M.A.G.U.S témájú versek (!!saját!!)

[Gero]

Rémálom

Nyugodtan hanyatlasz,

[cather]

Csak magányos farkas

Prédára vadásznak az árnyak

fogadalmát megszegete az állat

s kivetette magából a falka

ő már csak magányos farkas

A klán nem felejt hangzott a mondat

emlékezett rá hisz százszor halotta

ezért kezében fegyver lapult

ki utjába áll arra a farkas lesújt

Kormozott volt a penge

hogy ne csillanyon meg rajta

a hold ezüstös fénye

markolatgombján a farkas dühös képe

Feket ruhája rongyos

egykor ragyogóan hathatott

árnyékba olvad az éjjel

ezért hordja ezt éppen

a mogása fürge csendesen mozog

évekig képezték most megmutatja

mit tanult, szembe száll a céhvel

menekül délre a békés messzeségbe

Elszántság vezeti végre

ezúttal nem hibázz ha veszít

meghall úgy is erre vár már

NAGYON RÉGEN

[cather]

A lovagi sors

Sötét az éjszaka akkár a vágtató lovag pajzsa

Mely holnap halálba indul királyáért

Mely őt bajba sodorta

Kígyóméreg és vér

Fejvadászok sajátsága

De egy lovag szemtől szemben öl ha a becsület megkivánja

Szegényt és gyengét védelmez

S hősiesen elesik bajtársáért a csatában...

[Craz]

Nagyszakállú

Fogta magát Nagyszakállú tudjátok ő törpe

Megunta a kőtörést hát elindult a völgybe

Buzogányán kívül görbe kardja volt

Lépkedett ütemre, s törpedalt dalolt

Ég veletek szakadékok és magas hegyek

Fogom magam elindulok máshová megyek

Ég veletek aknák tárnák ősi járatok

Lám a szabad ég alatt is vígan járhatok

Bár éppen kicsit szokatlan e végtelen tér

Te folyó ott, Nagyszakállú estére elér

Bár egy kicsit meleg van ha fentről tűz a nap

De elbújni nem fogok a magas fű alatt

Bár egy kicsit hideg van ha szembe fúj a szél

Nagyszakállú egy fa alá be nem búj azér

[Flameo]

Pusztítók

Dobog a talaj, remegnek a völgyek

Hatalmas páncél, tekintetek mik ölnek

Haladunk előre, semmi meg nem áll elöttünk,

Törünk, vágunk, csontokat repesztünk

Hatalmas pallos, nem állhatja senki

Egyetlen csapás és régi bőrét vedli

Kyria dicső, méltók vagyunk hozzá

Vérrel, harcal zúzzuk az ellent porrá.

S ha halálunk pillanat el is érkezik

A halál könyörögjön éjfekete térdein

Nem adom magam könnyen, bárki legyen is ellenem

Nem lesz mágia, sem acél, mi áthatol testemen.

[Yoba Horcha]

A halálbamenő

Mi Urunk hallgasd meg imánkat,

Adj erőt, ha kétségünk támad!

Nincs ellenség ki szolgád utját állja.

Ha mégis...Kínkeserves halál várja!

[Yoba Horcha]

IM

[Yoba Horcha]

A Halál útján

Kínzás...Imádom...

Szenvedés...Nem bánom...

Gyilkolás...Megteszem...

Halál...Elviselem...

Csordul a VÉR, Fogadd Uram, A TIÉD!!!

Nincs Ellenség, nincs Akadály,

Nincs Kétség, nincs Aggály,

Nincs Félelem, nincs Rettegés,

Nincs Kérdés, nincs Felelés,

Nincs Boldogság, nincs Szeretet,

Nincs Bocsánat, nincs Kegyelem...

Csordul a VÉR, Fogadd Uram!, A TIÉD!!!

A Kosfejes Úr Kegyelmében Való Yoba Horcha Imája

Vér szálljon a Szájára!

[Yoba Horcha]

Példázat...

-"Kinek Szívében igaz Hit lángol,

Érzékeit nem rejti fátyol"-.

Hitetlen korcs nép szórja átkait...,

Tudás nélkül tengetve napjait...,

[Gero]

Csataképek

1. Tél

Húr pattan

Kard csörren

Fehér hóra

Vér fröccsen.

Holt roggyan

Megholtan.

2. Tavasz

Ideg rendül.

Szó zendül.

Szikla omlik,

Összerogyik

Virágtornya,

Szép világa.

3. Nyár

Tűz a nap.

- Itt maradsz!

- Végünk van!

- Csak holtan!

Láng lobban.

Hamu van.

4. Õsz

Köd telepszik.

Terjeszkedik.

Csendes léptek.

Életet vett,

Holtakat köp:

Gonosz röhög.

[Yoba Horcha]

Bízz csak, te bolond!

Magányos szív útnak indul,

Hű társa csak az éjszaka,

Iszik, s csalón vidul,

Tán soha nem tér haza.

Mindenki az ő lelkét csalja,

Míg a kín teljesen felfalja.

Senki meg ne mentheti,

Mert a fájdalom eltemeti.

Keresd, csókold, szeresd,

Öleld, csald, mérgezd!

Hisz neked, mert botor,

Hiába, szándéka komoly.

Lelke bár meggyötört,

Akarata mégis sziklát tör.

Tekintete az ördögé?

Az éjszaka gyűlik köré.

Ne tedd, már tudja!

Nem kellesz, te szajha!

Szerted? Hazugság!

Volt már neki tanulság!

Menekülj,tünj, takarodj,

Fuss amíg lehet, te átok!

Ha a harag utól ér,

A kérész életed mit sem ér.

Nem kell, nincs Kiért.

Mert ő a holt magány,

Agyában csak egy talány:

Miért? Én? De miért?

[Ett]

Az ellen dala

Kocka csörren remegek

Korcs ellenként reszketek

Engem úgysem anya szült

Síromnak már helye hült

Csak százasával vágtatok

És milyen pofát vágtatok

Mikor záporoznak végtagok

Képzavaros vég dalok

Önnön patakvérembe fúlok

Ostobaságomban dúlok

Magammmal is kiszúrok

Mert csak egy ellen vagyok

[Ett]

akkor egy igazi őszinte szerelmes dal...évekig írtam csak NEKED - persze bárkinek továbbítható

Angyal

Hogy ha látom mosolyod

Lábam remeg, olvadok

Körbeleng az illatod

Tovább várni nem tudok - ez a sor bárhol elsüthető

Reggel ha a nap felkel

Fűszál végén cseppet lel

Harmat az mit könnyezel

Szivárványban oszlik el

Hajad lebben könnyedén

Ékem ez a dal végén

Persze észre sem veszel

Mégis boldoggá teszel - na ezt a romantikus távolbanézős önsajnálatot nem szabad kihagyni

[MagyarGergely]

Querad vándorának dala

Hol Querad karcsú tornyai karcolják az eget,

selyempehelyként szaggatva a bárányfelleget,

hol serény nép dolgozik, de pihen is eleget,

a nap is bőven ontja az aranyló meleget,

ott lennék most, újra veletek,

Querad lányai,

érzem illatotok, vezessenek az istenek!

Hol tündér lányok ékes nevetése száll,

hordókban a vándor édes bort talál,

mit messzire kerül pusztítás és halál,

s ha hontalan, vagy magányos valál,

szíved odaadó csókra, lágy ölre talál,

Querad lányai,

látom mosolyotok, segítsenek az istenek!

Hol forró a paplan és telt az ajak,

reggel sem bántanak fel a napsugarak,

lenge szoknyák, tüzes szembogarak,

szoros ölelésben lágyuló akarat,

Ellana kertje az,

Querad lányai,

szerelmetek forró, áldjanak az istenek!

S hol az óvatlan szerelmest rászedik könnyen,

hol a szarvas férj kezébe fürge bot röppen,

s csalfa virágok nyílnak csak körben,

Uwel hadai csak jönnek egyre többen,

s a bűnös feje hóhérpadon döbben,

Querad lányai,

hallom nevetésetek, verjenek az istenek!

Vándor, vedd el hát a törpék kincsét,

fossz meg gyümölcsétől féltett elf bokrot,

szedj Baldakból illatos csokrot,

hozz alidari szoknyáról királynői fodrot,

vagy pusztíts el ősi démonszobrot,

De ha erre jársz, nem árt egy ismeret,

Vigyázz, mert Querad lányait megvédik az istenek.

[Vándor]

Odassyn Ceriak

Sötét régies bástya oromán állva,

Odassyn Ceriak kémlel a messzi távolba.

Tán a jövöt vagy elfeledett múltat

Emberfia erre választ nem kaphat.

Olyan sötét titok,tudás rejtekébe burkolozva.

Amit más hatalmas magának is csak féltve mondhat.

És csak áll ,s szemlél ,egy messzi égő sötét távolba.

S hirtelen egy harcos képében , kérdésére jelre bukkan.

A sok halál és gyötrelem mely elterül a kyr földeken.

vérbán ázó mocskos tömegek, kik féltve létüket menekülnek.

Egy utolsó helyre .Mi Kyria IGAZ sötét magja, RYEK.

amiben még biznak kyrek és emberek.

Ekkor hatalmas dörrenés, s villám sujt le rá,

Ceriak-t meg sem rettentve, néz a mélybe már.

Kék szemeiben hatalmas dűhe ég , KYRI

[Vándor]

A legenda

Eltelek a sötét évek, északon a semmiből egy város emelkedett

Útat mutatva embernek,kyrnek, hogy egyvalaki mire is képes..

Hirdetve Weila-t, Igere igaz arcát ,Morgena ködös milétét

Sogronnak kiváncsiságát, ahogy az emberek régen is hitték, és látták

Egy város amely a fényben járt, melyet bosszú emelt,de más erő tartott fenn

Ahol nem a félelem és rettegés volt az úr,hanem a szeretet és becsület

Ezek azok az emberek kikre ceriaknak szüksége lehet, kikre építeni lehetett

S Ryeket magassabb távlatokba emelni ,de ceriak még bosszút akart állni.

Csodás fény töltötte be a teret,S Ceriak a tornya tetején ,kilépett.

S szemlélte őket a mélybe :embereket és kyreket, csecsemöket, gyermekeket

Elgondolkozott ezen...Feltenni ennyi életet,hogy neki jobb legyen?

De egy másik hang belül válasszal felelt: Igen .Igen.Hisz tartoznak neked!

Eközben egy sötétebb helyen, shulurtól nem is messze a tengerben

Sötétség, viszály ereje huzodott meg, egy sürű ködös erődben,talán Tömlöcben?

A teremben kiáltozás, ordibálás hangzott, mágikus szolgák várták a parancsot

Hirtelen az erőd megremegett és csönd lett,ködbe burkolva újra az idegeneket

Ceriaknak vesznie kell ,az idő és a sors is igy rendelte el!!Igaznak érezték

Hitték.Az első már látta,A tervet.A Tervet mi tünteti el Ceriakot és Ryeket

Közben..Shulurban,Tharrnak házában,Úra sötét szolgája felnevetett és dalolt,

meglátva az eljövendöt,s elindult.Elindult egy útra ,mi a halálba is hívta.

És megint solyóm képében szállok, s látom hogy nőnek s pusztulnak világok.

De Ryek még virágzott!Az istenek is igy tervezték,a sors sem kívánta vesztét.

A város mellett, katonák,és suhancok vígan edzettek.Csak egyvalaki, ki komor,

Egy vezér ,kinek ereiben IGAZ a kYR VÉR,s nem nyugadhat amíg pusztitóként él

Ez volt Õ ,A legenda.Kit egy bárd meglátott,s igy története örökre leírodott.

Egy hős,az első és utolsó a korban. Egy nyugtalan lélek, az örök rémálomban.

A pusztitó kinek szégyen az öregség, ki meghalna oly sok csatában még

Õ volt Gorban Lyalmur, sajátjaiból az utolsó, ki a történelemben egyedülálló.

ez lenne az elöző folytatása...elméletileg , haveromnak ezis annyira tetszet igy javasolta

[Tammis Lorraine]

Régi korok romjai

Szél sikolt, fák lombjain át

Bús düledékek szavait szálítják.

Mesélik a büszke kort,

A dicső kort, hogy milyen volt,

Mikor még vidámság honolt a falvakon,

S mikor még zászló lengett a falakon.

Mesélik, hogy egyszer nagyon-nagyon régen

Gazdag kultúrát őriztek, míg nem,

Elérte őket a láng, felperzselt minden virágot,

És a porba taszította, ezt a szép világot.

Legendák és dicső történetek emlékét,

Régi koroknak sanyarú végét

örzik, a megmaradt falak,

S ez már sajnos, örökre így marad.

[Amarilis]

" Krán bércein jártam,

aquirokat láttam,

nem bírtak ők velem,

hiába jött mind ellenem!

[Vargány]

Költészet

Parazsat izzítok, hevítek, szítok,

Tüzemet csiholom; csiszolok, hívok.

[Tammis Lorraine]

Fohász Arelhez

"Fegyverem neked adom.

Érzem az erőt belül

Tartsd hát karom,

Ne haljak meg egyedül.

Életem terád bízom,

Rendelkezz vele istennőm

Míg lesz karomban izom,

Szolgállak teremtőm.

S ha majdan meghalok

Tudni fogom, megérte

Mert a te oldaladon harcolok.

Szent sólyomszárnyak visznek az égbe."

[szluk88]

Kráni Vadász

Sötét hegyekben gonosz barlang,

Fehérhajú ördög lakja,

Bőre akár az obszidián,

Szeme, mint a smaragd lángja.

[Manndil]

Alborne papom dalai

Üdve mindenkinek

[Wargasz]

Õsök

Keljetek életre ti elfeledett harcosok,

ti akik acéllal és mágiával szemben harcoltatok.

Egyesüljön hát a három testvér,

mert a szövetség hív a negyedik vér.

Az ősök emléke ami éltet engem,

veletek együtt ébred a lelkem.

És ti akik uralkodásra születtetek

ébredjetek ,hogy ébredjünk veletek.

Káosz és hamu lepte be a hazát

egy sötét árny mozdul odaát.

Egy istennő ki átkot küldött ránk

Felemésztet mindent ó hazánk.

Népünk oly büszkén kelt, és járt,

egy istennő ki romlást hozott ránk.

Orwela a nevét se bírom mondani

elemészt ha csak rá merek gondolni.

Ó ti ősök éledjetek hát fel

űzzétek a káoszt tűzzel vassal ha kell!

Felemelt fejjel büszkén nézek rátok

s veletek ismét reményt látok.

Köszönöm :

Wargasz

[MagyarGergely]

Jutalom

Kéjes sikolyod megtöri a csendet,

a végétől gégéd roppanása ment meg,

ne félj, vigyázok, megőrzöm a csendet,

ezúttal hűvös acélt mártok meg benned.

Az ágyhoz szorítlak, pont ahogy szereted,

halkat pattanva töröm el kezedet,

tőröm hegye járja utoljára tested,

melleid dombjára vércsíkokat festek.

Hamvas bőröd szakad, nedved gyűlik tóba,

buja ajkad nyílik néma sikoly-szóra.

Gyöngy fogak közt véres habot vet a sóhaj,

arcodon maszat, zilált, fakó haj.

Fénytelen szemedbe költözik a sötét,

könnyeid oldják fel vérednek vörösét,

kínozd csak a szívem, most már rád hagyom,

önző lelkedet fürössze fájdalom.

Combod még remeg, a tőr húsba csúszik,

illatod édes lesz, tested vérben úszik.

próbáltalak szeretni, de túl gyenge valál,

jutalmad mi más lehetne, mint megváltó halál.

Tudod, ha hagynád, újra rád találnék,

de fagyos szíved fakó, mint az árnyék,

mosolyogj, látod, ez is csak egy játék,

ha úgy szeretnél, mint én, utánad szállnék.

De a bűbáj megtört, másnak nem adlak,

némán eltakarlak, s itt hagylak magadnak,

szuszogj még, kedvesem, elengedem lelked,

új játékra találsz majd a Kosfejű mellett.

Traquor Ra Anebyss

[MagyarGergely]

A renegát kardművész legendája

Mesém egy harcosról szól, ereje mesés,

s nem csak az iskola szerencsés,

ahol a barackfák virága alatt

tanulta forgatni a páros kardokat.

Büszkeség és tettvágy ül az arcára,

élteti őt a dorcha országa.

Elméje erős, teste kitartó,

ügyessége mindenkit igába hajtó,

s szelíd mosollyal nézték mesterei,

ahogy idősebb társait is kenterbe veri.

Fölény és lenézés ül az arcára,

megveti őt a dorcha országa.

Mindenkit legyőz, ellenfél nem akad,

előle már sok mester is szalad,

de a sok győzelem elvette az eszét,

s önteltségében megölte meseterét.

Szégyen és bűnbánat ül az arcára,

üldözi őt a dorcha országa.

A fenti verset a IX. Kalandorkrónikák találkozó egyik karakternének előtörténete ihlette, és ő egy bárdtól hallhatta egy fogadóban...