Versek (!csak saját versek!)

[Valaki]

Zászlótartónak

Tartsd a zászlót, még ha te vagy utolsó vére

Neve, csak így mard fenn az ő nemzetsége.

Tartsd fel, még ha vér mocskolja be a nevét

Ne felejtsd el, hogy ő az, aki tovább él.

Tartsd kezedben, magasban! Konokul, vadul, dacosan

Neked át kell élned a szenvedést, mit okozhat.

Tartsd meg, bátran, erősen és ne nézz hátra csak előre

Ne éld át azt, amit a múltba tekintők megéltek.

Tartsd a kezedben, egek magasságába emeld

Ne éld át azt, amit apáink megszenvedtek.

Tartsd magadnál, féld őt jobban életednél

Ne felejtsd el, hogy ő már régóta veled él.

Rejtsd el a szíved legmélyére, és fuss a vakvilágba

Szádon, csak néped nyelve üljön, annak tisztasága.

Rántsd fel magasba, hogy még az ég is tudja

S légy te is egy dicső népnek igaz sarja.

2004. augusztus 19.

[Valaki]

Világ szolgája

Lovagolok a hullámok tetején

Érzem, a túlélésre nincs esély.

Õrülten kapkodott az élet után

Kezem, semmibe kapaszkodik sután.

Nyelem az örök baj folyó forrását

Nem feledem az emlékek forradását.

Belülről emészt a gond, a kétely

Életemet soha nem kíséri soha siker.

[Orophin]

Puha Titok

Egy rejtett sejtelem leng a levegőben

Egy halovány gyertya pislákol az erdőben

Két alak ül egy roskatag asztalnál

Beszélgetnek az aprócska lángnál

Kezük szorosan együtt, mint a bilincs

Feszengés civódás akkor abban nincs

Lágy harmónia lengi körbe a pillantott

Valami ebben a percben fogantatott

Szemükben ott él a vágy a csodavilág

A szerelemnek otthona egy szikra egy láng

Mit akkor nem éreztek maga volt a végzet

Õk voltak minden más nem is létezett

Ekkor egy mozdulat elrántotta a lányt

Lágy huppanás egy test nehezíti a fa díványt

Tudták nem szabad de meg tették

Szívüket pedig egy ujjabb bűnös titokkal terhelték

[Vyergas]

Hulló falevelek

Az égre nézek, s napot látok,

Szabad voltam, de már nem szállok.

Beteg vagyok, érzem belül,

Beteg szívem nem könyörűl.

Szellő száll itt, s hideget hoz,

Hulló levél éltet oroz.

Véged van nyár, s bár süt még a nap,

Tudom, csak az emléked marad.

A víz hűvöse, a fű melege,

Vidámságunk tűnő helye.

Virágillat és madárdal,

Tegnap játszik csak a mával.

S mi maradt gyermekeknek,

[Valaki]

...ni

Akarni, adni, kapni

Acsarkodni, csalni, dagadni.

Venni, tenni, elesni

Felsegíteni, éleszteni, eltemetni.

Feltámasztani, álmodozni, szomjazni

Csábítani, áldani, ámítani.

Bátorítani, szomorkodni, bolondozni

[Orophin]

Éjjeli pillangó

Mint szélvihar mi dölyfösen őrjöng a part mentén

Mint lavina mi tör le ellent mondást nem tűrvén

Olyan volt nekem a múltam egy foszlánya

Csak néztem, mint apró csecsemő az újvilágra

Kapu kivágódik! Belölle ezer apró villanás küzd befelé

Ablakok törnek! Szilánkok közt árnyak repülnek szerte szét

"Apa"- orditom de hiába nem hallja hangom többé

Anyám ért sírok de élete akkor hasad ketté

Engem egy barna csukja ragad meg és felemel

Keze erősen markol úgy éreztem soha nem enged el

Csapkodtam meg veszve eredménytelenül

A szellemem sötét arca meg se rezdül

Végül ö lett apám helyet apám vérem és parancsolom

Szava nem volt soha csak tette ö volt a tanítom

Szíve nem volt csak bele, mert enni sokszor láttam

Este jött éjjel ment. Néha ha akarta vártam

Tanította nekem a halál arcát meg mutatni

Tanított emberekből koporsót faragni

Tanított futni ha megtettem mit kellet

Példát mutatott mikor egyedül engedett

"Apostol utolsó írott taktusai"

[Erior]

Szárazon...

Száraz parton,száraz véggel

szóval tartom az isteneket,

és csak elégek Ranagol tüzében.

Shulur város kimérája,

látja rajtam nincsen vágyam

nincsen vágyam az életre,

száll a holtak éneke.

[Manndil]

Sorsod

" Fehér törzsű nyírfa erdő

Mély, fekete vízben áll,

Gyorsan múló idő szárnyán

Hamar lecsap a halál.

Ifjúságod őszi levél,

Elfonnyadva földre hull,

Fekete szemfedőként

Hideg föld föléborul.

Élted tán hosszúra nyúlik,

S lassan fonnyad el,

Vagy mint fa, mit tűz emésztett

Gyorsan pusztulsz el.

Ellobban élted apró lángja,

A halál magához ölel,

Szeretteid zokogása

Hozzád már nem jut el."

[Madovick]

A légiós

Végtelen vérengzés az életem,

Én harcolok, hogy neked jó legyen,

Idegen földön ontom a vérem,

Törik a kardom s reped a vértem.

A sáncon várom az új rohamot

A ködbe bámulok, de már hallom:

Parancsszót kiált századosom,

S nyílvesszőmet a lángokba mártom

A fák között lépnek az árnyékok,

Már csak a síró kürtszóra várok,

Mikor megindulnak a barbárok,

Egy nyílvesszőt feléjük bocsátok.

Egy harcos csupasz testét találom,

Halálát nézem, kivonom kardom,

Várom a megtört barbár rohamot,

Közelgő halálomra gondolok.

Az első soraik elérnek minket,

Kardom egy germán felé lendítem,

Egy gyors vágással fejét lemetszem,

Majd még hárommal ugyanezt teszem.

Osztom a halált, állom a sarat,

A végére kő kövön nem marad.

A csatatér fölé gyűlő varjak

Halottak testéből jóllakhatnak

Ha lankás völgyben látod nyughelyem,

Vagy fekete ormon, magas hegyen,

Térdelj le, s mondj egy imát értem

Haltam, hogy Róma örökkön éljen.

[Venes]

A hit és a hitetlen

Sötét erdő mélyén élt,

És sötét időkben kélt,

Minden napját a sötétségben élte,

Minden tettét a sötétség kísérte.

Nem ismerte a fényt se,

Van Nap!-nem tudta azt se,

Nem hitt ő se szellemben, se Istenben,

Nem hitt semmiben, csak erős lelkében.

Sokszor járta Õ az éjt,

Keresve a nagy relytéjt.

Az utat a teljes harmóniához,

Egy új ösvényt, a megvalósuláshoz.

Kutathatta az utat,

Tán még most is kutat,

De Õ nem hisz Istenben, szellemben se,

És hit nélkül utat nem lelhet sose.

[Venes]

Mennyire szeretlek?

Szeretlek téged,

De nem tudod,

Nem mondtam,

[Venes]

Egy Angyal szenvedés

Halk zajok a távolból,

Apró képek a múltamból.

Mind utal egy dologra,

Az emberi mivoltomra.

Akkor is boldog voltam,

Bár jó sokat bukdácsoltam.

Volt gyermekem (s), kedvesem,

Törékeny emberi testem.

Szerettem az életet,

És szerettem a testemet.

Jól éltem életemben,

Boldogságba, békességben.

Aztán egy borús napon,

Kívűl egy utcai padon,

Reám talált a halál,

Elvitt, mint aki csak talál.

Nem törődött lelkemmel,

Se pedig gyenge testemmel.

Nem baj, hogy volt családom,

Gyermekeim és barátom.

Most itt vagyok, figyelek,

Óvom őket és rettegek,

Félek, ők is elmennek,

De máshova kerülnek.

Vissza nem térhetek már,

Talán ők sem várnak rám már.

Nem vérom, hogy várjanak,

Meghaltam, íhy nem várhatnak.

Jobb lesz nekem idefennt,

Jobban látom őket, mint lent.

Idefennt látok mindent,

(É)s érzek mindent, de mindent.

/Érzem, hogy hiányzik a befejezés, úgyhogy ezen majd még lehet, hogy módosítok./

[Bahamuth]

Megbújva

Elkárhoztam!

Nézd, miképp hullok le a semmibe!

Múltam a halvány Hold csupán.

Vagy tán... az sem...

A rózsa hervad, nem szól semmit.

Sírom mélyén várok rád.

Félsz rám találni, engem látni...

Éhem ölve támad rád!

Már látod, nincs, ki megmentsen,

Hisz nem csak Lestat, aki van.

Köztetek árnyban járva eszünk.

Mért bújnánk el mindannyian?

Elkárhoztam.

Ki tiltja el fajtánkat tőletek?

Étkezünk hát, nem kell Maszkabál!

Van bál... maszk nincs...

De rózsám hervad, nem szól semmit.

Sírom mélyén vágyom rád.

Félsz rámtalálni, velem hálni...

Éhem ölte meg a lányt!

Már látod, nincsen, ki megmentsen,

Hisz nem csak Lestat, aki van.

Köztetek árnyban járva eszünk.

Mért bújnánk el mindannyian?

Már látod, nincsen, ki megmentsen,

Hisz nem csak Lestat, aki van.

Köztetek árnyban járva eszünk.

Mért bújnánk el mindannyian?

Mindannyian...

Mindannyian...

Mindannyian...

[Bahamuth]

Élet alkonya

Merengek semmibe...

Várom sorsom,

Életem... halálom...

Nem hiszem!

Nem hiszem, hogy csak ennyi lett volna életem.

Várok még eljő végzetem,

Várok mig eljő új életem,

Várok mert ennyi az életem.

Merengek semmibe... nemsokára vége.

[Orophin]

Fényes fém

Mikoron az fényes korong bebukott a rónák mögé,

Mikoron az égbolt csillag posztót húzott magára,

Ott ahol a föld kénes bűzét a világnak engedé,

Az apróbakra egy évszázada nem gondolva.

Persze a föld anya nem véletlen valt ellent!

Mert a kicsik szúrkáikkal felszabdalták az ö testét.

Szánalmas zsizsikként dolgoztak a testben lent,

Lopott napot keresve régi dogmákra oda nem figyelve.

A vájatok falait csupaszra legelve,

Ércnek fényében mámorosan eltelve.

Bányásztak, fölöslegesen hadakoztak;

Hogy oda lent tovább pusztíthassanak.

Háromszor is megjelent a kárhozást hozó jel!

S hány Ó-Õreg kérlelt, szólalt fel.

Súgták ne ily mohon, ne mindent, ne oly szaporán.

De fiaik nem hallották csak kontárkodtak bambán.

Negyedik csapás Zöld halál csapott fel a mélyből,

Természet anya legvadabb lelkéből!

Maga után nem hagyva mást csak undor létet.

Az óta is őrzik a féltett édes Fényes fémet.

Bakhiai bányák bejáratán talált

érdekes felirat

Fordított:

Moklai Arch de Marcova

[Riyena Quarrath]

Harc

A Harc fáj, a Harc nehéz,

sokszor kemény,

s néha már azt mondod,

hogy mostmár elég...

mégis mindig folytatod,

hisz minden újabb harc

egy újabb erény,

mert harcolni büszkeség,

s harcolni kell mindenért,

de legfőképp a becsületért!

a becsületért,mely éltet,

és mindig, újra s újra nemesít,

a lelket,a testet,a tudatot...

s ha ezt nem érted,s nem érzed,

jobb ha feladod a Harcot!

[Orophin]

Eredendő bűn

Minden nap egy új kezdet

Minden kezdetnek van folytatása

És vala vég minden folytatás után

Ha valahol születik egy élő

Akkor valakinek pusztulni a kell

Az isteni rendeltetésnek ellent mondani nem lehet

Ha vágyaid ennek ellent mondanak

Nem vagy csak egy fatyú

Halott vagy és üldözött

Nem ismernek el a tieid

Ellenséged nem barátkozik

Otthonod csak a por

Válasziad meggondolatlanok

Kérdéseid, mint a halott virágok

Csúful értelmetlenül nézel rájuk

Kérdőn nézhetsz fagyos világra

Mint kis gyermek a fagyos mostohára

Elhagytad egyszer mikor megszülettél

Születésed torz szültje lettél

De ne félj ebbe majd bele szoksz

Fiaid és azok fiai is majd

Egy ork a fiának

[Felon]

Ott hol

Ott, hol a szél csapkodja az ablaktáblákat,

Ott, hol a folyó mossa a sokat megélt követ,

Ott, hol idős néni takarítja a szobákat,

Ott, hol már elmúlt az élet, és minden öreg,

Ott, hol már remeteként éled életed romjait,

Ott, hol a magány beterít, s mindig vakon vezet,

Ott, hol elhagyod rajongva szőtt, ostoba álmaid,

Ott, hol elhiszed, hosszú ideje senkisem szeret,

Ott, hol fekete csillámok borítják a derűs eget,

Ott, hol sohasem csicsergett egyszerre ezernyi madár,

Ott, hol végtelen borongós sejtésnek gondolják neved,

Ott, hol piszkos és törött a valaha csillogó pohár.

Ott, hol lassan csukod be a zajos ablaktáblákat,

Ott, hol ámulva nézed az örökkévaló követ,

Ott, hol a néni vígan söpri a koszos szobákat,

Ott, hol már minden élettel teli, és nem lesz öreg,

Ott, hol összeilleszted széthullt életed romjait,

Ott, hol a magány örömmel és meghatódva vezet,

Ott, hol megkeresed rég elvesztett, pajkos álmaid,

Ott, hol az e percben érkezett idegen is szeret,

Ott, hol aranyozott csillagok borítják az eget,

Ott, hol mindig dalol ezernyi különféle madár,

Ott, hol megbecsült, példa nélküli gondolat neved,

Ott, hol örökké tiszta és ép minden egyes pohár.

Ott majd megkérdem tőled miért kemény a világ,

És te tágra nyílt szemmel nézel rám,

Ott elárulom, hogy ezt mérték miránk,

És átölellek, hisz nekem is fáj.

2004

[Valaki]

Kisfiú álma

Halkan bár, de eljött az éj,

Csillaghárfán csak nekem zenél.

Vékony ujjai lágyan, csendben,

Emlékeznek a lassú percre.

Szobám a világ, takaróm a föld

Mi hidegen, de gondosan elönt.

Éjkupola az, mi fejem fölött emelkedik

Lámpásom az, mi sápadtan csak rám emlékezik.

Anyám az, ki e világra szült s temetett el könnyel,

Apám az, ki tagadva, de szívébe zárt örömmel.

Testvérem az, ki előttem és utánam mosolyt hozott,

Kire én csakis

[Valaki]

Annyi mindent

Annyi minden megtörténik,

Mik mellett lehet hazudni.

Olyan lassan múlnak el az emlékek,

Mint gyémántba gondosan vésett régi jelvények.

Annyi mindent meg lehet élni,

Mi mindent lehet felejteni

[Pred]

Barát

[Elnareon]

Az utolsók

Csata lesz.

A kapun a retesz

hangosan kattan, mikor

bezáródik. A sötét kor

eljövetele közelít,

s riadt lóként nyerít a

szél.---

Egyszer véget ér...

Minden. A jó még

hamarabb, és az ég

már lángol, mikor felkapod

saras-véres fejedet,

s mikor már az utolsó beszédet

kapod, fekete minden.

Az égen, a földön, és a mélyben.

[Argos]

Emlékek

nevek, arcok

Melyeket elfelejtek

Képek, s vonások

Melyek feledésbe mennek.

Emlékemben élnek

Már csak tovább

Halványló fények

Melyek eltűnnek majd végleg.

Egszer volt emlék

Mely már alig dereng

Egy kihült érzés

Melyet feledtem régen.

Halk suttogás

Homályló képek

Ennyit hagyott nékem

Mit nem feledhettem.

[Argos]

Õrült szerelem

Látlak téged

Mindig látlak

[Valaki]

Régi dallam

Régi dallam szavai játszanak ajkamon,

Ez az egy, ami nekem megmaradhatott.

Csak ennyi, de ezt már senki nem veheti el tőlem,

Féltve őrzöm a titkomat, mi enyém lett örökre.

Régi dallam rigmusát veri halkan saját szívem,

Csak ennyi maradt, amit magaménak ítélhetek.

Csak ennyi