Versek (!csak saját versek!)

[Riyena Quarrath]

Törpe csónak

Törpe csónak úszik a vízen,

Fehér vitorlája szakad a szélben.

Dobálja irdatlanul, szikláknak

csapja,

Töri, darabolja, zúzza, porlasztja.

Halott roncshalom lebeg a vízen,

Vitorlája szürke, már átázott egészen.

Sodródik az árral az örök vízesésig,

Majd sírjaként a hullámok magukba

temetik.

Jobb ez így, hisz' tudod:

A szél csak beteg élet volt neki,

Szemeidben viharzó könnyeid a víz,

S benne jómagam a törpe csónak -

már a halott roncshalom vagyok...

[Nefadar]

Élet és Halál lovagja

Élet lovagja hívlak téged

Hős paladin, nemesek vére

Kit körbe leng a szentek fénye

S aki bármilyen jóra képes

Halál lovagja elűzlek téged

Bukott hős, átkozottak vére

Kit körbe vesz a rontás fénye

S aki semmilyen jóra sem képes

Élet lovagja vágtat a mezőn

S erejéből veszít a véres esőn

Angyalokat lát harcolni egy felhőn

S teszi a dolgát, menti mi menthető

Halál lovagja vágtat a mezőn

S ereje csak növekszik a véres esőn

Démonjai angyalokkal harcolnak egy felhőn

S teszi a dolgát, öli mi ölhető

Élet lovagja gyűlölj meg engem

Mert elárultam igaz szerelmedet

Elhagytam a hazát, világgá mentem

Kérlek, csak kérlek, gyűlölj meg engem

Halál lovagja áldozz fel engem

Mert viszonoztam romlott szerelmedet

Elhagytam a hazát, hozzád mentem

Kérlek, csak kérlek, áldozz fel engem

Élet lovagja távolról a tüzet nézted

S közeledtél az úton, mit színezett vérem

Romba dőlt minden, mit megtettél élve

Mert láttál holtan feküdni vérben

Halál lovagja közelről a tüzet nézted

S távolodtál az úton, mit színezett vérem

Felemelkedett minden, mit megtettél élve

Mert láttál holtan feküdni vérben

Élet lovagja szent esküt tettél

Hogy elhozod a halál lovagjának vesztét

Szent kardod lecsap, s sebek borítják ellenséged testét

S halálod után örökké mesélnek rólad regét

Halál lovagja átkozott esküt tettél

Hogy elhozod az élet lovagjának vesztét

[Riyena Quarrath]

Bánod majd...

Bohóc arccal

nézz csak reám,

Veszettül röhögve,

minő ostobán!

Habzó szájjal,

földön hemperegve,

Mégis arcodon majd

fájó könnyeket görgetve!

Smink nélkül, egyedül

a csodára várva,

Hogy nem becsülted

csillagodat,

Majd keserged

magadban,

A tetves életben

rohadva!

[Riyena Quarrath]

A legmagányosabb nap

A legmagányosabb napomon

egyedül utazom,

magamban...

magamban lassan haldoklom!

Sírni magam nem hagyom,

egyedül is kibírom,

magamban...

magamban mégis haldoklom!

Ez az én napom, nem alhatok.

egyedül vagyok boldog,

magamban...

magamban

most lassan mégis meghalok!

[Diabolus]

Útravaló pár sorban

Mindenki csak addig hívja a halált,

Míg át nem éli kaszásunk

Első suttogó szavát.

Mint a gyermek a tűzzel,

Míg meg nem égeti magát,

Aztán sírva, majd üvöltve álmodik a hűssel.

A fájdalom gyógyszere a léleknek,

[Gero]

Csatakép

-Előre kövess!

-Együtt haljunk!

-De nem most ma!

-Gyí rohanjunk!

-Hollók hess! Hes...

[Nefadar]

For the Horde!

Lángolt a ferperzselt táj a csata után

Lódogogás hallatszott a kihalt utcán

Stormwind városa a pusztulás útján

S semmi sem őrzi már dicső múltját

Egy tauren harcos fordítja meg kodóját

Int és behívja a városba a hordát

Az ellenség benyomul, nincs megállás

Wanderer a neve, s hangját nem nyomja le kiálltás:

For the Horde!

[Valaki]

Volt, mikor

[Pred]

Szenvedés

Szűk a világ, fala rámdől,

Terhes élet miazmás viccétől.

Sorsom iróniája,

Magam válsága.

Megkopott valami,

Kimondhatatlan itt.

Nincs otthonom, nincs pénzem,

Nincs apám, nincs tekintélyem.

Nincs nyugalmam, nincs értelmem,

Nincs szerelmem, csak létezem.

Magam ölni büszke vagyok,

Mást ölni gyáva vagyok.

Láthatatlan árnyéklelkem nem félti senki,

A fátyolon túl várna bárki?

Hisz odaát már nincs szenvedés,

De rosszabb-e a nemlét, mint a feledés?

Örök nyugalom, időtlen álom, torz összkép.

Parttalan szenvedésem egekig kiált,

De némán süvölt, s szörnyű a sirám!

Régvolt éjszakák bús képe megül,

Gennyes fekélyek villódznak itt belül.

Jövőm megtört, bús sírhalom,

Járata az iszonyatos bajom.

Eltűntem senkit nem zavarna,

Temetésem kis vizet zavarna.

Nincs vesztenivalóm,

Nincs féltenivalóm,

Léten túli létnek értelme értelmetlen,

E förtelem ténye megnevezhetetlen.

Fel nem fogható,

El nem zárható.

Frissen nőtt hajtásom elfagyott a dérben,

Évtizedes aszály égette a lelkem.

De mégis élek, és túlélek,

Mert küzdök, szenvedek, félek.

[Felon]

Néma hírnök

Néma hírnök, tudom-e ki vagy?

Kiáltasz rám, és eszem elhagy.

Elcsened tőlem a fénylő csillagot,

Ne lopd, itt van: megkapod.

Odaadom ingyen, vidd el, tiéd,

Mást választottam, ki ellened megvéd.

Zokoghatsz rozsdás könnyet feszülő nyakamba,

Elmúlást nem csöpögtetsz már lágyuló szavamba.

Kísérts meg némán, üss meg rőt szárnyaddal,

Vaknak tettetem magam, míg tátogsz szájaddal.

Jöjj, emelj fel a földről, és dobj le a magasból,

Már nem osztozom vért kívánó szomjadból.

Susogj nekem szép imákat, csábíts kezeddel,

Keressek kapcsolatot halált hozó szemeddel?

Gyötörj hűs vízzel, ha sivatagban járok,

Varázsolj hidat, ha előttem egy árok.

Ringass gyengéden, halmozz el ékekkel,

Hintsd tele az ágyam csörgő pénzekkel.

Fogj vissza rimánkodva, kékülő ajakkal,

Térdelj elém, kedveskedj zuhogó patakkal.

Csak legyintek majd, sugárzó lényed odavész,

Rájöttem már, lényed mily szánalmasan csenevész.

2006. 06. 05.

[Alexander C. Dragon]

ördögöm-angyalom

Az erdőben jártam egyedül és vakon,

Fényt megpillantva, megláttam angyalom.

Csodás volt, szép okos, minden szava aranyos,

A jó már a mámorba taposott.

Elvesztetem fénnyel kirakott utját,

megtalált közben a pokoli jóság.

Ez még szebb volt, és okosabb,

Tudta hogy magához láncolhat.

Ez is elment, kihasznált...

Az erdő mélyén poroszkált

Bús gondolatom újra.

Részegen,leköpve lehányva borulok a porba.

[Diabolus]

Márk

Hátulról nézem sokszor futását

- Mint egy medve cammogását,

És annyi könny hull le bennem,

Mit kisírni lehetetlen.

És látom gyenge tarkóját,

Keserűvel itatott gyermekarcát;

Sok-sok könnyet hullajtnak e percek,

Mint szirmukat szóró nefelejcsek.

Látom Õt, fut, rohan, s játszik,

Kíváncsi napjain mindenbe belemászik,

És szemei ragyogják szerteszéjjel :

Siralomvölgybe dobták a születéssel.

[Gem Kapocs]

Bíborszín Vér és a Halál Szele

Hulljon a Vér

És fújjon a Szél

Örök Élet

Véget ér

Hulljon a Vér

És fújjon a Szél

Bölcsőben egy

Gyermek zokog

Hulljon a Vér

És fújjon a Szél

Gyermeki sír

Zord hantokon

Hulljon a Vér

És fújjon a Szél

Kardcsörgés

A dombokon

Hulljon a Vér

És fújjon a Szél

Távolban egy

Hegedű zokog

Hulljon a Vér

És fújjon a Szél

Egy Testemnek

Két Lelke

Hulljon a Vér

És fújjon a Szél

Örök harcuk

Veszthetetlen

Hulljon a Vér

És fújjon a Szél

Végzet keze

Bárkit elér

Hulljon a Vér

És fújjon a Szél

Élet mocskos

Harcmezején

[Felon]

Nem kérek semmit...

Suhanó ágak a rengetegben,

Mind egy karó sötét szememben.

Fájdalom kíséri, le mégsem vágom,

A szenvedést tőlük sosem kívánom.

Ne én legyek, ki őket letöri,

Ne én legyek, ki álmukat eltörli.

Nem kérek semmit, csak hagyjanak békén..

Ne véssenek heget emberi létem kérgén...

2006. 06. 23.

[Felon]

Poetika

[VadMacska]

Elmúlt!

Egyszer régen,réges régen

Lelkem kitaposatlan ösvényein

Õrzött kincsem birtokában,

Szívem teljes melegében

Bejött ő,s rámnézett!

Éreztem a vibráló levegőt,

Éreztem tenyerem nedvességét,

Hallottam az égiek küldte északi szél morcos sikoltását,

Tudtam valami jött,

Valami olyan mit akkor még nem érthettem!

Leült,s nézett!

Hallgatott,s figyelt!

Érzett,s én éreztem!

Tudta,s én is tudtam!

Értelem,talált értelmet!

Szív talált szivet!

Lélek talált lelket!

Csók talált csókot!

Bánat talált engem!

Az érzelmek kavarogtak,

Az órák,hetek,hónapok csak pörögtek,

Fájt a szív,mert nem látott,

S fájt a szív mert nem érthetett,

Nem érthetett,de érezhetett!

Ma már csak emlék a régmúlt,

Csupán egy szép álom,

Egy valóságos mese, mely

Pár perc alatt széthullott!

A messzből tekintek most vissza,

Várom azt az érzést,mely

Akkor oly vadul magával ragadott!

Igaznak hitt "barátság" elveszett,

Vagy csak álom volt, s csak hittem hogy valaha létezett??!!!

[Taxen]

Nyaklánc

Nyakláncot kaptam

Velem van, ha baj van

Õ az, ki mindig mellettem áll

Nem választ minket el, csak a halál

[Taxen]

Jóslat

Jóslatok sora ez

életnek nevezed,

pedig a sors irányít

Beleszólásod nincs!

Csak teszed, amit jónak látsz

De a jóslat ismét meggyaláz.

A sors veled kezet foghatna

Gyenge kezed összeroppanna.

Rájössz, te itt győztes nem lehetsz,

Csak egy nagy lélegzetet vehetsz.

Beszippantod a sors fojtogató mérgét,

S megérzed életed szánalmas végét.

[Taxen]

Kell valami

Kell valami, kell a remény,

Kell valami különleges,

Az élet így is olyan kemény,

Kövessenek a tavaszi fellegek.

Tavasz kell, csupa szép,

Madárdalra ébrednék,

Könnyebben felkelnék,

S vidáman elindulnék.

Élvezhetnéd a Nap sugarát,

Ha a boldogságot kutatnád,

Megleled, na aggódj mostmár,

Tavasz jön, megfordul kockád.

Várd a tavaszt, én is várom,

Szép kis parkban jót sétáljunk,

Élvezzük a tavasz leheletét,

Tüntessük a téli hidegét!

[Taxen]

Sárkány

Vad sárkány a sötét üregben

Csak egy ember megy ellene

Holott senki nem jött még ki élve

Halálos mérget köp az arcába

Õ persze nem törődik vele

Egy bosszú vezette őt ide

Nincs kapcsolatban Uwellel

De nem is szeretné, ha lenne

A lényeg, hogy kijusson élve

[Holló]

A Viharfestő

Oly szép ez az éjjeli bús viharos táj

a csend, a sötét, amagány idején,

hogy nincs az a szó, minek íze leírná

az ősi idők gyönyörű szigetét.

Nincs semmi a földön, a vízben, a légben

(a tűz se találna magában erőt),

nincs semmi a Napban, a Holdban, az égben,

mitől ne lehetne tökéletes ő.

Még látom ahogy robog égve a villám,

még hallom ahogy kopog itt az eső,

még érzem a szélben a fájdalom írját,

de messze rohannak előlem el ők.

Lassan tovatűnik az éji sötétség,

és messzire száll el az ősi varázs;

s felkél az a Tűz, az a nappali rémség,

az isteni Láng, az az égi parázs.

Elmúlik az álom, a béke elillan.

Most zaj, tömeg ébredezik szabadon.

Ezer nevető gyerek ég szeme csillan,

de én a vihar mosolyát akarom!

Vágyom, hogy ezerszer a fekete égből

csapjon le kezével a földre, belém,

hogy lássam ezerszer az ősi gyönyört, Õt,

a csend , a sötét, a magány idején

[Holló]

Restancia

Játszol? Szállj be a körbe, de nézz csak jól a tükörbe!

Biztos elég az erőd? Nem lesz bárki nyerő!

Játszol? Add meg a tétet, s dobd el mind a reményed!

Nézd csak: sok komor arc, s nagy, végnélküli harc!

Játszol? A csend követelmény, s cél a tökély, az eredmény!

Itt nincs víg nevetés, s könnyelmű feledés!

Játszol? Taktika és ész: így a tiéd az egész rész!

(Már ha elég az eszed, s nem kölcsönbe veszed!)

Játszol? Kell a kitartás; nem könnyű, de a tartás

nélkül nincsen esély, és a bukás a veszély!

Látod? Játszik az Élet, testvér ezt ha nem érted

szállj ki, amíg teheted, s a kalapod veheted!

[Holló]

Altatót suttog a Halál

Gyermek! Ne sírj, itt vagyok már,

nem bánthat az éjszaka;

Csak egy álom, nem valóság,

mit suttog a vér szava!

Ó, aludj csak, nem kell félned,

biztonságban vagy itt végleg

Hajtsd le szépen fejedet,

s hunyd le könnyes szemedet!

Jéghideg hang tűnt dalt recseg

kihűl tőle a világ,

s zordan szálló éneke cseng

lassan folyó, halk imát:

Lángoló, vad gondolatok

izzó, fájó fordulatok

Ne sírj gyermek, az Élet

nem oly

[Pred]

Keserű sors

Ezer és egy érzés százszor egybekötve,

Gyűlölet és szeretet kart karba öltve,

Tombol a vihar, az érzelmek vihara,

Nekem már nem számít, nincs holnap és nincs ma.

Életem értelme útra kelt belőlem,

Üres porhüvelyem meghasadt már végleg.

Fakó szemeimnek felhős tekintete,

Fennakadt pupillámnak üres belseje.

Torzult összképben halott arcom vigyorog,

Képem holló díszíti, büszkén ácsorog

A nyárfaágon, melyről méterig lógok!

Nyakamban ezüstlánc, azt nézi oly mohón.

Rikoltozva tépi, szaggatja, cibálja,

Oszló izom enged, nem volt hát hiába!

Szemében gunyoros lidércfény lobban,

Megvan hát a zsákmány, nosza, vigyük onnan!

De kinyúl egy rút kéz, elkapja a hollót,

Csont roppan, s hasad, a szorítás morzsoló.

Kiszáradt markomban ezüstkereszt fénylik,

Csupasz koponyámban régi emlék vérzik.

Magam előtt látom őt, ki a minden volt,

Arcát érzem most is, mely nekem a Menny volt.

Távoznék tőle, de engedni nem tudom,

Viszont menni akar, ismerem, s jól tudom.

Itt belül, mit érzek, az maradjon titok,

S ezer átok arra, amit itt leírok!

Ezért jött a gyászdal, ezért jött a kötél,

Megölöm magam, s a boldogság így övé.

Kínhalálom súlya megváltja majd bizony,

Azt a sok rosszat, melyet éltem hozott!

[HabárNemis]

Ha a betűk életre kelnének