Jump to content
Kalandozok.hu - M.A.G.U.S.

Letűnt birodalmak 2. - Cranta


Con Salamander

Recommended Posts

Az a bizonyos ősi crantai mágia nem lehett olyan erős, hisz a kyrek hihetetlen gyorsasággal semmisítették meg birodalmukat. Tehát a Hatalmasoknak és aníroknak nagyobb mágikus erejük volt, mint a nyers másiával felvértezett nomádoknak. Szakrális mágia lenne? Éppenséggel lehet, de szerintem inkább a sámánmágiához hasonlíthatott. Vagy lehetett e kettő vegyítése is.

Link a hozzászóláshoz

Üdv,

a Crantaiak véleményem szerint nem "tiszta" mágiát alkalmaztak. Az általam olvasottak alapján úgy gondolom, hogy tapasztalati, illetve szerafista dolgokkal foglalkoztak, ám ennek ellenére egyes területeken jelentősen nagyobb eredményeket tudtak elérni, mint a jelenkori mágia. Tehát természetesen nem volt olyan magas szintű és fejlett, mint a kyrek mágiája, nem bírta az ellen a harcot, de szerafizmus és sötétebb mágiaformák terén (nekromancia? káoszmágia?) az ereje elérte, vagy meg is haladta azt. Gondoljunk a Crantai Kóborlókra, vagy hasonló dolgokra.

Veichassur: amit írtam nincs ellentétben azzal, amit te mondtál, ugyanis a sámánmágia is tapasztalati mágia, de hogy szerafista-e, vagy szellemmágia, az már csak felfogás, hitvilág kérdése. A mágiaelmélet szerint szerafizmus, a sámánok szerint szellemvarázslat. :)

Üdv,

TAO

Link a hozzászóláshoz

szvsz nem lehet ennyire egy kalap alá vonni az összes crantai varázshasználót...

sztem ott is voltak ugyanúgy papok és voltak más mágiahasználók...

az én elképzeléseim szerint is a crantaiak egy nyers (de a kyrnél mindenképpen nyersebb, és/vagy kiforratlabb) mágiát használtak ami olykor visszaüthetett az alkalmazóra...De ettől még lehetett erősebb mint a kyr... csak épp a crantaiak jóval kevesebben voltak (főleg a szakrális mágiájuk befuccsolása után)...Az is lehet h. a Bm mágiához hasonlóan az egyes varázslatoknak kevés közük volt egymáshoz és így elég nehéz őket fejleszteni mégkevésbé újakat alkotni mint a mozaikmágia relative logikus világában...

De a tudásuk mélységére sztem jó pl Baál-Káin vagy Ughjorbagan aki elvileg egy crantai nekromantától tanult és később a saját erejéből lett démonfejedelem...

De ott vannak az álomkristályok is vagy a Homályhozó L&E címadó novellája... ekkora erőket szvsz bármely fiatalabb hatalmas megirigyelne... :shock:

Link a hozzászóláshoz

Üdv!

Az írás nem volt bonyolult, csak egyszerűen más alapvető jelekből épültek fel a karakterek. Ez okozza a komoly különbséget.

A nyelvről pedig; tongoriában a mai napig élnek olyanok, akik a Crantaiak tisztavérű leszármazottjai. (Lásd: Korona és Kehely) Közülük mindenki beszéli a Crantai nyelvet, de már nagyon sokat változott az idők folyamán (16 évezred csak 16 évezred). Szerintem a sámánok egy része, a legnagyobb hatalmúak beszélik még majdnem teljesen tisztán a nyelvet.

Bye

Link a hozzászóláshoz
nos Írásuk is különleges volt és mai napig is nagyon nehezen megfejthető... erről mi a véleményetek miért van így???

Ezt honnan vetted?

Nyilván minden holt nyelv nehezen érthető a mai embereknek. De a crantai egyáltalán nem volt olyan különleges.

Egyetértek Con Salamanderrel, a crantaiak mai leszármazottai között akadnak, akik beszélik az ősi crantait is. Sőt, nem kevés írásos emlékük is maradt fenn, gondoljunk csak a Hűségesek Gárdájával kapcsolatos irományokra.

A Hőseposzban - ha jól emlékszem - valami ynevi tudós fejtegeti is a crantai szövegeket. Szerintem a tudományok mai fellegváraiban - Doran, Sigranomo - több olyan tudós fő is akad, aki érdemben is hozzá tud szólni - vagy olvasni - a crantai nyelvhez.

Link a hozzászóláshoz

Üdv!

Cranta.... Hogy milyen néphez hasonlítottak? Szerintem, itt a Földön egy ősi népre hasonlíthattak. Lásd például a Hatti, a Mezopotámiai, és ehhez hasonló kúltúrák. Szvsz kúltúrájuk a Hatti, és a Sumér kúltőra keveredéséhez volt hasonló. Ha valaki ismeri, milyen a Hatti, és a Sumer kúltőra, a 2-t tudja összegezni:D

Crantaiul nem csak Tongoriában beszélnek, hanem egyes mágusiskolákban is oktatnak. Mondjuk, szerintem ők is tanulták, mert lehetetlen, hogy a carntait tanító magiszterek crantai vérvonalból származnának.

/offtopic: cather: Tongóriáról olvashatsz a PP1-ben/

Link a hozzászóláshoz

Tiszteletem!

A mágiájukkal kapcsolatban nem szabad elfelejteni, hogy a Hetedkor felé a manahálo mint olyan ritkul vagyis akoriban sokkal kevesebb manábol nagyobb varázslatokat lehetet létrehozni.Valószínüleg ez is közre játszot abban, hogy anyira erősnek mondják a mágiájukat.Ez vonatkozik a kyrekre is (természetesen).

Hogy honan ered a hatalmuk?Istenektől, vagy mint a kyreknek a tudati energiákbol?jó kérdés.erre én is kiváncsi lennék.

sziasztok

Link a hozzászóláshoz

Üdv!

A Kyria Örök c. L&E könyv első novellájában emlegettek egy Verchas nevű istent. De csak a nevét. Én a crantaiak mágiáját mindenképpen a sámánokéhoz hasonlítanám, illetve szerintem a fő varázshasználók Papok voltak. Szerintem ez remekül alátámasztja a Kóborlók legendáját. a crantai istenek hatalmának utolsó hírmondója.. Bár ez csak magánvélemény. De ha olvastátok a Hőseposz, abban is sok szó van erről.

Mellesleg ez a Cranta már régóta foglalkoztat. A varázslóm, akivel már évek óta játszom, Cranta-kuató. Többször járt Tongoriában, és direkt megszereztem neki a crantai Õsi nyelvet is...

Szóval ez Cranta dolog engem is izgat. Szóval csak hajrá, hajrá!

Link a hozzászóláshoz

Üdv!

Ha jól emlékszem, akkor a Crantáról szóló novellák és regények egyránt említenek szakrális mágiahasználókat - papokat - és "világi" varázslókat, illetve velük megegyező féle mágiahasználót egyránt. Tehát a crantai mágia idejében is volt már mind a kettő, nem mondanám, hogy csak papi mágiájuk volt.

Sőt, ha jól emlékszem, pont a varázslók voltak az erősebbek, csak hát túl nagy fába vágták a fejszéjüket, gondoljunk csak a hatalmas építkezésekre, az országnyi méretű pentagrammákra...

Link a hozzászóláshoz

a crantai mágiát, ha jól tudom a korona és a kehelybe jellemezték úgy, hogy míg a kyr mágia volt a rúna kard, addig a crantai mágia volt a tüskés bunkó. Mind2 borzalmas dolgokra képes, de kettejük párharcában, bizony győz a rúnakard. A crantaiak pedig elfordultak Isteneiktől, hisz azok nem törődtek velük, és eldobták maguktól, ekkor kezdték az építkezéseket. Cranta nem volt nomád, sőt...nomádnak neveznétek ti a Perzsákat, nézd meg Babilont... kezdetleges, kifejlőben levő kultúra...de nem barbár. Tessék, mond egy akkori azték nevébe, hogy barbár vagy aranyom...

Link a hozzászóláshoz

üdvözletem:

új fejlemények vannak a crantaiakkal szemben mind mágia elméltileg mind kúltúrailag... Azt kell mondanom igencsak kifinomult kúltúrával rendelkeztek és Bizton állíthatom nem csak Tongória nevezhető "utód államnak"... Gondoltátok volna hogy a nekromanciában és a drágakő mágiában is magasabban képzettek voltak mint a kyr-ek??? :)

/Arflo Dan Zepper a szakadár feljegyzései/

Link a hozzászóláshoz
Udv!

Elarulod azt is nekunk, hogy honnan szarmaznak ezek az informaciok? Mert egy ilyen allitast jo volna indokolni, hatha mas is utanannezne... Mindenesetre szokatlan es erdekes felvetesek.

Egyszerü a téma: Bestiárium... ott is két dolog a kóborlók és az álom kristályokra hívnám fel a figyelmet. Majd holnap esetleg bővebben is kifejtem ma már késő van...

Link a hozzászóláshoz
A crantai istenekhez kapcsodóan a Tizedik című novellában is írnak róluk.

Ott pont valamely tengeri istenükről Up-Umbar városánál.

Hát nem tudom szerintem az isteneket hanyagolni kéne! valójában pontosan csak egyről van leírás de az is jó mélyen elrejtve a kalandmodul gyűjtemények egyikében! Először is kúltúrailag kéne őket helyre hozni ;) illetve ugye bár pár novella alapján nem is nehéz nem rég volt egy erpégéponthun kirakva a honlapon! Csak egy a probléma egyedül kevés hozzá az ember!

Link a hozzászóláshoz

Üdv!

Crantáról a MAGUS hivatalos kiadványai között a Summariumban, az 1TK-ban, a PPL2-ben, a Bestiáriumban (Álomkristály, Crantai kóborló), valamint a Hőseposzban, a Csillagvetőben, az Aquir gyűrűben, a Tizedikben, a Kyria Örökben, az Anyrok alkonya és a Lobogók hajnala című novelláskötetekben, A Hollóidőkben és a Vas Idejében, több Rúna cikkben találhatók említések, hosszabb, rövidebb leírások, amiket figyelmesen átolvasva sok információt lehet összeszedni.

Emellett volt annó egy crantai örökség novellapályázat, amire a kiadó honlapján több novella is szerepel, ha jól tudom, még térkép is van hozzá. Ezek ugyan nem megjelentek, de jó ötletek vannak benne,és szerintem az információk nagy része használható.

Remélem, nem hagytam ki egyetlen forrásanyagot sem, ha valaki még tud, egészítse ki a listát!

Link a hozzászóláshoz
Üdv!
Hát nem tudom szerintem az isteneket hanyagolni kéne! valójában pontosan csak egyről van leírás

Cather, azt javaslom, ha érdekel a téma ennek nézz utána, mert a crantaiak több istene is említésre került már a MAGUS kiadványok lapjain.

Bocsánat félre érthető voltam! Egyetlen játék technikailag kidolgozott isten van! Nem a regényekről beszéltem! A regények is nagyon ellent mondásosak sajnos.

Link a hozzászóláshoz

Üdv!

Nos, mivel Cranta sok ezer évvel a MAGUS jelene előtt létezett, bár érdekes vele foglalkozni, nemigen érzem indokoltnak, hogy az istenei játéktechnikailag is ki legyenek dolgozva.

Ha egy KM akarja, persze igencsak megoldja maga... de szerintem a nem kell a MAGUS-ba. KB olyan kérdés ez, mint az égi hajók, vagy a godoni varázslók játéktechnikai hiánya...

Link a hozzászóláshoz

A hozzászóláshoz be kell lépned, vagy regisztrálnod Kalandozó!

Kizárólag a városőrség által átvizsgált kalandozók hagyhatnak válaszokat.

Kalandozónév regisztrálása

Regisztált kalandozóként felhőtlenebb az élet!

Csatlakozás a Kalandozókhoz

Bejelentkezés

Már velünk kalandozol? Lépj be!

Belépés
×
×
  • Új...