Versek (!csak saját versek!)

[Orophin]

Beszélgetés egy senkivel

Otthon, mi az? Ki ismeri azt?

[Orophin]

A semmi halála

A semmi halála olyan mintha

Meg se történne az élet egy apró csodája

Ha valami teszel, valamit megölsz.

És ezzel te egy cseppet sem törődsz.

Miért is tennéd te ezt. Valamit csinálni kell!

Ha élni akarsz ölnöd kell!

Ugyan így van ha kapsz egy kérdést

Választ adsz és nyitsz egy újabb rést

És születik sok sok új kérdés kérdés

[Orophin]

Kár hogy hozott

Kárhozott vagy és voltál

Mennyekbe száltál és alá zuhantál

Ez vagy te, egy meghurcolt üstökös

Kit most kísér sok jó fajta öltönyös

[Lenday]

[Diabolus]

Hallgatag úr

Találtak egy hullát délután kettőkor, vagy délben...

No mindegy, tehát ott volt, kint a Petőfi - téren.

Testét egy ócska szövetkabát védte, kezét

Szegényes, piros kesztyű, lábát félcipő kísérte

Utolsó útra.

Körülötte vérnyom nélkül, érintetlenül

Hevert egy kis notesz.

A kékruhás - rend őrei figyelték őt,

A néma, hallgatag "urat" ,

Hátha eszükbe nyilall az isteni erőt

Megszégyenítő vádirat.

Eközben a hely, mintha súgta volna :

Ott a notesz, vedd fel, olvasd!

S a zubbonyos arcok sora ostoba

Pillantást vetett arra a pár sorra.

"Melyik paragrafus : harmadik, ötödik?

Ez egy újabb sírlakó...

Mindegy neki, mára a tizenötödik."

Elmentek.

Pedig a szívtelenségen túl dörömbölt az égből

Az eltiport, a halott,

S könnyet hullattak a csillagok,

Mert pár sor árulta csak el,

Hogy a vérnyom nélkülit

Az embertelenség falta fel.

[Areir]

Vad vagy vadász

Szállingózni kezd a hó, mikor a vad megpihen,

Majd gyorsan továbbsuhan, midőn egy ág reccsen,

A vadász nem pihen, hisz nem pihenhet sohasem,

Magát korholja, midőn talpa alatt egy ág reccsen.

A vad futni kezd, bár már fogytán van ereje,

Oly távolinak tűnik már az otthon melege,

Eszmél a vadász, hisz prédája már oly közel,

Rohanni kezd áhított célja felé.

Imai fájnak, és az idő értelmét vesztette rég,

Érzi már, hogy egyre közelebb a vég,

Látja a célt, s szívében új érzés kél,

Kezdi tisztelni a vadat, mégis már tettre kész.

Egy ismeretlen hang, akár egy halk pendülés,

Süvit a szél, majd fájdalom nyíllal belé,

Lassít, tán meg is áll, majd a vad felé néz,

Egy pendülés, és egy vessző már útra is kélt.

Tudja, hogy útjának itt van már a vége,

Mégsem fél, hisz megpihenhet végre,

Szomorúan lép a halott mellé, hisz a hajszának vége,

Mostantól sivárabb lesz az élete!

[mcsabee]

A halál szépsége

Szemeből könny helyett

Vércsepp csöppen a földre

Keserves kínomnak látszó

Halálszagú fénylő gyöngye

Hófehér bőrömön játszik

Fénylő múltat idéz

Szebb és művészibb Õ

Mintsem ahogy kinéz

Vöröslő, tovasikló élet

Utolsó táncát járja

Haláltól hideg bőrömön

A hangos tapsra várva

Élettelen ujjaimon

Mint zongorán játszik

Utolsó szimfóniám szól

Tökéletesnek látszik

Bokámnál sarkon fordul

Véget ért az útja

Földön fekve felémtekint

Én voltam a múltja

Nem táncol, s nem néz rám

Érzi, eljött a vég

Porból letünk, porrá leszünk

S születik majd jobb nemzedék

[Alexander C. Dragon]

........

Szerelmes vagyok, az ismeretlenbe,

A kiismerhetetlen más-más istenekbe.

Egy valótlan érzés egy álomban

Mely kínozva tipor a mámorba.

Fájón mosolygó szépszemű lányok,

én előttük értetlenűl állok.

Azt hiszik ez az, ami van,

Pedig nincs, hamis kép, valótlan.

A magunknak bemeséltgondolat

Az érzés, mit befolyásol akarat.

Az már nem az,csak talán egy,

Mit ember csak szívből talál meg.

Ostobán vonagló kínzó hiánya,

Szabadság felhőtlen tiszta szárnya.

Megtalált alany magával ragad,

Csodás szépsége szerelmet fakaszt.

[Riyena Quarrath]

Nem lesz már, csak álom...

Kopár sziklák, kiszáradt folyómedrek,

szárnyatlan galambok, bokatörött lovak.

Gonosz angyalok, rondák, ők nevetnek arcomba,

édes ördögök, melyek drágán csak szeretnek.

Tél van, s szívemben is fekete a hideg,

tudom, nyáron sem lesz már szép fehér

a meleg.

Be nem tartott ígéretek, igaz hazugságok,

értetlenül állok: én nem ide tartozok,

hát nem is érthetem e láthatatlan világot.

Éber álom, álmodott világom, mely

igazul hamis,

átver, de buta arccal szeretem, csakis őt,

csakis!

Öldöklő placebó, gyógyító méreg: ez élet.

Látod ennyi, csupán ennyi mit én

irántad érzek!

Lelkemben a fájdító; szememben tombol

a vakság,

arcomon boldogság a sírás, számon

mosolyog a Halál.

Ó, milyen jó is lenne:

éjjel mély álomba ringnék,

s fel többet nem ébrednék, örökre

fekete álmatlan álmomban járhatnék...

[Riyena Quarrath]

Valóság

A földtől elszakadni,

fel a fellegekbe szárnyalni,

a felhősziklákat csak törni,

Pegazussal egybekelni,

lá-lámm-lá-lámm-lá-lámm!!!

Ez csak álmom...

Sárhalomban kúszni-mászni,

pokol tüzétől csendben égni,

lelkem hangját fájva hallni,

pengét csontig tövig vágni,

arrggghhhh!!!

Ez én nyomor-valóságom...

[Riyena Quarrath]

Te...

Szavak röppennek, érzések szállongnak,

pillantásid ezrével vesznek el szemembe.

Egy érintés, egy szikra, dúl a forgatag,

orkán mi beszippant, s ránt a semmibe!

Kontroll alatt a test, kordában a lélek,

szemembe se nézz már, kérve kérlek!

Foghatom kezedet, fogadom nevedet,

álmomban csak veled, ébren nélküled!

Szerelmes kardod nyugszik mellkasomban,

fáj ahogy csak fájhat, galád, mint az élet.

Rebeg még hűs ajkam, szívem néha dobban,

látlak ködösen, képek mindenütt, pörögnek!

Ha ráuntál fájdalmadra, csak húzd ki pengédet,

jobb lesz nekem is, s csak csendben elvérzek...

[Diabolus]

Csak Egy csillag az égen

Elöntötte lelkem a tébolyult félelem

Egy keserű mondat hallatán,

Gyöngyszárnnyal hagyta el a gazdát,

Akinek kiszállott ajakán :

"Unom, hogy senki sem hagy nyugodtan,

Mindenki körülöttem lófrál!

Te

Is. "

Te......is.

(Egy embernek küldöm, aki megérti)

[Diabolus]

A remény, a bókoló

Bókoló otromba halállegény;

Törött szólamok hányója : Remény!

Leszakadt csonka kéz ódon szívem,

Ne éleszd fel méhét újra nekem!

Távoli fázós éjjeleken borzongva feledtem

Mit fájó húsba vájt az emlékezet :

Minden időt minden teret.

Drága világomban pedig...

Beköszönt az omladozó tél.

Virágok sajdulnak a rétre,

S egyedül pusztulok fogcsikorítva

Míg meg nem halok végre.

[Flameo]

Mesevilág

Létezik egy ajtó melynek színe szivárvány

Nyisd ki az ajtót, és mesevilág csak rád vár

Alakjai változók, életed itt élheted

Csak repítsen tovább a szabad képzelet.

Megtörténhet bármi, mit te oly nagyon kívánsz

Ezer meg ezer csodát és csudát kínál

Azzal vagy akit tiszta szívedből szeretsz,

Ebben a világban tényleg boldog lehetsz.

Az ajtó mindenkiben benne él

Keresd, csak keresd magadban

Ne hagyjon el a remény

Ha megtaláltad, és kinyitod

Akkor tényleg láthatod

Milyen is a mesevilág!

[Holló]

Deconstruction

Vérbe mártott tőrrel vágtatunk Poklokra,

s csodálkozva nézünk, mikor üt az óra

Egyetlen létünkre űzzük a halálunk

s a túlvilágon is csak könnyeket találunk

Imádkoztok hozzá, egy Istenetekhez,

s bár Õ azt hirdeti,mégse kegyelmeztek!

Együgyű barbárként, vígan énekelve

meneteltek lassan mészárszéketekre

Jót röhögnek rajtok a háttérben álló,

árnyék-arcot hordó, éjfekete Bárók

Nevüket sem tudjuk; azt sem, kik valóban:

csak annyit tudunk, hogy ők irányítanak

Buzgó kis kutyákként lábukhoz fekszetek,

s azt hiszitek, ezzel szabadságot nyertek

Vakok vagytok, és még ezerszer is azok!

Csak meghúzzátok jobban szoros rabláncotok!

Eszméket gyártotok örömöt ígérve,

hangzatos szavakat kiáltva az égbe,

fényességes, boldog jövőről beszéltek

egy romhalmazban, bús fertő mélyén élve!

Végtelen sötétség, fájdalmas rémálmok,

megmérgezett vizek, földek között állok.

Ez lenne a jövő? A mennyei boldogság?

Vajon mért érzem azt, hogy ez csak hazúgság?!

Megcsonkított testek óriás halmait

mint fölösleg répát: hagyjuk elrohadni

Vér folyik víz helyett a Dunán, a Tiszán

S van képetek mondani, hogy ez a jó irány?!

Elbutított barmok, lassan visszatérünk

az őskorba!Van e még egy kis reményünk?

Remény az mindig van: áltatjuk magunkat

[Alexander C. Dragon]

Miért?

A világon miért nem ért meg senki?

Egy volt talán de már ős sem értheti.

Miért kell a világot elfogadni,

És miért minden nap ugyanazt csinálni?

Miért van az, hogy nem történik semmi?

Miért nincs olyan ember aki ezt így nézi?

Miért? miért? miért van a rohadt világ?

Miért nem tűnik el, s hagy port magaután?

Túl egyszerű lenne? Velem senki nem vár erre?

Egyedül, áhh, én gondoltam négyen,

Velük együtt én vagyok, ők velem együtt mi,

Igazán nehéz, újat létrhozni.

Szeretem őket, szeretem, ha mi,

Mi. Mi. Mi együtt ugyanazt csinálni.

Maradjon minden álom,

Egyszer eljön majd a mi világunk.

2006.03.02

[Alexander C. Dragon]

nah nem tok címet adni:)

A világ minden kincse nem ér annyit nekem,

Hogy életem vétkeit elfelejthessem.

Kell egy aki már volt, de többet nem lesz.

Hiányzik ő, tudom értett engem.

Ért ért értene, nem könnyű az életem,

Nem panasz, nem bú, nincs értelem.

Hiba hiba hiba, mely érthetetlen végtelen,

megbocsájtást nem tűrő luxus, kénylem.

A gitár, pia, nő maradjanak velem,

Nem is lehetne ennél szebb életem.

A gitár szóljon, a nő megértesen,

A pia ugy ismarad mindig mellettem.

Ejh, halál most kimondom neked,

Éteri poklod égessen engemet.

Bocsájtsd meg kit ilyenbe engedtem,

Élni próbáltam, túl kevés sikerrel.

[Vassi]

A puli kutya

sose írok verset de most eszembe jutott egy!:

Tanyavilágban sétálok,

A szél fújja a homokot

Majd hirtelen mit látok?

Egy kis puli kutyákot!

Odajött hozzám, szaglászott

De még nem tudta mit tesz

Zaklatásomért, ez a mai,

Az utolsó cselekedete lesz.

500 centis pallost kaptam

Elő mélységes zsebemből,

S egy gyönyörű mozdulattal

Suhintottam felé egyből.

Szörös teste ketté nyílt,

Vére kifolyt a homokba,

Visszataszító bélszaga

azonnal eljutott orromba.

Én hagyom hát rohadni

Földes útnak közepében'

Kóbor macskák vacsorája

Lesz ez a kis pásztor eb!

[Gero]

Halál

Halál?

Ott áll.

Tehetsz?

Veszthetsz.

[Riyena Quarrath]

Az élet...

Az élet, mely tévedett,

mikor engem

hatalmába vett...

Az élet, mely nevetett,

mikor engem

félholtan temetett...

Az élet, mely repesett,

mikor látta,

hogy szenvedek...

Az élet, mely remegett,

mikor rájött,

velem rossz lóra tett...

[Riyena Quarrath]

Kívül, s belül

Szemedben az árva,

arcodon nem látva.

Lelkedben a tétova,

tested fut, de hova?!

[Flameo]

[Siana]

Fény a sötét égen

Aznap, mikor édesanyád

testéből s lelkéből megszülettél,

előző élteid hátrhagyád,

s egy új életbe kezdtél.

Gyermekkorodban még

az

[Siana]

A varjú

Tél van már, és sűrűn esik a hó,

a fák közt kitűnik a befagyott tó.

Egy varjú ül az ágak rejtekében,

ki egy vándor férfit néz éppen.

Testetlen sikoly szól a téli tájban,

nyughatatlan szellemek szállnak bátran.

Egy tudatlan vándor lépked feléjük,

egy új társ érkezett most közébük.

Kísértetek siklanak a férfi köré,

hideg karjaikat fonják teste köré.

Szép lassan az élet elszállt tőle,

így lett egy új kísértet belőle.

Tél van már és sűrűn esik a hó,

a fák közt kitűnik a befagyott tó.

Egy varjú ül az ágak rejtekében,

ki egy halott férfi testét nézi éppen.

[tetra]

Kaszafényben

Sétál egy pár

Az ablakból látom

Gondtalan fecsegve

Édes álomban

Az örökifjú csak lökdösi a kereket

Lökdöste, s lökdösni fogja, s nevetett

Õ már látja a tetejét

mely még nem hagyott nyomot

Ránézek az ifjúra,

Kifordult szemekkel látom a nem-valót

S a pár sétál tovább

Az ifjú mosolyog, s én is nevetek