Jump to content
Kalandozok.hu - M.A.G.U.S.

Letűnt birodalmak 4. - Godon


Con Salamander

Recommended Posts

Akkor Godon címszavakban.

A Godoni Belső Iskola Tanításai (god)

Godoni eredetű, összefoglaló mű a godoni mágiáról. Az eredetiről mindössze egyetlen másolat készült, mára mindkettőnek nyoma veszett. (Sum,357/1/1)

Belső Iskola (godon)

A godoni mágusok legfőbb testülete. Nagymesterét Psz. 1134-ben gyilkolták meg az aquirok, és ezzel visszafordíthatatlanná tették és felgyorsították a Godon bukását. (Geofrámia,73/1)

Déli Kapu (godon)

A Halott Lombok Gyermeke nevű aquir által Psz. 1110-ben, a Fekete Entrópia Síkjára nyitott kapu. (Gefrámia,97/5)

Dolmenmágusok (godon)

A godoni mágusok egy csoportja. Mágiájuk a dolmenekhez kötődik, s a Menedék elérése után a dolmenmágusok hatalmas kőépítményeket emeltek a határ biztosítására. Ezen dolmenek némelyike még ma is áll. (Geofrámia,72/5)

Dürnemon (godon)

Godoni város. Psz. 573-ban orkok rombolták le. (Geofrámia,96/2)

Elorand (godon)

Godoni kóbor lovag, egyike Pyarron alapítóinak. Később a maga alapította Aranykör lovagrend első nagymestere, aki Krad kegyelméből több ezer esztendőt élt. Ó-Pyarron elestekor életét vesztette a kráni tizenhármakkal vívott varázspárbajban. (1TK,40/2/2; ÚT,73/2/1)

Equester (god, sha)

A godoni varázslóállam fénykorában csak a nemesi ranggal bíró lovagokat emlegették így, manapság hasonlóképpen címezik mindazon nehéz fegyverzetű harcosokat, akik kengyelből (lóháton) szolgálják hazájukat.

Fekete Entrópia Síkja (godon)

Tiltott sík, ahol a godoniak által már a sötét múltból ismert Fekete Entrópia Ura lakott. Psz. 1110-ben, a Halott Lombok Gyermeke néven ismert aquir nyit rá kaput Godonból. Ez lett a Déli Kapu. (Gefrámia,97/5)

Főbíró (godon)

Az egyik legfőbb közjogi méltóság, részt vett a Nagytanácsban is. (Geofrámia,72/6)

Főmágus (godon)

Az egyik legfőbb közjogi méltóság, részt vett a Nagytanácsban is. (Geofrámia,72/6)

Gdon Rabszolgák (godon)

A Démonikus Óbirodalom rabszolgái, akiket állítólag a síkurakkal való egyesülésre neveltek. Később leszármazottaik északkeletre menekültek és megalapították a Gdon Testvériséget. (Geofrámia,71/4)

Gdon Testvériség (godon)

A Démonikus Óbirodalom rabszolgáinak leszármazottainak szövetsége, akik menekültek a birodalomból. Alapítója Meironta Elimar. Keletkezése arra az időszakra tehető, amikor az embernépek nagy számban keltek át a Határ-hegységen, hogy visszatérjenek eredeti, nomád életmódjukhoz. A testvériség azokat egyesítette, akik a feledés helyett az emlékezést választották és elutasították a sámánizmust és a démonokkal való üzekedést. (Geofrámia,55/1; 71/4)

Gellán (godon)

Az ógodoni nemzetségek neve. Közülük kerültek ki az embernem első igazi mágusai. (Geofrámia,120/0)

Godon (god)

Egykoron a Shadoni-félsziget déli csücskében emelkedő birodalom. Mondják, mágustanácsa felépítését és benépesítését is lépésről-lépésre megtervezte. Godon gyakorlatilag egy mesterségesen létrehozott állam volt.

A mágusok diktatórikus uralmat tartottak fenn, a legapróbb részletekig szabályozták alattvalóik mindennapjait, ám mégis, minden idők legtökéletesebb társadalmát alakították ki.

Hanyatlását Krán okozta, melynek első seregei Psz. 500 körül indultak Godon ellen, a végső vereséget azonban 1134-re, a Belső Iskola nagymesterének halálával egy időre tehetjük.

Mágusai az elkerülhetetlen bukást látva megnyitották a Godoni Északi Kaput, a birobalom lakói ezen át menekültek. Szétszóródtak Yneven, elszórva a tudás morzsáit.

Godoni Északi Kapu (god)

A godoni Belső Iskola nagymesterének halála után, mikor a teljes bukás már nyilvánvaló és elkerülhetetlen volt, a godoni mágusok megnyitották a Godoni Északi Kaput, és a birodalom lakói ezen menekülhettek, hogy azután szétszóródhassanak Yneven.

Godoni miszticizmus (god)

Godon urai nem csak birodalmuk igazgatásában, hanem a mágiaelmélet kibővítésében is jeleskedtek. Újkeletű tanaik egyike volt a lar-doriak által később csak

Link a hozzászóláshoz

Üdv,

én nem kifejezetten Toron ellenségeskedését látom e mögött, az anyrok alkonya és lobogók hajnala alapján inkább úgy gondolom, a hatalmasok örökké rivalizálnak, és ha rá is jönnek, hogy közös a céljuk, akkor is igen ritkán hajlandóak elismerni, ha valamelyikük jobb utat talált a megoldásra. Valahol persze így örökké egyensúly van, mert a jobbak ellen összefognak a kevésbé jók, de az egyensúly és a helyes út nem mindig azonos... Erről meglehetősen sokáig lehetne filozofálni. :)

Link a hozzászóláshoz

Üdv!

Bűvdudás. nyilván észrevetted az idézőjelet... de azért köszönöm a kiigazítás kiigazítását.

(most én is jöhetnék azzal, hogy rosszul tudod, Godon és Godora nem zenei művek, hanem egy-egy ynevi ország/birodalom volt... :pajti: )

Mindamellett, a hozzászólás lényege: ebben a témában maradjunk GODON-nál, és ne kanyarodjunk Godorához.

Link a hozzászóláshoz

Az Északi Kapun történő szétszóródás Yneven kimerült vajon a shadoni, pyarroni, ordani telepek kialakításával vagy esetleg vannak máshol is godoni (kulturális, vallási, netalántán mágikus) eredetű közösségek. A kyr birodalomból marad ugye Toron, Erion, bizonyos értelemben Doran, egy raklapnyi szekta, klán, rend a városállamokban (pl smargdmágusok, boszi szekták), bestiből néhány lény (kyrek az elátkozott vidékről, Lyennara...). Tudom, hogy Godon kevesebb ideig létezett, de a kirajzásnál ugye az új alapítása volt a cél. Simán el tudok képzelni rejtőző rendeket, amik célja a Krán elleni bosszú, az értékek mentése vagy csak a túlélés.

Tudtok ilyenről?

Darabolo kedveli ezt
Link a hozzászóláshoz

A szószedet böngészésébő lejött még, hogy a városállamokban építettek egy világítótornyot amiben dzsad boszik tanyáznak, a gorviki byzonviadalok állítólag godoni eredetűek, az erioni kaputoronyban is godoni eredetű mágiát okítanak (apáról fiúra jelleggel). Elvileg jók voltak a térmágiában, voltak pöpec exorcistáik (varázslói és nem papi vonalon), a mágiájuk működéséhez a mindennapjaikban fengshui jelleggel törekedtek a harmóniára (ez nincs így leírva de nekem így jött le) és a miszticizmusban vallásos módon közelítettek a manához. Részben ők is alapították Dorant (itt megkövetem @bűvdudást, bizonyos források nem csak az Ó-Ryekes vonalat említik) plusz nyilvánvalóan ott vannak Pyarronban és Shadonban. Kb. 

Valaki még valamit tud?

Link a hozzászóláshoz

Üdv!

Rodrigo;

Godonnal - felemelkedésével, virágzásával és bukással végződő hosszú élethalálharcával - az új WMC-kötet (Ősi titkok láza... ) mintegy 100 oldal terjedelemben foglalkozik.  Most tartok kb. a felénél - sokmindent nem értek, de még több korábbi mozaik került a helyére. És van benne pár igazán fantáziát megmozgató ötlet és momentum. (Pl. a Rajzásról - pillanatnyilag úgy érzem - írnom kéne valamit... :) )

Link a hozzászóláshoz

Egy kérdés felmerült bennem, ha már Chöpman (és a munkában nincs nálam a könyv): A Karneválban a tisztánlátó (vagymi) az shadoni és ráadásul felföldi eresztés ha jól emlékszem. A tisztánlátás, az nála úgymond "örökletes" az ott élőkre ez jellemző, vagy valami ilyesmit mondanak. ETK-ban ezt hogy hozod? Valamilyen "faji" plusszal, pozitív-negatív dologgal, esetleg speciális "kaszt"ként?

Ha totál mellélőttem a kérdéssel és eltévedtem az emlékek katalógusában, akkor bocs...

Link a hozzászóláshoz

Halihó!

Rodrigo;

ha Nogren felföldi szabadosára gondolsz, róla valóban valami ilyesmi állt, hogy "ösztönös tisztánlátó". Felföldi származék, a képessége pedig szerintem egyedi jellegzetesség - bár nyilván akadnak a fajtájából többen is. 

Ha mindenáron meg akarnám jeleníteni az ETK rendszerén belül, akkor valami ilyesmiben gondolkodnék, ebben az irányban indulnék el:

Különleges képességként Pszi- illetve mana-pont nélkül használhatja az Asztrálpillantás/Asztrálszem, Mentálpillantás/Mentálszem, Auraérzékelés/ a papi mágia "érzékelés" típusú varázslatait. (Vagy mindet, vagy ezek közül csak valamelyikeket, ezt ki kéne találni.)  A képesség nem erősíthető, és csak korlátozott benyomások gyűjthetők általa. (A pontos játéktechnikát - hogyan, mennyire, meddig stb - is is ki kellene dolgozni, ezek csak a főbb vonalak.)

A lényeg, hogy az illető valamiféle folytonos - vagy könnyen felidézhető - kapcsolatban áll a "szellemvilággal"; olyasminek képzelem, mint egyes kelta bárdok "második látását" (harmadik szem?).

Link a hozzászóláshoz

Helló bűvdudás!

 

Ha jól emlékszem a szabados azt mondta meg, hogy hol fognak felbukkanni Gorduinék (akit - kompániájával együtt - sokszor még a nagyon-nagyon-nagyok se látnak ld Halál havában). Azt meg a fenti diszciplinák/képzettségek nem nagyon tudják. Illetve a szellemvilággal szoros kapcsolat hogyan következik a godoni miszticizmusból? (Tényleg nem kötekedni akarok, csak nem tudom.) Elvileg logikus volna, hisz a Démonikus Óbirodalomból elszármazott népeknél nyilvánvaló a szellemvilágra való nyitottság, ugyanakkor a miszticizmus a véleményem szerint ennél jóval több (bár nyilván több a tűzzel való (nagyon profi) hókuszpókusznál is - bár az is igaz, hogy magas szinten lehet szeráfi alkut kötni, hogy feketeláng legyen az illető).

Mondjuk én az egész miszticizmust valami "szerepjátékosra" hegyezném ki. A karakterek kaszt/iskola/hagyomány útjával való azonosulás mértékére szabná meg az amúgy fejleszthető képesség kihasználhatóságát, aminek a megítélése persze km-függő, de feldobhatja a játékot. Pl a tűzvarázslók godoni eredetű mágiája a Sogron hitű, tudásszomjas  "tűzmániásokra" lett kidolgozva, ezért nem nagyon látunk olyan tűzvarázslót, aki meghasonlott önmagával és a metamágiája (pl mananyerés) felmondaná a szolgálatot. Ugyanakkor mondjuk egy misztikus gyógyító varázsló esetében el tudom képzelni, hogy vmi úgy megkeseríti a lelkét, hogy képtelen azokhoz az erőkhöz elérni, ami szükséges a gyógyításhoz. Talán itt jelenne meg a "vallásos" megközelítése az úttal (manával/mindenséggel/mittomén) való harmóniának.

Gyakorlatban ez lehetne az adott kaszton felül/belül egy alkaszt (mint a tűtzvarázslóknál a Fény ösvényén járó tűz hordozói), ahol a harmónia kialakításához/tovább csiszolásához a kaszton/iskolán/renden belül bizonyos feltételeknek kell megfelelni (képzettségelőírások, bizonyos életszemlélet, azt tükröző életút...). Ezen az alapon több helyen, több iskolában visszaköszönhetne a godoni hagyaték, akár meglévő kasztban, akár NJK-k esetében (pl egy elhivatott, ősi hagyományok szerint élő és dolgozó fegyverkovács kardjai, bizonyos kezek között kimagasló, olykor mágikus tulajdonságokkal bírnak...)

Most csak törpölök, mert @MagyarGergely meghívója azért beindította (na jó, leporolta) a berozsdásodott ötletgépet...

Link a hozzászóláshoz

A hozzászóláshoz be kell lépned, vagy regisztrálnod Kalandozó!

Kizárólag a városőrség által átvizsgált kalandozók hagyhatnak válaszokat.

Kalandozónév regisztrálása

Regisztált kalandozóként felhőtlenebb az élet!

Csatlakozás a Kalandozókhoz

Bejelentkezés

Már velünk kalandozol? Lépj be!

Belépés
×
×
  • Új...