Jump to content
Kalandozok.hu - M.A.G.U.S.

Történelem


Con Salamander

Recommended Posts

Üdv!

 

Darabolo;

Új-Godon (aka. Nagy-Shadon) igazából még nem jött létre, csak a közeli jövőben "fog", ha a megfelelő történetek egyszer megírásra kerülnek. Az államalakulat - amelyet én inkább afféle perszonáluniónak képzelek el - létrejöttében fontos szerepe lesz az egész Délvidéket megreccsentő Manifesztációnak, melynek folyományaként Shadon és Gorvik is kénytelen összefogni a létüket fenyegető amund mesterkedések és invázió ellen (Shadon a királyát és a főhercegét, míg Gorvik csaknem a területét veszti el Amhe-Ramunnak köszönhetően).  De döntő szerepe lesz egy királyi frigynek is a Birodalom Pentangelin házból származó új királynője, illetve a Szürke Ranashavik árnyékából kilépő II. Terda között. És nem utolsósorban Rudrig ves Gramacornak...

Magyarán, mikor Gorvik magára maradt az amund fenyegetéssel szemben, egyedül Shadon nyújtott neki kézzelfogható (katonai) segítséget. 

Az államvallásról - ha ugyan lehet beszélni efféléről e korai szakaszban - nem esik szó, csupán arról, hogy Ranagol/Shackallor elfordítja arcát Gorviktól. Hivatalosan tehát valószínűleg Domvik védelmezi majd az új birodalmat, főleg miután II. Terda az uralkodónőre hagyja a kormánykereket, s eltűnik a történelem színpadáról. És ha már Domviknál tartunk: az Egyetlen - a M* valóságában -pedig távolról sem kitalált isten, mindösszesen eléggé monopolizált a liturgiája, s ezért tűnhet művinek... :) 

Link a hozzászóláshoz

Tengermély 10teletem!

 

Ha már Domvik meg lett említve: hogy érted azt Bűvdudás, hogy nem kitalált isten? Nem arról van szó a PPL vonatkozó fejezetében, hogy a titkos inkvizíció legnagyobb titka, hogy a vallás csak egy jól kitalált álca a hívek megvédéséhez? Illetve hogy maga Domvik sem más, csak egyike a felsőbb erőknek, tehát nem egész istenség, csak az egyetemes felsőbb erő egy szilánkja.

Nekem ebből, és egyéb olvasmányaimból az jött le, hogy Domvik, mint isteni lény, nem létezik, inkább egyfajta szimbiózisa más ősi entitásoknak, mint pl. Jedome, a barbárok egyik istenalakja. Az ő együttesük adja a 7 arcot és az általa képviselt eszmét, melyen keresztül a hívek egyszerre látják el őket energiával és fordítva dettó.

Link a hozzászóláshoz
1 órával ezelőtt-kor MasterV írta:

Ha már Domvik meg lett említve: hogy érted azt Bűvdudás, hogy nem kitalált isten? Nem arról van szó a PPL vonatkozó fejezetében, hogy a titkos inkvizíció legnagyobb titka, hogy a vallás csak egy jól kitalált álca a hívek megvédéséhez? Illetve hogy maga Domvik sem más, csak egyike a felsőbb erőknek, tehát nem egész istenség, csak az egyetemes felsőbb erő egy szilánkja.

Üdv, MasterV!

A Titkos Inkvizíció nyilván ismeri a Riva Apokrif azon kivonatát, amit mi A Teremtés titkos története címmel olvashatunk.   Abból pedig az hámozható ki, hogy Domvik éppúgy az Oltalmazóként is ismert Egy szilánkja*, mint pl Ranagol vagy akár Darton. S ezek a szilánkok egy ideje már újra közelítenek egymáshoz... Ez az az igazság, amivel - legalábbis az egyház megítélése szerint - az egyszerű hívők nem tudnának mit kezdeni. Hiszen a kánon szerint  Domvik (éppúgy, mint nyugatabbra az előbb említett Kosfejes Úr) pantokratikus entitás, azaz - liturgiája szerint - egyedülvaló, mindenek fölött uralkodó és oszt(hat)atlan.

*Mindazonáltal hiba volna ezeket a szilánkokat öntudatlan, töredékes, magukban életképtelen képleteknek tekinteni. Nagyon is jól alkalmazkodtak a szerepükhöz, öntudattal, arculattal (valamint jelentős hatalommal)  bírnak, s időközben felnőttek azokhoz a kihívásokhoz és elvárásokhoz is, amiket az isteni lét jelent... 

Az Úr-arcok épp arra valók, hogy ezt az elzárkózó/parancsnokló isten-képet valamelyest antropomorfizálják, emberközelibbé tegyék.

Jobban belegondolva tulajdonképpen nem kizárható, hogy már maga Domvik is több szilánkból álló, ámde immár összetartozónak tekinthető része az Oltalmazónak ("diffúz pantokratikus társulás") - az összeforrás igen előrehaladott állapotában.

A lényeg: Yneven az istenségek mindenkori arculatát legalább annyira meghatározzák híveinek róluk alkotott elképzeléseik, mint a magukban hordozott alapjelleg. Szó nincs arról tehát, hogy Domvik művi konstrukció (valós tartalom nélküli üres báb) lenne: momentán azt a formát viseli, amelyen keresztül pillanatnyilag a leghatékonyabban működhet együtt az őt imádó halandók millióival. A folyamatot az egyszerű elme a "kezdetektől lezártnak" éli meg ("Domvik mindig ilyen volt van és lesz"), holott koránt sincs még vége. 

MasterV és Darabolo kedveli ezt
Link a hozzászóláshoz

Minden nap tanul valami újat az ember. :) Köszönöm szépen a magyarázatot, tisztelt Bűvdudás, megmondom őszintén, nem ismertem az Apokrifot. Ez egy kis Lovecraft-i utóízt ad a teremtéstörténetnek, amit nagyon nem bánok, mert közel áll hozzám az ő munkássága is (fizikailag sincsenek messzebb a kötetei, mint 5 méter... ) . Viszont azt is el kell ismerni, hogy az Apokrif tartalmát nem egyszerű implementálni egy casual játékosokból álló csapat világába, ha egyáltalán eljutnak ilyen mélységű gondolkodásig.  Az ilyen játékosok felé lényegesen könnyebben tolmácsolható az általam megfogalmazott nézet is. Ez is egy ok, amiért ennyire szeretem a szerepjátékot. A lehetőségek végtelenek, akár az istenek arcai... :)

Link a hozzászóláshoz

Bűvdudás sokat hozzá adtál a vallásimeretemhez, hasonló infokra már rég vadászok.

Hozzá tenném, hogy egyes értelmezések szerint Domvik kitalált Isten, esetleg több kisebb Isten titkolt panteonja, melyben legalább 2-en több ezer éves álmukat alusszák. A kitalált elmélet szerint a Domvik eszmének a hivők létszámában van az ereje, hisz Ynev mondhatni vezető vallása, Thar-on kivül senkit sem tisztelnek ennyien.  S mint olyan magának a hitnek, az isteni lényekhez vándorló mannának van teremtője ereje, ezért is lehetséges pl. , hogy az összes küldöttje ugyanúgy néz ki.

Ez a történelem magyarázat valahogy iszonyatosan erőltetettnek tünik, perszer természetesn elhiszem, hogy ez a történelmi háttér. Csupán.... hát..... ezt egy 1-es szintü KM találta ki?:D

Fontos lenne nekem, hogy meg lehessen magyarázni, mert Psz. 3717-ben járunk és a kis csapat most fog haza térni Syburba az Ediomadi látogatás útán. Közel állnak a politikához, és Syburt mindig is erős szálak füzték Shadonhoz.

Uff beszéltem.

 

tetra kedveli ezt
Link a hozzászóláshoz

Üdv!

MasterV; örülök, hogy segíthettem. Nyilván nem véletlenül "titkos történet" ez a teremtésé; nem csak a "casual játékosaid", de - mint mondtam - az ynevi tömeg sem tudna mit kezdeni efféle igazságokkal. :)

Darabolo; ne feledd, hogy egy korforduló küszöbén állunk. Nagyon kevés államalakulatot fog érintetlenül hagyni ez az apokalipszis... Készséggel elismerem, hogy Nagy-Shadon kialakulásának körülményeiről csak elég nyers vázlatot tudtam megjeleníteni, de pillanatnyilag nagyon kevés infó áll a rendelkezésünkre. A Manifesztációs Háború novellafüzér elapadt, s momentán a Garmacor-ciklus is áll. Pedig ezek vihetnék túl a Délvidék történelmét a Manifesztáció viharán, illetve ezek adhatnának részletes magyarázatot a hogyanokra és a miértekre.

És itt jön képbe a "kinek-kinek a maga Ynevét"-szlogen: olyan magyarázatot adj a játékosaidnak, ami az eddigi játékaitok Ynev-képébe belefér. Syburrban elég ha annyit tudnak, hogy "Shadon erősebb és elzárkózóbb, mint valaha...". (Pyarron rossz szemmel nézi a shadoni-gorviki közeledést.) Ha ez mégsem volna elég, KM-ként kénytelen leszel rögtönözni. ;) 

Valláselmélet - ezt mindketten érintettétek: számos ideológia és eszmei áramlat foglalkozik az istenségek mibenlétével, céljaival, illetve a haláltalanok és híveik kapcsolatával. Az az elmélet, amire ti utaltok ("élősdi haláltalanok" eszméje), csak az egyik ezek közül. Igaz, a legnépszerűbb az ekvalisták és a blaszfémisták között. :) Szerintem azt mindannyian érzékeljük, hogy ez nem az axiómák birodalma. A transzcendens nehezen hozható egy fedél alá a formális logikával. Az istenségek léteznek, de hogy ezt miképpen és mi célból teszik, arról közel húsz évszázada vitatkoznak Yneven a tudós fők.

Link a hozzászóláshoz

Üdv!

Domvik fentebb elhangzott értelmezéséhez azét ne felejtsük el az egyes kiadványok idejét és íróit megvizsgálni. 

A PPL, mint a MAGUS szerepjáték legrészletesebb vallással foglalkozó műve, 1998-ban jelent meg, és ezek írói között NEM SZEREPEL Gáspár András (Wayne Chapman) neve, nem csoda, hogy nyoma sincs benne az általa sokkal később bevezetett koncepcióknak. 

Az Oltalmazóról, meg az Egy-ről, amit AZÓTA SEM sikerült összehangolni a MAGUS szerepjátékkal*, csupán a 2003-ban megjelent Geofrámiában írt először GA, amikor már a MAGUS sok éve létezett és működött. 

*A papok mágiájának működése, az istenek értékrendje, egymáshoz való viszonya köszönő viszonyban sincs GA új sütetű ötleteivel, azoknak nincsen mági (én azt vallom, hogy szerencsére) játéktechnikai megjelenése)

A Bűvdudás által belinkelt cikk pedig - ami kicsit továbbfejleszti a Geofrámia-féle elméletet csak 2010-ben jelent meg az Ynev.hu-n!

Teljesen más tehát ezen anyagok súlya, eredetisége, ha úgy tetszik, hivatalossága (ez utóbbi azóta is nélkülözi a hivatalos kiadást), pláne, ha azt is figyelembe vesszük, hogy GA nyíltan elfordult a MAGUS lejátszható részétől, a szerepjátéktól, (tehát amiről mi itt beszélgetünk, hiszen fentebb említette Darabolo is, hogy meséhez kellenek neki az infók), és a fórumán nyíltan vallotta, hogy a régi kiadványok nem relevánsak számára, az új, "kánonnak" nevezett irányt pedig nyíltan az IRODALMI Ynev világának deklarálta, és nem a szerepjátékénak - ezzel magyarázhatóak azok az ellentmondások, azok a játékrendszernek ellentmondó dolgok, amik abban megtalálhatóak. Javaslom, hogy mindenki kellő körültekintéssel olvassa és alkalmazza - próbálja meg alkalmazni - ezeket. Én úgy ülök le mesélni, hogy a szerepjáték kiadványok MAGUS világa és vallása jelenik meg a mesémben, amit várnak is a játékosok, és nem egy ezeknek sok ponton ellentmondó, újvonalas elmélethalmaz. 

Link a hozzászóláshoz
12 perccel ezelőtt-kor MagyarGergely írta:

Teljesen más tehát ezen anyagok súlya, eredetisége, ha úgy tetszik, hivatalossága (ez utóbbi azóta is nélkülözi a hivatalos kiadást)

Csak egy pontosítás engedtessék meg nekem a zárójeles kitételhez: "A Teremtés titkos története" a Halk szókkal, sötét húrokon novelláskötetben megjelent nyomtatásban a DV-nél 2013-ban.  

Link a hozzászóláshoz
35 perccel ezelőtt-kor MagyarGergely írta:

hiszen fentebb említette Darabolo is, hogy meséhez kellenek neki az infók), és a fórumán nyíltan vallotta, hogy a régi kiadványok nem relevánsak számára,

Nem mondtam ilyent. Amit mondtam, számomra ahogy te fogalmaztál "kánonak" vehető: ETK, Régi besti, UT, Summa. Ezekből hoztunk létre a csapatommal egy nekünk tetsző ETKra épülő 5 szintes képességfával rendelkező világot.

Domvikkal kapcsolatban én is MasterV eredeti álláspontján voltam, talán még vagyok is. Az hogy mi ezt így értelmeztük nem biztos, hogy a mi hibánk. Had idézem nagyapámat " -Norbikám, ha azt mondják hülye vagy, ne törödj vele. Ha mindenki hülyének hív el kell gondolkodnod." Tehát valószínüleg a leirással lehetet gond és ez az a leirás ami alapján én a "Domvik nem létezik, csak a hívők tudatának teremtő ereje" elméletet választottam.

Link a hozzászóláshoz

Személy szerint nem is folyok bele abba, hogy melyik alkotó/nem alkotó/már nem alkotó mit gondolt, mit ki adott ki. Úgysem lehet mindenkinek univerzális Ynevet kialakítani. Tartom magam egy igen komoly elvhez, melyet szerintem majdcsak mindannyian (akik lelkiismeretes KM-ek) vallunk: a lényeg a JÁTÉK és a SAJÁT KONCEPCIÓNK Ynev csodálatos földjéről. Elvégre tök mindegy, hogy GA mit ír blogon/regényben, vagy a Geoframia mit fogalmaz meg, esetleg mit ír a Nagy Zöld, mert ha a játékosok elég sikeresek, akkor úgyis ők írják tovább a történelmet. :)

Darabolo kedveli ezt
Link a hozzászóláshoz

Mondjuk így elsőre lehet nem is létezik már ez az Új-Godonos Shadon+Gorvik perszonáluniós tébolyda (De ha jól emlékszem volt olyan is hogy jó pár godoni mágus is előkerül a semmiből és ők fogják valójában össze az új birodalmat). 
A Kos és kobra  éveben eléggé megrogynak az amundok. Ordaniak és a megérkező kráni csapatok komoly csapást mérnek rájuk, de azért még lerohanják Gorvikot miközben a kráni és pyarroni csapatok kiszorítják őket a dzsad területekről, csak hogy a Garmacor vezette shadoniak is megjelenhessenek a háborúban?   Hát ez így valahogy nem áll össze nekem.

Állítólag most tavasszal kiderül mi és hogy lesz. A kártyásoknál a témába illő kiegészítő jelenik meg (Renegát utáni történések) és mivel behalt az rpg és az irodalom részlet ők viszik tovább a kánont. Magyarán olyan dolgok jelennek meg amik még csak koncepció szinten léteznek bizonyos írók fejében.

Link a hozzászóláshoz
1 órával ezelőtt-kor Shen írta:

A Kos és kobra  éveben eléggé megrogynak az amundok. Ordaniak és a megérkező kráni csapatok komoly csapást mérnek rájuk, de azért még lerohanják Gorvikot miközben a kráni és pyarroni csapatok kiszorítják őket a dzsad területekről, csak hogy a Garmacor vezette shadoniak is megjelenhessenek a háborúban?   Hát ez így valahogy nem áll össze nekem.

Üdv!

Shen;

noha vitathatatlanul nagy eredmény Sobira visszavételének köszönhetően a nyugati és északi  frontok 3693-as megmerevedése, arról korai volna beszélni, hogy az amundok megrogynának. Arról meg pláne, hogy kiszorulnának a dzsad területekről... Az Ibara és az emírségek túlnyomó része még mindig a Manifesztáció kezén van, amikor elveszítjük a fonalat (A Kos és a Kobra éve végén), a Theemeth hadoszlop pedig zavartalanul arat diadalt diadal után a dzsad világ délkeleti végein - azaz a Keresekedő Hercegségek és Gorvik tőszomszédságában. 

Link a hozzászóláshoz

 "frontok 3693-as megmerevedése" már a könyvben is elég viccesen hatott pláne miután előadták hogy az amund seregek jelentős része megsemmisült. Az északit egy darab  tűzvarázsló írtja ki mikor feketelánggá változik  a másik részüket a krániak. Erős a gyanúm, hogy a kráni és a pyarroni csapatok sem tétlenkednek hanem inkább elkezdik felszabadítani a megszállt területeket. Persze ezt az amundok inkább tétlenül nézik és  Gorvikra támadnak . Ugyan már. 

Link a hozzászóláshoz

Mint mondtam nem olvastam a könyveket. Shen hozzászolása viszont teljesen logikusnak tüni....... mégis számomra, az " ÉN YNEVemen'  teljesen elképzelhetőnek tünik, hogy Shadon  manifesztációba küldött seregei elfoglalják Gorvikot. Így is lesz. Kész. Döntöttem. Köszönöm a segítséget. Nálunk amúgy is másképp zajlik a háború.  A 23 Amhe démonból már csak 5 van melyek likvidálásában igen nagy szerepet vállalt magára az Anath-Akhan fejvadász klán. Mondhatni ez ebből már csak az útójáték, nem is tervezek ibarába több kalandot mostanában nekik. Ám Új-Godon pár darab "ős" godoni mágussal hmm..... Segíthetnének Gorvik megtisztúlásában, és elővehetném az a titokzatos varázslót aki már 2 kalandot is adott, értelmet nyerne hogy ki is ő..... Záporóznak az ötletek. Köszi fiúk!

Link a hozzászóláshoz

Üdv!

A Hirokin birodalom elnevezés eredetileg nem része a MAGUS-nak. Amund (Gulandro) találmánya, aki az amund nép nagy rajongójaként sokat foglalkozott a területtel, és az Amundok könyve című rajongói kiegészítő megírása során tette közkinccsé ezt a nevet. 

(sokat gondolkodtam rajta, hogy felkerülhet-e a nagytérképre az ország neve, de hát a MAGUS ezt a rendszert követi, az elfeknek, törpéknek is vannak országaik, amiket jelölnek.)

Amennyiben többet szeretnél tudni az amundok birodalmáról - elsősorban a második manifesztációs háború utáni időkből - akkor javaslom ezt a kiegészítőt: 

Amundok könyve

 

Darabolo kedveli ezt
Link a hozzászóláshoz

Újabb kérdés. Tudnátok linkelni, vagy ajánlani vagy magyarázatot adni a zászlóhábórukhoz?

NOMEG! Azokról a csilli-villi zászlócskákról.

Egyenlőre csak annyi világos, hogy időről-időre toron +szövetségesei ill. észak "jófiúi" összeakasztják a bajszukat, pár darab különlegesen magasan nívójú hadvezér élén.

Link a hozzászóláshoz

Na ezt a topicot is már csak én vezetem  :D

Tehát megint a segítségetek kellene. Hála a Silverland nem rég egy hibátlan Enoszuke került a kezeim közé. Elolvastam, " s láttam, hogy ez jó". Méghozzá nagyon...

A kérdés a következő, az utolsó Tennoról/Császáról fog szólni.

Ez a tenno egy varázsló, vagy valami olyasféle, megmagyarázatlan körülmények között a szálláshelyéről különös fények törtek elő. Pár órán belül az egész császári nemzetség, hírmondó nélkül kihalt. Őt leszámítva. Érkezett két fura alak, és rendet vágtak a testőrség tagjai között (szerintem dzsinek) kijelentették, hogy mától a szobájában lévő egyetlen túlélő (mármint a varázsló) örökös a Tenno. Persze erről senki sem tud meggyőződni, mert az azóta szobormerevségű harcos "dzsin" ha közelebb jön valaki, rögtön a másvilágra küldi. Sok minden más is le volt írva, de az most mellékes.

A lényeg: Azóta senki sem látta a Tennot. Ez 1-2 száz éve volt, névleg más kormányoz helyette. Ugyanakkor elvileg neki kellene lennie az enoszukei zászlóhordozónak, amiről szintén vannak történeket. Nem egészen világos, ezt hogyan gondolták a kitalálók.

Ill. más helyeken a Tenno-ra többször is úgy utalnak, mint aki Yneven jár és lélegzik, cselekszik. Törvényt oszt, gyermeket nemz.

Remélem érthető voltam.

Maradok tisztelettel.

Hentes no Darabolo no Norbert :D

Link a hozzászóláshoz

A hozzászóláshoz be kell lépned, vagy regisztrálnod Kalandozó!

Kizárólag a városőrség által átvizsgált kalandozók hagyhatnak válaszokat.

Kalandozónév regisztrálása

Regisztált kalandozóként felhőtlenebb az élet!

Csatlakozás a Kalandozókhoz

Bejelentkezés

Már velünk kalandozol? Lépj be!

Belépés
×
×
  • Új...