Versek (!csak saját versek!)

[Alexander C. Dragon]

---

Gyalog fényből a legfényesebb utcába,

Ködhomályban égő szív s barát poklába,

Számos utak érzékeny sorsában,

Összeforrott acélok vasmarkába.

mindig és utána,

Előszr és utoljára.

Sánta barmok fájó csontjában,

elveszett fordulók számtalan kínjába.

Megszült állapot teljes káoszába

Privát béke felkért nyugalmába.

Mindig és utána,

Először és utoljára.

[Akrathon Mageran]

Trollskogen (meseerdő)

Érzed hogy fúj a szél, látod a zöldül a táj

Újra itt van a tavasz, zöldellnek a fák,

Újra csobog a patak, madarak hangja száll

Erdőn innen, és mezőn túl, a széllel messze száll

Várod jöjjön a tél, harcba hív a szíved

Harcos voltál, az is maradsz, áldozod véred

Kezedben van a kard, válladon pajzs

Harci düh és indulat, Troll vagy ne hagyd magad

Érzed a nyár illatát, virágzik a rét

Sötét erdő legmélyén, Trollskogen mesél

Zengjen hangosan a nóta, patakokban folyjon a sör

Erdei ősi kis kocsma, tűzénél mesélj

Várod legyen már tél, portyára kéne menni

Harcos szíved nem nyughat, a béke most a tét

Vedd fel hát kardod, keress más utat

Dicsőség hajnalán, az utolsó troll harcban jár

Messze a tél, és hideg a szíved

Az új kor olyan zord

Régi világ dicsősége

Nagyon messze már

Érzed eljött a véged

Erőd elhagy már

Búskomor hangulat

Eljött a halál

[Amarilis]

Idézés

Vérből, fényből,

hamuból, szélből,

fellegekből, égtől,

árnyakból, földtől;

Megidézlek éjből;

Szárnyakkal szélből,

agyarakkal fényből,

születve földtől,

lelkeddel égtől!

Lángokból, vérből,

hamuból, szélből,

hívlak; ébredj,

táncolj, érezz!

Könnyekből, vízből,

árnyakból, földből,

idézlek; éledj,

harcolj, létezz!

[Con Salamander]

Az Élet

Túl rövid, hogy végignevesd,

Túl hosszú, hogy megtehesd,

Amit mindig is akartál,

S mindig jónak találtál.

Túl nehéz, hogy félvállról vedd,

Ahhoz is, hogy jókedved

Egy percre néha fel ne add,

És elfeledhesd víg szavad.

Meghalni, azt nem lehet.

Túlélni, minden hetet,

Akkor is, ha csak bajt hoz,

Ha nincs is kedved a jóhoz.

Menekülj egy szokásba,

dohányzásba, ivásba,

mindegy hová, csak innen el

Nincs olyan, ki megfelel.

Ez az élet, de nincs más,

erről szól, az egész csalás.

Meggyilkolni a gondokat

Aztán csak a sírás marad.

[Siana]

Egyhangúság

Mint furcsa testvér

néz vissza a tükörből

a furcsa élet.

Mindennapok

Az összes embert

"mint barmot iigába hajt"

a kötelesség.

A jövő

Csupán egy szürke

sírkő fog emlékezni

arra, hogy voltam.

[Felon]

én

én, a világ sötét porontya,

én leszek, ki könnyedet lemossa.

én, kinek szemében kavarog a felleg,

én leszek, ki neked majd kellek.

én, kinek arcán az egész lelke,

én leszek, kinek előjön a mersze.

én, kinek minden mosoly áldás,

én leszek a végzet és megváltás.

én, a világ sötét porontya,

én leszek, ki gondod megoldja.

én, kinek szemében ficánkol az élet,

én leszek, ki benned nem téved.

én, kinek szívében lapul szavak árja,

én leszek, ki jöttödet megvárja.

én, kinek lelkében dalol ezer szólam,

én mesélek neked rólad és rólam.

2008. 07. 25.

[Felon]

Látlak.. ismerlek

Ráfagyott az élet az arcodra,

Torz mosolyba görbíti vonásod.

Szemeidbe már bánat karcolva,

A valót jó mélyen elásod.

Nem tudom mire vársz még,

Esendő a lét minden perce.

Az életed lehetne a tét,

Ha lelkednek lenne még mersze.

Hosszú éveken át néztelek,

Sirattam minden bánatod.

Kísértem óvón léptedet,

De most a rosszat álmodod.

Féljél bár minden apró kíntól,

Hulljon ezernyi véres könnyed,

Nem tántorít mindez a céltól,

Sorsod, hogy végzetedet törd meg.

hisz

Angyal vagy, okkal születtél a földre.

Isteni sugallatra megtörve jársz körbe.

Feledd el ki voltál és mivé akarsz válni,

Mert a világért - még mindig - az ördöggel kell hálni.

2008. 08. 06.

[Equimanthorn]

A Vándor

A vándor már régóta várt

Keserűség járta át dalát,

S éjjelente a csillagokra nézve,

[Equimanthorn]

Emlékszel...

Emlékszel a tisztásra?

Én jól emlékszem még.

Ránk ragyogott az est,

Ott lettél végleg enyém.

Emlékezz arra a tisztásra,

Mert egy fa leszek ott,

Egy dús lombzatú fa,

Amikor meghalok!

Látogass meg néha,

Simulj erős törzsemhez,

S beszélj majd nekem,

Beszélj a beálló csendhez!

Én nap-nap után várlak

Magányos faként a mezőn,

S díszbe öltözöm ha jössz,

[Felon]

Négysorban

Ködből formált szép alak,

[Vassi]

Xyz (ejtsd: Ksziz) Epikus Kalandjai

I.

Késő este az erdőben síri csend s hulla szag vala

Mikor a kardjára csordult a botor tolvaj agya.

Hősünk úgyanis kimondott jó néven nem vette

Hogy eme gyanús személy oly bátran jött mögötte.

Epikus érzékei már az elején megsúgát neki

Hogy ez a hitvány erkölcsű bitang régóta követi

Az áldozat, hírhedt kleptomán hajlamairól volt híres

Néhány érméért keze sokszor lett már víres.

Bement hát az erdőbe, nyomában a veszedelemmel

Majd ráordított: A pénzemet te biztos nem lopod el!

Válaszolt volna a kutya de minden szó a torkán akadt

Félelmében a rongyos gatyája barna színűvé fakadt.

Hősünk megjelenése a végítéletet hírdette

Hogy lehetet oly' bolond hogy őt megkörnyékezte

Minél messzebb akart elfutni, fordult is hát egyet

Ekkor érte háta mögül, a könyörtelen végzet.

A tolvaj már nem köztünk bóklászik, odaát

Xyz jól végezte piszkos munka szagú dolgát.

Az eredeti úton vetett újra lábat roppant teste

Hosszú hosszú gyalog úttal várta még az este.

II.

Kora reggel, zuhogó eső s vihar kísérte

Mikor az éjszaka után, Aböcö városát elérte.

A kapu előtt, a mogorva város őr kérésére

Hősünk a pénzt tiszteségesen kipengette.

folyt köv.

[Dream]

A parton

(Korfu)

A tenger zúg vagy inkább beszél,

A falevél susog,

Az apró, finom homokszemcsék,

Csak futnak,

Buckákat raknak,

Majd tovább rohannak.

S míg mész a tengerhez,

A lábadhoz bújnak s

Lágyan a tenger mossa le rólad.

Bemész a vízbe,

S gyengéden ringat,

Vagy erősen dobja a hullámokat,

Tűz a Nap,

S Te a vízben hűsölsz,

Míg úgy tartja kedved.

Vagy meg nem fulladsz.

[Lenday]

Azt kívánom!

Spanyol utam idén nyáron

Olyan volt akár az álom.

Két szép hölgyé volt az érdem,

[Dream]

Egy lány

A sötét éjszakába,

A borús, koszos, szomorú városba,

Egy lány arca boldog.

Arca sugároz a sok közönyös balga ember között.

Boldog,

Mert ő él s érez,

Érzi hogy szép az élet.

Érzi a szeretetet, hogy ő ember.

Nyüzsöghet, futhat, nevethet.

Õ nem keresi a boldogságot.

Mivel ő maga a boldogság angyala.

[Dream]

November

Hűvös szél fúj ruhám alá,

Ahogy sétálok rugdosva a lehullt, sárga leveleket.

Később sírva rohanok az avarba,

Hogy keressem a rút varjakat a mezőről.

Megint itt a tél, ismét eljött a november és

Nem sokára a hóember.

Taposva a napokat, durván megrúgnak,

Mint egy halottat. Már nem fáj,

Nem érzem, mert itt a tél s megfagyott szívem.

Csak tavaszba virul, télen nem dobog.

Tudom a jövőt, mi rám vár, egy részét ismerem,

A többi ismeretlen.

Tudom mi lesz ebben a novemberben,

Mitől előre rettegek, s mégis várom,

Mint ajándékot a kisgyermek.

[Dream]

A szeretet meghal

A szeretett nagy és végtelen,

A gyűlölet hatalmas és iszonyú.

A magány, fájó, félelmetes.

Minden érzésegyvelege, vérző Én a szívben.

A szeretett eltölti melegséggel,

A gyűlölet éles késsel,

A magány, félő szenvedélyjel.

A társaságba is lehet magány,

A folyóban is folyhat vér,

Sárba is tapadhat vér,

A barátság is mese szél,

Ha nincs kinek elmeséld,

Meghal a mese, elvetél.

[Dream]

Esti homály

Tombol a Hold az ég tükrön

Halványan sikongatnak a

Csillagok és kérdik,

Hol vagyok

[Dolnawyen]

[Dolnawyen]

töredék

vakon ülök kopott karosszékben,

vakon nézek sötét éjszakába,

vak vagyok hisz nem láthatlak téged

s mit sem ér enélkül szemem világa...

[Dolnawyen]

Az utolsó pillanat

Az élet elmúlik röpke perc alatt,

akár egy álom,tovatűnő pillanat.

Mint mikor a fákról lehull a levél,

s nem marad más csak holt avar

meg a síró szél.

A keserű eső pedig mossa az arcokat,

kopott gúnyánk elázva nehezül,

de a szívünk mily nehéz,

mikor az az utolsó pillanat elénk áll

s a szemünkbe néz.

[thuviel]

Hajsza

Dermedt csend a barátom,

nyomomban kajtat ezer halál

tépett köpönyegemmel borítom,

szenvedésem minden dalát.

Ah, kráni csahosok vonyítva űznek,

nyomomban suhan mind,

férfit nőt, s gyermeket se kímélnek,

préda-szagom nékik kín.

Tudom,soká nem futhatok

menekülnöm sincs hova,

utolér a végzet keze,

az Ikrek mérgezett karja.

Egyszer majd elfogy az erőm,

véget ér az út,s berek,

utolsót nyikkan a tüdőm,

de nem remeg a szívem.

Lovamat útjára küldöm,

Pengémre búcsúcsókot vetek,

felvetett fejjel várom a kaszást,

s néhányat magammal viszek.

[Amarilis]

Garon, a rontásvadász

Rontást oldok, igét kötök,

Méregből szőtt átkot török,

Esti csillag árnyán jövök,

Szívem felet varázskörök.

Rontást teszek, halált kötök,

[Croatush]

Vihar

Sötét fellegek gyűlnek most az égen,

Belekap ruhámba az éjszaka szele,

Arcomon az eső hűs cseppjeit érzem,

[Felon]

Lépj túl

Csak csalódni fogsz, az egész világban,

Majd vergődsz, mint gyenge madár a sárban.

Hogy ki vagy, azt ne kérdezd mástól,

Nem hallod a választ könnyeid zajától.

Megfogadtad nekem, hogy már végleg vége,

Hogy ezentúl szívedben tanyát ver a béke.

Ne lássam, hogy ismételten fájna,

Sírnék, ha lelkedben újra féreg rágna.

2009.01.03.

[thuviel]

Bosszú

Setét csepp mart barázdát

elszürkült tőle a penge

fanyar illat csavarta orrom

mikor visszatért a hüvelybe.

Ma vad leszek,s lator

semmire sem büszke

bosszú démona sikolt

vijjogón fülembe.

Elvesztettem már

mindent mi jó volt,s nemes

ideje hogy eldobjam végre

ami voltam,s lennem kéne.

Dermedt arcok rezzennek

húzódnak félre tőlem

érzik társamat a halált tán?

vagy vihar elől futnak menhelyre?

Tegnap eltemettem mindet.

Értem haltak,engem védtek.

Magam velük pusztultam

igaz testem él......még.

Elhalt a zsibongás

fagyott patak lett az utca

amikor az ajtón kiléptem

nem ember voltam,csak a bosszú maga.