amire nem gondolsz, nem ismersz, hogy hogyan és miért történt.
Tybycsoky Közzétéve: Január 30, 2005 Közzétéve: Január 30, 2005 Hmm, de rég jártam már errefele is, nade most bepótlom a lemaradásomat: War: Szerintem nem baromság ami mondtál. Sőt, a minap hallottam a rádióban (nemtom már melyikben volt), hogy az utóbbi időkben Amerikában a CIA szánt szánékkal terjeszti az AIDS-t. Főképp a négereknél. Sajnos pontosan nem emlékszem a hírre, de valami ilyesmi volt. És hogyha belegondolunk lehet benne valami. Szinte napról napra, vagy hétről hétre hallunk olyan híreket, hogy ven egy újabb módszer az AIDS ellen. És ha ezek fele hatásos valamennyire az AIDS ellen, akkor már megvan az esélye annak, hogy már rég megtalálták az ellenszert, csak nem hozzás a világ elé. És hogy szerintem miért? Réges rég, amikor még az emberi civilizáció még a kezdetleges stádiumban volt létezett olyan, hogy természetes szelkció. Azaz a gyenge elhullik. Én szerintem ezt akarják beleültetni a modern világba, egy gyógyíthatalannak hitt betegséggel. Aki elkapja és nem tudja legyőzni, az elhullik. így ki lehet küszöbölni egy bizonyos szinten a túlnépesedést. És hogy erről mi a vélemyényem? Az hogy ha ez igaz, akkor ez gusztustalan. Mert azok az emberek akik terjeszthetik azoknak van egy biztos pont a seggük alatt. Rendes fizetés, család, kocsi, jó állás. És ezért már egyből azt hiszik magukról, hogy ők feljebbvalók és hogy akinek nincs meg valamilye az fent említettek közül azok alsóbbrendűek, tehát hulhatnak. Mert valljuk be, a legtöbb HIV fertőzött az alsóbb osztályból kerül ki, és onnan is inkább a fkeeték közül. Csak ennyit szerettem volna mondani. Lehet, hogy egy kicsit kusza a gondolatmenet, de nézzétek el Vasárnap estére való tekintettel Mély tisztelettel:
Takeda Közzétéve: Január 31, 2005 Közzétéve: Január 31, 2005 Valószínűleg szándékos hogy a kormány (USA) nem tesz semmit a négerek HIV fertőzésének visszaszorítására. Mióta négerek voltak, erős volt az antiszemitizmus, és most annyival lehet jobb, hogy nem mondják ki nyíltan. Az meg már szinte természetes, hogy egy fejlett állam sem kíván komolyabb segítséget nyújtani az afrikaiaknak, hiszen az elősegítené a felzárkózásukat, és ez gazdasági szempontból minden fejlett és fejlődő országnak hátrányos lenne. Nem lehetne élelmiszeráron gyémánt és aranybányákat kisemmizni, és újabb versenytársakkal kellene küszködni. Addig jó a kormányoknak, míg a lehető legtöbb problémával küszködnek a négerek.
Aquenor Közzétéve: Február 5, 2005 Közzétéve: Február 5, 2005 Ez lehet az egyik oka h nem dobják a piacra a HIV elleno gyogyszert holott már megvan.(ha megvan... :roll: )A másik ugyanaz mint a rák elleni gyógyszer esetében is(az sztem ár 100% h megvan):az h a gyógyszeriparnak nem érdeke.évente többmilliárd dollárt fektetnek be a kutatásba és ebbőlk barominagy haszna származik a gyógyszerfyártó cégeknek.és ha hivatalosa meglenne a gyógyszer nem kellene a kutatásra énzt áldozni ergo nekik rosz lenne.És h ezalatt emberke ezrei halnak meg hetente?Az olyan mesziről nem érdekli őket mint ide Peru...Ez gusztustalan de így van....
Riyena Quarrath Közzétéve: Február 5, 2005 Közzétéve: Február 5, 2005 Persze, hogy meg van az ellenszere a hivnek, valószínűleg... de nem lenne jó ugym. semmilyen szempontból, ha azt fel is használnák (ahogy már kitértetek itt a részletekre is)... ez a 21.sz.: ahol az emberi élet már nem is szempont ?!!!
Madovick Közzétéve: Február 6, 2005 Közzétéve: Február 6, 2005 Valóban nem igazán emberbaráti módszer, de ha tényleg meggyógyítanák az összes "gyógyíthatatlan" betegségben szenvedőt - főleg a sok Afrikai AIDS-esre gondolok - akkor az nagyon odatenne a Föld népességnövekedésének, ami meg szerintem már így is jóval több, mint amennyi még egészséges lenne. Pont addigra leszünk rohadt sokan, mire elfogy a kőolaj, megváltozik a klíma, és megemelkedik a tengerek szintje :roll:
Venes Közzétéve: Február 6, 2005 Közzétéve: Február 6, 2005 Azt mondják, hogy 2030-ra elfogy a kőolaj, szóval ciki. Ez van. de ennek el kellett érkeznie.Sokak 2012-re, ugyebár világvégét jósolnak, bár ez kissé drasztikus, a reálisabb, hogy ekkor történik vaklami, ami elindít egyfajta lavinát. Végülis vizöntő korszak, a nagy változások és ,,forradalma" korszaka. (Ezt mint ,,asztrológiával foglalkozó" mondom. Csak úgy tudom jellemezni, amilyen a vizöntő alaptulajdonság.)Túl sokan vagyunk, ez is tény. Azt mondják, hogy 10-20 év és a Föld népessége eléri azt a számot, amit már nem tud fenntartani. Ami viszont nagyon érdekes, hogy az állatok sok katasztrófát túlélnek, mert érzik, hogy ,,baj jön". Ha van Isten, vagy valami felsőbb erő, aki ezt a a tulajdonságot adta nekik, akkor el lehet gondolkodni, hogy vaj miért ők kapták ezt a ,,képességet" és miért nem mi? Emberek? Érdekes, szerintem. ha az ember megérdemelné, akkor megkapta volna. (ez csak egy kis megjegyzés volt.)
Aquenor Közzétéve: Február 6, 2005 Közzétéve: Február 6, 2005 Madovick:nem-nem.Ha piacra dobnák az AIDS ellenszerét akkorsem gyógyulnánakmeg az frikai négerek mert olyan ára lenne ami számukra megfizethetetlen.És így lene ez sok más országban is.Szerintem még nálunk is csak sok-sok segéllyel meg ijesmivel lenne hozzáférhettő az "alsóbb rétegek"számára...vagy valami ijesmi...
Felon Közzétéve: Február 7, 2005 Közzétéve: Február 7, 2005 Sok mindent írtatok, amióta én nem nyitottam ki a számat. Na de rendszeresen olvastam, és hol mosolyogtam, hol bólogattam, hol megdöbbentem. Nekem még mindig az a véleményem, hogy véletlenek pedig nincsenek. Milliónyi dolgot elmondtatok, de mindenki másban hisz, és ez így van jól. Vannak itt nagyon realista emberkék, akik a tettel magyarázzák a tettet, de ez már mellékes HIV vírus... Ellenszerek... Mi van, ha tényleg van ellenszer, és bizonyos réteg kap is belőle? Rák... Ugyanez a helyzet. Időről időre bemondja a tv, hogy bizony csoda történt, X, Y és Z is meggyógyult... Csak akarni kell. Vajon tényleg csak akarni kell? Mire képes az emberi szervezet? Ismerjük a testünket? Nem tudom a választ. Én már sokszor hangoztattam, én hiszek abban, hogy valamiért vagyunk, és ez magában hordozza azt is, hogy valamiért meg is halunk. Kőolaj.. Eszembe jutott az is, hogy volt szó egy vízzel működő autó megalkotásáról is. Ez bizonyos, megtörtént dolog. Az már másik pár csizma, hogy az alkotó eltűnt a süllyesztőben. Beszélgettünk róla, hogy miért nem jó a világnak, ha vízzel működik az autó? Nem lenne környezetszennyező, olcsóbb lenne (bár arról nem beszéltünk, hogy az édesvíz is fogyóban vagyon), stb. Aztán hallottam egy elfogadható választ. Hány meg hány ember él azokban az országokban, akik ebből élnek? Vagyis az olajból? Gondoljunk csak bele, rengeteg ember maradna foglalkozás, pénz nélkül. És ezeket az embereket azoknak kéne támogatni, akiknek van miből támogatni... ez pedig hát büdös például az USAnak. Nekik csak a háború, meg az önkényeskedés jut eszükbe. Tehát ha nincs kőolaj, a víz hajtja a kocsikat, de mi van, ha már víz sem lesz... A Föld. Régebben azt hallottam, hogy a Föld anya. Ezt tanították az iskolában, sok más egyéb haszontalan dologgal együtt. Neveli a növényeket, állatokat, mindent, amit a hátán hordoz. És ha én otthon rossz fát tettem a tűzre, hát anya megbüntetett annó. Miért nem teheti ezt meg a Föld is? Eleget élősködött az emberiség. Ugyanazt tesszük vele, mint a betegségek velünk. Belőle élünk, mégis tönkretesszük. A betegség is a szervezetből él, felnyalábolja azt, amíg meg nem öli. És akkor a betegség is hal az emberrel együtt, legalábbis az a része, amelyik az emberben van. Mi ugyanezt tesszük, utána meg siránkozunk... Lehet, hogy nem is vagyunk okosabbak egy egyszerű baktériumnál?
Riyena Quarrath Közzétéve: Február 7, 2005 Közzétéve: Február 7, 2005 Felon egyet értek veled, hogy pusztitjuk a Földet, belőle élünk, aztán meg siránkozunk, hogy nincs miből élni... ez egy tudatos, ám nem akaratos pusztítás, mert már nincs más lehetőség, mert ha nem élünk belőle és azt akarjuk, hogy a Föld megmeneküljön, hát nekünk kék pusztulni... igaz anniyban lehetne segíteni persze, hogy nem szennyezzük azt ami táplál minket, nem csinálunk 120 gyereket akiket a Föld nem képes eltartani (hiper gyors népességnövekedés, a Föld meg ugye nem lesz nagyobb...). de összegezve ami elkerülhetetlen az sajnos el fog jönni... legyünk bármily baktériumok is, a Te szavaiddal élve... a Föld lassan, ám de hatásosan pusztító baktériumai...
Aquenor Közzétéve: Február 7, 2005 Közzétéve: Február 7, 2005 hehe.Nem RQ nem lassan de hatásosan hanem gyorsan de hatásosa.Egyébként nemtom ki láta a M
Riyena Quarrath Közzétéve: Február 7, 2005 Közzétéve: Február 7, 2005 hehe. Aquenor nem azért irtam, mert nem csak "mostani idők" pusztitásárol beszélek, hanem amiota van az ember... az pedig lassú folyamat, amiböl lett ez a mostani gyors pusztítás, amit Te is észlelsz... De idáig is el kellett jutni valahogy... az pedig igenis hogy lassú összességében... :wink: ,,mindig valamiből következik az ami van, avagy minden vminek a következménye, s semmi nem történik következmény nélkül..." a mátrixos hasonlat találo volt de nagyon ám...
Aquenor Közzétéve: Február 7, 2005 Közzétéve: Február 7, 2005 Az h vmi gyors vagy lassú azér elég relatív nem?Mer hát azé a dínókhoz képest meg ijesmi még a fejlődésünk is csak pár percnek hat...
Riyena Quarrath Közzétéve: Február 7, 2005 Közzétéve: Február 7, 2005 ööö... miota is van az ember?...
Madovick Közzétéve: Február 7, 2005 Közzétéve: Február 7, 2005 Úgy van Aquenor, most nagyon igazat szóltál. A homo sapiens nem érdemli meg a létet. Az ázsiaihoz hasonló árvíz kéne még jó sok, de inkább egy valami hatalmas mindenkit elpusztító járvány. A fenének kellett kiemelkedni az állatvilágból, nem volt ott elég jó? Mindenkinek ajánlom Jonathan Swift Gulliver utazásai c. művét. Ott a Smith ügynököshöz hasonló igazság van megfogalmazva:Az embernél nincs undorítóbb lény széles e világon.Teljes mértékben egyetértek vele.Egyébként az utóbbi időben olvasgattam a darwini dolgokról, szerintem az emberi viselkedésre és érzelmekre vonatkozó része messze logikusabb mint akármelyik vallás. Bár az a gondolat egyáltalán nem nyújt semmiféle vigaszt, hogy mindenkit csak a benne élő önző dezoxiribonukleinsav irányít. Talán tényleg nincs isten, és az emberek csak a DNS-ük rabszolgái? Rettenetesen kiábrándító. :?
Tybycsoky Közzétéve: Február 8, 2005 Közzétéve: Február 8, 2005 Mindenkit üdvözlök! Olyan sok jó gondolat fogalmazódott itt meg, hogy úgy döntöttem énis iírok ide Mado, nem hinném, hogy te mazochista vagy, hogy meg akarsz halni. Mert ha az emberiség halálát akarod, akkor bizony a magad halálát is akarod. És abba sem értek egyet, hogy a Homo Sapiens sem érdemli meg az életet. Nem olyan rég volt a TV-ben (ha jól emléxem a TV2-n) egy amazonas beli törzsről egy film. A modern korbanjátszódott, ahol írtják az őserdőt és az indián lányokat elrabolják utcalányoknak és azoknak a törzseknek, amiknek már elvették a "területét" fegyvert és alkoholt adnak, hogy segítsenek megsemmisíteni a többi, ellenálló törzset. Ebben a filmben nagyon lehetett érezni a két világ közötti gondolkodáskülönbséget. hogy a modern világ csak a pusztításra épül, az indián világ, pedig csak a megélhetésre épül és lehet, hogy sokkal boldogabban élnek, hogy csak annyit vesznek el, amennyit meg is esznek. Lehet, hogy ez csak film volt, de úgy belegondolva valóban volt benne igazság, sőt. Az ősemberek, úgy tudtak kiemelkedni, hogy eszközt használtak, mert a testi adottságaik nem tették lehetővé, hogy jó vadászok legyenek. És eleinte annyit is vettek el amennyit meg is edtek. illetve egy kicsit többet, télire. Az ember megélt mindenhol. És valahol itt kezdett elromlani minden. Ugyanis az ember letelepedett egy helyen és termelt. És mivel letelepedett és a föld kezdett fáradni, rá volt kényszerítve, hogy egyre jobb eszközöket talájon ki és egyre nagyobb területet vonjon el a környezetétől. És azok az állatok, akiktől elvették a területet megtámadták az embereket, hiszen ők csak a területüket védték.
Warlock Közzétéve: Február 8, 2005 Közzétéve: Február 8, 2005 Ehh..khm..az ember nagyon is megérdemli a létet. A teremtő nem érdemli meg. Gondolkozz el rajta Madovick. Tudjátok h alakult ki a sátánizmus? Valószínűleg legtöbben tudják ezt de azért leírom, hátha vki nem. Sátán egy arkangyal volt, eredeti neve Sataniel.Vele együtt sok angyal fellázadt a teremtő ellen, mikor ő az arkangyalokat és az angyalokat az emberek szolgálatának feladatával bízta meg. Kérdem én, nem volt jogos? Ezután letaszították őket s "bukott" angyalok és arkangyalok lettek, a neve végződésétől is megfosztották Satanielt. Az őt követő vallás kialakulásának oka pedig a következő: az embereket rengeteg tragédia, betegségek, éhínség érte. Felötlött bennük, hogy ha a teremtő nem segít...akkor miért ne fordulhatnának máshoz? De ahogy a katolikus vallás is, az idők során a sátánizmus eltorzult, elkorcsosult. Nem az ember az akinek pusztulnia kell...hisz mi csak használjuk azt, amit a teremtő adott nekünk.
Madovick Közzétéve: Február 8, 2005 Közzétéve: Február 8, 2005 Tybycsoky:Igazat adok neked, a romlatlan őskori szinten élő népcsoportok valóban képesek együttélni magukkal és a körülöttük lévő világgal, de ezek a népek vajon hány százalékát teszik ki a világ össznépességének? Bár nekik biztos nagyon jó lehet, amíg nem találkoznak az őket kizsákmányoló modern emberrel. Erről egy Iron Maiden szám jut eszembe: "White man came across the sea, he brought us pain, and misery." Rousseau mondta: "Vissza a természetbe!" Az ő álláspontja szerint az emberiséget az rontotta meg, hogy létrejött a magántulajdon, hiszen az azelőtti időkben minden mindenkié volt, így nem volt értelme semmiféle gyűlölködésnek és önzésnek. (Ha jól emlékszem Az istenek a fejükre estek c. filmben is valami ilyesmi volt) Ebben is sok igazság lehet. Bár én nem tudnám elképzelni az életem őskori körülmények között... Se fűtés, se internet, se szerepjáték, se könyvek... :?
Pred Közzétéve: Február 8, 2005 Közzétéve: Február 8, 2005 Üdv! Ehh!!!!!!!!!!!!!! :( Buta fórum nem küldte el a hozzászólásom. Szal újra: Szép sorban reagálnék minden hozzászólásra. Warlock: A teremtő? Ez olyan terminátorszerű feelinget ad a dolognak...És talán enyhén szólva egoista is. Ha a teremtő nem érdemel létet, akkor miért vagy(unk) itt ilyen alapon? sátán neve nem Sataniel, hanem Lucifer. Õ volt a legnagyobb az angyalok között. És nem szolgálatra kárhoztatta őket Isten, hanem az emberek őrzésére. Luciferhez csatlakozhattak, akik az ő nézeteit vallották. Ami azért nem ugyanaz. Az arkangyalok is az angyalok egy típusa. Az angyalok lelkek, akiknek értelmük és szabad akaratuk van, de testük nincs. Nekik is megvan a választás lehetősége. A bukott angyalok az ördögök. Jelenleg 3 arkangyal van: Mihály: az égi seregek vezére. Õ győzte le Lucifert; Rafael: emberi életünk zarándokútján kísér és védelmez bennünket; Gabriel: Isten Hírnöke. Vannak továbbá őrzőangyalok, akik az emberekre vigyáznak lelki útjukon, nem avatkoznak be ők se, csak sugalmaznak. Az már más kérdés, hogy az ember hallgat-e rájuk, vagy egyáltalán meghallja-e őket... Én szerintem igenis jogos volt letaszítani őket, és a "bukott" jelző talán azért van, mert tényleg megbuktak feladatukban... Egyébként Isten MINDIG megbocsát. Lucifer előtt is ott a lehetőség... A 'vallás' kérdést fejtsd ki bővebben plz. Elkorcsoulás? Hmm... Miért, a sátánistáknak régen gyógyító papjaik, és jóságot hirdető tanaik voltak? A katolikus vallás elkorcsoulásában lehet valami, de én inkább változásnak nevezném. Elvileg MINDEN kereszténynek a krisztusi elveket és tanításokat kéne vallania. (amit, remélem, hogy van itt olyan, aki ismer. Aki nem, az kérem, hogy ne szólja le, hanem előbb "ismerje meg az ellenfelet") Milyen igaz! Mi azt használjuk amit a Teremtő nekünk adott! Ez pedig nem más, mint a döntés szabadsága. Hogy az ember mire használja, az az ő dolga. Ez lehet, hogy tényleg nagy hiba volt, és az ember a teremtés mellékterméke... Tybycsoky: Nem a letelepedés a gond, hanem a magántulajdon mibenléte. Ez az, ami kiváltja az önzést az emberekből. Madovick: Ebbe a nemlétbe, ugye magadat is beleérted? Nem hinném, hogy az ember csak és kizárólag a DNS-e rabja, és hogy az érzelmek pusztán biokémiai folyamatok. Sztem ennél azért picit több. Sőt! Ezeket te magad is tudod befolyásolni. Nem is kis mértékben! Én például, még a legváratlanabb, legszomorúbb helyzeteket is képes vagyok fapofával tűrni, és elvezetni (nem elfojtani!), elterellni a gondolataimat, érzelmeimet a dologról. És az ember pont ezért emelkedett ki, mert képes a döntésre saját akaratából, és nem ösztönlény... Egyéb: Vegyük a Föld történetét egy órának. Ebben az esetben az ember az utolsó SZ
Felon Közzétéve: Február 8, 2005 Közzétéve: Február 8, 2005 Pred.Azt írtad, hogy az ember sajátjának nevezheti a döntés szabadságát...Hallani, hogy minden meg vagyon írva... hogy van sors-könyve. Isten lefektette előre az életünket. Akkor hol itt a döntés szabadsága?!?!? Meg van írva, hogy mire hogy fogunk reagálni... de ha ő döntötte el, milyen jogon büntet bennünket? Miért van pokol? Sátán úgy döntött, hogy neki elege van ebből... és ezért bukott? Nem. Az övé a döntés szabadsága, mert ő mert ellentmondani. szvsz. Miért várja el Isten a "szolgáitól", hogy áldozzák fel érte a legnagyobb földi ajándékokat: a szerelmet és a gyermekáldást? Miért jó nekünk egy zsarnok, aki a fejünk fölött lengeti pallosát, és lesúlyt, ha valami "rosszat" csinálunk? Isten szeret, és megbocsát... de akkor mire jó a pokol? Miért büntet, ha már megbocsátott?!?!?Mondd csak... Isten választja ki a követőit, a földi "helytartóit"? Mert ha igen, akkor elég rosszul.
Pred Közzétéve: Február 8, 2005 Közzétéve: Február 8, 2005 Üdv!Nem döntötte el, hogy hogyan fogsz reagálni. A pokol nem más, mint az Istentől való elszakadottság. Éltessük a szegény Lucifert, mert ő mert ellentmondani... Azt választotta, hogy elszakad Istentől. Ez a POKOL. Nem, mikor szigonyos, vörös, farkas daemonok főzik az embert bográcsban...Hmm... szerinted Isten egy zsarnok, de ha ateista vagy, akkor úgyis mindegy, hogyan magyarázom. Miért várja el a cölibátust? Ha jól tudom, ez egyedül a RÓMAI katolikus egyházban van előírva, hogy a papok teljes mértékben őt szolgálják. A többi Istenhívő vallásban (görög katolikus, zsidó, protestáns, stb.) a papoknak lehet feleségük. De persze én is tévedhetek. Isten szeret, ezért szabad a választás. Te is eldöntheted, hogy ateista legyél-e, vagy hívő, esetleg csak agnosztikus. És megbocsát, ha a bocsánatát kéred. Júdás sem azért került a pokolba, mert elárulta Jézust, hisz ugyanezt tette Péter is, mindketten megbánták, a különbség ott van, hogy Péter bűnbánatot tanúsított, és bocsánatot kért, Júdás pedig, nem hítt a bocsánatban, és felkötötte magát.Mondom csak, NEM Isten választja a követőit. Az megy papnak, aki elég elhivatottságot érez magában a hit iránt. A baj az, hogy olyan emberek is papnak mennek, akik inkább börtönt érdemelnének(pedofil és meleg, stb.) A pápa sem a tiszta hit tanításai szerint él, hisz, mint látható, elég gazdag, és befolyásos a Vatikán.Az egyháznak olyan papokra van szüksége, akik tanítanak, jósággal szolgálják Istent és az EMBEREKET. És ilyen sajnos kevés van. Isten, csak nagyon keveseket válasz ki kifejezetten. Pl.: Teréz Anyáról hallottál már?Ja, és még egy dolog:1.) Ha meghalsz, és Isten ítélőszéke elé kerülsz, két dolgon fogsz meglepődni:a, hogy mennyi mindenki ott lesz, akire nem is számítottál,b, és hogy sokan nem lesznek ott, akikről azt hitted, hogy foglalt helyük van...
Recommended Posts