A Szerepjáték Szépsége, avagy miért is játszunk?

[Kele]

Üdv!

Nekem is ez a vélem, a karaktereket csak a levégső esetben kell megölni, akkor ha ténylegesen hatalmas nagy baromságot csinálnak. Ettől függetlenül én minden kalandban megadom az esélyt a halálnak is.

Pl: A csapatnak el kell mennie egy gonosz varázslóhoz. Lent a pincében az egyik teremben egy bebörtönzött démont találnak. A démon körül mindenféle varázskör van, hogy semmit se tudjon cselekedni. Ha a csapat mégis lesz olyan balga, hogy odamegy a varázskörhöz, és megtöri azt, hát akkor magára vessen :D

Egyébként meg úgyis számítok rá, hogy nem leszenek ennyire eszetlenek.

Én sem szeretem azt, ha egy kockadobás dönt a csapat életéről. Sajna KM-ként néha elfelejtek rejtve dobni, és persze pont akkor dobok 00-t, amikor mindenki látja. Ilyenkor nincs mit tenni, esetleg egy kis trükközéssel még meg lehet menteni a JK-t. Egyszer az egyik játékos valamelyik lovas nemzetből hozott karaktert (ha jól emlékszem ilanori volt). Csata közben jött a KM-es duplanulla, és vagy 20 Ép-s sebzés. Két választásom volt: Vagy a karaktert nyrom ki, vagy -mivel éppen a lován ült- a laovat áldozom fel. Én ezt az utóbbit választottam. A karakter elvesztette a lovát, meg azt hiszem az egyik lábát is. De élt...igaz, a lova elvesztése után már ő maga sem akart tovább élni, de nem volt mit tenni...

A halál helyett egyébként sokszor lehet választani végső megoldásként a csonkolást. Mert egy végtagba max. néhány Ép-t lehet belevágni. Tudom, nem az ideális megoldás, de néha nincs jobb trükk. És ilyenkor nagyon jól tud jönni egy pap, vagy egy vari a csapatba...

Minden jót!

[Veichassur]

Szóval az se baj, ha a karakterek alkalom adtán belehalnak az életbe

Ez mindig így van az élet egyetlen törvényszerűsége

A JK halál nem túl elfogadható szerintem egy KM-től, ha tényleg nem huszadszorra csinál egyértelműen hatalmas hülyeséget a JK... Egyébiránt éppen ezért került bele az ETK-ba a morális szabály...1 hülyeség/rossz kockadobás/hatalmas túlütés nem a kari élete.

Kötözködést félretéve, a szerepjáték komolyságára kanyarítva a szót:

Kezdő KM-ként igencsak figyelnem kell a játék alatti hangulat-egyensúlyra. Glen a megmondhatója, hogy azért nem szoktam véresen komolyan venni minden szituációt (bár azt nagyon bánom, mikor egy nagyon nagyon sötét hangulatú modulom alatt a játékosok állati fáradtak voltak és majd' elaludtak, így nem érezhették át igazán)

De mikor a modul nem kívánja meg, hiába veszem komolyan a kalandot, a mesélést, az egész szerepjátékot, ha a helyzetből származó poén jön közbe, azt nyugodtam engedem... az ilyen kis beszólások hihetetlen jó hangulatot tudnak varázsolni.

Mindazonáltal maximalista idealista révén valamilyen szinten én is törekszem a dolgok realizálására... legalábbis mikor a dolog - ismerve a megalkotott világot - még Yneven is túlzó elképzelés lenne.

A mesélés hangulatáról:

Vannak, akik nagyon novellaszerűen cirkalmas kifejezésekkel élve próbálják meg leírni a helyszíneket, szereplőket. Én annak a híve vagyok, hogy nyugodtan használok evilági szavakat, ha úgy érzem ezzel sokkal jobban átérzik a játékosaim az adott körülményeket. Meg mondjuk én is természetesebben tudok így fogalmazni, és legalább gördülékenyebb lesz a mese.

[Glendalough]

De mikor a modul nem kívánja meg, hiába veszem komolyan a kalandot, a mesélést, az egész szerepjátékot, ha a helyzetből származó poén jön közbe, azt nyugodtam engedem... az ilyen kis beszólások hihetetlen jó hangulatot tudnak varázsolni.

A mesélés hangulatáról:

Vannak, akik nagyon novellaszerűen cirkalmas kifejezésekkel élve próbálják meg leírni a helyszíneket, szereplőket. Én annak a híve vagyok, hogy nyugodtan használok evilági szavakat, ha úgy érzem ezzel

Aranyköpések nélkül mit sem ér a szerepjáték! Asszem nem bírnék olyan csapattal játszani, ahol megrovóan néznek a poénkodásér. Végülis az egész lényege (legalábbis számomra) a szórakozás.

A mesélés nyelvezetéről:

A leíró részeknél sztem jobb a "normális" fogalmazás. Senkinek nincs türelme azt hallgatni, hogy "aranyszőke haján megcsillan a lenyugvó nap fénye, kék szemében az égbolt tükröződik, széles vállán lobog a vérszín köpeny." főleg olyankor, mikor épp meg akar támadni az adott személy. Vagy én akarom megtámadni őt. Ilyenkor marhára nem érdekel, hogy csillan a fény a haján, bőven elég, hogy "szőke, kék szemű, izmos. Mozgása gyakorlott harcosra vall."

Ellenben azoknál a részeknél, ahol a szereplők beszélnek, jó ha megjelennek hangulati elemek: a dzsad kereskedő igenis fogalmazzon cirkalmasan, a varázsló beszéljen lenézően, és semmiképpen ne az legyen, hogy "a kocsmáros megkérdezi mit kérsz", hanem a mesélő tényleg kérdezze meg - esetleg a kocsmáros hangján - hogy "Mivel szolgálhatok az uraknak?". És természetesen a játékosok részéről is elvárható, hogy úgy reagáljanak, hogy "Két sört, de tüstétnt", nem úgy, hogy "akkor rendelek sört".

Glen

[Gólya]

Üdv

Nyár végén "nyugdíjaztattuk" karaktereinket. 18-22. szintű karakterekről van szó akikkel 3 és fél évet játszottunk. Elég sűrűn egy héten többször is összeröffent a banda. Persze mindenki kiismerte a maga karakterét szinte maximálisan és szó mi szó nagyon jól összeszokott a csapat. Valamelyik mcs-ben meg is nyertük a legjobb csapat díjat.

Nos, sztem minden játéknak az eleje a legizgalmasabb. Úgy értem: kidobáljuk a karaktereink értékeit, elkezdünk játszani, ismerkedés, nem tudni hogy ki mire képes... KM-nek is könnyü dolga van, de ahogy erősödnek ugy könnyebb játszani illetve nehezebb mesélni a KM-nek. Ezt azért írtam mert nálunk sajnos ez jellemző volt. Nem hibáztatom egyikünket sem, de azért gondoljatok bele nem mind1, hogy pl 3. szintű jk-k harcolnak 3. szintűekkel, vagy 15. szintű jk-k hasonló kaliberű enemik ellen Legjobb esetben nem körökről hanem szegmensekről van szó, vagy ha két erős harcos összekerül akkor rengeteg körön keresztül...

Nyugdíjazás után:) mindenki kezdett egy új karaktert, jónak tűnt, de már 2 hónapja nem játszottunk...valakinek nincs kedve megint egy újat kezdeni, valaki nem ér rá, valaki már abszolút abbahagyta a magus-t. Széthullott a banda.

na minden jót csá

[Glendalough]

Hi!

Sztem Szabó Lőrinc elég jól megfogalmazta, hogy az emberek egy része mennyire vágyik arra, hogy kitörjön a hétköznapok egyformaságából és kipróbáljon más életeket, más sorsokat.

"Börtönök

Mindig egy testbe zárva lenni?

Mindig csak én? Sohase más?

Sehol igazi változás?

Hogy bírjátok ezt elviselni?

Más ember! Mért nem lehetek

ellenfele saját magamnak!

Lelkem, mi van odaki? Vannak

más napok, más rend, más egek!

Agyamban, bent, mint egy teremben,

száll a szó s visszajön megint;

és máskép, mint sorsom szerint,

még pusztulnom is lehetetlen:

gépész vagyok, aki saját

szerkezetének börtönében

vakon tesz-vesz, és a sötétben

egyszer majd elrontja magát."

Szerencsére azóta már feltalálták a szerepjátékot.

Glen

[TAO]

Tetszik, ez nagyon passzol! Főleg az első versszak! Köszi, hogy megosztottad velünk.

Lehet kéne Szabó Lőrincet olvasnom.

[Glendalough]

Tetszik, ez nagyon passzol! Főleg az első versszak! Köszi, hogy megosztottad velünk.

Lehet kéne Szabó Lőrincet olvasnom.

Az aláírásomat is tőle kölcsönöztem, sztem az is "passzol". Mindenkinek csak ajánlani tudom a verseit. ... Kivéve talán az öngyilkos hajlamú embereket, nekik nem tenne jót. Meg a reménytelenül szerelmeseknek se, mert ők meg szuiciddá válhatnak tőle. Na jó, szóval mindenkinek ajánlom, kivéve azoknak, akiknek biztos tetszene.

Glen