Ez vagyok én!

[spartas]

Üdvözöllek kedves olvasó!

Ezt az iromány egy kolostorban találtam a Sheral lábainál. A romok között ez volt az egyetlen értelmes dolog, amit a fosztogatók hátrahagytak. Megdöbbenve tapasztaltam, hogy rólam írták!

- Andvil Decura

Negyven évvel ezelött, egy apró faluban született egy gyermek. Hogy apja ki volt sohasem derült ki. Anyja egy távoli helyről érkezett egy díszeitől régen megszabadított hintón. Egyetlen kísérője egy hallgatag ember volt, amolyan harcos féle, de ő sem maradt vele sokáig. A szülés után magához vette a gyermeket és lóra pattanva elmenekült. Az asszony a bábák minden mesterkedése ellenére nem élte túl az éjszakát. Nemsokára azonban a gyermeket is visszahoztá a földesúr poroszlói.

[Taxen]

Kedvenc karakterem elotortenete: (dzsenn)

Nem volt atlagos dzsenn. A koznep koreibe jart, nem nezte le az embereket, illetve mas faj kepviseloit. Egy nagyon jo ember haverja volt, Ramul con Deinor'du, ki egy lovag volt, Shadonbol. Segitettem annak a lovagnak az egyik kuldeteseben, ami atvitte a dzsennek videken... Nagyon jo bartra leltem benne, de ezt az apam nem vette figyelembe. Megolette a Lovagot, engem elfgogtak, egy bortonbe zartak egy hetig, elelem nelkul. Es utana ugy dontottek, hogy elvihetem 1 fajta fegyverem, a vertemet -hatpersze az nem volt -, es a felszerelesemet. Penzet nem adtak, kajat sem. Ugy kelett kijutnom a dzsennek foldjerol. Csak egy dzsenn van aki a haverom, aki ennivalot adott nekem, segitett nekem a kimenekulesben. O egy kovacs, a neve Sorlutqa.

hat igen... ez az en elotortenetem, marmint a kedvenc karakteremnek.

Szerintetek jo, vagy nem, vagy teljesen kuvasz, vagy gagyi, vagy mi?!?!

[Dragon]

Mikor megszülettem anyám, és apám örömmel vette világra jöttömet. Paraszt voltam nem tagadom, dolgoztam a földeken, és tettem a dolgom. Pelyhedző állú suhanc se lehettem mikor megszólított a vér öröksége. Nekiestem egy átutazó shadoni torkának mikor az anyám testét követelte. Én vérét vettem mire apám belépett. A torkát vadállati módon téptem fel, mint farkas marja áldozatát halálra. Apám, s anyám nem tudta mit tegyen. Vadállatnak nézett fiaként, és a nála lévő vasvilával szúrt le engem. A közeli sziklához cipelt, és a mélybe taszított. Ott meghaltam....

Napokig, tán hetekig hánykolódott félig élő testem a patak zúgóin. A halállal álmodtam. Tán Darton akarta, hogy így legyen.

Egy lovag találta meg halott testem mint mesélték Darton papjai, és a közeli rendházba cipelte azt. Aranyakat fizetett tán vezeklésül, hogy tisztes temetésem legyen. Eltemettek. Õntudatlan valóra éledt testem holdat keresve mászott a felszínre, hol a rend lovagjai találtak rám hollók gyűrűjében. Vérvágyamtól vezérelve támadtam rájuk-leütöttek, de megölni nem mertek...

Õk tanítottak, hát mindenre:

Hogy folysam el gyilkos vágyaim

Hogyan lépjek a darton álltal kijelölt útra

... de én többre vágytam. Tudni akartam ki vagyok valójában így hosszú évek múltán elhagytam a tartományt...

Külső:

Megtermett vállas ember. Hósszú fekete haját copfba fogja. Testét ezernyi helyen hegek borítják. Arcán a halál maszkja kalyánul vigyorog. A ripacsokat, és shadoniakat sosem kedvelte. Fajtályuk számára örök gyúny célpontja. Szereti a jó bort, de nem szereti a részeg duhajkodást. Nem igazi lovag, és sosem akart azzá lenni, nem hősökre van szükség hanem bátor katonákra. A halál nem rémíti meg, mert ki a halállal "vacsorázik" az szereti e tort.

[Lord ZsamPe]

Üdv Kalandozók!

Aki kíváncsi rám az megnézheti a bemutatkozás részen.

Üdv

Lord ZsamPe

[Elátkozott]

Assamiel Amathil Ly

[gAGE]

[gAGE]

Boccs de új vagyok, ha esetleg leírnátok, hogy mi a véleményetek erről az én előtörténetemről. :oops: :oops: :oops: :oops: :oops: :oops: :oops: :oops: :oops: :oops: :oops: :oops: :oops: :oops: :oops: :oops: :oops: :oops: :oops: :oops: :oops: :oops: :oops: :oops: :oops: :oops: :oops: :oops: :oops: :oops: :oops: :oops: :oops: :oops: :oops: :oops: :oops: :oops: :oops: :oops: :oops: :oops: :oops: :oops: :oops:

[Sanzee]

Glor'I Hai

Születési helyét nem tudja, bár hinni szeretné, hogy Elfendelből származik. Elf szüleivel Taba el-Ibara szélén utaztak, mikor dzsad rabszolgakereskedők támadták meg őket, s megölték a szüleit, őt pedig elvitték, hogy rabszolgaként adják el.

A kis Glort egy Gorvikban tevékenykedő embervadász elf vette meg, s tanította ki. Látszatra gorvikinak nevelte, de valójában elf normák szerint tanította - már amennyire egy kiszakadott taníthatja elf normákra... -.

Eddig az előtörténet, most jön az élete:

Elente normálisan teljesítette a klán parancsait, ede mikor meg akarták öletni vele egyik barátját, kilépett. Az azóta eltelt tíz év alatt összeugrott a krániakkal is, saját klánja üldözi, az Ikrek ellenségérzetből kergetik, úgyhogy nem épp sétamenet az élete.

[Terias Vortex]

Erendal vagyok, Haonwell területén születtem. Szüleim fiatalon elf kiképzőiskolába adtak, majd amint ezt elvégeztem kaland- és szabadságvágyam a Világ megismerésére sarkallt. Többi elf fajtársammal ellentétben vérmérsékletem nem higgadt, hanem pezsgő, türelmetlen. Büszke természetem és olthatatlan tudásszomjam miatt szinte minden kalandban benne vagyok, még az eleinte lehetetlennek tűnőkben is, de eddig még mindet sikeresen végrehajtottam. A pénz számomra nem fontos, inkább a kalandok során szerzett tapasztalat, élmények (még ha nem is pozitívak). Most Erionban tartózkodok. Innen írom élettörténetem is az Ynevi krónikaíró tanácsnak is.

[Szándró]

Szándró a nevem.A Déli szettyépéken születt.Apjával részt vett 1-2 csatában,a Sempyeriek ellen.Az eggyik fosztogató hadjáratukban az apja meghalt ő pedig eszméletét vesztette.Abasziszban ébrett,be akarták fogni Gladiátornak.de megszökött.Most Erionban tartozkodik és felveszia harcot üldözöivel,ha szükséges és bosszút akar állni Délen apjáért.

[@huszár]

ne hari szándró, h beleszólok, de szerointed ez igy működő képes előtörténet!ezel most télleg neked akarok segíteni, de szvsz találj ki vmi jobbat, v szinesísd ki rendesen a mostanit!!okkés ehhez a karakterhez ragaszkodsz, de akkor rendes előtörije legyen, h mért kezdett el kalandozni, ki ö, mi ö, nem csak ilyen tömören!! :wink:

[Vándor]

*a barna, rabulejtően tiszta szempár megvillan, ahogy rád tekint a lány... halk kacaj hallatszódik a homályos fénnyel megvilágított szobában, és egy karcsú, szoborszerű test körvonalai mozdulnak.. feléd indul, s a fény csak lassan hagyja kibontakozni a selyembe bújtatott sudár alakot.. és a szinte már isteni mestermunkának tetsző arcot, mely oly zsengének látszik, mégis, valahogy túl sok tapasztalatot rejt előled.. Magad sem tudod, vajon a kacagás, vagy az a furcsa ragadozó mosoly teszi...de félelem...és egyben szenvedélyes kéj árad szét testedben*

- Azt kérded hát, kedvesem, hogy ki vagyok? Én bonyolult vagyok.

*a lány egy intéssel gyújt gyertyát éppen az orrod előtt, s már biztosan tudod, legjobb lenne, ha futnál... de nem tudod megtenni... fogva tart önnön vágyad, hogy végre megérintsd, hogy a magadénak tudd a testét, és a lelkét...*

- Az itteniek Il Hanifének ismernek, hazámban Fatimának hívtak. És mindannyian tévedtek. Az ő számlájukra írom, hogy sosem akarták megtudni, ki is vagyok igazán.

*melléd fekszik, a testén gepárd-izmok húzódnak össze harmonikusan ahogy szándékolt lassúsággal nyúlik el az ágyon..*

- Neked viszont elárulom, mert tetszel nekem, fiú. Navah el Bara a nevem.. Al Abadanából érkeztem, és hidd el, többet láttam már, mint te életedben fogsz. Mikor a világra jöttem, ikertestvéremmel, máris csodának hittek minket...

*felnevet kicsit gunyorosan*

- ~az "El Dzisah" gyermekei, meglássátok, nagyok lesznek!~*gesztikulál hozzá, tudatlan vénasszonyok rimánkodását utánozva*

Én nem láttam csodát, fiú, bár láttam belülről az emír udvarát és háremét, mondják az felér eggyel. Csakhogy akik ilyet hangoztatnak, azok még sosem jártak annak a dagadt bolondnak az ágyában.

*hasra fordul, s ujjai a selyem takaró ráncaival játszanak*

- Persze mindneki engem akart... ahogy te is, fiú, igen... minden vendég engem választott, ajándékul is, de oly bolondok voltak, hogy elég esélyt adtak a szöksére, és én ki is használtam e lehetőséget.. Elmentem, hogy megkeressem a családomat, meg is eltem őket, és akkor jöttek a gorvikiak...

*erre a szóra a lány arca furcsa grimaszba fordul, és ökölbe szorul a keze*

Amit tettek, azért már lakoltak..de még nem eléggé.

Csak én és az ikertestvérem maradtunk életben... ő elment, én maradtam, és ugy éltem ahogy tudtam. Aztán jöttek ismét a förtelmes karvalyorrúak, és ismét...

*elharapja a szó végét.. majd megenyhül az arca, és mosolyogva néz rád*

De túléltem ezt is, övele... a testvérem megmentett, és azután elhagyott újra, akkor indultam el ide, kedves barátom...a Kereskedő Hercegségekbe. Neked elárulom, nem csoda, hogy bújkálni akartam. Hatalmas bün nyomta a lelkemet...hiszen..

*néz mereven a szemeidbe, és végigsimit hosszú körmü ujjával a arcvonaladon... kéjesen ejtve a szavakat*

...a testvérszerelem bűn...

*azután elmosolyodik és felkel az ágyról...*

...Csak késöbb jöttem rá, hogy ez mégsem az... tisztán és sosem lankadóan szerettem Ahabot..a testvéremet, az ikremet...és lelkem másik felét... ö az egyetlen aki ezt valaha is kiérdemelte... és már tudom, sosem lesz másik.

*egy kancsóból bort tölt ki két kupába... s az egyikbe valami kis port csempész...bár láthatod, elvakultál már a lány szépségétől és játékaitól. A lány megfordul, kezében két kupa, az egyiket neked nyújtja, és elmosolyodik*

Igyál!

*majd lassan folytatja.. merengve ülve melléd az ágyra*

Oh, ez gyönyörü hely volt már akor is, tele csodás lehetőségekkel, és én kapva kaptam az egyiken, hogy bosszúm a gorviki kutyákon beteljesedhessen.

*Rád tekint jelentöségteljesen*

Biztosan magad is tudod már, kedves, hiszen bárány lelked már megérezte, hogy ragadózóval állsz szemben... és már tudod..

*csak most esik le neked...elkerekedett szemekkel nézel a lányra...de mozdulni, vagy neki ártani mégsem tudsz... nem vagy rá képes, az pedig elmosolyodik... olyan gyönyörüen és kinálkozón, hogy nagyot nyeldekelve sikerül csak leküzdened a vágyaid.*

igen... boszorkány vagyok... már éppen 11 éve, hogy beléptem közéjük, és egy percig sem bántam meg. És te, kedvesem, csak egy munka vagy, ahoyg oly sokan mások is... Viszont téged, ugye megérted, nem hagyhatlak most már csak ugy elmenni a titkommal együtt.. Veled...

*nevet egyet, és letéve a kupát hanyattlök téged az ágyon, majd félrerántva egy pillanatra a lenge selymet - látodhatod...érezheted nincs alatta semmi... - ül rád, majd egy kicsit igazítva a helyzetén - fogalmad sincsen hogyan, de - kikapcsolja nadrágod, és nagy sóhajjal csuszik rád..

És kezd mozogni lassan...érzed ahogy a kéj áramlik a testedben...s tán kicsit gyorsabban is, hevesebben mint máskor... megdöbbenve, mégis mind többet akarva, vágyva nézel a lányra*

... Veled... terveim vannak... *mondja egészen halkan, gyönyörtöl telitett hangon formálva a szavakat. És érzed... már sosem tudsz szabadulni ettől a végtelen érzéstöl...és a boszorkány szépségétöl.. rabul ejtett*

[Felon]

Levél a múltba

Tudom, jól ismersz, az életem nyitott könyv előtted.

Tudod, hogy Pyarronban születtem, közel 36 éve.. tudod, hogy szüleim nemesek voltak, és így én nemesi származású kisasszony. Tudod, hogy imádtam vágtatni kedvenc lovammal, tudod, hogy lételemem volt már akkoriban is a szabadság. Amikor Nemezis nyakára borultam, amikor sorra tűntek el mellettem a fák, amikor egyetlen zöld sávvá mosódott előttem a mező, akkor éreztem, hogy boldog vagyok. Tudod azt is, hogy ezt szüleim nehezményezték. "Majd elhagyja" - mondogatta jó atyám, aki büszkeségéről, és gőgjéről volt híres. Ahogy teltek az évek és felnőttem, már nem hunytak szemet viselt dolgaim felett. Nem intézték el egy vállrándítással, nem mondta többé atyám, hogy "majd elnövi" . Tudtam, az lesz a sorsom, mint minden nemesi kisasszonynak: férjhez adnak. Amikor tudatosult bennem ez a gondolat, nem bírtam azonosulni azzal, hogy ezentúl egy férfi pórázra köt, és életem végéig bálokat kell rendeznem, és üres fejjel vigyorogni minden enyves kezű kéjencre, akik a férjem barátai. Az első jelölt még bizakodó volt, kedves mosolya miatt majdnem megsajnáltam, de rövid úton menekült vissza az atyai házba, éles körmeim nyomai elöl. Csak mosolyogtam, amikor kérdőre vontak, és kis időre a szobámba küldtek "gondolkodni". Ott aztán megfogadtam magamnak, hogy nem megyek férjhez egyetlen bugris paprikajancsihoz sem. Fogadalmamat híven betartottam, és a nemesi társadalom ifjú tagjai 'Az Érinthetetlen' néven kezdtek emlegetni. Atyám még nem adta fel, és a házba hozatott egy újabb 'áldozatot', aki a Chegor nevet viselte. Nem bírtam parancsolni az indulataimnak, és reményeimnek, hogy szabad lehetek, éles nyomot hagytam Chegor arcán. Azt hallottam később, hogy csak mentorai segítségével tudta eltüntetni a hosszú, vékony sebet. Akkor már lelkiismeretfurdalásom sem volt, és szüleim is belátták, nincs más választás, ha nem akarnak szégyenben maradni, el kell engedniük.

[Riyena Quarrath]

Sella Nevarra

Valaki belép a fogadó viharvert ajtaján. A figyelem alig egy pillanatra szegeződik csupán rá, az is inkább az ajtócsapódás miatt. Egy gyermeteg külsejű lány lép be a fogadóba, fejét koszos csuklya fedi, köpenye megtépázott, elhasználódott, gyűrött. Hátán egy kisebb ugyancsak az idő vasfoga által megrágott kis táska lifeg, de valószínűleg kellene már egy nagyobb, mert igencsak meg van tömve. Testtartása görnyedt, amivel valószínűleg mostanában fejlődő nőiességét próbálja takargatni, ám némely kis domborulatot hosszas méregetés után még így is fel lehet fedezni a szegényes öltözet alatt. A rongyos ruházat alá egy gyermeki, esetlen testet képzelnénk el első ránézésre, nem is tudnánk mást, legyen akármily

[@huszár]

Hogy hogyan is lettem azzá, aki most vagyok?

[Mythus Tharamant]

A nevem Andreasel "Lupin" Tharamant. Hogy miért is Lupin? Családunk hagyományai értelmében farkasvérrel kevert anyatejjel neveltek gyermekkoromban, egészen serdülőkoromig. Három fiútestvérem van, és egy kishúgom Anteia. Mindannyian átestünk már a felnőtté avatás próbáján, csak Anteia nem, melynek rítusa évszázadok óta családunk sajátja. Titok ez melyet nem osztunk meg senkivel. Eren más nemesi családjai talán nem várt hevességgel próbálnának minket furcsa szokásaink miatt eltávolítani a politika palettájáról. Mondanom sem kell a Pyarroni istencsalád tagjai közül Arel áll hozzánk legközelebb. Kegyelme nélkül vadászatba sosem kezdünk, első zsákmányunk mindig tisztásainak egyikére helyezzük. Évszázadokkal ezelőtt családunkat szörnyű kórság támadta meg, egy farkasfatty, vérfarkas, lupin személyében, mindegy minek is nevezzük. Szinte mindenki, ki vérünkből való volt, áldozatául esett. Ki halálát lelte, ki hasonló szörnyszülötté változott. Õsapám végül fondorlattal legyőzte a fenevadat. Családi kriptáink mélyén pihen örök nyugalomban, megszabadítva az átoktól mely saját magát és a vele kapcsolatba lépőket sújtotta. A lupin vérét többé famíliánk véréből teljesen kiűzni azonban nem lehetett. Minden gyermekünket farkasvérrel kevert anyatejjel kell itatni 10-14 éves koráig. Nem egyszerű ital ez, hanem varázsfőzet, melyet tudós doktorunk Triupo Annakreia állít elő. A mester már 200 éve szolgálja családunkat, és igen jó egészségnek örvend. Az ital fogyasztását a tünetek felmerüléséig kell fogyasztani, 10-14 éves kor után a mester szerint kigyógyulunk

[Veichassur]

Kahon wir Harkluth

Ilanorban születtem, igazi harcos családba. Anyám életét adta az enyémért születésemkor, így apámmal éltem kicsiny házunkban. Apám igazi ilanori harcos eszménykép volt, kitűnően bánt a visszacsapó íjjal, szablyával, kopjával, és minden, lovas harcmodorban használatos fegyverrel. Ezenkívül kitűnő lovas volt. Ezen képességeit latba vetve ő lett az egyik Vágtató (Dhuni-po) század parancsnoka. De alig láttam meg 14 telet, mikor kirobbant a 14. Zászlóháboú, magával sodorva a háborúba apámat, s kicsiny falunk minden férfitagját. Bár apám egész addigi életemben a harc fortélyaira oktatott, nem mehettem vele az öldöklő háborúba, ahonnan aztán ő sem tért vissza. Akkoriban káosz, hangtalan rettegés ülte meg falunkat, és én egyedül voltam a házunkban. Féltem

[Alexander C. Dragon]

Gorvik, a kosfejes nagyúr égbetörő épeletei a gyönyörű bár, sötét utak. Hát itt nőttem fel ezekkel a fájdalommal teli véres utcákon.

Egy jomódú gazdag családban. Apám az a megboldogult kereskető aki jó kapcsolatok révén újabb és újabb holmikat bocsátott áruba. Messze földről behozott és újonnan felfedezett dolgok voltak ezek. Telt múlt az idő mikor már a felsőb rétegekbe tartoztunk és én is felcseperedtem. Egy vagyonos gazdag ház feje apámat lopással vádolta, hogy az az áru az ő várkastélyából származik. Egy szavába került és apám fejét vették. Hogy miért? Mert hatalma volt. Sosem felejtem azt a gonoszsággal teli vigyort ami azon ember arcára kiült akkor. Hosszú, fekete csuháját sebesen tépte a szél, még a homlokán lévő kosfej is mosolyogni látszott. Ott megtanultam tisztelni Ranagol akaratát. Kilétemet eltitkolva állítottam be egy este hozzá, hogy Ranagol felszentelteje legyek. Hosszú, kemégy út jött ezután, évegig néztem apám gyilkosának arcát mikor is végre felszentelt pappá lettem. Életem ezalatti időszakában vártam erre az alkalomra, hogy végre a kosfejes úr akaratából szívébe mártsam a magam által felszentelt áldozó tőrt. Mire észrevették már messze Abradon kívül jártam, egy "jó" gorviki csapat társaságában vettem Erinon felé az irányt hogy saját megboldogulásomara leljek. Az úton töltött honapok és az állandó veszélyek és üldözések során ha szerettem volna sem tudtam volna egyhelyben maradni.

[Vándor]

Elf varázsló:

Ha nevemen akarsz szólítaní kérész, akkor megteheted habár kétlem , hogy ajkaid úgy tudnák formálni hangjait mint az rendeltetett.Sindri Dalveas Ettiel vagyok, Esmeniil és Arui fia.Sorsom már születésem pillanatában kiszakított Sirenar erdeinek enyhet és védelmet adó lombjai alól.A deinnek sebes léptei egészen Haonwellig vittek, és pólyám finom anyagába csavart törékeny testem a hat városból évszázadokkal ezelött kitaszított elf kezekbe adták.Synn Erian lett otthonom, Azidal és szép felesége Symell pedig nevelőim és mentoraim hosszú-hosszú időkre.Az Elf negyed egyik legpompásabb és legcsodálatosabb színháza volt az övék, s gyönge szánalmas alkatomat ellensúlyozandó sokat gyarapodtam szellemiekben.A fajtád északi nemzeteinek majdhogynem minden áriáját, színdarabját, énekét és nyelvét elsajátítottam akkortájt.Fiatal voltam és minden érzékemmel szívtam magamba a gyorsan pergő világotokat.Már akkor is lenyűgözött a hamariságotok és érzelmi túlfűtöttségetek.A negyed féltve óvó falait a Dorani utam során hagytam el elöször.A városaitok nyüzsgő kavalkádjai és az útmenti fogadókban megforduló magukat kalandozóknak nevező szószátyárok felkeltették kíváncsiságomat.A Magasegyetem dohos pergamenjei, és a temérdek felhalmozott tudástól nehéz légköre egyengették az utamat évtizedekig.Tanulmányaim legfőbb irányait az elme művészetének tökéletesítése és az Astral Magiconban összefoglalt érzelmekre alapuló mágia képezték.Egy emberöltőnyi idő után tudás és kalandvágytól fűtve léptem ki a keleti kapun egyenest Haonwell felé tartva.Kezemben a iskolám, tanulmányaim és hatalmam jeléképével a varázslóbotommal.De legyen ennyi elég mára.Lám a gyertya is kialudt, sajnos az én szemeim nem képesek a hiddon tartományát érzékelni gyujtsd meg kobzos, hogy eltaláljak az ajtóig.Nyugodalmas jó éjszakát.Reggel folytatom ahol abbahagytam.

Részletek Dervidor de Ralamar "Egy Hosszúéltü" című feljegyzéseiböl

[Sindri Ettiel]

Az elöbbit én követtem el csak elfelejtettem bejelentkezni

[Desseffwy Baltazár]

Üdv

Baltazár egy Ranagol pap.

Gorvikban született jelenleg 24 éves.Egy nemesi család sarja,ezt tükrözi öltözködése és pár ékszer ,amit visel.Még ifjú korában és neveltetéséből adódoan is gyülölte és megvetette a más fajokat ,nem tolerálta és türte,hogy itt vannak,neki csak az ember az élőlény.12 éves korában kerűlt Ranagol egyházába,ahól nagyon jól teljesített mint tanonc.Amikór kitanatúlta a mágia fortéjait és szinte csak az isten körűl forgott a világ,úgy döntött kalandozó lesz.Felkészűlt,mind lelkiegben és mind testileg a legrosszabbakra.Pár harcot már látott életében 1-2 kisebb hadjáratban részt is vett.Menedékét egy régi lepusztúlt Gorviki kolostorban rendezte be.

[Fyorron]

MagyarGergely-nek

Mint az kiderült a karakterem egy sirenari elf aki egy aránylag jómódú családbol származik a riegoy-i öböl délkeleti szélén fekvő "városból". Tápos ifjoncunk elkövet egy hibát; az öbölhöz ki megy lődözni és nem visz magával semmi mást csak az íjját :shock: . Ráadásul kissé kíváncsi a szentem (ami az elfeknél Sirenarban megvetendő betegség :?: ) és amikor egy halászcsónak bajba kerül a segítségükre sijet (jellem: élet, rend)! A határvadászok egyből kiszúrják és presze, hogy nem engedik vissza! Erre az okos KM sugalja, hogy menjen át a Riegoy- Városállamokba. OK! Egy városban kap is munkát: el kell egy üzenetet vinnie Erionba! Felszál egy hajóra és mi történik a Godorai-tengeren? A hajó elsűjed, a karakter alig menekül meg és el veszti mindenét (majdhogynem halott)! Na és ezután még 1-2 kaland de az már nem előtörténet!

[Namiko]

Namiko Lyen-Mort a nevem. Eredetileg Tachibana Namiko lett volna, ám édesapám még a születésem előtt elment. Visszahívta a császára, így azóta nem hallottam róla. Teljesen elszigetelve nőttem fel egy várban, ahol születtem, anyám gyakran utazott el és egy jó barátjára bízott. Szinte Õ nevelt fel és ő is tanított, annak ellenére, hogy szinte soha nem képeznek nőket bajvívónak. Megtanított rá, hisz ezt szerettem volna. Semmiben nem mondott nekem ellent, de nem használtam ki. Szerettem, mintha az apám lett volna.

Édesanyám 16 éves koromban meghalt. Az előző családja gyilkosait kereste meg, hogy bosszút álljon. Nem sikerült neki. A saját lovára kötve küldték vissza a holttestét. Engem a vár urai közül az egyik örökbe fogadott, így lettem Lyen-Mort én is. Addig talán egyszer hagytam el a várat. Attól kezdve, szinte minden nap kimentem. Kissé befelé fordultam és nagyon goromba lettem. Dühömben felkerestem anyám gyilkosait, de engem nem öltek meg. Csupán egy emlékeztetőt kaptam tőlük. Egy vágást, melynek a helye megmaradt az arcomon. Egy heg, mely a szememtől az államig húzódik. Nevelőapám elküldött az édesapám barátaihoz, hátha ők helyre tudnak tenni. Valamennyire sikerült. Jót tett, hogy megtudtam milyen ember volt az apám. Mégis elhagytam régi otthonom, hogy elinduljak a nagyvilágba. Utam sokfelé vezetett és az a fiatal naiv kislány, aki voltam felnőtt és rájött, hogy nem minden annyira egyszerű és szép, ahogy azt ő megszokta. Kissé megkeseredett és csendes lettem, de még mindig teljes szívből és odaadással jártam párbajokra. Sokszor kinevettek, hogy egy lány hogy tudna vívni. Olykor vesztettem, olykor nem, de mégis meg tanultak tisztelni.

[Raze]

Üdvözlet gaijin!

Miért bámulsz ily furcsán? Szégyenbe hozod magad ezzel a magatartással. Nem láttál még oni kezében katanát? Ezek szerint az Elveszettek törzsét sem ismered. Hogyan? Mit képzelsz büdös heimin, ez az őseim kardja, szent és sérhetetlen daisho, apám adta nekem, őneki edig az ő apja, és így tovább. Tekinteteddel sem érinthetnéd, nemhogy a kezeiddel....

Kardművész? Micsoda? Úgy érted kenkaku? Nem, én nem használom az elme erejét, én az Utat követem, és próbálom megtalálni a Zent. Hogy? Nem kicsodát, hanem micsodát. A Zen az a tökéletesedés... ehh de minek is mondom ezt neked, úgysem érted. Inkább mutasd meg merre van a fogadó. Arigato. Micsoda? Milyen amaretto? Ne dühíts gaijin mert móresre tanítalak. Kotródj innét mert....

Itt? Munkát. Hátha egy shogun felfogad yodzsimbónak. Testőrnek te féleszű! Na nesze itt van három koku, de mostmár kotródj, és meg ne lássalak mégegyszer!

[mortel]

Üdv Kalandozók! Én lenni Butt a Keleti korg gyepükről, aki Pyarron mellet nevelkedett fel egy lovag várban!