Ez vagyok én!

[mortel]

Butt lovagi neveltetést kapott, de a "korg-vér" ott van az ereiben! Nem bírja az intrikákat/politikát/, nem szereti a hazugokat!

Nevelői egy diplomáciai küldötség tagjai akik egy felégetett korg faluba leltek rá! Magukhoz vetté és felnevelték!! 20 évesen indult el felderíteni a múltját. Több kalandon keresztül vágta magát Abaszisz környékén! Korg földön telepedet le egy lovagi neveltetésü lány társaságában! Kalandozó társai eltüntek, már régóta nem hallot felölük. De csatabárdja még nincs a szögre akasztva!

[Angren]

helló mindenki!

*vad integetés*

hja! hogy mutatkozzak be?

szóval... most mit néztek?! nem láttatok még goblit nyítan beszélni?

na azért...

szóval... szüleim rabszolga sorból menekültek el az orkok öldjéről... bizony ám. s csináltak házat egy kis falutól nem messze aboszisz... azaz abasziszban... ott éldegétek s ott is születtem meg...Ilir balazár nevet adták nekem hogy kicsit könnybben tudjak beilleszkedni az emberek közé...körül belül már megéltem vagy 11 nyarat mikor apukám egyszer hazajött és azt mondta nekem- fgyelj kölyök! a helyi nagy úr tartozik nekem egy szivességgel mivel megmentettem pár farkastól. itt nagyon nem szeretnek minket szóval szeretném hogy legaláb te szép életet éljél nem úgy mint mi anyáddal. szóval azt kértem tőle hoy neveljen belőled harcost hogy világot láss.- én nagyon nem ellenkeztem, mert akkor még nem igazán fogtam fel hogy mivel jár a harcos lét. így hát felszedelőzködtem és elmentem a várba tanulni. ott sok barátot szereztem, és ott kaptam a farkas becenevet is!... csak tudnám hogy miért öhögtek álladóan ha valaki farkasnak hívott... de sebaj... teltekmúltak az évek és megtanultm eggyet s mást. kardot forgatni, lovagolni... bár szerintem ez felesleges nekem szerintem... meg megtanultam önműködő szerkezeteket csinálni... ilyeket ni!

*elő vesz egy zenélő dobozt*

ez volt az első találmányom... szeretem de nagyon... aztán mikor végre elmehettem onnan akkor haza akartam menni de a házunk már nem állt tt ahol eddig... azt mondják hogy elmentek valahová máshova lakni az apu meg az anyu... de hogy hova azt máig nem tudom... így hát ekivágtm a nagyvilágnak s sok szép tájat bejártam s tanultam sok asznos dolgot például vegyületeket csinálni! például ilyeneket!

*kissebb kotorászás után elő vesz egy zölden világító fiolát.*

meg sok jó barátot szereztem például a robosztus Inviti Kwox-ot meg a nagy varázslót Agfunnen Laudert!és most itt állok s beszélek hozzátok.

de amint látom senkit sem érdekel. úgyhogy el is megyek.

*hüppög eggye lelép a pódiumról és kicsoszog az ajtón lehorgasztott fejjel.*

[Amarilis]

Levél az Ibarába:

Erionból üdvözlettel:

Rossz idők járnak most erre,olyan viharok,melyekben a magunkfajta sem boldogul egyedül... Ezért írok önnek. Családjaink mindig jó viszonyban voltak, s mikor annak idején a háborúk miatt az Ibara helyett Eriont választottuk, akkor sem szakadt meg a kapcsolat. Jól ismerte apámat is, kinek haláláról keserű lélekkel kell értesítenem. De nem csak ő veszett oda...

Förgetegek dúlta, ólomszürke nap volt és szakadatlan eső, mikor több mint tizenötévnyi távollét után , Doranból hazatérve, a házunk helyén egy mészárszéket találtam. Minden véres volt... Falak, bútorok,ruhák, a halottak arcai. Az anyámé és a szolgáinké. Apámat a könyvtárban találtam meg, szétszórt tekercsek, megégett iratok között; éppen dolgozhatott valamin, mikor a támadás érte őket. Még haldoklot... Utolsó szavaival mást nem kért, minthogy mielőbb távozzak innen, s az Ibarába visszatérve próbáljam megőrizni a népünk hagyományait, s mindazt, amiért a családunk eddig küzdött. A hugomat nem találtam a holtak között egyszerűen eltűnt. Csak remélni tudom, hogy jobb sors várt rá, mint az itthon maradottakra. Magam is csupán a véletlennek köszönhetem megmenekülésemet; hogy fél napot késve érkeztem haza. Az ellenség aki feldúlta a házat, talán nem is tud rólam... De az is meglehet, hogy máris kerestet.

Hogy kik ezek? Sajnos, mindössze sejtéseim vanak, de ki fogom deríteni! Ebben kérném az ön segítségét, s abban, hogy a testvéremet megtaláljam. Más nem maradt... Csak egy erioni "dzsad kalmár" család vagyona. Nekem ez nem sokat ér, de hasznos háttere lesz az utamnak.

Igyekszem apám kérését teljesíteni, de mielött visszatérnék, muszáj ezekre a kérdésekre választ kapnom. Azt hiszem, ebben ön is egyetéret velem.

További mély tisztelettel:

Anvar al Harim

[Amarilis]

Üdv!

A karakter egy fiatal dzsenn mágus, egy elég tisztavérű családból. (na, annyira azért nem tiszta , hatalomszavakat nem használ a gyerek!) Már Erionban született, s Doranban tanult, igy a gondolkodásmódja, az értékrendje is jobban hozzácsiszolódott az északi mintához, mint népe legtöbb tagjáé.

Hát, valahogy így... Légyszi, mondjatok valami véleményt!

Köszi!

[Sneer]

Kezdésnek jó ez így.Férfi vagy nő Amarilis a karaktered? A füstös képével Doranba biztos megjegyzik az arcát hamar a mesterei.Feltételezem hogy varázslóak tanult. ? Tudják róla ,hogy dzsenn? Ha igen,akkor a mentalista oktatója biztosan a saját pályájára akarja terelni majd.

[Amarilis]

Üdv!

Fiatalemberről van szó, aki valóban mágiaértő, de népe szokásaitól eltérően elsősorban nem a mentál és pszi az, ami foglalkoztatja. Nem tudják róla, hogy dzsenn, kivéve az egykori nevelőjét, de az is az volna..., tehetséges dzsadnak nézik a legtöbben.

[Sneer]

Tehát tehetséges dzsadnak nézik a legtöbben. Pl. leendő kalandozó társai. Ez ok.

Nos dorani mesterei az kb tucatnyi ember tudja róla ,hogy dzsenn.Még is csak dorani varázslókról van szó!

A mestere is varázsló avagy tanult mágiát valamilyen szinten?

[Amarilis]

Persze, a doraniak mégiscsak ők! Ezzel távolról sem ellenkezem!

A nevelője inkább tudósnak mondható, a népe körében jellemző adottságait csiszolta, más mágikus területeken nem mester értékű a képzettsége.

Sneer, egyébként olyan jólesik, hogy érdekel! Még ha ennek oka esetleg csak az is, hogy hézagos lett a leírás...

Legalább valaki észrevette!

[Sneer]

A mestere tehát a pszi és mentál mágia irányt képvislei?

Nincs mit.

[Amarilis]

Igen, így van.

És jóljött a bátorítás!

[Amarilis]

Mivel a topic címe mégiscsak "Ez vagyok én" , úgy gondoltam ideje kicsit jobban bemutatni a karaktert akitől a Nicknevemet örököltem:

[Amarilis]

Amarilis Arshor

"...Hogy miként jutottam el ide? Az hosszú történet, s talán fájna is a szívemnek elmesélni... Nem, nem benned nem bízom, csak...Elvesztettem valakit.

De örülök a társaságodnak, nyomasztó lenne most egyedül, hát figyelj!

Innen távol születtem, bátyámmal, Lifaennel együtt. Mestereim a mágia használatában s a levélkard forgatásában egyaránt képeztek, s mindig óvtak a külvilágtól, az ott élő népektől. Én azonban túl nyílt, túl kiváncsi voltam mindigis...

Nem elösször járok erre, megfordultam már itt egyszer, mikor a tiltásnak ellenszegülve elhagytam relytet otthonunkat, hogy időközben bajjóslatú és relytélyes módon eltünt bátyám kutatására induljak. Hosszú utat jártam be... Tiadlanon, Erionon és Ifinen keresztül egész az Ibaráig. Vándorlásom közben társakra leltem; utamon elöbb a mosolygó szemű pengeművész kísért, majd a Kalandozók Városának biztoskezű embervadásza csatlakozott hozzánk, hogy Ifinbe érve egy tolvaj gyerek életét megmentve négy főre bővüljön társaságunk. Különböző célok, de egyazon érzés sodort minket az Ibaráig, ahol már barátság és bajtársiság szoros szálaitól összefűzve együtt vállaltuk a különös dzsenn adta küldetést.

A dzsenn... Rasidh al Avdal... Gyermekkora óta idegen árnyat, egy törekvő hatalmat hordozott magában. Én mégis megszerettem...

Utunk viszontakságos volt a semmi tengerében, ám végül eredménnyel járt : a kívánt ereklyét s a bátyámat is felleltük a homoki elfek földjén. Hogy miként került oda, az egy másik igen kusza történet lenne... Miként élte túl? Miért is bántották volna, hiszen a vérük, mégha nem is az Ibarából való. Az én népem köteléke erős!

Ahogy az érzelmeim is... Mikor a Rasidhban lappangó hatalom természete megnyilvánult, sem akartam elhagyni őt. Ez a kitartás és töretlen bizalmam ébresztett benne viszonzott érzéseket. Együtt harcoltuk át a gyötrelmes időszakot, mikor az a másik öntudatára ébredt, s próbálta megrabolni a lelkét, kiforgatni őt magából a saját céljaira.

[Theraxin]

Miképpen csúszhatott le egy toroni nemesi család sarja addig, hogy orgyilkos legyen...?talán a kékvérű túlzás egy fattyúra, amely csak azért maradt életben, mert szégyen lett volna a családra, ha kiderül, hogy az egyetlen fiúgyermek csak egy sikátor mélyén történt esemény miatt eshetett meg.Azonban, mint minden ilyen gyermekre, rám is már a születésem óta a halálozásom módján járt az eszük.Én a szerencsésebbek közé tartoztam akinek születésére felfigyeltek, így nem lehetett se eladni vagy esetleg elveszejteni(legalábbis bonyolultabb).Így hát 11 éves koromig neveltek(vagy inkább csak életben maradtam, mert a család fogalma vagy a nevelés nem nagyon vonatkozott arra amit velem tettek), de aztán már egyértelmű volt, hogy ez az élet nem nekem való.Mivel ételt ritkán kaptam(ha minden napra volt az már egy jó, ámbár rövid időszaka volt az életemnek), ezért az ilyenről magamnak kellett gondoskodni.Tulajdonképpen lopni előbb tanultam meg, mint olvasni.Az első alkalommal kiderült, hogy még tehetségem is van hozzá.Ironikus, hogy az igazi apámtól (akit nem ismerek és akkor még nem is tudtam, hogy ki is valójában) több dolgot tudtam tanulni, mint tőlük. Aztán amikor egy kisebb vadászatra invitáltak a kiskorom ellenére, már gyanús volt, hogy mit terveznek.Ennek ellenére bele kellett mennem.A vadászat unalmas volt, de mikor elszakadtunk, a rám küldött bérgyilkosnak is lett végre dolga, azonban nem derült ki, hogy csak azért tudtam túlélni, mert egy gyereket küldtek rám vagy mert a véremben van, de hacsak véletlenül, de sikerült őt megölnöm.Ebben a pillanatban 3 dologra jöttem rá:

1,Hogy visszatérni oda hozzájuk az öngyilkossággal egyenlő.

2,Mivel már elég tapasztalatom megvan, még vissza kell nekik adnom ezt a szívességet.

3,Ha már ezzel a tőrrel képes voltam megvédeni magam, habár meg kellett ölnöm az ellenségemet, soha nem szabadulok meg tőle(habár ránézni se tudok)

Jobban megnézve a támadót egy klánszimbólum van a nyakában(és pár tallér a zsebében).Ez, ha jól tudom a Villámléptűeknek nevezett orgyilkosok jele.Mivel ez a klán nem tartozott a nagyok sorába vagy az elismertebbek közé,de talán érdemes lenne megkeresni a vezetőjét, legalább megnézem a helyet.Kérdezősködtem, de hetek alatt is csak annyit tudtam meg, hogy néha a közeli kocsmában is megtalálható egy pár klántag.Oda nem nagyon engedtek be, de amint felmutattam jelet nem volt több akadály(jó ötlet volt megtartani).Egy rangosabbnak tűnő alakot láttam pár varázstudó társaságában(én egyébként is gyűlöltem a varázstudókat) de nem volt időm jobban megnézni, mert már is rám rivallt:

-Mit akarsz te egy ilyen helyen!?(Érezhető volt a gúny a hangjából, úgyhogy meg kellett mutatnom, hogy érek is valamit)

-Cccs..csak megkérdezném, h..hogy csatlakozhatnék-e a klánhoz?(Erre hatalmas nevetés hangzott el minden irányból)

-És én ezt miért engedném meg neked, te pondró!

Mivel jobb ötletem nem volt, ezért elővettem a szimbólumot és felemeltem.Erre azért ő is meglepődött.Miután elmondtam, hogy szereztem és hogy mi vagyok, az ő is elismerte, hogy itt a helyem, bár bennem egyáltalán nem bízott. A Villámléptűeknél derült ki, hogy több érzékem van a szakmához, mint az ottani kortársaim nagy részének és hogy a klán varázstudói számára annyira rezisztens voltam a mágiájukra, hogy nem tudtak a gondolatomba férkőzni(vagy ha mégis akkor is csak kevés információt tudtak szerezni).Azonban ez nem zavarta a vezért ugyanis rájött, hogy tud engem zsarolni, ugyanis ő tudni vélte, hogy ki az apám.Ezzel 6 évig tudott fenyegetni,de miután minden eltanultam amit lehetett,az akkori klánom nagy részét kiirtottam.Ezután az Ikrek nevezetű, Toron legnevesebb klánjához akartam beférkőzni.Azonban ismerték a múltamat így nem engedtek volna be, kivéve ha nem esküzök hűséget és véresküvel le nem pecsételem azt.Így hát beléptem az Ikrekhez, ahol szabadságot alig, de legalább védelmet adtak az ellenségeim ellen (amikből volt elég sok) és egyéb a régebbi klánommal szimpatizálókkal szövetségekkel szemben és legalább már nem az utcai söpredékhez tartoztam.Azóta is ott élek és ha szeretni nem éppen, de megszökni vagy elmenekülni még csak eszembe se jut (és azt mondták, ha mégis kínok között esem össze,mocskos varázstudók, de legalább hasznosak).

Ezzel el is mondtam mindent, amit érdemes rólam tudni, talán hosszúra is sikerült.

[Véreskard Morpheus]

Hmm,szóval itt kell bemutatkozni?Legyen hát...

Egyszer,mikor még csecsemő voltam,valaki megrohamozta a falut,amiben laktunk.Engem nem öltek meg,de magukkal vittek.Megtanítottak járni,majd mire beszélni is megtanultam,eladtak rabszolgának.Annál a háznál ahol szolga voltam,lakott egy hadvezér.Egyszer át is szöktem hozzá,és megkértem,hogy tanítson meg harcolni.A hadvezér a kezembe adott egy fakardot,meg egy pajzsot,és meg is kezdődött a kiképzés.Mivel a gazdám is látta,hogy a hadvezérnél tanulok,átadott a hadvezérnek.De ő nem csicskáztatott,hanem lelkesen tanított a harcra.Minden nap fél órát aludtam,utána kezdődött az egész napos,szünet nélküli kiképzés.És ez így ment 9 évig.Tegnap kiképzés helyett csak ennyit mondott:

-Készen állsz.Most már megszökhetsz.

-Köszönöm a tanítást,mester.

Ezzel ki is ugrottam az ablakon,le az erkélyen,be az istállóba,onnan át egy erdei ösvényre,majd fel a hegyen.Útközben összetalálkoztam egy erdésszel,akit meg kellett ölnöm,mert el akart fogni.Később mikor átkeltem egy falun,egy kislány felém mutatott,majd elkiáltotta magát:

-Ott van Véreskard Morpheus!

Így bizonyosodtam meg róla hogy híres vagyok.De később azt a falut is megrohamozták,így már senki sem ismert.Én pedig tovább vándoroltam,és kalandoztam,és a célom az,hogy én legyek a birodalom uralkodója.

Ez voltam Én,Véreskard Morpheus,a 11 éves vándor-harcos.

[Véreskard Morpheus]

Mielőtt egy csomó kérdést írnátok a karakteremmel kapcsolatban,elmondok még pár dolgot magamról:

Azért Véreskard Morpheus a nevem,mert mikor megkűzdtem 100 lovaggal,a holttestük mellé raktam a kardjukat,és a névjegyemet,ami akkor még Morpheus Von Svarsburg volt.És mivel a saját kardjaikkal öltem meg a lovagokat,a kardok elég véresek voltak.

Hát...kb ennyi...

aztán nehogy leszóljatok amiért ilyen rövid volt!

[Sunuko]

'Ha esetleg egyszer Enoszuke gyönyörű szigetét járod, felfedezve a régi idők csodáit és pusztításait, van rá esélyed, hogy találkozni fogsz egy magányos fiatalemberrel vándorlásaid során. Rövid, barna haja alatt két szintén barna, kíváncsi szempár veti rád tekintetét. E két szempár gazdája könnyű, több helyen furcsa díszítésű vértezetet hord, amely képes kitűnően jelezni még a legostobább hjakusónak is, hogy veszélyes ellenfél lehet. Egy szép díszítésű szaaját (azaz kardhüvelyt) hordoz magánál, aminek belseje egy veszedelmesen éles taisót rejt. Bal kezén speciális módon egy finom megmunkálásó pajzs van erősítve, rajta ezzel a monogrammal: SA

Tehát ha valami módon utad keresztezi az övét, nem ő fog hozzád szólni. Ha kérdezel valamit, illendően, udvariasan válaszol rá, azt viszont feltétlenül elvárja, hogy az Õ kérdésire is választ kapjon. Erőszakra Erőszakosan válaszol, kirántja taisóját, hogy felkészüljön a védekezésre. Először mindig védekezésre. Ha esetleg békés szándékkal találkoztatok, nem fogod megbánni: Segítőkész, kedves barát válhat belőle. Múltjáról viszont nem sokat hajlandó elárulni, ha mégis, azok is csak információmorzsák, belőlük nehéz ép találatot bevinni.

Viszont miután továbbáll, nem biztos, hogy még egyszer látni fogod őt. Ritkán marad egy helyen, ha igen, azt is csak azért, mert élelmiszert kell beszereznie egy közeli faluból, vagy munkát kell vállalnia testőrként, vagy egyéb harcos szakma gyakorlójaként.'

Õ Sunuko Avjoran

Szerkesztve ekkor: Május 10, 2015 , Sunuko által

[Rodrigo]

Nem büszkélkedhetem nemesi származással, sőt még ismert szülőkkel sem. Nevemet ugyanúgy én alkottam tinédzseréveim első - családnevemet második - felében gorviki származásom hangsúlyozására, mint ahogy szüleim tragikus románcának, elválasztásának és a szerelemgyermek eltaszításának történetét is. Valójában semmit nem tudok származásomról, hisz a dearimi Dreina templom árvaháza előtti időkre nem nagyon emlékszem. Az árvaház is inkább a regulák, és a szigorú nevelők emlékeit idézi föl, mint az utóbb hasznosnak bizonyult okítást. Talán templomszolgát, talán számvevőt, talán papot akartak faragni belőlem, mert érdeklődő, jó eszű gyerek voltam, de magaviseletem, fegyelmezhetetlenségem, szertelenségem előre vetítette a kudarcot. Alig múltam 8 éves, - akkoriban a felnőtteknek novicius, a társaimnak Fattyú voltam -, mikor összepakoltam személyes dolgaimat, a rendház pár használati tárgyát és a perselyből egy biztonságosnak ítélt összeget elemelve – tudod, amiért még nem üldöznek a városfalon kívül - nekiindultam a nagyvilágnak. Messzire jutottam, egészen Caedonig. Mire befutott a hajó amivel érkeztem, már megbántam a szökést, de nem volt visszaút. Pénzem lényegében elfogyott és nem volt hová mennem, így az utcán kerestem megélhetést. Egyedül a túlélés egy nagyvárosban művészet egy felnőttnek is, nemhogy egy gyereknek. Ezt pár nap koplalás és alig-alig megúszott gyümölcscsenés után magam is beláttam. Néhány nap leforgása alatt sikerült beküzdenem – vagyis inkább bedumálnom - magam egy gyermekbandába (név szerint a Villámhalakba). Mivel nem rendelkeztem erőteljes fizikummal, viszont fejlett önérzettel és nagy szájjal igen, hamarosan meglett a bandanevem is: Mokesz. Később, néhány társammal - Desmond Si Avrol aki a család caedoni (vagyonosabb) ágának vendégszeretetét élvezte; Ned aki egy, a város melletti farm gazdaasszonyának gyermekeként árut szállított a városi fogadók egy részébe és Senki, aki utcagyerek volt de velem ellentétben a Kobrák tolvajklánjának caedoni ágának óvó karjai között nevelkedett - kiváltunk és megalakítottuk a Vörös rákok bandáját. Az első időkben én is kéregetettem, koldultam, de rövid idő elteltével az átutazókat kalauzoltam a városban a fogadókhoz, kereskedőkhöz, mulatókhoz, természetesen mindkét fél megelégedésére és költségére. Talpraesettségemnek, diszkréciómnak – nem én dicsérem magam, a csapos mondta bizisten - és a novicius koromban megtanult betűvetésnek köszönhetően az egyik mulató tulajdonosa és később egy-két visszajáró látogató is megbízott kisebb-nagyobb ügyek elintézésével, néhány tárgy megvásárlásával vagy információ beszerzésével is. Megtanultam nyitott füllel járni és a vásári kofa fecsegéséből, a kocsmai félszavakból ugyanúgy kihámozni a fontos tartalmat, mint a városi levéltár porlepte fóliánsa közül. Ekkor (12-13 évesen) kezdtem Rodrigoként bemutatkozni. A legbüszkébb ebből az időből arra vagyok, hogy alkut kötöttem a rivális gyerekbandákkal (még a kikötői Vörös Cápákkal is), hogy havi fix összegért büntetlenül járhatok a területükön.

A nagy változás akkor következett be, mikor a helyi tolvajklán emberei azzal bíztak meg - azt az ultimátumot kaptam -, hogy az egyik állandó ügyfelemet vezessem csapdába. Elég bölcs voltam hozzá, hogy nyíltan ne mondjak ellent, de Arcest - ő volt az átutazó - figyelmeztettem és helyismeretemet használva kijuttattam a városból. Tudtam, míg a feledés homályába nem vész az eset vissza nem térhetek, ám ezzel tisztában volt Arces is, későbbi mesterem. Mellette bárddá érve bejárjam Tiadlant, megfordultam az erv hercegségekben, felléptem az Ifini Nagyszínházban. Idővel elváltunk egymástól és a vérem és a művészi kiteljesedés iránti vágy Alcara bika- és byzonviadalai felé vitt, ahol – álszerénység nélkül állíthatom - hamarosan közönségkedvenccé váltam a műértő közönség előtt. Nem a győzelmet, hanem a drámát és a teljességet kerestem. Aztán egy tökéletes előadásért - a pillanat varázsa volt hidd el, ép ésszel nem csinálnék ilyet - hagytam magam felnyársalni egy együttes találat közben, hisz a bika megérdemelte a találatot, megdolgozott érte. A halál közeléből Della két angyala emelt ki, hisz az Úrnő meglátta az őrült szépség iránti fogékonyságom. Újra kellett értékelnem sok mindent a fátyol mögé tekintés örökkévaló pillanatában a célokról, tökéletességről, teljességről. Lelkem megtörve és újraforrasztva Della esszenciájával tért vissza a mindennapokba, hogy folytassam utam a tengermelléken. Ismét Tiadlanba keveredtem, ahol JüCsin mindennapos ámde megismételhetetlen harmóniáját csodálhattam, majd megfordultam Alidaxban, ahol az ambiciózus - és nem mellesleg tüzes -  Lysellel építgettünk egy kis mulatót, míg egy sugallat hatására ismét Caedon - és a gyermekkori barátok - felé vettem az irányt.

 

Rodrigo Sperafico

(vándor bárd, Della papja)

[Hunwarrior]

Üdv! A nevem Shimrod Morphinger Dorani varázslótanonc!

Apám Dorani történelemtanár, anyám szabad boszorkány. Miután megszülettem szüleim már elrendezték a jövőm, varázsló leszek, mondták. Próbáltam megfelelni nekik és tanáraimnak de csak nem sikerült, mindíg utolsó voltam minden tantárgyból. Bánatomat a helyi fogadókban és sikátorokban próbáltam enyhíteni, ez időszak alatt szoktam rá a dohányzásra és a szikrafűre. Nagy nehezen második próbálkozásra letettem vizsgáimat. Ekkora apám már lemondott rólam, anyám meg sajnálkozva bólogatott akárhányszor szóba kerültem. Egy kevés pénzel utamra engedtek,, mondván ideje másnak is csalódást okoznom. Térkapun Erionba érkeztem, első utam a kikötőnegyed kétes hírű kocsmáiba vezetett, ahol egy akkor még ismeretlen (késöbb a feleségem) tolvajlány Keira kegyét próbáltam elnyerni, ő kedvesen kizsebelt és az akkori kísérőjét Hurak nevű félork harcosát uszította rám. Pár pofon után (főleg én kaptam) rájöttek, hogy talán hasznukra lehetek, így nem vertek agyon. Azóta többször megháláltam nekik. Még aznap jelentkeztünk egy útra  az elátkozott vidékre ahol egy Shadoni (gondolom álnév) nevű bárd lánykát mentettünk ki néhány bandita kezéből. Azóta így négyen járjuk Ynevet, újjabnál újjabb kalandokat keresve.