M.A.G.U.S témájú versek (!!saját!!)

[Valaki]

Rejtekhely

Mikor futsz, mint az őrült

Mikor üldözők vesznek körbe

Mikor társad előtted hal meg

Akkor ad egy rejtekhelyet.

Ládad már véres

Kezed már érdes

Futsz, mint az őrült

Nem lesz soha vége.

Lerásztad a kutyákat

Biztonságban vagy

Eljutottál a házba

Hol készen vár a csapda...

[Nefadar]

[Valaki]

Harcossá avatás

Mikor betöltötted a korod

És nem verték ki a fogsorod

Eljöhet a napod, mikor

Apád harcosokhoz szól.

'fiam már kész

Várja a vesztét

Kardja kezében

Már csak az ellenséget lesi.'

'Tudjuk kész, ?

Ezért lesz társunk

De jön még a kegyetlen

Avatásunk."

Válaszolja a többi

Lándzsát ragad

'Most mutasd meg,

Hogy milyen vagy!'

Megindulsz el?re

Húsz éves kiképzés

Most hazsnálod ki,de

A gy?zelem még nem alakult ki.

Utolsó próbán megbuksz

De nincs semmi elveszve

'Most már társunk vagy, ne tagadd!

Velünk halsz majd, ne tagadd!

[Manndil]

Mielikkinek

"Ha látom ,amint a Nap felkel,

Érzem, a világ megtellik élettel,

Napfény csillog a patak vizén,

S tudom, hogy ide tartozom én.

Szél susog az Erdők lombjai közt,

A Természet szép s tudom azt, hogy örök,

Boldogan mászok a hegyeken fel,

S nézem az Erdő hogyan ébred fel.

Dél közeleg, magasan fenn van a Nap,

Szomjat csillapít hűs, tiszta patak.

Madárdal száll az erdőn s mezőn,

A Természet ölel át hőn s szeretőn.

A Nap fénye melegíti fel szívemet,

Bátran járom az ösvényeket.

Itt nincs mi veszélyt jelentene rám,

Hisz a Természet az én szerető Édes Anyám.

Bércek és völgyek várnak reám,

S kapaszkodok fel a hegy oldalán,

Közben néhányszor megpihenek,

És nézem a sast ami engem követ.

Beszédre itt soha nincs szükség,

Lelkeden keresztül szól Föld és Ég.

Hallgatod örömmel a Szél dalát,

És tudod, hogy itt nagy csoda vár még rád.

A Nap lassan eltűnik a hegyek megett,

S bíborszínűre festi az eget.

Utolsót csillan a patak vizén,

S homályba borul, minden mi él.

Csillagok világítanak sejtelmesen,

Az utat nem véti el lábam sosem.

Az Éj neszeit hallom magam körül,

S szívem ennek is nagyon örül.

Ligethez érek és megpihenek,

A Hold teszi világossá a sötét Eget.

Tudom, itt biztonság vár majd rám,

S e kőrforgás soha meg nem áll."

egy kis ráadás:

"Vándor a szívem,

Kalandozó vagyok,

Az életben sehol

meg nem nyugodhatok."

[Nefadar]

Végnap

Pusztulásba taszította kegyetlen álma

Most a pokol kapujában áll ítéletre várva

Fent hatalmas úr, de itt lent egy senki

S életének értelmét örökre veszti

De a pokol urának tervei vannak vele

Az él? világ így örökké el van veszve

Pokolbéli láncat könnyedén széttépi

S a hajnal már seregeivel az él?k közt éri

Seregében: átkozottak él?k és holtak

Vezérük mögött sorakoznak végtelenül hosszan

[Gem Kapocs]

Élőhalott

Halkan csobogó vad patak,

mesélő ágak hajlanak.

Megérinti szívem az este,

mikor itt lettem eltemetve.

Megremegő mesélő ágak,

halkan rezgő vezénylő szárnyak.

Lassan múló éjszaka,

de még hajt a vér szaga.

Halkan csobogó vad patak,

nem messze emberek alszanak.

nem sejtik hogy még ma éjjel,

közülük kit tépek széjjel.

[spartas]

Egy lovag álma (részlet)

[gord a polihisztor]

Bosszú:

Szemében vörös láng kél,

S pászmát vet ver?fénnyel.

Agyában ezernyi gondolat,

Kavarog esetlen hévvel.

A rend neki már megbomlott,

Szerelme szíve megszakadt.

Agyában nem kavarog más,

Csak a bosszút forraló akarat.

Nem kél már láng szemében tudja elbukott,

Terve hibás volt s elvásott.

Mit tegyen ez az égiek akaratja,

Beletör?dik s már csak ez hajtja.

A beletör?dés hajtja , s ezt jól tudja,

Ha Igere ezt akarja,

Legyen meg,

Mindenható akaratja.

Nem hajtja már eszel?s düh,

Csak a halálvágy,

Semmije nem lévén

Lelkét adja a homály trónusán.

Morgena volt az ki megfosztotta,

A homályúrn? kit szertetett eltaszította.

Legyen hát szolgálja a homályt a maradék erejével,

Lesz homály bosszúálló kedvel.

Kinek léte a bizonytalanság,

S sorsa halál,

Megsegíti, s Morgena Keblére dobja

Mert sorsa t?le ezt akarja.

De ki vért ontott, bosszú nélkül,

Mer? kedvtelésb?l,

Azt a halálhegy ormaira,

Felkoloncolja.

Lesz ? a bosszúállás maga,

Ki fekélyt bocsát minden gyilkosra.

Ki káoszt vet és halált arat,

Mert Ez Morgena akaratja.

[Merlin]

Halált nem hagyok bosszulatlan

[Merlin]

Caedoni bordal

Csókot szájra, bort pohárba,

Vígadjon együtt pór, és nemes,

Ha otthon asszony sodrófája vár

cimborám, hát magadra vess.

Mert nem férfi, kit harsány hangú

Asszony parancsol haza,

Látom papucsban érkeztél,

S otthon maradt a gatya.

Én minden este visszatérek

Mert nincsen jobb boromnál,

Hazafelé hányok egyet,

A Caedoni romnál.

Füled tapaszd poharadra,

Hallod, hogy dorombol ?

Még hogy a bor pusztít

Elbutít és rombol ?

Akik ezt állítják

Ostobák, és balgák

Nem járnak ők fogadóba,

Tehén tőgyét nyalják

Én minden este visszatérek

Mert nincsen jobb boromnál,

Hazafelé hányok egyet,

A Caedoni romnál.

Egy szépasszonynál töltöttem

A tegnapelőtt estét

Végigcsókolgattam

Gyönyörűszép testét.

De eljöttem közétek,

elég volt a jóból, mert

Egy asszony sem csókol úgy,

mint egy flaska óbor.

Én minden este visszatérek

Mert nincsen jobb boromnál,

Hazafelé hányok egyet,

A Caedoni romnál.

Jöjj hát borom, te drága,

te hallgatag barárát,

fogadós ki vízzel pancsol,

szétrúgom farát.

Ki bort iszik, a jövendőbe

vidáman tekint,

Az Ég ezerszer áldja meg,

e folyékony rubint.

Niel din Siniel

[Nefadar]

Szerelem

A holdfényben találkoztak ketten,

Tünde lány és a halandó ember.

És egymásba lettek szerelmesek,

De boldogok soha nem lehettek.

A lányt az apja másnak szánta,

Bár ezt később már nagyon bánta.

A lány elhagyta tünde népét,

És halandó lett szerelméért.

A fiú a vadonban már várta.

Legenda maradt belőle mára.

Örökre elhagyta boldog népét.

Ott lelte meg az élete végét.

[Nefadar]

Veszteség

A harcmezőn pillantotta meg őt

A lány az ifjú királyi testőrt

Rögtön be szeretett, pedig ő

Csak halandó volt, a fiú meg tünde.

Pár nappal később az ifjú életét

Megmentette, és ezért a tettéért

A fiútól egy csókot kapott és még

Kiérdemelte az ifjú szerelmét.

Majd a csatamezőn ölelkezve álltak

És, a fiú csókot lehelt a lány szájára.

Egy nyílvessző a lányt a hátán megsebzi,

Holtan, rogy össze, s fiú többé nem feledi.

2003. március

[Nefadar]

Sárkányölés

Tudta, hogy ott halál vár rá,

De mégis elment oda már.

Már nem volt semmi mi itt tartsa.

Talán már a halált is akarta.

A fiúnak, akit szeretett,

A sárkány az életét elvette.

Azóta egyedül él már csak,

Falujától távol egymaga.

Az éjszaka közepén indult,

A sárkányt legyőzheti, hitte úgy.

Majd a sárkányt hosszú harcban

Megölte, de végül ő is vele halt.

2003. márc

[Nefadar]

Véres hajnal

A nap első sugarai őt simogatták,

A könnycseppek szikrát vetve táncoltak arcán.

Kedvese most éjjel esett el a harcban,

Egy ork nyílvessző találta a fiút arcba.

Páncéljában térden állva könnyét hullajtja,

A távolt nézni könnyein át, s kezében a kardja.

Meg sem halja, ahogy valaki mögé lép,

Majd az ork levágja a lány fejét.

2003. április

[Manndil]

Élőholt

Esik.

Bús fellegek takarják el a Napot.

Fázom.

De még mindig itt vagyok.

Félek.

QA sötétség kiterjeszti szárnyát.

Sikoltok.

De nincs ki hangom at hallaná.

Magány.

Te olmos szárnyú madár.

Élet.

Mit a bánat ragadcsos sárba ránt.

Halál.

Mely számomra nem hozhat megnyugvást.

Kárhozat!

Élő-holt létet miért adtál?!

[Nefadar]

Háború után

Csillogott szikrázott a fény szinte vakítóan

A páncélosokon kik a völgyben sorakoztak

A dicső lovagok kik a háborúból tértek vissza

Hirdetvén a győzelmüket, a halált és mégsem

Páncéljuk mégis sáros volt és véres

Sírtak, mert mosolyogni egyik sem volt képes

Halált osztottak, s emiatt megváltást kérnek

Megkapják, mert máncéljukra a jel fel van vésve

[Lord Rufus]

Gyilkos

Fekete nadrág, s ilyen kesztyű,

Fekete zokni, alsónemű,

Zord arc, rajta sok vágás,

Rajta nem fog az elmúlás.

Éjszín ing is helyre kerül,

Kard az éjszín tokba.

Sötét álarc mögött ott ül

Két fekete szembogara.

Lassan húzza fel a csizmát,

Halál szín és szivacstalp,

Hangtalanul oson, míg

Le nem sújt rád a kard.

Gúnyosan nevet fel,

S ellenőrzi: véged.

Majd a háztetőkön mászik,

Csak távozás végett.

[Takeda]

A hatalom árnyékában

A nagyúr néma csendben ült a nagyteremben

Sötét tekintettel múltba révedetten.

Ezer gyötrelmen mit nyújthatott e száz év

Forrongott fejében a temérdek árnykép.

Vérben és csontok közt holtakat taposva

Testvérek tetemén könnyben átgázolva

Örök küzdelemben harcolni hogy élet

Legyen még e földön ne csak rom, s kísértet.

Végtelen hatalom részese egy kéz lett,

Rendet ez teremtett, béke csak így élhet.

[Takeda]

Jóslat a múltból

Szívemben lángol az ősi magány

Mindenhol puszta a régi határ

Hegyek lábánál a száradó fák ága

Nincs eső többé csak homok s aszály.

Mért szántad erdőnket örök halálra

Mért küldöd népem hosszú vándorlásra

Sivár hely ez már, száraz kopár,

Hol van itt népednek hosszú boldogsága?

Az idegen így szólt: Én vagyok a Nagy

S néped vágta le halottaimat

Ezer halottam az elfek lelkén szárad

Amund pusztításért okold önmagad.

Gonosz szövetségnek meglett az ára

Amhe megmutatta, a halált szolgálja

Az elfek mennek, a homok marad!

Szó nem hagyta el szám sosem hiába.

Menj délre népeddel, a gyásznak vége

Ember és amund vért igyon a föld végre

Míg homokhoz csata és vérontás tapad

Égő láng napot függesztek az égre.

De lát még fákat az Ibara homokja

Népem szülötte ad életet újra

Régi Tisson Lar ha újra árnyat ad,

Népeink mosolya fátylat vet a múltra.

[Takeda]

A másik úton

Rét virága szárba szökken

Új tavasz jő, s nap süt bőszen

Száradó föld ad még éltet

Véráztatta gyep hajt zöldet.

Míg természet újra szépül

Embernépnek nem jut részül

Szép szabadság, boldog élet

Friss kenyért most nem remélhet.

Élet, halál egy kezében

Pallosjoggal élni készen

Zsarnok ül most ősi trónon

Jó királynak nem jut otthon.

Nagy nemesség ország vére

Ki nem halt meg mostmár végre

Ülhet otthon zord várában

Száz falak közt egymagában.

Senki sem mer ujjat húzni

Nagy hadúrral szembe nézni

Váráztatta karddal rendet

Most kovácsol vasfegyelmet.

Sötét lélek tiszta szívvel

Másik oldal értelmével.

Szabad ember nem lesz boldog

Lázadozva csak koloncot

Köt a nép majd tennyakába

Az éhségtől reszket lába.

Boldog lesz ő ha majd kenyér

Lesz a szabadságnak helyén

Jó a király sokat enged

Adót szed, de kevesebbet.

Nemes urak bepótolják,

Mit bír a nép kisajtolják.

Király nem látja más dolgát

Nemességnek hisz szavát

Más országban van serege

Õsi álmot kerget feje.

Nagy országot fő hatalmat

Koronákat, birodalmat.

Nagy ellennek állja útját

Szolga nép, a másik ország!

De a pórok lázadoznak

A nemesek marakodnak

Sötét hadnak vonulását,

Nem állhatja senki útját.

Nagy vezérnek, sötét úrnak

Egy szavára hadak futnak

Mindent elsöprő csatába

Fél világ pusztulására.

Õsi rendet így teremtett

Karddal vérrel vasfegyelmet

Pórnépnek marad a munka,

De kenyérért nem adóba.

[Takeda]

Kyr haláldal

Õseim látnak

Lelkem Calowynre száll

A hősök hazája már

Tárt karokkal vár.

Gyötrelmes végzet sújtja

Kísérőim százait

Halálos karjaim súlya

Ezreknek nyomja vállait.

S kik utam során

Kárukra előmbe kerültek

A túlvilág porán

Ugrásra készen ülnek.

Várják parancsait

A pusztító szavának

Győzhetetlen hősök

Megkésett fiának.

Hol hatalmasok álltak

Hosszú sorokban

Ott utolsó csapását méri

Ki pusztító volt e korban.

[Takeda]

Csatában

Arany a kard könnyen szakad

Hideg acél kemény marad.

A vér lefoly róla gyorsan,

Élesítsük csontban húsban.

Óvó pajzsot ugyan minek

Cipeljen ki úgyis rideg

Acélt hordoz két kezében

Győzni jött az halni készen.

Ki százat győz pajzsal kézben

Kétszázat ki karddal vérben

Hal meg ott a csatatéren.

Pusztulását bátran nézi,

Utódok éneke dícséri.

[Takeda]

Távoli idegen

Jót akarva csendesen

Egy alak átsuhant a tengeren.

Veres a víz mindenütt,

Hol hajója átrepült.

Most itt kint a szárazon

Véres a rét már nagyon.

Látják ezt jó harcosok,

De nem látnak már új napot.

Emberek! Féljetek!

Kyr pusztító érkezett

Ki nem fél, s hozzá mer érni

Testét darabokra tépi!

[d3st]

Dwoon áldozati ima

Erőt veszek és

[bencurrrr]

Valamikor

Valamikor egyszer nagyon régen

Egy régi rege idejében

Rúnákkal szőtt ezüst táblán

Fény csillant meg árnyék árnyán

Megcsillant és életre kelt

De egy kérdésre sem felelt

Csak rúnát izzít és énekel

De egy kérdésre sem felelt

Éjjel kisért mikor az Éj az úr

Mikor jeges kísértetstél fúj.

De a sötétben kel a legszebb Fény

S megcsillan a határ mentén

Megcsillant és énekel

De egy kérdésre sem felelt

Csak rúnáz izzít énekel

De egy kérdésre sem felelt