M.A.G.U.S témájú versek (!!saját!!)

[TheElf]

Koros bajvívó az asszonyhoz...

Kaptál kölnit eleget,

felfűtötte véredet,

házi nyúlra nem lövünk,

hideg vízzel öntözünk,

nem akarunk bántani,

szabad-e locsolni

[TheElf]

A törvény

Sötét könyved könnyel, s vérrel írták,

ellenséged sokan sokszor írtják,

Harcosaid büszke lovagok,

Rajtuk én csak kacagok.

Sötét könyved monják Dreina írja,

Ellenséged tán az ?rség írtja,

Harcosaid el?l nem futok,

Rajtuk mindig kacagok.

Sötét könyved Talán oly nagy titok?

Ellenséged talán még nem vagyok,

A harcosok leánya vagyok,

S Arelhez imádkozok.

Sötét könyved engem nem érdekel,

Ellenséged itt nem éred el,

Szabadság szolgája vagyok,

Rajtad pedig csak kacagok...

[TheElf]

Ilanori csatadal

Vörös hold sugara csillan,

a kardom is meg meg villan,

nagy csatába készülük,

én meg nem rémülük.

Holdfény dereng át a lombon,

Rohamozunk majd a dombon,

Odaérünk így kiáltok:

Toroniak halál rátok.

[TheElf]

Domvik nevében

Egy a házunk egy a terhünk

egy célért most közdhetünk

Tiéd teher, enyém a ház

én megmondom te mit csinálsz

[Pico]

Délvidék

Most a Sheral tetejér?l nézem Ynevet.

Amint körbepillantok a szívem nevet.

Délen rögtön Taba-el-Ibara, a sárga.

Rengeteg dzsenn-nek és dzsadnak a hazája.

Élnek itt amundok is a föld alatt sokan,

Bár ?k csak bujdokolnak a századokban.

Ahogy messzebbre tévelyeg a tekintetem,

Gorvikot látja mindkét kíváncsi szemem.

Több részb?l áll, mégis a vész esetén egység,

Míg békeid?ben dúl a kegyetlenség.

T?le délebbre mostohatestvére Shadon,

Hol Domvikot imádja város és vadon.

Amarra imádkozik Pyarron lakossága,

Itt a többistenhitnek van bizonysága

Rég terpeszkednek ott a szövetségesei,

Messzebb a Sötét Krán és sok elfendeli.

Bár ez a két ország nem igazán jóbarát,

De akárhogyis nézzük, egy szép nagy család.

Kett? közt fekszik habarcsként a szép Yllinor.

Királya Chei az Arel-hív? kalandor.

Visszafelé jövet szemem közelebb szalad,

Látja a városokat, és tovább halad.

Az egyik helyen megakad a tekintetem,

Ordan az, ahol t?zbe veszhet életem.

S végül a nagy Erion mosolyog lágyan,

Nincs oly kalandozó kinek nincs itt ágya.

Majd visszaérek újra a Gerinc lábához.

Észak és Dél természetes határához.

Ezzel már vége is Délvidéki utamnak.

Hálásan mondok imát bölcs Krad uramnak.

[Pico]

Északfölde

Most a Sheral tetejér?l nézem Ynevet,

Amint körbepillantok a szívem nevet

[Pico]

Rodin* Gnómdolkodó, a tolvaj

Rodin, kir?l itt rímelve szólok,

Kahréban imádják ?t a gnómok,

Van miért. Hogy mire is gondolok?

Életében átvészelt kalandok.

De kezdjük, csak el?röl, így illik:

Nemesi család tagja, így hírlik.

Az ember pedig tolvajnak nézi,

Bajainak számát ez tetézi.

Gyermekkorában is sokat lopott,

Tehetsége azóta se kopott,

Inkább azt mondom, hogy kamatozott,

S evvel sokaknak bajt okozott.

Bár ? magát nem tolvajnak vallja.

Mindenki más kis zsebesnek tartja,

Ha ?t így hívják, nagyon zavarja,

Min? szerencse, ha meg se hallja.

Ugyanis kicsi a bors, de er?s,

Sokaknak e mondás nem ismer?s.

Pediglen ez nagyon is jelent?s,

Mert gnómunk is apró, de er?s!

Erejét nem nagyon fitogtatja,

A babérokat az ész aratja,

Fantáziájának nincs korlátja,

Nemhiába, hiszen gnóm az atyja.

Mikoron megunta az életét,

Kalandozónak adta a fejét,

Fölös

[Shad'lex]

Enyhe, Dalhavi átok egy Boszorkánymestertől

/Vegyétek figyelembe hogy ezek a versek csak probálkozások,

Az elsö versemet Antail barátom valamelyik BM-nek ajánlom./

Hogy ragya verjen, marjon mindenütt,

Hogy jöjjön a döghullák hada

Mindenkire, aki vén és fukar

Akartát most piszkosan akarja

Leküldöm én a szenyes Alvilágba.

Hogy tébojodva lelje meg eszét

Hogy lásson egy rövidke órát,

Melyben hallkulnak a gondolatokat,

De hozzák már a vétkek megszabóját:

Bakó, halottaidban bűnhődöl.

Kilángol ez a sokszor lecsörpült

Ynev, vegyes, vad bánatával.

És hogyha volna Isten, számító mint

Uwel ki nagy bosszút állni nem által,

vagy mint ki Sogron, tűzzel lesújt.

Hogy fussanak rá minden nyavalyák,

Hogy a métely jó kedvel törje,

Akarásomat durván az, ki

Bánatokig és átkokig gyötörte:

Ez az ember még lakolni fog....

[Shad'lex]

Az eltévedt lovas

Vak ügetést hallani

Eltévedt, hajdani lovasnak,

Volt erd?k és ó-nádasok

Láncolt, elt?nt lelkei riadóznak.

Halott foltokban ím és ott

?s s?r?b?l bozót rekedt meg,

Most hirtelen halotti mesék

Rémei kielevenednek.

Itt van a s?r?, a bozót,

Itt van a régi, a Tooma nóta,

Mely a süket, teli ködben lapult

Vitéz törpe, bús nagyapáink óta.

Kísértetes nálunk a templom

S fogyatkozott számú az ember:

S a dombos síkon

Köd-gubában jár a halál.

Erd?vel, náddal, p?re sík

Ben?tteti hirtelen, újra

Halálos, ködös magát

Múlt ezredek ködébe bújva.

Csupa verés, csupa titok,

Csupa nyomások, csupa ?sök,

Csupasz erd?k és hajdani nádasok,

Csupa hajdani h?sök.

Hajdani, eltévedt vitéz lovas

Vág neki régi hínáros útnak

De nincsen fény, sem lámpa-láng

És hírük sincsen a faluknak.

Elpusztult, felégetett néma faluk

Múltat álmodván dideregve,

S a köd-bozótból kirohan

Ordas farkas s nagymérg? daronne

Vak ügetést hallani

Hajdani, eltévedt lovasnak,

Volt erd?k és ó-nádasok

Eltünk és elhunyt lelkei riadoznak.

[Antail]

Egy toroni fogadóból

Magasan fekvő hegyes dombok tetején akartam járni,

bércein, hol a hó örök és a birodalomnak a fehér,

végtelenbe tűnő meghódíthatatlan bástyái helyett,

lenn a mélységes sivatag pergő homokjában keltem,

hatalmam a tavak hiányába önön káromba veszejtve...

Gilbron Nydaen, az Anuttie tavak nyugati részén...

[Antail]

A pecsétviasz

Érző lélek hamu helyett,

Kristálygömb hova száll be,

Örök rabságra ítéltetve egy,

Hatalom mely erősebb nála,

Emészti a világ körforgásába.

Gilbron Nydaen emlékezés a Mesterről...

[Orophin]

Pillanat a purgatórium előtt

Vérrel van áztatva e föld

Most már látom, hogy elvonult a köd

Elhagyott vértek-tegezek mindenűt

A látvány most belém nyilall és lehűt

Bárdal szaggatott testek hevernek lábamnál

Semmit mondó rideg szemek, rosszabb a rém álomnál

Kiesik kezemből a bús hideg fém

Vajon hány embert öltem meg én

Lehajolok vérrel áztatott pallosomért

Ekkor látom alattam egy baráti vért

E rideg konzerv lett testvérem koporsója

Vajon él e még élete kiontója

Elönti leharcolt testem a düh

Eszembe ötlik a lovagi esküm

Előre rontok én, ha élek, ha halok

Ha beledöglök én, akkor is fájdalmat okozok

Az arc vonal nincs nagyon messze

Ellenségemnek már közel van saját ege

Berobbanok, mint egy megvadult bika

Nem látok már semmit, ütök én bárhova

Fájdalom. Valami belevág combomba

Majd követi sok egyéb. Zsákként hullok a porba

Társam nyújtja felém kezét és vezet felfelé

Lelkem Istenemé

Testem a férgeké

[Orophin]

Gyalázat papja

Ez egy olyan gyalázat

Mit szívem nem állhat

A lelkem meg fárad

Ellenségem önön gátam

Saját hithű vágyam

Eretnek sötét váram

Ad nekem a világot

Érte, gyötört lelket adok

Vigaszom apró halál

Rohadt élet ért dukál

Igen ezt éltem én

Életem kezdetén

Alkonyán se másképp

Nincs benne semmi szép

Sem tűhegynyi ép

Te érted ó drága Minden

Ki véreztetem Kincsem

Saját fattyam vére

Csorgassam Thar örömére

Nem ember ez a test

Démoni lelket fest

Elhagyom istenem

Lelkemet szét tépem

Fekély életem magamtól elveszem

És a semminek oda teszem

[Orophin]

Sose

"Sose az kellett

Mit nekem elérnem lehetett

Sose kerestem

Könnyű célokat, nem érdekeltek engem

Sose nevettem

Úgy, mint a többi ember kiket kedveltem

Sose kedveltem

Ki azt mondta mit akartam, szerettem

Sose éreztem

Egyenesen, tisztán, fehéren

Sose kételkedtem

Először látott emberekben

Mindig elértem

Mit Isten segítet és engedet nekem

Mindig találtam

Ha vérig feszítettem magam

Mindig ríttam

Azokon mit barátaim kőszívvel bírtak

Mindig gyűlölte

Ha ellenségem földön fekve nevemet hörögte

Mindig vak voltam

Mert túl biztosan gondoltam

Mindig hittem

A régi szeretteimben

Míg élek ezt érzem

Míg érzek ezt vélem

Mert minek élni gyűlölve

Mert a halál utolér és elragad örökre"

"Egy pap imája

Arkangyalának"

[Bálint]

Egy ifjú, de magnyos bárd dala a kivégzése előtt...

Ti nem tudjátok, milyen vagyok,

Ti nem tudhatjátok, ki vagyok,

Mert én is elrejtőzök mint sokan mások,

Én is maszkot hordok.

Mint olyan sokan mások,

Félek, én is gyáva vagyok,

Mert a világ kegyetlen, vádol, meghazudtol,

Én is maszkot hordok.

De még el sem mondhatom,

Mert magamat is letagadom,

Mert az őszinteségért kinevetnek mások,

Ezért én is maszkot hordok.

[Bálint]

A bárd intelme

Miért nem tudok olyan kellemesen írni?

Kellemesen írni, búimat kisírni,

Egy jó versben, mi örömet szerez.

Ha visszanézek a múltba, hogy is van ez?

Ha akarom, belefáradom,

Ha szeretném, majt elégetném,

Ha próbálkozok, vitát nyitok,

Tépelődöm, erőt tékozlok.

Remélem ez a vers megmarad,

Remélem benned is nyomot hagy,

Csak azért, hogy emlékezz,

Soha, semmit ne rőltess!

[Manndil]

Khál Halál

" A fájdalom ködébe veszve,

A lélek mélyén eltemetve

Felüvölt az oroszlán.

Nafta szagú levegőben

A khál egyre csak tör előre,

Mancsai közt ájult bárd.

Szikraeső, égő permet

Gyilkos méreg fülnek, szemnek,

[Orophin]

Káosz

Káosz! Ó Te mindenható

Sokat mondó, mindennek ellent mondó

[Orophin]

Nincsenek csodák

Van az emberekben egy ösztön mi össze tartja a csordát

Van mi kihalt belőle már régen és szét húzza a hordát

Saját falkatársa csapja hátba csapat társát

Az meg csak nézi nemtelen bús sorsát

Nem érti a valót mit társa okozott számára

Nem érti igazából mivel szolgált rája

Csak üres szemeivel tekint halálának okozójára

Keze egyre gyengülő szorítása kínját lassan megváltja

Ki húzza sebeiből a gyilkos pengét meg nézi kezén önön vérét

De szeme nem dühös. Nyugalommal tölti el felvetülő tekintetét

Utolsó pillanata egy kalandozónak

[Madovick]

Sírfelirat:

Szörnyetegek voltak ők mind,

Éltek Krán gonosz mezején,

Olyképpen hullottak el, mint

Nayanok a Vér Ünnepén.

Nem is várhattak kegyelmet,

Keserű őnekik a vég,

Lelkük mely ilyen kegyetlen

Régen Ranagol poklán ég.

[fall2]

Végzetes éjszaka

Zihálva hull porba a patás

Nyergéből levetve a bárd

Üldözői meg nem állnak, hamar beérik

Koporsót bizony az ő testéhez mérik

Kár volt a nemes leányt kirabolni

Legbecsesebb kincsét éjjel elvenni

Rég nem volt az már ártatlan lány

Talán bárdunk is fehérebb bárány

A főurat ez azonban mégsem békíti

Udvarában az ács a bitófát készíti

De fájdalmasabb halálra is ítélheti

Feltéve ha az efogást hősünk túléli

Megbánta már azt az éjszakát

Orrában érzi a hóhér szájszagát

A csábításnak ellenállni nem tudott

[Orophin]

Nem Tanács

Hiába adod a véred ha nincs rá igény

A sorsod magad irányítod ez tény

De mit teszel ha az ajándékaid eltékozolják

Ha az áldozatod hiába való, kidobják

Ha csak te nem felejted el a múltat

És csak egyedül nyögöd félelmetes utad

Vagyis ezt érzed e bajos pillanatban

De vajon igaz e fuvallat abban a hangulatban

És rá jössz hogy minden csak akkor világos!

Csak akkor vagy szeretet ember ha nem vagy túl akaratos

Ha nem vagy rossz passzban, nem mondasz ellent

Nincsenek saját érzéseid, mert az ellenszenvet serkent

De ha ez úgy alakul, hogy ez mind egyszerre beteljesül

Az ajtók bezárulnak a terem kiürül

Nem fog ekkor senki melletted lenni

Sajnos ekkor nem is szabad elvárni

Mert. Nincs, mert! Ez az emberi szellem

A boldogságát lesi nincs semmi kellem

Mit eddig emlegettem hol ismertem, hol feledtem

"Egy szomorú Bárd esti krónikája"

[fall2]

Tiszteld hát az öregeket!

Egy ragyás, görbehátú öreg lépett elé

Az undor mint penge hatolt belé

Kezében bot, rajta díszeleg koponya

Rajta koszos, vihat tépte a ruha

Nem mozdul, csak magában ezt mormolja:

-Leleked elrablom, tested meg hull a porba!

Szavai még talán el sem hegyták ajkát

Mkor áldozata lelkét démonok elragadták

[fall2]

Attól fel nem támad....

- Most meghalsz, Te mocskos kutya!

Szavai kegyelem nélkül hagyták el ajkát

A férfi tudta, sebesen közeleg halála

Majd díszes huvejéből előhúzta kardját

Tudta, bűne nem marad megtorlatlanúl

Hamvas asszonyával elbánt, igen rútul

A penge mint a végzet fegyvere villan

Akövetkező pillanatban lelke elillan

Évek óta üldözi már, akadály bőven akadt

[Valaki]

Papnő

Sárga homok útján koptatta életét

Kezét imára emelve kéri szerencséjét.

Hosszú évek, egy isten szolgálatában

Nagy terhet nyomott a vállára.

Haját balzsam édesíti ima közben

Istennő szobrai állnak körülötte.

Szemében vak buzgalom, miközben mormol: