Babilon5 Közzétéve: Július 31, 2006 Megosztás Közzétéve: Július 31, 2006 Akkor nézzük jól értem-e?Tehát, Doranban csak az lehet varázsló, aki megtalálja a botját (még jóval a végzés előtt - lehet már itt is félreértés van, mert mi úgy játszottuk mindig, hogy az alapképzés=pszihoinikai képzés, amivel legkésöbb 12 éves korában végez (vagy kirugják a bukások miatt).Szerintük ugyanis az születik csak varázslónak.Ellenben a te példáid alapján is lehetne sok más módon is azzal, csak egy hagyomány miatt mégsem. Ezzel kapásból meg van kötve annak a keze, aki Doranban akar tanulni, hátránnyal indul és igaz, hogy remek kalandlehetóség, ha pl. már teszem azt fél éve játszom a képzését és mégsem kap botot, mert szerintük nem született annak, de kétlem, hogy különösebb értelme lenne.Mert ugyanis vegyük azt elmegy akkor máshová tanulni és pl. Lar-Dorba, főleg az értelmesebb (értd magasabb szinten tanító iskolarészbe) biztos nem jutna be, mert túlságosan dorani filozófiát vall.Szerintem ez az egész egy felesleges gyengítése dorannak (kiadványilag) és, ha belegondolsz, akkor nem illik a képbe. Igaz, Doran vezetése nem mindig a bölcsességéről híres, de kétlem, hogy ilyen esetben csak úgy eldobná magától a mágikusan tehetséges személyeket.Kissé logikátlan és ez nem különösebben jellemző egy varázslóra...Azért mondom, hogy alapvető hátrány, mert csak nekik kell megtalálni, másnak eddig úgy tűnik nem. Ettől lehet, hogy egyedi, s már bocs , de egyedien logikátlan és gyengített. Azért írtam, hogy az lenne akkor az igazságos, ha mindenkinek meg kellene találnia a botját, csak úgy juhat hozzá. Vagy akkor senkinek (ez tűnik a jobbnak). Link a hozzászóláshoz
MagyarGergely Közzétéve: Július 31, 2006 Megosztás Közzétéve: Július 31, 2006 Üdv!Babilon5, nem értek veled egyet. Egyrészt, miért is van megkötve a keze a dorani varázsló játékosoknak? Szerintem aki egy dorani varázslót dolgoz ki, annak evidens, hogy lesz botja, mert a KM úgy meséli, hogy születik neki. Elég etikátlan lenne, hogy lejátszatok több játékalkalmat a tanulásból, hogy szenvedjen csak a kasztjával, és a végén egy hát, nincs botod, nem lehetsz varázsló mondattal "meg is öltem" a játékos varázslóját. Szóval ez legfeljebba világban hátrány, de a játékosoknak nem. de kétlem, hogy ilyen esetben csak úgy eldobná magától a mágikusan tehetséges személyeket. Hát éppen ez az! a Dorani felfogás szerint nem az számít tehetségnek, aki mondjuk meg tud tanulni sokmindent, vagy magas az asztrálja, hanem az a varázslónak való, aki annak született, és aki emiatt képes megtalálni a botját. (segítenek is neki, megtanítják a meditációs-keresős formulákra, hogy tudjon álmodni róla, és a megkeresésében is kap támogatást. Tehát éppen, hogy ezzel választják ki az értékes tanítványokat.Gyengítés? miért is? Csak mert ezt az elvet vallják? Esetleg akkor, ha egy KM-ként, a szabálykönyveket ismerve és a világot istenként felülről szemlélve nézzük. De ennek ebben az esetben nincs értelme. Az ő fejükkel kellene gondolkodni. Ilyen alapon akkor a pyarroniak is gyengítik magukat, mert nem fogadják el és oktatják a nekromanciát, pedig mekkora hatalom az! Vagy a krániak is gyengítik magukat, mert nincsenek más vallásúak, csak főleg Ranagol, pedig egy élet szférás isten varázslatai is jól jönnének... UGYAN MÁR. Ez a botos nézet csak Doranra jelemző sajátosság. Szerintem semmi gyengítés nincs benne. (egyébként ezen gondolkodva eszembe jutott egy elmélet a varázsló lelkét illetően, de ez nagyon nem hivatalos) Szóval nem látom miért ne élhetne így ez a dorani botos kiegészítő. Link a hozzászóláshoz
Rayen Reval Közzétéve: Augusztus 1, 2006 Megosztás Közzétéve: Augusztus 1, 2006 Babilon5, nekem egy kérdésem lenne. Ti le szoktátok játszani a karakterek tanulóéveit? Csak azért kérdem, mert úgy olvastam a cari elméje először e beavatáson töltődik föl manával, de Doranban ugye addig nem esik át amíg meg nincs a botja. Én személy szerint érdekesnek tartom az előtörténet játszását, csak ugya akkor még nem éri el az 1. szintes tapasztalatot, vagyis nincs még meg az összes képzetsége, kevesebbek az értékei és a pszije sem éri el az első szintes adatot. Ezt szerintem rengeteg munka megcsinálni és értelmetlen is ha úgyse lesz varázsló a végén!Másik kérdés mindenki felé: A vari botja ugye a személyes aura része és így elpusztíthatatlan, mágiaimmunis. De ha lélekaltatják a varit akkor a botja is visszanyeri sebezhetőségét? Ezt mondjuk nem csak a varik botja miatt kérdezem hanem a többi tárgy miatt is ami a személyes aura védelmét élvezi. Link a hozzászóláshoz
@huszár Közzétéve: Augusztus 1, 2006 Megosztás Közzétéve: Augusztus 1, 2006 Üdv! Elnézést, h bepofátlankodom ide :roll: , de már a topic nyitás óta figyelemmel követem a témát, és több 5letem, észrevételem is van/volt. Sajnos rajtam kívülálló okokból () eleddig nem sikerült leírnom, gépre vetnem ôket, ígyhát jó pár elveszik közülük. Sajnos a Doranos cikket, amirôl a fentiekben szó volt még nem láttam, de szivesen elolvasnám, ezért ha valaki volna olyan szíves és elküldené a kukachuszar@magus.kalandozok.hu email címre, azt megköszönném. Tehát; nekem az a véleményem (életút játékból, több regénybôl, sok-sok fantáziálás, és némi beszélgetések alapján kialakítva), h a Doranba jelentkezôeket különleges tesztekkel, meditációkkal megvizsgálják - szemügyre veszik a lelküket -, ami alapján meg tudják modnani, h érdemes-e varázslónak, tudósnak akárminek kitanítani. Aztán, ha kiderül, hogy megvan a jelentkezôben a tehetség, (a szikra ) ahhoz, h varázsló legyen belôle, akkor bizony megtaníják neki az alapokat. Ezekután elküldik tanulni, tapasztalatot gyüjteni, és figyelik, hogy amikor eljön az ideje, akkor vajon megálmodja-e a botját. Ha igen, akkor elküldik a botért - esetleges vigyázókkal. Amint megszerezte a botot, úgy megkapja a valódi varázslói címet, és az ezzel járó jogokat, kötelezettségeket stb. 8) Amennyiben nem álmodja meg a botja helyét a tanonc, úgy ô megmarad max 3. szintü varázslónak... Habár elég ritka az olyan, akit ilyen szinten kitanítottak volna, anélkül, hogy észre ne vették volna rajta azt, h ô még (!!) nem született varázslónak... :wink: Hogy egy kissé témába vágót is írjak, a varázsló igazából akkor dönti el, h mire akar szakosodni - szerintem -, amikor visszaviszi a Link a hozzászóláshoz
Ett Közzétéve: Augusztus 1, 2006 Megosztás Közzétéve: Augusztus 1, 2006 Sziasztok!kiválasztásNekem egyetlen gondom van az 1 000 000 lépcsős kiválasztással. Ha egy jelentkezőnek egy nagyon szigorú rostán kell átmennie, és emellett magas a lemorzsolódási arány, akkor minden második kisfiú és kislány ide jelentkezik? Link a hozzászóláshoz
Rayen Reval Közzétéve: Augusztus 1, 2006 Megosztás Közzétéve: Augusztus 1, 2006 @huszár, dolgozom rajta, hogyan küldjem el neked a Rúna cikket! Szerintem scannalni fogom mert lusta vagyok gépelni :wink: Pontosításként annyi, hogy a dorani vari első szinttől kap botot, nem harmadikon, mint egyesek. A Rúna azt írja, hogy az avatás során töltődik fel elméje elsőnek manával, és az avatás ugye csak akkor zajlik le ha M Link a hozzászóláshoz
MagyarGergely Közzétéve: Augusztus 1, 2006 Megosztás Közzétéve: Augusztus 1, 2006 Üdv!Reval, ne fáradj, elküldtem neki.Ami a botot illeti, az valóban a varázsló személyes aurájának részét képezi, de ettől még nem lesz "elpusztíthatatlan, sem "mágiaimmunis", ahogy írtad.A személyes aura védelme csak a természetes anyagok mágiájától óvja meg. Abban kukacnak teljesen igaza van, hogy ha ellélekaltatod (milyen szép kifejezés) a varázslót, akkor ugyan a szamélyes aura védelme időlegesen megszűnik, de a bot maga mágikus marad, és ez önmagában is megakadályozza a természetes anyagok mágiájának alkalmazását a botra.Nem elpusztíthatatlan viszont, sem védelem alatt, sem egyébként. Attól még, hogy mágikus, még el lehet pusztítani, sőt, még törni is. (na jó, nem olyan könnyű...) Link a hozzászóláshoz
Sylvanus Közzétéve: Augusztus 2, 2006 Megosztás Közzétéve: Augusztus 2, 2006 Üdv!MagyarGergely: ha ráérsz elküdhetnéd nekem is, valahol elkevertem a saját leírásomat.Mindenesetre tudtommal a Pyarroni Fehérpáholy által adományozott bot ellenáll minden mágiának, kivéve a tulajdonosét, aki TAM mozaikkal is tud hatni rá.A dorani bot tudtommal nem rendelkezik mágiaellenállással.Másrészt a Pyarroni Fehérpáholy által adományozott bot is eltörhető, elpusztítható a varázsló halálát követően. De ezt nem befolyásolja a személyes aura.A fentieken túl a személyes aura nem véd a teleportálástól, az elemi mágiától, az időmágiától, (vagy az asztrál és mentálmágiától) de a tulajdonos beleegyezésével (pl. akaratirányítás) amúgy is létrejöhet bármilyen mágia egy SZA védelme alatt álló tárgyon. Link a hozzászóláshoz
Babilon5 Közzétéve: Augusztus 3, 2006 Megosztás Közzétéve: Augusztus 3, 2006 Ismét otthon írtam, úgy látom ismét lemaradtam... :x "Szerintem aki egy dorani varázslót dolgoz ki, annak evidens, hogy lesz botja, mert a KM úgy meséli, hogy születik neki.""Szóval ez legfeljebba világban hátrány, de a játékosoknak nem."Nálunk ilyen esetben nem lenne evidens, ugyanis a KM a világhoz igazítja az eseményt, márpedig az könnyen jelenthet annyit, hogy amikor elérkezik az ideje akkor kidobja kockával lesz-e. Ahogy írtad a világban hátrány és nekem főként ezzel van bajom, s szerintem elég gyenge érv holmi játékossal szembeni moralításra hivatkozni. Ha a világban hátrány az már bőven elég."Csak mert ezt az elvet vallják?"Pontosan. Varázslótól ilyen logikátlan elvet nehézkes elképzelni. Miért dobná el magától szántszándékkal a mágikus tehetséggel rendelkezőket? Inkápp két kézzel kapkodnia kellene utánuk, elvégre nincs velük tele a világ... Mellesleg épp Doran az, aki egyeduralkodóvá akar válni a varázslóoktatásban, legalább északon, ezt pedig igen nehezen volna képes megvalósítani a mágikus potenciállal rendelkezők eldobásával, akiknek legalább egy része akkor más intézményekbe menne tanulni..."Esetleg akkor, ha egy KM-ként, a szabálykönyveket ismerve és a világot istenként felülről szemlélve nézzük."Bár nem vagyok KM és nem ismerek minden szabálykönyvet, de felülről szoktam nézni a világot."Ilyen alapon akkor a pyarroniak is gyengítik magukat, mert nem fogadják el és oktatják a nekromanciát, pedig mekkora hatalom az!"Nem oktatják, de tudtommal még senki jelentkezése se lett azért eluasítva, mert a magasmágia minden ágát meg akarta ismerni, beleértve a necromanciát is, akkor esetleg arra az időre elment tanulni Doranba."Vagy a krániak is gyengítik magukat, mert nincsenek más vallásúak, csak főleg Ranagol, pedig egy élet szférás isten varázslatai is jól jönnének... "Káosz-Metha? :lolKomolyra fordítva: Tudtommal Kránból sem lett még senki kitagadva azért mert tudott gyógyítani, estleg épp mágiával is. Persze nem csak gyógyítása van az élet szférának tudom. Link a hozzászóláshoz
Ett Közzétéve: Augusztus 3, 2006 Megosztás Közzétéve: Augusztus 3, 2006 Dorani Mágiaelméleti Egyetem és Főiskola felvételi szabályzataha a jelentkezőknek csak átlag a 20%-át veszik fel - azaz mintegy ötszörös a túljelentkezés - és a felvetteknek csak a 25%-a esik ki, azaz négyből három ember varázslóként kap diplomát, az egyáltalán nem vész...sőt.Felállíthatjuk a viszonyszámot, hogy 100 jelentkezőből 15 végez. Ez cca ELTE Link a hozzászóláshoz
Rayen Reval Közzétéve: Augusztus 3, 2006 Megosztás Közzétéve: Augusztus 3, 2006 Babilon5, a Rúna cikk szerint a bot megvédi magát, amíg le nem metszik, hogy miként az a KM dolga. Lemetszés után egy évig nem érhet hozzá senki a gazdáján kívül különben a bot "tönkremegy". A dorani karakter ha van született botja, kidobás után értékeiből veszt, mivel lelke egy rész nincs meg.Aki nem találja meg botját, vagy elveszíti vagy hozzáérnek az avatás előtt az másik iskolában még lehet vari, de az értékmínuszok megmaradnak.A bott egy drakkfa ága és a legnagyobb drakfa erdő a Dorani iskola körül terül el, így a tanulók 95%-a megtalálja minden kihívás nélkül. A maradék 5%- viszont kap kísérőt, mivel Doran nem szívesen veszítene el egy tehetséget.Doranban kitanítanak minden tehetséges gyereket, de csak a legtehetségesebbeket avatják fel és szerintük az a legtehetségesebb aki megtalálja saját botját. a Többiek mágia-elmélet kutatók, politikusok tudósok lesznek.Ezért fontos hogy csak az avatáson töltődik fel először manával mer különben Doranban sok embernek lenne kb 10 manapontja hiszen kitanították, bár igaz nem avatták fel. Link a hozzászóláshoz
Babilon5 Közzétéve: Augusztus 4, 2006 Megosztás Közzétéve: Augusztus 4, 2006 Teghát, ha jól értem, akkor, ha csak a lemetszést követő egy évben valaki is hozzáér az ághoz, akkor elveszik a varázsló lelkének egy darabja??? :roll: Azt mégis hogyan? Tehát teszem azt drága emberből nemhogy varázsló nem lesz, hanem még úgy is érzi magát élete hátralévő részében, mint egy elf, aki elvesztette az ílyát... Mondhatom szép. A kitanítást pedig akkor értsem úgy, hogy minden ott tanult ember ismeri a varázslói képzettségeket + tizenpárév alatt kitanulta a mágiahasználat Mf-át (sőt, inkább csak az Af, mert még manája sincs :? ), a varázsló tanulása folyamán nem gyakorol, csak elméletezik+ stb... :shock: Ezek egyre nagyobb képtelenségek... :shock: Link a hozzászóláshoz
Shean Közzétéve: Augusztus 4, 2006 Szerző Megosztás Közzétéve: Augusztus 4, 2006 Üdvha valakinek lesz ideje nekem is elküldheztné azt a rúna cikket a botrólelőre is kössz.ááá az e-mail:zolika007@freemail.hu Link a hozzászóláshoz
Rayen Reval Közzétéve: Augusztus 4, 2006 Megosztás Közzétéve: Augusztus 4, 2006 Babilon5, gyakorolni lehet a hangsújt, magolni a szöveget, és a mozdulatokat is lehet tanulni! De igen a vari az avatásig nem tud varázsolni ebben igazad van. A lélek elvesztésében is rátapintottál a lényegre, így már érted mér van akkora értéke a varázsló számára a botnak? Link a hozzászóláshoz
Babilon5 Közzétéve: Augusztus 5, 2006 Megosztás Közzétéve: Augusztus 5, 2006 Értem, eddig is értettem (ezek szerint), csak épp hihetetlen az egész.A bot elvesztését különösen (nem is függ a megszerzéstől, hogy milyen érzés az elvesztése...)Mondok rá indokot is miért nem heyeslem többek között:Vegyük ezt a lélekdarab a botban. Először is az alapja eddigi ismereteim szerint vagy elég kemény necromancia, vagy a készítő ősi letisztult szakértelme, mely kifejezetten érti a lélek tulajdonságait.Ott van ugye a sok példa (pl. elf íj+stb...) Link a hozzászóláshoz
MagyarGergely Közzétéve: Augusztus 26, 2006 Megosztás Közzétéve: Augusztus 26, 2006 Üdv!Nos, szerintem nem olyan elképzelhetetlen ez a lélekdarab, mint ahogyan Babilon5 írja. Én pl. azt az elméletet állítottam fel hozzá, - ami, gyorsan meg is jegyzem, nem hivatalos kiegészítő, csak igyekszik alátámasztani egy ilyenben foglaltakat - hogy ugyebár a lélek fejlődik. Ez tény. Először növényben lélekcsíra, azután állatban, majd különböző emberekben újjászületve fejlődik tovább, egyre nemesebb lélekké válva. Hogy az elf, vagy a varázsló lesz-e a legmagasabb fok, az most nem fontos, az én elméletem szempontjából csak az számít, hogy amikor a lélek már tényleg varáűzslónak születik újjá - ez nyilván sokákövetkezik be, és akár lehet többször is - addigra felkészül arra, hogy mivel már nagyon fejlett és öreg, kikerüljön a körforgásból. Itt nem feltétlenül kell arra gondolni, hogy majd elpusztul, hiszen a lélek halhatatlan, csak kikerül valahova, vagy valami magasabbrandű lélekké válik és mondjuk nem születik többé Ynevi emberekben újjá - pl. lehet, hogy ekkor ezután lesz majd elf lélek, stb, most nem ez a lényeg. Ami a fontos, hogy egy kis lélekdarabot, csírát növeszt, ami később majd önálló lélekkezdemény lesz, és elkezdheti az utat a régi helyett újra bejárni, hiszen az öreg lélek valahova kikerül ebből. Nos, a varázslónak született varázsló lelke eszerint az elmélet szerint egy ilyen, lélekkezdeményt, darabot növesztett lélek, ami pont ezért kicsit több, mint a sima, tehát alkalmas, hogy igazi varázsló legyen. Mivel ez a lélekdarabocska még igen kezdeti szakaszban jár a fejlődésben, ezért különböző módszerekkel megtalálható, és visszakapcsolható a lélekhez, igaz, csak ideiglenesen, ezt csinálják a Doraniak. (nem lenne meglepő tőlük). Nos? Elég vadul hangzik elsőre, de segít a dorani-botos dolog alátámasztásához. Link a hozzászóláshoz
Babilon5 Közzétéve: Augusztus 29, 2006 Megosztás Közzétéve: Augusztus 29, 2006 Hűha! Nem mondom elgondolkodható. Ha az általad leírt lélekvándorlás elméletet veszzük alapul (amivel kapcs. van még sok, melyeket karakterem is nagyban firtat, éppen egyik kedvenc témaként (tehát telefonon, vagy személyesen majd megbeszélhetjük, mert leírni hosszú)), amely természetesen Ynev világán (no meg azt hiszem a Hinduknál) az alap varázslói elméletet követi, akkor kis alakítással talán elfogadható. Mármint, ha fenntartásaimat meg tudod magyarázni. Lehet nem értettem jól és akkor kérlek javíts ki. Tehát a varázsló lelke már igen magasra jutott a fejlődésben és ekkor azt kis mértékben hátráltalandó az utólsó varázslói fejlődési fokozaton lelke egy kis darabját leszakítja az újjászületés előtt, ami fejletlensége folytán egy növénybe kerül. Ezután, ha"kérészélete" folyamán megtalálja azt, botként maga mellett tartja, akkor életében nem csorbul lelke, mikor pedig meghal következőre már a varázslónál is magasabb szintű lélekként születik újjá (pl. az említett elf). A fenntartásaim/kérdéseim ezzel kapcsolatban: -Ha a lélek még az újjászületés előtt meghasítja magát, akkor az a darab miért egy drakkfába kerül, miért nem a reinkarnációs sor elejére pl. valami fűcsomóba? Ha pedig valamilyen módon mégis fába, akkor miért csak egy ágát kell annak lemetszeni, miért nem kell a fával rohangálnia (ez úgy értendő miért nem egyenletes a lélekcsíra eloszlása a fán belül?). -Miért hátráltatná magát egy lélek az előrejutásban azzal, hogy lehasít magából egy darabot, ami ráadásul még akár meg is semmisülhet? -A lehasított darabból előszö faág lesz (már ha van valami elfogadható válasz a - ), aztán bot, de a varázsló halálával mi történik vele? Egyelőre ennyi kérdés jutott eszembe, de szerintem ez is elég gondolkodnivalót okoz. Link a hozzászóláshoz
MagyarGergely Közzétéve: Szeptember 1, 2006 Megosztás Közzétéve: Szeptember 1, 2006 Üdv!Csak röviden válaszolok, mert versenyre kellene készülni:1A lélek szerintem nem magát hasítja meg, hanem a törvények kényszerítik erre. (az ember sem magának növeszt lábat - nem tudod irányítani, visszatartani - hanem a természet növeszttet vele)Kerülhet először nyilván főcsomóba, de akár még zöldszemes-ostorosba is. Tegyük fel, hogy a kapcsolat ebben az állapotban még megmarad, de a Dorani módszerekkel megtalálni csak a fejlettebb tehát fa) lélekdarabot lehet, tehát akinek a lélekdarabja még nem ennyire fejlett, annak (ebben az értelemben) nincs is még, tehát nem született még varázslónak)Az eloszlás érdekes kérdés. Talán azzal lehetne magyarázni, hogy a mágikus rákészülés kiveszi azt a fából, illetve a szertartások - biztos nem csak odamegy és nyissz... A doraniaktól nem áll távol a lélekkelmanipuláló mágia... És az is tény, hogy segítenek a tanítványnak.2Nem hátráltatja magát. Lást fentebb. A megsemmisülést ne számítsuk, mert elvileg nem semmisül meg, ha meg valaki segít, akkor az ugye feketemágia, ami egyébként a rendes lelket is fenyegeti...3Szerinem a varázsló halálával - vagy akár sok idő múlva - a bot ellelketlenedik, azaz a lélekdarab - immár mondjuk függetlenül az eredeti lélektől - fejlődik tovább. Egyébként nem foglalkozom annyira - illetve egyáltalán nem - a lélekvándorlással, csak a dorani botos kiegészítő "védelmében" hoztam az elméletet. Link a hozzászóláshoz
Darabolo Közzétéve: Március 10, 2018 Megosztás Közzétéve: Március 10, 2018 Gondolom nem időszerü már ide irni. De azért is megteszem, mert miért ne. Netán még olvassa is valaki. Egy fél éve kezdtem újra játszani a barátaimmal akik előtte azt se tudták mi fán terem ez, sőt mikor meséltem róla iszonyatosan kiröhögtek. Majd felvetették, hogy mi lenne, ha tennénk egy proszát. Hát bejött. De ezt majd kifejtem máshol Tapasztaltnak tartom magam, és a Dorani rendszert teljese egészében el tudom fogadni, annyit hozzá tennék Magyar Gergely-hez, hogy mindenképp elffélébe, vagy valami aquir fajzatba esetleg más kiemelkedett fajba kerül a lélek. DE ugye az elfek közt is vannak varázslók, tehát a vándorlásnak nem ez a vége. Kicsit turboznám, mi a véleményetek erről? : A bari Pyar varázsló, de 20 évvel késöbb elsétál egy drákfa mellett, és különös dolgot érez. Fura mód felfigyel egy ágára, ami mintha enyén vonzaná magához, mintha azzal egésznek érezné magát. ( perszer fingja nincs róla miért, hisz minden rend titokban tartja a bot készítésének módját) Lemetszi, és haza viszi. Vajon tudomást szerezhet e róla mi az? Vajon sikerülhet e neki "felavattatni" a botot? Vajon lehet e egyszerre 2 botja? + szerintem a Dorani bot nem túl brutál, kellemes beillik a rendszerbe, szemben a Pyar-ral ami a + erősítések miatt nekem últra-tápnak tünik. Kérdés. Ezen gondolkodom a kiscsapatunk folytán. Nekromanta, dorani 4.szint Szimbolúm, nekromancia, demonologia 3.szint asztrál, mentál Ut szerint kidolgozhat már saját mozaikot nekrora. Képes lehet e egy olyan mozaik létrehozására ami elrabolja a másik lény lelkét és a sajátjába olvasztja. Természetesen lélekaltatással. Milyen pluszt adhat ez neki? Hogy torzulhat a testi-lelki valója? Amire gondoltam : 60mp + lélekaltatás. vi: 1óra, hatói. : azonnali. Erősség (lélekaltatástól függ) hatás : +1 tulajdonság : 100 lélek, 300 lélek, 700 lélek, 2000 lélek és ez így nő a végtelenségig. 100.000.000 lélek ISTEN vagy esetleg más jutalmak? Uff beszéltem Dorani magiszter kedveli ezt Link a hozzászóláshoz
MagyarGergely Közzétéve: Március 12, 2018 Megosztás Közzétéve: Március 12, 2018 Üdv! Érdekes felvetés. Ami miatt nekem aggályos, az az, hogy a dorani varázslóbottal foglalkozó Rúna cikk konkrétan leírja, hogy bonyolult szertartások kellenek ahhoz, hogy a varázslónak kiszemelt növendék egyáltalán csak megérezze a botját. Tehát ha ezt nem végzik el - és ez nagyon nem az a kategória, amit valaki véletlenül elvégez magának otthon - akkor nem is érzi a botját (lélekdarabájt), akkor sem, ha ott áll mellette. (ez már csak azért is logikus, mert a cikk szerint a legtöbb - ha nem is mindegyik - bot a dorani drakda ligetből kerül elő - valószínűleg ez sem véletlenül, erre i lehetne elméleteket gyártani - tehát akkor nem kéne szertartás, csak elég sokat sétálgatni, aztán egyszer csak megérzi, hogy ott a botja... de ez nem így megy. Ugyanakkor az érdekes felvetés és probléma, hogy mi történik akkor, ha egy valahol máshol varázslóbotot kapott személyt doranban is "megszondáznak", és kiderül, hogy van neki valahol egy saját botja a dorani elvek szerint. (bár, hozzáteszem, szerintem doranban NEM segítenek bothoz olyat, aki nem náluk tanul, aki nem hozzájuk hű, pláne nem egy másik varázslórend felavatott tagját... de maradjunk elméleti szinten). Ekkor VAGY két botja lehet az illetőnek (bár, a megszerzés, a bot készjtés ugyanúgy nem megy önállóan, hanem az ultratáp dorani mesterek kellenek hozzá... akik megintcsak nem csinálják meg szeirntem, ha már egy másik varázlsórend bottal is rendelkező beavatottja, és kész is a probléma... VAGY valahogy az egyik bot lehetetlenné kell, hogy tegye a másikat. Tehát vagy a pyarroni bot elkészítése "választja le" a lélekdarabos botot, így nincs lehetőség annak az elkészítésére, vagy a dorani ejti ki a pyarronit, és mondjuk erősebb kötést hoz létre, vagy az elkészítéséhez fel kell oldani a pyarroni bot kötéseit. Nekem ez utóbbi tetszik jobban, mivel a pyarroni varázslatok nem lélekkel operálnak, illetve a leírások alapján a doraniak szűrője az erősebb, legalább is a lélek vonatkozásában, tehát Pyarronban - ha jól viselkedik - olyanból is csinálnak varázslót, akiből Doranban nem. Arra ugyan nem emlékszem, hogy konkrétan le lenne írva, hogy egy karakternek nem lehet, csak egy varázslóbotja, de a leírásából, a köré épített mítoszból, a különleges tulajdonságaiból számomra ez egyértelmű, és valószínűnek tartom, hogy azért nem kötötték ki, mert meg sem fordult a készítők fejében, hogy valaki ennyire elszakadjon a bot lényegétől, és mindjárt kettőt akarjon. (ha KM-ként ilyennel találkoznék, nemigen engedném varázslóval játszani a delikvenst egy darabig még...)... Az ÚTK-val nem foglalkoznék, (sok sok miatt), és nem is tudom, milyen torzulásokat enged a rendszere, de az eredeti MAGUS szerint a játékos karakter is alkothat varázslatokat MAGAS szinten, és nem 3-4. Mozaikokat is. A lélekbeolvasztás érdekes dolog... és megint csak elég bonyolult, elég nagy szintet, tapasztalatot, és az én olvasatomban mindenképpen nekromanciára való specializáltságot kíván (bárhogy jelenítse ezt meg a játékos és a KM közös megegyezése - merthogy hivatalos specializáció nincs). Én a 60 Mp-t túl kevésnek találnám hozzá... bár, ha lélekaltatás is van... akkor esetleg. De elég bonyolultnak kéne lennie ennek a beolvasztásnak, hatásaiban mindenképpen. Egy, az istenné válás útján elindult karakter, lélek számára vajmi keveset jelent +1 tulajdonság, és nem is hiszem, hogy erre menne ki a dolog - bár el tusok képzelni a beolvasztott léleknek többféle "felhasználási" módját is. Érdekes párhuzam Ughjorbagan esete. Az viszont biztos - szerintem, mert ez már túlmutat a játéktechnikán - hogy simán lelkek beolvasztásával még nem válik valaki istenné, az ehhez bizonyosan kevés - de sok életenergiát, stb-t szedhet össze... és persze felkelti más, lélekkel foglalkozó túlvilági hatalmasságok - akár istenek - figyelmét is. Érdekes kaladok lehetnek 25+ szintre - ahol már nem a játéktechnika, sokkal inkább a világ dominál. Egyébként, a lélek befogadásáról létezik egy általam írt kiegészítő, igaz, a toroni lélekgyűjtő boszorkánymester vonatkozásában, érdekes lehet.: a spiretor Dorani magiszter kedveli ezt Link a hozzászóláshoz
Darabolo Közzétéve: Március 12, 2018 Megosztás Közzétéve: Március 12, 2018 Köszönöm a választ bár KM-ként még mindig kétségek közt vagyok. Az ork Hérosz miatt mindenképp engedélyezném a varázslatot. ( bocsi most kezdtem újra, nálatok az UTK - Új-törvénykönyv, v Új- tekercsek? Nálam utóbbi.) Egy megalomán, erős pszihés gondokkal küszködő, erősen antiszociális Káosz jellemű ( csodásan kijátszva) varit kell elképzelni. A képet a több egymást követő szabálykönyvek és bestik alapján raktam össze. De a végső lökést a summában és az új-bestiben irtak adták, ahol is leirják, hogy a démonok más lelkel elnyelésével fejlödnek és így akár évezredek alatt magasabb rendű lényekké is fejlödhetnek. Azt leszámítva, hogy az új-bestit semmire sem tartom ez a fajta rendszer megfogta a képzeletem, és megmagyarázott számomra sokmindent. Többek közt Thar-t is. Mindenhol csak azt lehetet olvasni, hogy hekkából több ezer év alatt a szokványos úton vált Istenné, teeeehát megette ellenfelei lelkét. Itt kapcsoltam vissza a dolgokat, egy szeráfi alkunál, nem lenne e elképzelhető (hisz a démonok a leírás szerint alapból képesek rá), hogy a démon eme képességét adja át a szerafistának, mondjuk napjában 1x. No tehát. Szerény személyem alapból egy szeráfi alkuban gondolkodtam, de a JK ötletén is elgondolkodtam, és jómagam nem tartom kivitelezhetetlennek. Köszönöm a cikket, már olvasom is Dorani magiszter kedveli ezt Link a hozzászóláshoz
MagyarGergely Közzétéve: Március 12, 2018 Megosztás Közzétéve: Március 12, 2018 Üdv! Az ÚTK az az Új Törvénykönyvet jelöli. Az ÚT az Új tekercseket. (noha mindenki olyan rövidítéseket használ, amilyet akar, általában mindenki így él vele.) A "káosz" jellemű varázslót én aggályosnak tartom. Nem is nagyon szoktam engedélyezni, mivel sokan így próbálják meg azt elérni játékosként, hogy mindenféle kötöttségek nélkül lehessen "vazásolgatni", ám nehezen hiszem, hogy egy megalomán, káosz jellemű, antiszociális személy zokszó nélkül végigszolgál 10+ évet egy varázslóiskolában, áhítattal hallgatja a mesterek magyarázatait, a varázslóiskolák szigorú szabályait és kötöttségeit vállalva elvégzi azt. Inkább kiteszik onnan, és eltanácsolják, még mielőtt bármi különben tanult volna, mint bármelyik írni-olvasni tanító szerzetesnél. De persze az ÚTK-ben bármi előfordulhat A világképpel, az istenek, az apoteózis, sőt, a mágia működésével kapcsolatban javaslom egyébként Cirifischio kiváló cikksorozatát, a Mágikus világkép-et. A szerafizmussal kapcsolatban pedig Raoul Renier azonos című írását, és javaslom, hogy ez alapján értelmezd a dolgot, mivel az ÚTK-ban ennek hívott baromság köszönőviszonyban sincsen a Szerafimust Yneven "megteremtő" szerző gondolataival. Szerafizmus Dorani magiszter kedveli ezt Link a hozzászóláshoz
Darabolo Közzétéve: Március 12, 2018 Megosztás Közzétéve: Március 12, 2018 Pontosítok. UT. Nem UTK. UT, summa, ETK szerint játszunk. A káosz jellemről én tehetek (KM) Egy elátkozott vidéken végrehajtott jellemtorzító átok, torzult maradandóvá kb a 4. szinten. Link a hozzászóláshoz
Darabolo Közzétéve: Március 12, 2018 Megosztás Közzétéve: Március 12, 2018 A szerafista részt ismertem, a világkép érdekes volt, de úgy igazából nem kerültem közelebb a kérdéshez. Nagyon úgy áll a helyzet, hogy engedélyezni fogom. Nem félek tőle, hogy istenné válik, hisz ez még egy Kindémonnak (Thar) is mérhetetlenül sok időbe tellett. Még az ork hérosz is egy komplett elf diaszporát irtott ki és így is "csak" démon-úrrá vált. Kitalálok neki valamiféle jutalom rendszert amiben a jutalom feloldásához szükséges lelkek száma négyzetesen nő. Még egyszer köszi. Ha még annyit megtennél nekem, hogy a könytelen öregről, egy hivatalos- félhivatalos cikket be tunál linkelni. Azért nagyon hálás lennék. Link a hozzászóláshoz
Darabolo Közzétéve: Március 12, 2018 Megosztás Közzétéve: Március 12, 2018 Lassan spoilerezni fogom az oldalt Más kérdés. Vissza kanyarodva a bothoz. Az előfordulhat, akár erőszakosan, készakarva vagy mágikus baleset folytán, hogy dorani botban lévő lélek és a test lelke újra egyesül? Mivel járhat ez? Kapna esetleg a bot tulajdonságaiból? Vagy mivel a bot egy önnálló személyiség, változik a személyisége? Valamit adnia kell szerintem egy ilyen "lélektöbletnek". Link a hozzászóláshoz
Recommended Posts
A hozzászóláshoz be kell lépned, vagy regisztrálnod Kalandozó!
Kizárólag a városőrség által átvizsgált kalandozók hagyhatnak válaszokat.
Kalandozónév regisztrálása
Regisztált kalandozóként felhőtlenebb az élet!
Csatlakozás a KalandozókhozBejelentkezés
Már velünk kalandozol? Lépj be!
Belépés