Versek (!csak saját versek!)

[Valaki]

Egyszer

Egyszer mindennek vége van,

Nincs út, mely örökké tartana.

Eltűnik, semmivé lesz, de néha kell,

És a nyom soha többé nem vész el.

Egyszer mindennek vége van,

Mindennek, ami talán ért volna.

Érték eltűnik, szem változik,

Oda minden, mit lehet szeretni.

Egyszer mindennek vége van,

Elmúlik, bár hagy súlyos nyomokat.

Eltűnik a szem elől, de az emlék marad,

Koszos foltként az egyre csak tapad.

Egyszer mindennek vége van,

Vége az útnak, s nincs fordulója.

Vége van egyszer, csak egyszer!

Aztán eltűnünk, de hogy hova?

Azt nem tudja senki sem

[Mika ver Leth]

Retha Milek emlékére

Ülök a szobámben sötétben

Fekete sötétség van

A négy fal körül ölel

Mintha itt lenne

[Pico]

Még-elég

Van minden, de valahogy mégsincs.

Semmi sincs, van valami.

Van valami.

Van.

Nincs.

Valami van, de nem elég.

A semmi nem elég.

A valami se még.

Akkor meg mi az elég?

Sosincs elég.

Mindig kell még.

Ha van még, az sem elég.

A mégből sosem elég.

A még elég.

S lesz helyette még, mert nem elég.

Sosem elég, és mindig van még.

Még mindig nem elég, kell még.

De még az sem elég.

Még a még sem elég.

Semmi sem elég.

Még. Még. Még.

Nem elég.

Ha még ez sem elég miért kell még?

Ha még a még sem elég, minek még?

Sosem lesz elég.

Nincs elég, csak még.

Az ember ki-elég-íthetetlen, csak akar

[Felon]

Lázadok

Nem értem, miért bonyolítják,

Ami amúgy egyszerű,

Azt próbálják elhitetni,

A bonyolult nagyszerű.

Próbálok haladni

Számtalan korral,

De az emberek szembe jönnek,

Nekem jönnek orral.

Sodornak, visz az ár,

Messze a folyó partja,

Fuldoklom, de élek,

Elmém élet foglya.

Két kézzel fogom be

Világító szememet,

Erővel fogom le

Küszködő lelkemet.

Bántanak! Sikoltok,

Sikoltok szüntelen,

Ki vagy te? Miért bántasz?

Kérdezem mérgesen.

Elnyomnak, lenéznek,

Itt a fájdalom honos,

Mégsem hajtom fejemet

Az előtt, ki úgy gondolja, okos.

2003

[Lirion]

Sorsom

Idegenben nevelkedtem

Rosszra fordult bármit tettem

Balvégzetem már eresztett

Bosszúm százszor célt tévesztett

Szeretetem mindig ártott

Öltem testvért és barátot

Mindenem Urriára adtam

Habár szívből megtagadtam

Ha bújtam,ha hadakoztam

Mindenképp csak bajt okoztam

S akárhányszor kezdtem újra

Visszarántott sorsom súlya

Nyomomban csak halál éledt:

Tűnj hát, múlj hát átkos élet

Kardom!Te gyilkos éjsötét

Nem veted meg senki vérét

Enyémtől se riadj vissza

Talán a föld majd beissza!

[Liena]

Kérdések

Tétován tengődve a létben,

ülök én a téli éjben,

ezer csillag van fölöttem,

látom őket, mégis kétlem.

Mikor lesz már az az óra,

hogy válasz jön minden szóra;

minden kérdés értelmet kap,

s nem pusztítjuk el magunkat?

Mikor lesz, hogy aki csak él,

s ellenség, az mind megbékél;

szeretet vesz körül minket,

s jobb világ tesz testvér létet?

Várni oly kín, s ki mennyit bír,

ki tudja azt! Szívem is sír,

s lelkem jajja szállón hagyja

messze, mi a szívet nyomja.

Választ vágyva várva,

fussak ki a csillagárba?

Az univerzumban bolyongva

találjak a megoldásra?

Mit tegyek hát! Szólj már Szellem,

én mi végre teremtettem?

Mért van eszem, szívem, s lelkem,

ha nem tudom hogy mit kell tennem?

Felelj hát, én várva várom,

s hogyha szólsz, egyszer tán meghallom.

Eljő az az idő, s végre

fény talál a sötét éjbe.

[Pred]

Locsolóvers

Vonaton rögtönöztem a következő szösszenetet:

Megfáradt vándorok érkeztek az éjjel;

Mit akarhatnak? Megtudod még reggel!

Ruhájuk megviselt, út porától kopott,

Málhájok hátukon, ez minden vagyonok.

Honnan jöhettek? Onnan, hol a nap kél.

Hová mehetnek? Ahol más nem járt még.

Meddig maradnak? Nem sokáig, tudom.

Mit is akarhatnak? Mindjárt megtudod!

Jobb zsebükben kölni, bal kezükben szóda,

Sejted-e már mi lesz? Kinek szól a strófa?

Verseket szavalnak, bátran és zengőn,

Mondva mondják mindjárt, mi lesz a teendőd!

[Warlock]

Sukkubus (szolidabb változat)

Vörös szárnyak vetnek árnyékot a földre,

Fehér mellek ragyognak, előttük férfi, térdelve.

Lejjebb kúszik szeme, a formás csípőre,

Alabástrom combok tárulnak kérésre.

Vadító, vérízű, puha, nedves,

De hiányzik belőle minden, mi kedves.

Hosszú karmú ujjak állát cirógatják

S szép lassan, felfelé, vérvörös ajkakhoz hívják.

A csók hosszú, vad, szenvedélyes,

A lény villás nyelve iszonytatón kéjes,

Belebámul szemébe: kígyószembe néz.

Hátán démonfarok kúszik s egy kéz.

Jéghideg kezet érez bilincselt lábán,

Gyönyörtől összerezzen, s a kéz elindul szaporán.

Szárnyát, térdét behajlítva merül alá a pokolbéli,

Forró lehelete, éles foga, s mit elér, azt durván tépi...

Vértócsában hever a holttest. Kiszívták

Belőle élete minden cseppjét. Kivívták

Bosszúját, de mégis vágyódik: a hideg kezekre;

A véres ajkakra; a fehér mellekre: A kéjesen fájó, hosszú telekre...

[Vándor]

Természetes szerelem

[Liena]

Titok

Tükörtónál arany napban

ül az elflány, arca könnyben.

Százszorszépek táncát nézi,

gyöngykezével arcát tépi.

Piros vére hull a tóba,

százszorszépek táncát mossa.

Szennyet érez szép lelkében,

gyűlölet kelt fel éltében.

Harag gyújtja márvány arcát,

keser hangon vágyja holtát,

tiszta penge tépi húsát,

s hínár lepi el a hullát.

Üvegszemmel néz az égre,

végső könny csordul a mélybe,

s tűnik el a messzeségbe.

S csak egy csepp az óriás vízbe

[Valaki]

Láng

Meglobban néha még a gyertya,

Mielőtt még a sötétbe indulna,

Piros,sárga - színek játéka,

[Felon]

Mi marad?

Ha borzongásba fordult az éj,

Ha rövid árnyak kísértenek szürkén,

Ha remegő szavaid viszi a szél,

Ha érzelmeid elfedi egy örvény.

Akkor nekem csak egy perc marad,

Egy tovatűnő pillanat varázsa,

Kétségbeesett arccal fürkészve szemed,

Nem tudom, hogy minek marad parázsa.

Fordulok feléd az álmatlan mesékből,

Megérintem elfehéredő arcod.

Én már tudom, mi segít rajtunk,

Néma vonás szétfeszülő ajkunk.

S hiába ontok rímelő regéket,

Messzire sodor mellőllem egy szellő.

Remélhetem csak javuló kedélyed,

És hogy személyed szerelmet rejtő.

2005

[Riyena Quarrath]

Ha lehull a fátyol

Bánatból halál-örömbe,

Vágyódásból csüggedésbe...

Szerelemből áhítatba,

Boldogságból kínzatásba...

Semmiként hullok most alá...

Ez vagyok én néküled

Te tovatűnő szerelem,

Csak egy áhító magány,

Mely örömet e földön

Nélküled már nem talál!...

[Felon]

Könnyekről

Olykor szeretnék nevetni csacska dolgokon,

Megijedek, hogy mégis könny folyik arcomon.

Apró, kicsi cseppek, melyek szikráznak,

Nézd őket, lelkemből sokmindent feltárnak.

Halott jelenések, életük parányi, hálátlan,

Kevéske súlyuk érzete bőrömön példátlan.

Nehéz kövekként gördülnek, elvesznek,

Merengő életemből valamit elvisznek.

Csodállak titeket halhatatlanok,

Mindent vittetek, s közben adtatok.

A kövekből felépült édes ámulat

Halandót örvendeztető kábulat.

Nézd, hitted volna mennyi szépség?

Lásd, máskor úgyis elborít a kétség.

Élvezd, ez hihetetlen öröm,

Mert nincs benne a láthatatlan üröm.

Tudom, hogy Te is építed csillámló váradat.

Nézd az enyém. Építem, megmarad.

Megmutattam neked. Tudom, érdekelt.

S közben valaki a könnyről énekelt.

2005

[Felon]

Rossz voltam

Összefirkáltam a falat.

Piszkosul élveztem.

Közben nem érdekelt az sem,

Hogy mindez csak véletlen.

Felborítottam a csészét.

Oltári móka volt.

Csak egy percig jutott eszembe,

Hogy a szobatársam most pakolt.

Nem mostam fel magam után.

A fürdőben állt a víz.

Mikor majdnem elcsúszott,

Azt kiáltottam: CS

[Warlock]

Letargia 1. (düh)

F*sz kivan. Elfogyott a dohányom.

A német sört utálom, a kaját meg kihányom...

A hűtőm amúgy tök üres, az ágyam szintén.

Üres a fejem, üres a tüdőm, üres az estém...

Holnap meg suli...b*sszameg.

Ellenem van az idő is, az isten toszná meg.

A Halál meg b*szik jönni, itt rohadok.

De most abbahagyom...a kórházba rohanok. :twisted:

[cather]

Egy barát meg óv a bajtól

Messze földre vágytam

Sokat kockáztattam

Mélypontra kerültem

Azt hittem kiút onnan nincsen

Vadásztak rám az árnyak

Megsértettem párat

Túl sokat tudtam egykoron

Most szenvedek mindenkoron

Az élet mit sem ér

Ha nincs társ

Kivel megosztanád

Örömeit földnek

Hiába vagy nagy harcos

Ha egyedül vagy

Sosem éled túl ha halálos

Sebet kapsz

Egy barát meg óv a bajtól

Megóv ha, mégis megtalál

Neki pénz és vér nem akadály

Meg tesz mindent, hogy a holnapot szebben lásd

[Warlock]

[Riyena Quarrath]

A fátyol mögött

Látom a fényesen kúszó hajnalt,

Látom az éledő napsugarakat...

Látom e fényben csillogó ajkad,

S látom bennük, ahogy felkel a nap!

S ezzel a nappal éled a lelkem,

Ezzel a nappal új életet kap...

S Te vagy kinek ezt köszönhetem,

Mert Te vagy ki lelkemnek életet ad!

[Liena]

[Venes]

Vége van

Szemeim elött peregnek az évek,

Nem is évek, csak szomorú percek.

Ülök bambán, előre merengek,

Látom, körülvesznek az emberek

Mindannyian jelentéktelenek,

Annak ellenér, hogy ismernek.

Ott ülök és csak nézek előre,

Várok valamilyen reményfényre,

Vágyok valamilyen segítségre,

Valakinek segítő kezére.

Érzem elértem utam végére,

S kerülök a mély gödör mélyére.

Érzem vállamon a dolgok súlyát,

Nem bírom szívemen lévő málhát.

Nem látom a világ jó oldalát.

Irígylem ki sok boldogságot lát,

És azt ki sokat él belőlük át;

Oly szomorúságot, mint én nem lát.

Felemészt már elkeseredésem,

A múltamat el kell temetnem.

Múltammal magam is eltemetem.

Fiókomból előveszem késem,

Magamba döföm, hogy jól érezzem,

Mennyire fájdalmas is életem.

Ahogy magamba döföm késemet,

Látom lassan elfolyni véremet,

Érzem elhagyom földi létemet,

Hallom dobogni lassan szívemet,

Tudom jól, eldobom életemet,

De fent már várják jövetelemet.

Utána nem fog fájni semmi se,

Nem fogok szenvedni többé sose.

Már csak ez érdekel engem, más nem.

Érzem lelkem elhagyta már testem.

Kik szerettek, csak annyit észlelnek,

Vége van egy szenvedő életnek.

[Venes]

Csak egy vagy

(Ezen még van mit javítani...)

Tudatlan (kis) bárgyú emberek,

Hiszik azt, hogy mindent lehet,

Hiszik, hogy uralják életüket.

Nem ismerik a világot,

Nem tudják az igazságot,

Mit megmutatnak csak hamisságok.

Elrejtik a valóságot,

Mit mutatnak nekünk, átok,

Csak egy dolgot hoz, kínzó bánatot.

Hisz itt mindenki csak szenved,

Minden csak is Tőle ered,

Õ szabja sorsodat, az Istened.

Segítségért őt szólítod,

Ha jó ér, Neki hálálod.

De ha baj ér, nem hibáztatod.

Kérlek, vedd már végre észre,

Nem vagy több, csak játékszere.

Arra vagy jó, hogy tegyél kedvére.

Ha végül elhagy, ne keresd,

Õ Isten, te nem érdekled,

Sok embervan, sok még belőled.

[Riyena Quarrath]

Az Aranysárkány-lovas

Lelkemben valamiféle szikrázó gyönyör,

fénylik, s lobog, emlékek zaja csendül föl...

Majd káosz, zavar, s mindent felvált az űr,

csak üresség, értetlenség, nincs életöröm!

Elveszettnek érzem magam mindenhol,

s tehetek bármit, e veszettség utánam lohol...

Próbálok szaladni, minél messzebbre, távolabb,

de utolér, elragad, visszahúz messzire, kábulat...

Egyedül nem vagyok elég erős a harcra e vaddal, mely ily veszett,

s ami szembeszálhatna vele, az csak az Aranysárkány-lovas lehet!...

[fall2]

Legszívesebben...

Mint harmatos füvet, úgy tépném zsíros hajad

Nézném elégedetten a vértől vöröslő ajakad

Mint szeget, verném kalapáccsal horgas orrod

Egészen mig vizeletedben fekve nevem morgod

Mint csalit, úgy aggatnám füled nagy horogra

Nevetve törném a karjaid szépen szilánkosra

Mint labdát, rugnám sorra gerinced s bordáid

Míg bakancsom véreddel lenne díszes bokámig

Élvezném szenvedésed, szánalmas nyávogásod

Ha kell, hát hullád miatt egész este ások

Tenném ezt, ha volnék olyan mint Te, állat

Irtanám a fajtád, embert ölnék, akár százat

[Stammheim]

Nyctophobia

Behunyod a szemed, álomra vársz

Érzed fojtogató mocsárban jársz

Szemed elől embertelen lények bujdosnak

Közben érthetetlen szavakat sugdosnak

Hirtelen kinyitod a szemed

De ők így sem láthatóak neked

Tudod valahol ott bújnak meg

A félelem benned mint fában a szeg

A biztonság távol van a messzeségben

Te meg térdig jársz a rettegésben

Kinyújtod a kezed, a kapcsoló kattan

A fény szétárad gyorsan és halkan

Lassan megnyugszol, távol van a vad

De a lelked nem alszik, niktofób vagy.