Jump to content
Kalandozok.hu - M.A.G.U.S.

Élménybeszámolók


Recommended Posts

Közzétéve:

Köszönöm a lehetőséget, sikerült kipihennem a tábort, így egy könnyed délutáni 6 órás alvással :D

Nagyon jó volt a játék, így a csapatomnak csak a taps jár, nagyon ügyesen lavíroztak az esküvő sajátságos körülményei között. Azt már csak remélni tudom, hogy fele olyan jól érezték magukat mint én.

A kaland érdekes felvetés volt, és a srácok első modulja, így a természetes gyerekhibák ellenére is kiválló terepet nyújtott nekem, hogy meséljek és szórakoztassam magamat is :P 

Találkozunk még ;)

Közzétéve:

Kedves Barátaim!

Ha rövid akarnék lenni akkor hivatkoznék az előttem szólókhoz, de aki egy kicsit is ismer, tudja, hogy nem leszek rövid! :)

Helyszín: Sok újat nem mondhatok, hiszen már évek óta itt játszunk télen, de idén kipróbáltunk egy új játék helyszínt. A nagyteremben játszottunk, ami jó volt a nagy világos tér miatt, ugyanakkor kicsit szorított az idő, hiszen a többség itt étkezett. Rini, Dugó, bocs, hogy nem hagytalak Titeket nyugodtan reggelizni. Bár senki sem kért minket számon, mégis jobban éreztem az idő szorítását ezen a helyen. Lehet, hogy csak szokni kell? Talán jövőre is itt kéne játszanunk!?

Kaja: Szerintem kifejezetten jó volt az idén, bár hiányoltam a jó kis menzás teát. Lehet, érdemes lenne hozni egy nagyobb termoszt? Vagy venni egy közös, Kalandózós vízforralót? Az biztos, hogy a bögrékre idén is szükség volt, talán még egy csöppen kevés is! Jövőre hozok többet.

Ezúton szeretnék megdicsérni mindenkit, a mosogatással és a maga után elpakolással kapcsolatban! Idén mindenki szép rendet tartott maga után. A szervezőknek javaslom minimum 10 db konyharuha beszerzését (IKEA-s törölgetőruhák tökéletesek erre a célra). Valamint konyhai papírtörlő beszerzését mindkét konyhába.

Modul: Nekem nagyon tetszett! Rengeteg lehetőség volt benne mind a kalandmester, mind a játékosok számára. Úgy érzem, hogy mindenki megtalálhatta benne a számítást. Nagyon tetszett, hogy esélyt kaptunk a világ alakítására. Szerettem, hogy a modul első felét szinte varázslás nélkül is meg tudtuk volna oldani. Helyenként kicsit túlgondoltuk a dolgot, mint miden kalandozó. Egy szó mint száz, tetszett az ötlet!

Kalandmester: az érdekes modult számunka idén Shalafi keltette életre! Szerettem a mesélési stílusát. Számomra egyszerűen világosan jelölte ki a célokat, mesélte el az eseményeket. Jól tartotta az egyensúlyt a szerepjáték és az események leírása között. Hajlamos vagyok uralni a játékot, de Shala ügyesen tartotta az egyensúlyt a csapattagok között. Rengeteg NJK-t mozgatott, amit én különösen szeretek. Megtalálta az előtörimben a gyenge pontomat és jóóól be is mesélte, ezzel egy személyes szálat is behozott a történések forgatagába! Szóval nem csoda, hogy ki kellett ezt aludnia! Köszi Shala, bármikor szívesen játszok veled!

Csapat: A Banara négyese összeszokott csapatnak mondható! Régóta játszunk együtt, de nagyon ritkán, csak TT-re állunk össze. Szeretünk együtt játszani. Bár idén egy kráni boszorkánymester megátkozta a csapat felét, hősiesen küzdöttünk ellene és csak remélni tudom, hogy már mindenki jól van! Ez egy kicsit rányomta a bélyegét a játékunkra. De azért ebben az éveben is  született egy-két felejthetetlen jelenet. A "család" csapatkoncepció jó ötletnek bizonyult, és a csapat támogató játéka nagyban elősegítette, hogy a karakteremet kedvem és elképzelésem szerint játszhattam ki. Többek között ennek is köszönhettem a szerepjátékos díjat. Köszönöm Banara, hogy idén is együtt kalandozhattam veletek!

Közösségi programok: Köszönöm a nagyszerű beszélgetéseket, idén ezekből talán több jutott mint máskor. De azért a TOP10 idén is fergeteges volt, bár kíváncsi lettem volna Bigi "18+"-os verziójára, az valahogy idén nem került elő! Nagyon örültem SirThomnak és Taonak! Szuper jót játszottunk az utolsó este Cthulhu-t a lovecraft világában. A kiváló szerepjátékos csapattársaim mellett először játszottam Kukaccal, akiről kiderült számomra, hogy nem csak jó modul író, de remek szerepjátékos is! Fiúk, ezt a mesét folytatni kell valamikor! Nagyon élveztem!

Végül egy aprócska megjegyzés a szervezőknek: az, hogy a játék előtt egy órával derül ki a csapat-KM párosítás, csak Nektek szervezőknek jó, mert leveszi a felelősséget a vállatokról, hogy ezzel foglalkozni kelljen! Szerintem ez sem a csapatnak, sem a KM-nek nem jó, ha nem készülhetnek fel a közös játékra. A játékélmény láthatja kárát. Idén az volt a szerencse, hogy zseniális KM csapatot hoztatok össze, akiknek nem okozott problémát a rögtönzés és a modul is teret adott az ismerkedésre. Belegondoltam abba, hogy ha nekem kellett volna mesélni, ilyen körülmények között valószínűleg a csapatom nagyon rosszul járt volna. Ha mindenképpen sorsolni szeretnétek a KM-csapat párosítást, javaslom hogy a csapatok jelentkezése után a KM-ekkel húzassátok ki a csapatot! Vagy engedélyezzétek a csapatoknak a KM megkeresést nyíltan, így a KM-ek választhatnának a hozzájuk bejelentkezett csapatok közül. A zsarolás automatikus kizárással jár ebben az esetben! Harmadik megoldás képen lehet egy néhány kérdésből álló kérdőívet készíteni a KM-ek és a csapatok számára, ami segíti a KM és a csapat összepárosítást a szervezőknek. Bár kétségtelen ez a legmunkaigényesebb megoldás a szervezők számára, ha kell szívesen segítek Nektek ebben!

Idén is imádtam ezt a tábort! Köszönöm a férjemnek, Gábornak, hogy idén is közösen élhettük át ezt a remek élményt és köszönöm a zseniális dalt, amit a karakteremről írt!

Jövőre veletek ugyanitt! 

Közzétéve:

Üdv!

Nagyon jó volt ez az idei TT, az biztos. 

A helyszínt már jól ismerem én is, hiszen másodjára adott otthont a hely a tábornak, de remélem, hogy nem utoljára. Azért röviden leírom, hogy nekem nagyon tetszik, az is, hogy normálisak a körülmények, hogy van elég vizesblokk, hogy jó a közösségi tér és azért játszani is lehetett helyet találni, ennyi csapatnak mindenképpen. Nem tudom, hogyan történt - nem hiszitek el, de én mondom, hogy a játék közben mágikus energiák szabadulnak fel - de még a szoba elromlott villanykörtéje is a játék dramaturgiája szerint viselkedett és villódzott vagy éppen javult meg amikor kellett. A fűtés szerintem rendben volt, jobb volt mint a tavalyi trópusi idő, inkább takarózok be mint folyok szét a melegtől. 

A kaja szuper volt, több, mint elég, és nem csak a csirkapörkölt volt nagyon finom, olyan igazán többször szedős. A tea azért belefért volna még, olyan igazi, túlédesített, nagyüzemi fajta :) De talán jövőre. 

A játék szuperül sikerült - a csapatom nem mondott mást, de majd nézem, mit írnak ide :) - igazán köszönöm az It's a trap csapatnak az élményt. Igazán odatették magukat, nagyon pozitív hozzáállással, kellő felkészüléssel - mondjuk Rini varázskönyvére emlékezve inkább a kiemelkedő és hasonló szavak jutnak eszembe - a szükséges pozitívsággal és lazasággal de mégis komolyan álltak a játékhoz, amit én igyekeztem meghálálni valami élvezhető kalandfélével. Süti is volt, nem is kevés és nem is akármilyen! Wooki kynnha-jó sütiket készít!! Lelkesen és elhivatottan verekedték végig a kalandot, és bevallom, hogy agyon nehéz volt választanom, kit emeljek ki... mert ugye mindenkit nem lehetett, pedig legszívesebben... Tetrának gratulálok - ő is mértéktartó volt, mert mégsem a TTK-s mesét választotta :D 

A kaland.. volt, és alkalmas volt a mesélésre, jó kalandot lehetett kerekíteni belőle. Mint mindig, most is úgy gondolom, hogy hatalmas köszönet illeti a modulírókat, amiért nekiálltak és elkészítették, hogy nekünk legyen ötletünk, legyen miből mesélni. Ami nem volt jó benne, és majd dádá-t és átbeszélést kíván, az inkább mély szakmai jellegű és talán más lapra tartozik mint ide. 

Idén különösen jó volt az egyéb játékok felhozatala, vagy csak merészabbak voltak a táborlakók, és még velem is le mertek ülni munchkiozni :D De a téboly könyve is elég jól sikerült, nem csak azért mert megfékeztük végül a szörnyet, de elég jó játék, csak már nem tudnám visszamondani a szabályokat :D Örültem a beszélgetéseknek is, noha idén sem sikerült igazán megváltani a világot :) A haza úton Shalával sikerült jót beszélgetni, hogy miről, találjátok ki, de annyit segítek, hogy M-betűvel kezdődik és szerepjáték :D

Katának pedig köszönöm a bögrét, kellett. Nekem is volt, de az ingyen bögre mindig jobb, mint amit én hoztam :D A kávét nemkülönben - bár a hatásáért igazán a csapatom tartozik köszönettel! 

A szervezésben idén akadtak lyukak, gondolok itt például a modulírók szöges tharr-korbácsokkal való rábírására a határidőkre de még inkább a KM-csapat párosításokra. Én sok mindent elhiszek, még többeknek a k...a...t, de szerintem a mese és a játék minőségénél nincs magasabb szempont, ennek pedig nagyon nem tesz jót - nem azt mondom, hogy megoldhatatlan, de nem tesz jót - az, hogy az utolsó pillanatban találkozik a KM a csapatával. Nem a hisztizés miatt, igaz, arra sincs idő így, de az is biztos, hogy előre megismerni a karaktereket, felkészülni belőlük, vagy legalább elolvasni a beküldött anyagokat - amit a játékosok elkészítettek, remélve, hogy lesz bármi jelentősége - ne adja Ranagol újraolvasni a modult - pardon, a mit? :D  - a karakterek ismeretében és végig a táborra készülve azon gondolkozni, hogyan alakítható majd az rájuk. Ez szerintem előrébb való, mint bárki hisztije, sértődése, lobbija vagy zsarolása - inkább ő kapjon valamit, minthogy mindenkivel "kivérnászozzanak". Hasonlóan sérelmezem a nyomtatásmentes modulból való mesélés ötletét. Nem azért, mert utálom a bébifókákat, - mert rozmaringgal igen finomak :D - nevezzetek régimódinak, de a modul kell az asztalra, és a játék után oda illik adni a csapatnak. Mindig akad, akinek kell... én kifejezetten ellene vagyok a laptopról meg társairól történő mesélésnek. amíg nincs jó KM -szoftver, ennek nincs itt az ideje. Szívesen segítek én is nyomtatni, ha kell, de ennél sok minden jobb, mint hogy nincs és kész. 

Azért a végén hadd köszönjem meg a szervezést, mert hát fikázni csak azt lehet, aki dolgozott is valamit, és hát a tábort idén is sikerült megtartani, és ez jó, és előrébb való minden fenti kiegészítésnél. Remélem, jövőre ismét találkozhatunk!

 

Közzétéve:

Az érdekes döntés volt, hogy Bigi meg én kerültünk egy egészen apró szobába, de alapvetően el tudtunk aludni. A zuhanyban megfordulás már problémás volt mindkettőnknek, de annyira nem zavarnak engem a "koleszos" körülmények.

A meséből nagyon jót hozott ki MG, nem érződött az írók által is bevallott felkészség.

Én egy laza, kicsit visszahúzódó, másokat érvényesülni hagyó karaktert akartam hozni, de a többiek csak kihozták a Famort belőle, amikor a játékosok Toron ismerete megbicsaklott, és rá kellett szólni, hogy a gyógyitalt bele ne töltse már az obsorba mert menten lefordulok a lóról. De jót tett a karakternek, egész jól beleéltem magam a végére már, és örülök, hogy úgy döntöttem, nem nem rangrejtve utazik.

A többi része nekem kicsit visszafogott volt, én bizisten próbáltam berúgni, de nem tudtam ezt kultúráltan, társaságban megtenni, pedig Bicsakék is lejöttek egy este boldogítani minket. Így sajnos Lopov freestyle-ját sem tudtuk meghallgatni, ami komoly nívó-vesztés az idei (vagyis 2024-es) tábornak az előzőhöz képest.

Közzétéve:

Sziasztok!

Én jól éreztem magamat a táborban, szervezőként nem sok dolgom akadt, mivel Antail mindent is elintézett, minimális háttértámogatással, illetve TAO nyújtott most segítő kezet a modul időbeli készenlétében, szóval nagy köszönöm nekik ebben. Illetve nagy köszönet a két modulírónak, Biginek és Kukacnak, akik a körülményekhez képest mindent megtettek, hogy egy jól játszható és élvezetes modult kapjunk. 

Csapat - Dark Zala idén rendhagyó felállással érkezett, a két öreg (Scylla és jómagam) mellé két ifjú játékos Yara és Warren csatlakozott, így egy összeszokottnak nem mondható, ellenben egymáshoz majdnem lojális toroni partival próbáltunk átvergődni a modul kihívásain. A Tharr pap és a fejvadász rivalizálása mellé  a BM  és a tolvaj tökéletes kiegészítés volt, hiszen ők dolgoztak, amíg mi Scyllával egymást piszkáltuk. :D

KM- Idén Kukac mesélt nekünk, aki mint modulíró nagy elánnal és számomra nagyon dícséretes részletességgel mesélte a modult, ritkán kellett puskáznia. Első mesélése volt nekünk, de ha adatik rá mód, szívesen ismételnék nála.

Játékok - Antail mesélt egy X-filest szombaton, nem tudtam mire számítsak (belőle kiindulva vérengzésre, áldozásra), aztán egy nagyon pörgős, intenzív és emlékezetes játék kerekedett belőle, köszi minden kormánytagnak, aki igyekezett megoldani velünk együtt a kihívást. Kicsit sajnáltam a vendégjátékosunkat, aki sokszor csak kapkodta a fejét, hogy mi zajlik körülötte. Vasárnap este pedig Sir Tom mesélt egy Cthulhut, imádtam, nagyon jó volt a brigád, jól indult a sztori, de a fáradtság győzött, így a felénél én feladtam, a többiek hősiesen nyomoztak a nem evilági entitás(ok) után.

Hely - Süttő még mindig tökéletes választás, mind lokáció, mind közösségi terek szempontjából. Most kicsit hideg volt a felső szoba (tavaly majdnem megsültünk) és ugyanazok a csapok ugyanúgy folytak mint az elmúlt években, ez miatt egyeztetünk a tulajjal.

Étel - Idén is befizettem tábori kosztra és nem csalódtam, egyedül az utolsó nap vacsorája, a káposzta lehetett volna kevésbé fűszeres, de a többi étellel kapcsolatban sem minőségi sem mennyiségi kifogásom nem volt és ahogy hallottam másoknak sem nagyon. Emellett persze Bigi ínyencségei és Whooni sörkóstolói is lecsúsztak amolyan desszertként, egyáltalán panaszkodtam miattuk :)

A két előttem említett ponttal kapcsolatban, ami a KM-csapat párosítást és a modul nyomtatást illeti, nem szeretnék véleményt alkotni egyelőre, ezt a háttérben a szervezőkkel leegyeztetjük.

 

Köszi mindenkinek aki ott volt, akivel beszélgettünk, akivel fogyasztottunk és akivel játszottunk. Jövőre ugyanitt.

A hozzászóláshoz be kell lépned, vagy regisztrálnod Kalandozó!

Kizárólag a városőrség által átvizsgált kalandozók hagyhatnak válaszokat.

Kalandozónév regisztrálása

Regisztált kalandozóként felhőtlenebb az élet!

Csatlakozás a Kalandozókhoz

Bejelentkezés

Már velünk kalandozol? Lépj be!

Belépés
×
×
  • Új...