Versek (!csak saját versek!)

[Felon]

Függelék

Vajon merre jár a páva..

színes tollát látva

elsüllyed a világ.

2009.02.26

[Lenday]

Elvesztegetett élet

Rá kellett ébrednem,

A világban járva.

Ebben az életben

Nem nő nekem pálma.

Gyermekként még hittem,

Hogy boldog lesz jövőm.

Éltem és élveztem,

Nem számolva időm.

De elszálltak sorra az évek,

S elillantak a remények.

Most hiába forgatom a fejem,

Már sehol sem találom helyem.

Nem értem mi a cél.

Mivégre vagyok itt?

Lelkemben fagyos szél

Tombol, majd szétszakít.

Oly' sok pofont kapok,

A Sors nem símogat.

Magam okolhatom,

Ha Hádész hívogat.

Nem tudom mit tegyek, és félek.

Agyamban egyre fő a méreg,

Ez végül majd ráveszi kezem,

Hogy valahogy végezzen velem.

[Pelnaster]

4 - A bükkfa

Sudár bükkfa lábainál fekszem,

Fülemben csengnek a kusza hangok,

Megtörten elterülő testem

Simogatják a táncoló pitypangok.

Fáradt szemem a völgy felé fordul,

Hol a dombok közt türkiz patak szalad.

Fejem felett a fekete ég mordul,

Elhajtva fámról a madarakat.

Utolsó átka ez a viharok

Ciklonszemű istennőjének,

Kit magaménak már nem akarok,

Mert játékai tönkretennének.

Száll ajkai közül a hűs lehelet,

Az egykor csiklandozó fuvallat

Dühöngve szaggatja a leveleket,

Épen egyetlen sem maradhat.

Majd bezáródik meggyszín szája,

S a pusztító orkán lenyugszik.

Fekete ruháját fehérre váltja,

És az ég tengerén tovább úszik.

Menj, táncolj csak más dombja felett,

Fűzd szeled más fájának ágába,

Az én lombom már letörettetett,

Hagyd hát így csupasz magányában!

De tudd, mi erős földbe gyökerezett,

Fenségesebb lombozatot hajt.

Zöldebb lesz levelén az erezet,

S ágain ezer madár dalol majd.

2009.

[Pelnaster]

7 - Még láttalak egy percre

Még láttalak egy percre, éreztem

Lelked csapongó tűzének melegét.

Tükrében ott láttam újabb vesztem,

De volt ott boldogság is, öröklét.

[Diabolus]

Mikor jön el...

Várok már húsz éve,

Reménykedem hogy belépsz.

A testem mint száraz kéve

Megtört, elszáradt.

Mert elporlik minden földi hüvely,

Ha a lélek megfáradt.

Válaszolj halál!

Mikor viharzol át életem felett?

Hadd halljam igéd

Remények helyett!

Gyere most, ne később hívatlanúl,

Tán mikor szívemnek öröme gyúl...

(2007)

[Diabolus]

Az Élet tánca

Jártál már sétányon, fák susogása közt?

Amikor tarka dallamukkal körbejárnak

A levélkelte-témák,

S reád bólogat a zöldellő zenekar -

Pedig némák.

Olykor a fű is megszólal,

Ha táncra kel vele a szél,

De néma léptekkel folytatják,

Míg a szíved feleszmél.

És ha felkarol az égbolt felhők magasába?

A végtelent láthatod madárröptében,

Sétáló fellegek lágy köntösében.

De nézd: dobnak egy kis magot!

És holmi a feladvány: Te elkapod.

A táncos élet nem hagy magadra.

Mert a fű, az ég, a fák

Örökké dalolják:

Egy magból égigérő fa lett,

Pedig nem olvasta e versemet.

(2007.02.24)

(Nehéz lesz Nélküled, de nehéz volt Veled is.)

[Pelnaster]

8 - Ablak

Emlékszem még a régi időkre,

Mélyet sóhajtva lepihentél,

Vágytól remegő vállamra dőlve,

S nem csípte többet bőrömet a tél.

Pusztító vihar hiába tombolt,

S arcom az orkán hiába tépte.

Kabátot hátamra hajad gombolt,

S forró leheleteddel csipkézte.

Csendesen ittam szavaid záporát,

S te sosem kérted hogy válaszoljak.

Olyanok voltunk, mint két barát,

Kik beszéd nélkül társalognak.

Te mindent megadtál nekem, mi

Valóban kellett, hogy létezhessek.

Segítettél szárnyaimat kinyitni,

Ha szorultak a rozsdás reteszek.

De én vak, az égtől kapott fényt

Mégis másra sugároztam vissza.

Elsuhanó felhőkben láttam reményt,

S könnyeim most a csatorna issza.

Már mindegy, túl későn vettem észre

A szemedben ragyogó csillagot.

S most már hiába tükrözném a kézre,

Melyet érintenem tilos, a napot.

Már nem fekteted fejed üvegemre,

S karcsú ujjaid nem nyomják oldalam.

[Dolnawyen]

Jogos bosszú

Férfi érkezik észak felől

szilaj fekete hátasán,

törődött arcú,bús szemű

halkan dúdolja gyászdalát.

Oldalán kard,övében tőr

olajban edzett kék acél

vért kíván,vért szüntelen

ellenség testét tépni szét.

Mert elvettek tőle mindent,

mindent mi fontos volt neki

életet,szépet,szerelmet

nem hagytak szinte semmit.

Lelke mély kút,feneketlen

tele kínnal,szenvedéssel

de ki fog törni majd,igen

s leöl mindenkit ki vétett.

Nem kegyelmez,hiszen ők sem tették

szánalom nélkül sújt mindre rá,

s gyötrelmes lesz nekik a lét

ott a kárpit túlsó oldalán.

Férfi érkezik észak felől

két szemével néz a Halál

a lelkét égető fájdalom

jogos bosszúért kiált.

[Alexander C. Dragon]

Szem lesüt, behuny ajtó becsuk,

zárjában kattanó gondolat fut.

Idebent sötét, az árnyék halott,

holott a fény csak a szívben ragyog.

[Pelnaster]

10 - Halálra ítélve

Kacérkodó, vidám napsugarak törnek

[Pelnaster]

6 - Volt, van s lesz

Nesztelen úszott a csónak

a szikrázó Rajna tükrén,

egyedül a madárszónak

szállt hangja vidáman, büszkén.

A nyugvó nap arany fénye

átlépdelt a színes hídon.

Kényeztető szellő kénye

dalt repített lágyan, hívón.

A folyó kőszívű őrén

állt az angyalok testvére.

Rubin lepel feszült bőrén,

mit az alkony szőtt testére.

Jeges szeme tűzzel táncolt,

ajkán cifra szavak égtek,

múló időtől nem gátolt,

csábítóan könnyed ének.

[Pelnaster]

1 - Liliom

Zene csengett, lágy dallamú,

Sűrű erdőn keresztül folyt,

Ujja köré csavarva a

Zergeléptű, vidám vándort.

Selymes patak füves partján

Ifjú lány táncolt az égnek,

Nem volt párja a világon.

Ajkáról fakadt az ének.

Kedveskedett az utazó

A leánynak szép szavakkal,

Tarka rímmel, ám ő egyre

Tovább táncolt a dallammal.

Illata, tánca, éneke

Láncként fonódott a némán

[Pelnaster]

2 - Későre járt

Későre járt, a messzi magasban

hajadonként zenélt s táncolt a hold,

Eleven szeméből a fényes könny

egy földi angyal ajkain landolt.

Lángba boruló arcán nevetés

szaladt át szívem mélyébe hatva,

Teste táncra perdült a pelyhek közt,

szeme a csillagokat kutatta.

Ezernyi aranyszál szállt felém

tajtékzó haja hullámaiból

Rabul ejtve forradó szívemet,

s nem eresztve ki kalitkájából.

Elvarázsoltan lestem, mint pezseg

benne a gyermeki öröm s a lét,

Zeng szívében a Hold ismert dala,

nem is hallhat énekét effélét,

Szerelmes tűzzel fűtött ember csupán.

2008. December

[Pelnaster]

3 - Fátyol

Szél suttog a kiszáradt nádasban,

Zizegve lépked a fűszálakon,

Téli felhő mögül csillag lobban,

S mi sétálunk lassan, hallgatagon.

Csillag lobban, és szemembe ragyog,

Bátorságot önt félénk szívembe,

én remegő hangon megszólalok,

S mintha máris minden könnyebb lenne.

[Sneer]

Zagyvalék

[Felon]

Mosom kezeim

Elveszett világ,

Tudom én, érted.

Egy szánalmas hely,

Tudom én, félted.

Megkaptad volna,

Bár sohasem kérted.

Azt hitted játék,

Pedig nem érzed.

Láttad, hogy eljött,

Sohasem hívtad,

Tudtad, hogy léte

Örökös kínpad.

Felfogta azt is már,

Hogy nincs út vissza,

Bár szemébe néztél,

Nem láttad: tiszta.

Tudod még, hogy óvd,

Hogy neki ne fájjon?

Túljusson örökké,

Száz kínzó gáton..

Vagy önző léted

Elveszi tőle,

Nem lehet más vége

Mint szívében tőre?

2009. 08. 09.

[Pelnaster]

5 - A gardrób (töredék)

Öreg szoba, függönytelen ablak

Bámul a pezsgő reggeli utcára.

Századok súlyát nyögik a falak,

Dohszagú leheletet sóhajtva.

Rózsaszín parfümfelhők úsznak kint,

Táncra kél a sok színes kirakat.

Szemben egy vidám asszony kitekint,

És megfürdeti a muskátlikat.

Bent csend van. Hallgatnak a korhadt lécek,

Mint testvéreik, ha eljön a tél.

Elkerülik e helyet a lidércek,

Csak egy van, ki minden reggel visszatér.

A szoba végében gardrób áll, karcsú,

Elefántcsontból faragott fajta.

Ajtaja hófehér, s egy tüzes arcú

Angyal domborműve feszül rajta.

Váratlanul elfordul a kilincs,

S a szobába egy meztelen lány lép be.

Fedetlen bája akár egy bilincs,

Hidegen fonódik az ember szívébe.

Lassan megindul, fagyos tekintete

Vágyódóan a szekrényre tapad.

Rideg, nyomasztó szépség ugyan, de te

Nem tudnád megvédeni tőle magad.

Ostoba férfi, női bájnak rabja,

Naiv szíve lángra lobban könnyen.

De hűtlen szerelme egy nap elhagyja,

S ő ott marad egyedül, úszva a könnyben.

A leány végre a gardróbhoz ér,

S ujjait az aranykilincsre fűzi.

Fagyott ereiben felpezsdül a vér,

Szívéről a ködös álmot elűzi.

...

(befejezetlen marad(t))

[Pelnaster]

9 - Láncra vert keringő (töredék)

Feszült csend nehezedik izgalomtól

Remegő testükre

...

Mert mit ér a fekete fehér nélkül?

Mit ér a táncos, ha nincsen párja?

Mit ér a szó, ha nem figyel rá fül?

Senki vagyok nélküled, lelkemnek árnya.

...

Hiába érzem a vállamon karod,

Hiába ragyog rám szemed fénye.

Csupán egyetlen tánc, ezt akarod,

A meghajlás után mindennek vége.

Csak az ígéret az, ami csuklónkat

Összeköti rozsdás láncaival.

Kopott szavaink dallama ringat,

...

(befejezetlen marad(t))

[Zöld Manó]

Vérözön

Bukott angyalok kórusa zengi az ódát

Szépségesen szólnak, mind megadja a módját

Hangjuk dallamára felsejlik a világok vége

Az eljövendő semmi tündöklő képe.

Ember támad emberre kegyelem nélkül

Isten gyermeke fivéreivel többé nem békül

Megelégeli ezt a Mindenható,Egek Királya

S most önnön gyermekeinek a vérét kívánja.

Eme vérrel mossa le a Teremtés Művét

Eltakarítja róla az Emberiség szennyét

S miközben izzadtan sikál a Mindenható

Samael kacajától megremeg a Pokol.

Fejében már ott dereng az új világ terve

Egy világé,amiben Istennek nincs semmi helye

Gyerekeit ölné ez az Isten,de ő megy a sírba

Samael mögé oson, és a vérözönbe taszítja.

Teremtményeinek vérében fuldoklik az Egek Atyja

De jajszava az angyalokat már meg sem hatja

Döbbenten csodálják Samael ördögi ravaszságát

Némán nézik a zsarnok isten pusztulását.

Mikoron az Úr elmerül a véres habokban

A Sátán gúnyosan vigyorog, majd eképpen szólal:

Emberek!Ó Emberek!Igazán kár lenne értetek

Leleményességetek inspirál, mindőtöket megmentelek!

Egyik végtelen kezével kihalássza a maradék élőket

A másikkal Isten tetemét nyomja egyre mélyebbre

Biztos ami biztos!-rikkantja vidáman, mosolyogva

És a félig fulladt emberiséget a menny üres trónja elé rakja.

Belenéz a reszkető emberek szemébe, és lelkébe

Az angyalokéba is,seregük már ájtatosan térdel

Megszabadítottalak titeket, hadd halljam mi a hála

Légy Urunk!-szól egy angyal, hangosan kiáltva.

Szép ez a trón, valóban csábító a tündöklése

De mégis csupán az elmúlt zsarnokság jelképe

Azzal ujjából villám súlyt le a mennyei trónusra

Angyalok és emberek néznek értetlen a romokra.

Megtanultam a leckét,én nem leszek zsarnok

Világotokat olyanná teszitek amilyenné akarjátok

Én majd csendben figyelek rátok,de nem bírálok

E síkokból és időkből végleg tovább állok.

Angyalszárnyait kibontotta a büszke Samael

E napot angyal, démon, és ember nem feledi soha el

A sorsunkat a Bukott imigyen a kezünkbe adta

Világunkat pedig örökre a sorsára hagyta.

Így esett hogy a gyilkos Vérözön után

Újjáalkotta romjaiból földünket a Sátán

Immár magától forog a tengelye körül

Reánk hagyta az egész planétát örökül

[Felon]

Vérnász

Már elvesztél a ködben és nem látod a végét,

Két kézzel markolnád szívedben a békét,

Sosem volt sikolyok tompulnak szemedben,

Hol voltál eleddig hajdanvolt Szerelmem?

Mosolyogj, villantsd rám véráztatta fogaid,

Rajta, merítsd bőrömbe pengeéles karmaid.

S ha majdan kínzó vágyunk kalapál széppé,

Felolvadsz bennem, s zuhanok örökké.

2010. 04. 06.

[Felon]

Akadozik

Suttog a csönd, beléd veszett éj,

Sárga fények villódznak, avarszín a kéj,

Magához nyomorított porhüvely és sár,

Ne fordulj magad ellen, kiürült a tár.

Fülben lógó iszalag, veszett vér az úr,

Hol lelődik illatod?!.. kakukk fába fúr,

Mélyvörös négy falad, kerek színű kő,

Kavarog a félelem, lusta tetterő.

Kóválygó arculat, gyolcskedvűn jajong,

Bárha(!) látnád lábnyomát, de kezeit csókolod.

Férges lelked mennybeszála, tested porbahull,

Hangod földbe süllyed, ártó légbe fúl.

Szikrázó napfény rágta, molyolat keszkenő,

Orrba és sírba túrva előjön s bökkenő,

Még el sem kezdődött, s tarta már reggelig,

Sirámosabb viháncot keresnél évekig.

S míg járja nászi dalát a folytonos pusztulat,

Még végigsimít rajtad a kőkemény hangulat.

2010. 04. 06

[Venes]

A labda

Ifjú szívvel sétáltam

Boltok ablaka mellett

Mikor megpillantottam,

Lelkem örökre rab lett.

Minden nap újra láttam,

Megcsodáltam, milyen szép

És egyre jobban tudtam,

Hogy enyém lesz, mindenképp.

Üres zsebbel csak néztem,

Sóhajtoztam, és hittem;

,,Egyszer én majd megveszlek,

Magammal hazaviszlek.?

De ahogy teltek napok,

Hetek, hónapok, évek,

A zsebem nem lett mélyebb,

Se vágyam szegényebb.

De volt más játékom is,

Mely otthon pihent szépen;

,,Tán boldog leszek így is?,

S felé többé nem néztem.

Egyik nap aztán láttam,

Gurult felém az úton.

Rögtön kezembe fogtam,

Most már tovább ne fusson.

De elejtettem nyomban

S egy lány kezébe hoppant,

Ki elfutott jó gyorsan.

Szívem bánattól dobbant.

Hiába mentem vissza,

Hűlt helye volt a boltban,

Már tele van a kassza,

S labda idegen karban.

Mindig látom a téren,

S az élet egyre rémebb,

Mert szemeimmel nézem

Mivel vagyok szegényebb.

Ha több pénzem lett volna,

Most én játszhatnék vele,

Élhetnék én boldogan

És reményekkel tele.

[Gem Kapocs]

Csak hogy tudd

Furcsa érzés ránt magához,

megint a billentyűk előtt állok.

Úgy érzem nincs mit mondanom

mégis beszélnem kell,

ha nem teszem talán szétvet ez a borzalom.

Mi költözött a fejembe?

Miért érzem úgy hogy másnak tudnia kellene,

hogyan szakít szét a düh, a gyűlölet?

Hogy balomra kést, jobbomra kardot akarok,

hogy öklömet acél borítsa, s pusztuljanak az angyalok.

De most már nincs kertelés, kimondtam

Kimondtam végre amit gondolok, nem bújhat meg tovább

Nem menekülhet és a türelem sem fog már.

Nem fog vissza, nem tart fel

a gyűlölet új erőt nyer.

Nincs mentség, se nekem se neked,

a félelem düh, és a düh a legerősebb érzelem.

Lovecraft is megmondta, attól félsz amit nem ismersz

te mégsem félsz magadtól, azt hiszed önmagad vagy.

De én már látom hogy nincs válaszom,

hogy mi forog az agyamban csak azt nem látom!

Ismerd be hogy félsz, a félelem a tudatlanság nem ítél.

Õk nem bíráskodnak, de majd helyettük én,

acélba burkolt öklöm megmutatja az én igazságomat,

megmutatja mit nem látok és mit érzek helyénvalónak.

Talán mégis tudom miért szólok most

Darwin és az evolúció lehet az oka, hogy még mindig úgy gondolom

Ha önerődből képes vagy élni, jogod van hozzá

És talán jól teszed ha elő csak az ítélet napján veszed

Azokat a félelmeket amiket még csak nem is ismersz

Ha addig megrogysz úgyis meghalsz így pedig teljesen mindegy.

[Pelnaster]

11 - Armageddon

Hulló szépség, merre hív az éj?

Merre húz a tündöklő szeszély?

Maradj, kérlek álmaim egén!

Mert fényed nélkül mit sem érek én.

2010. Október 11.

Dalszöveg az alábbi filmzenére:

http://www.youtube.com/watch?v=bKoEwTbYeFw

[Zöld Manó]

Életem a Mesterem

Érintésed fáj mar éget mégis egyre többet kérek

Nélküled mit sem érek, életet csak tőled remélek

Ezer törés az életem a fájdalom sokszor végtelen

Siratom eltékozolt életem, könyörülj gyarló létemen.

Láncokat rakok nyakamra, magamat ítélem pokolra

Engedj a nyomodba, hadd lépjek keskeny utadra

Bölcsességed fényességem, igéd az én reménységem

Bocsásd meg a kevélységem, önző lélektelenségem.

Te magad vagy a Szeretet, szenteld meg szívemet

Küldd el Szent Lelkedet, engedd hogy jó legyek

Vezess ki Egyiptomból, lelkem sötét nyomorából

Adj kiutat a kárhozatból, a sok földi sanyarúságból.

Hadd zengjem nevedet, neked ajánlom e versemet

Mert végtelen a te érdemed, általad nyertem életet

Mondd Jézus mit tegyek, engedd hogy dicsérjelek

Neked adom életem, égő áldozatom az legyen.